Fogarasi József

A kettős mérce Janus arca

 A kettős mérce Janus arca *

 

 

Nem tudok a sajtóba úgy belelapozni, a különböző elektronikus hírforrások között pedig válogatni, hogy ne botolnék a magyar kormányzati méltóságok által unásig hangoztatott brüsszeli „kettős mérce” Magyarországgal szembeni alkalmazásának szajkózásába.

 

Persze a mérce akkor is lehet „kettős”, ha azzal csupán idehaza mérnek!

 

Egy, a politikai hatalom által a háttérből támogatott közhasznú egyesület tekintetében - sorozatos törvény- és alapszabálysértése miatti többéves bírósági procedúra eredményeként született - a kereseteknek helyt adó jogerős bírósági ítéletek rendelkezéseinek a társadalmi szervek nyilvántartását vezető bíróság - szemlélete következtében - annak ellenére sem tett eleget, hogy az ügyben eljárt legfelsőbb bírói fórum az egyesület összes határozatát – a tisztújító közgyűlésieket is beleértve – megsemmisítette. A bejegyző bíróság mindvégig makacsul ragaszkodott álláspontjához, miszerint a változásbejegyzést joghatályosan csak a korábban bejegyzett - a választási eredményeiktől megfosztott - tisztségviselők terjeszthetik elő. A jogászi végzettségű érintettek azonban nem kívántak ebbéli jogukkal élni. Passzivitásukat az ügyben aktivitást nem vállaló ügyészségi magatartás csak fokozta. A jogalkotás e téren felhalmozott hiányosságait firtató javaslatokra a NER illetékes államtitkára csupán a Kormány tettrekészségének hangoztatására volt képes: „a Kormányzat vizsgálja a társadalmi szervezetek nyilvántartásával kapcsolatos eljárásjogi kérdések áttekintésének szükségességét.”

 

Mit volt mit tenni - az emberi jogok és alapvető szabadságok védelme végett - segítségért az állítólagos kettős mércét alkalmazó brüsszeli szervekhez fordulni. Persze náluk sem megy minden simán, de ott az itthoniakhoz képest a méretek is mások. A tárgykörben az elkövetett jogsértésekre hivatkozással Viviane Reding Alelnöknek, Európai biztosnak írt beadványra hat hónap elteltét követően sem érkezett válasz. Az emiatt - José Manuel Barroso Elnök úrnak - íródott egyéni állampolgári panasz után viszont két hónapot sem kellett várni a – magyar nyelvű (!) – reagálás megérkezésére. Sőt, – furcsa módon – még az Emberi Jogok Európai Bírósága is mozgásba lendült: a nála 2008 óta általa „alvó” ügyben váratlanul további dokumentumok küldését kérte.

 

Ellenben itthon, a kétharmados hatalom Brüsszelre mutogató Janus arcú urai - tettekben a magyar hon polgárainak kárára - szégyenérzet nélkül bánnak a kettős mérce biztosította „előnyökkel” és vizet prédikáló hangzatos retorika mellett nagyokat hörpintenek az Alaptörvény bort fakasztó passzusaiból: az emberi méltóság sérthetetlen; az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi; mindenkinek joga van egyedül vagy másokkal, írásban kérelemmel, panasszal vagy javaslattal fordulni bármely közhatalmat gyakorló szervhez; az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek stb.

 

E tételek tartalma azonban nagyobb részt kidolgozatlan, így szabad mérlegelést képezve - az itthoni kettős mérce, illetve a hatalom és az egyes hatóságok szubjektív belátásától függően - változó eredménnyel érvényesülnek.

 

Ennek következtében polgárainknak sehogy sem fér a fejébe, miért alább-valóbb a Hunvald per „börtönben felejtett” fő vádlottjának emberi méltósága, mint akivel szemben sajátos „mérlegelés” eredményeként még csak nyomozás sem indulhat; illetve milyen mérce az, amelynek alkalmazása révén Orbán Viktor megúszhatja a biztonsági öv be nem csatolásával járó felelősséget, míg más halandó ilyen kegyben nem részesülhet; avagy kit szolgál az az Alkotmánybíróság, Miniszterelnök, Köztársasági és Kúria elnök, aki az ország törvényeit be nem tartva válaszra sem méltatja a hozzáfordulót?

 

Tekinthető-e tisztességesnek, részrehajlásmentesnek és ésszerű időn belülinek az eljárás, ha az adott szervnél (NAV) az ügyintézés azért nyúlik a végtelenbe, mert az öncélú hiúság - saját hibájának, mulasztásának - belátására alkalmatlan hivatal az ügyet bocsánatkéréssel, az ügyfélnek okozott költségek megtérítésével képtelen lezárni. Továbbá, képes-e európai minőséget produkálni egy olyan – a világ rangsorában nagyítóval sem található – felsőoktatási intézmény (NKE), amely a panasztörvény rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva azért burkolózik Alaptörvényt sértő hallgatásba, mert megítélése szerint az intézmény nem minősül „közhatalmi szervnek” és így őt holmi-nemű irománnyal megkeresni jogszerűen nem is lehet? Az extremitások csúcsát azonban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) képviseli álláspontjával: az Alaptörvény a polgárnak csupán a kérelem, panasz, javaslat közhatalmat gyakorló szervhez történő előterjesztésének jogát fogalmazza meg, a válaszadás kötelezettsége ellenben sehol sem olvasható!

 

Felsoroltak ismeretében már a válasz sem kérdéses. Melyik mérce a Janus arcú, az emberi méltóságot semmibe vevő: az Unióhoz önként csatlakozott tagállamok közötti különbségek egyfajta kiegyenlítését szolgáló Brüsszelből mérő, avagy a polgárok választotta, hatalommal felruházott szervek-személyek alkotta jogrenddel is szembemenő; illetve szubjektivitástól, és önkényeskedéstől függő itthoni?

 

Bagoly mondja verébnek, nagyfejű!?

 

Budapest, 2013. június 23.

 

 

*A publikált változatot lásd a Népszava 2013. július 6. szombat – 140. évfolyam 156. szám – 7. oldalán „A kettős mérce Janus-arca” cím alatt.

Az okfejtést - teljes terjedelemben - lásd a Blogban (2013. június 15.) „A kettős mérce Janus arca” cím alatt.


 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 115
a héten: a héten: 904
a hónapban: a hónapban: 904
összesenösszesen342270
az oldalt jelenleg nézik: 4

Megosztás