Fogarasi József

szabó MARCEL: „Egy, csak egy” – TÖKÖS – „legény van talpon a” – keresztény-katolikus HIT – „vidéken”…

2026. május 08. péntek

 

 

… a PPKE (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) tanszékvezető egyetemi tanár/alkotmánybíró – alkotmánybíró/tanszékvezető egyetemi tanár személyében…

 

… vajon melyik az „igaz” és melyik csupán a „valódi”… az egyetemi tanári, vagy az alkotmány bírói titulus? … talán maga sem tudja? … „sokat akar a szarka, de nem bírja a farka” tartja a népi mondás. … hogyhogy nem bírja? … hiszen ez ideig egyetlen testrész sem emelt szót a feladathalmozás/habzsolás (egyetemi oktató/tanár, tanszékvezető, alkotmánybíró stb.) okozta túl-teher miatt (a velük együtt járó anyagiak súlyáról már nem is beszélve)… hiszen még az a bizonyos „farka” sem nyújtott be írásos munkajogi tiltakozást… a költségvetés pedig szótlanul állja és utalja mindezen „álságos és harsogós” munkateher anyagi vonzatait. De valójában az említett, kapcsolt (tanszékvezető-alkotmánybíró) pozíció egyemberes vagy kétemberes feladatot takar? … jogi összeférhetetlenségük nincs kimondva, eddig a kollektív valláserkölcs, illetve államerkölcs (ha ilyenek léteznek, avagy tételei bárkit is érdekelnek, vagy meghatnak?) sem tiltakozott, sőt! … hát akkor? … legfeljebb emberi - belső - tartás, lelkiismereti ingerküszöb kérdése (lehetne)… ennek igényét/hiányát azonban csak igen kevesek érzékelik és követik (farizeusként … önzetlenül?).

 

Hogy az említett tisztséggel/pozícióval együtt járó feladatokat az illető személy érdemben és teljes odaadással, szakmai minőséget produkálva képes-e ellátni? ... mindez, állam-egyházhatalmi szempontból nem képezi mérlegelés tárgyát. A cél: szentesíti az eszközt! „Uralkodó-hatalmi követelmény, hogy a hűbéri láncolati-függőség valamennyi nélkülözhetetlen, lényeges tisztségére/funkciójára/pozíciójára „megvásárolható” hűbéres kerüljön.” Megvalósításá/hoz/ra megszámlálhatatlan mennyiségű „ezüstpénz” áll az uralkodó államegyház rendelkezésére… Még az sem átallott, ha egy (és ugyanazon) ember akár több pozíciót is betölt (akár kettőt, hármat, négyet … a határ a csillagos ég), hiszen az autokratikus egyeduralkodói elképzelés megvalósulásának és fennmaradásának elengedhetetlen feltétele: a hatalom (hosszú távú, örökös) megtartása! Mindennek pedig alapeszköze: mennél több funkció/tisztség/pozícióba olyan személy kerüljön, aki az uralkodót kételkedés nélkül, fizetett hűbéresként szolgálja. Miáltal a „fizetett-hűbéres” pozicionálta intézmény a NER párt-államegyház uralta hatalom iránt lojálisan viselkedve a legteljesebb mértékben nélkülözi az önálló, egyéni gondolkodást, cselekvési kivitelezést.

 

S minderre a - kivételesen protekcionista „emberisteni” - piedesztálra önerőből, hogyan lehet „felmászni”? „Felmászni” szinte sehogy! A piedesztálra mások emelnek téged, a te feladatod csupán: a tehetség, a munka, a szorgalom, a kitartás, az emberi tisztesség-tisztaság és a hit bizonyítása, hogy mindennek produkálására csalárdság nélkül képes vagy, akkor is, ha egy élet kell hozzá … ?!

 

… s mindezen teljesítmény halandó ember által kivitelezhető? … van rá élő példa…? Igen, … csak körbe kell nézni és e nem kevesek észrevehetők… nem a lábbal-kézzel tülekedők, a harsányan harsogók, a reflektor fényében sütkérezők, a magukra – ha kell, ha nem – látványosan keresztet hányó-vető hitbuzgóan valláskodók, a saját fejük fölé önerőből dicsfényt képzelő/rajzoló, hallgatva kiabáló alakok között. Persze akadnak, akik nem „bírják/akarják” kivárni az említett, mások általi „felemelés” küzdelmes, viszontagságos, göröngyös úttal teli - nem rövid - időfolyamat végét, s körbenézve, helyezkedve, látványosan óhajtják a rájuk eső fényidő rövidülését, befolyásolását? Így aztán a megszerzett tudásukkal – azzal, ami addig összejött – igyekeznek eleget tenni a kor „követelményének”: jókor jó helyen lenni, felbukkanni, önnön személyét észrevetetni, s megmutatni. Mindez „előidézése” már megfelelő támogatói segítséggel lehetővé teheti a zöld-színt felvállaló személynek - a zöldnek látszók felkérését elfogadva - hogy a taláros testület tagjai közé emelkedhessen? Különös tekintettel, ha ebben a „sajátos” körülmények is segédkeznek: 2016-ban – a kérdéses időszakban – ugyanis a kormánypártok (Fidesz–KDNP) a parlamentben saját jelöltjeik elfogadtatásához önállóan nem rendelkeztek kétharmados többséggel, ezért „támogatót, szövetségest” keresve alkura kényszerültek. Amelynek során az akkori LMP (Lehet Más a Politika) frakciójának személyjavaslatát „befogadva és felkarolva” megegyezés született a 4 (3+1) választandó alkotmánybíró személyét illetően. Azaz az LMP frakció 5 szavazata segítségével az Országgyűlés mind a 4 jelöltet 2/3 feletti szavazattal (135 igennel) alkotmánybíróvá választhatta! Persze az „objektív” feltételek közül azt se szégyelljük megemlíteni, miszerint - „zöld” - hősünk ebben az időszakban már a PPKE (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) Jog- és Államtudományi Kar oktatója volt (először, mint egyetemi tanársegéd, később adjunktus, s ezt követően docens), majd tanszékvezetői és dékán helyettesi pozíciót is betöltött. Ismerve az ez időszakban regnáló hatalmi koalíció nemzeti hitvallását - az említett személy tekintetében - a megszületett alkuegyezség mindezen tényezők - maximális támogatása - hiányában aligha üttethetett volna nyélbe.

 

Ezt követően pedig az „erjedő-érlelő” időszak diktálta a fejleményeket: 2017-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. Hogy a kettős funkcióból adódó munkateher minőségi ellátása mennyire valósulhatott meg ahhoz szükséges lenne megismerni néhány beszédes jellegű – nem feltétlenül nyilvános – adatot. Például: hányszor vett részt a testület teljes, illetve az ötös tanács ülésén; a meghozott döntést akadályozottsága miatt hányszor kellett helyette az elnöknek aláírnia; hányszor volt kiszignált ügy (a teljes, illetve az ötös tanácsülés) előadó bírája; a meghozott döntéshez hányszor csatolt önálló különvéleményt, avagy fogalmazott meg önálló párhuzamos indokolást? Említett adattények hiányában nehéz feladat az írás címében kiérdemelt „TÖKÖSSÉG” mérték/minőség „nagysága” tekintetében hitelt érdemlően állást foglalni.

 

Mindez azonban senkit ne zavarjon, „hősünket” sem befolyásolta. A lényeg: a „TÖKÖSSÉG” tetté érett! „Hősünk” az Alkotmánybíróság 2026. április 21-i teljes ülésén székéből felállva egy – Isten sem tudja ki/kik által megszövegezett – NYILATKOZATOT olvasott fel, teljesen önállóan! Lemondásra szólítva az Alkotmánybíróság 2025. június 11-én megválasztott elnökét, Polt Pétert. Mondván: az elnök politikai múltja miatt az Ab megítélése, társadalmi presztízse olyan alacsonnyá vált, hogy csakis a távozása mentheti meg egyáltalán magát az intézményt. A felszólításra a felszólított az ülésen nem reagált. A felszólító-felszólaló a memorandum felolvasását követően – állítólag – huszáros magyar-vagánysággal, keresztény-keménységű nyugalommal, visszaült/süllyedt székébe.

 

Cselekedte mindezt, férfias-tökösségű BÁTORSÁGGAL, 2026. április 21-én, az április 12-i országgyűlési választás – majdnem végleges – eredményének ismeretében! Amikor már a FIDESZ-KDNP „2xelmúlt nyolc- (a szorzást követni nem tudók kedvéért: 16) év” hatalom megvalósítójának korrupt-birodalma csúfos kudarcú vereséget szenvedve mindenki szeme-láttára összeomolva temette maga alá a polgári- és digitális körök által tömörített ál- és mű-celebekkel kibélelt harcosok klubja tagjait! Azaz akkor, amikor a hatalom által az Ab elnöki székébe ültetett félelmetes „fenevad” (aki szintén az egyetemi – de részére nem az egyház által juttatott – katedrába kapaszkodva hirdette a hűbéresi/hűbéres igét) már csupán szánni való - fogatlan és erőtlen - oroszlánocskává zsugorodott. De hát erre a „bátor” tettre miért és kinek volt szüksége? Hiszen az illető elnöki székre történő aspirálása teljesen reménytelen vállalkozásnak minősül. Vagy megijedt, hogy az Alkotmánybírói testületből neki is mennie kell, és akkor az egyetemi jövedelméből kényszerül majd megélni? Vagy tudat alatt előbújt a korábbi - alapvető jogok biztosának jövő nemzedékek és a zöld érdekek védelmét ellátó helyettes - pozíciójából fakadó személyes bűntudat, miszerint az elmúlt 16 év „szótlanságáért” esetleg őt is felelősség terhel/het/i? Csak hát az igazi őszinte-bátorság azt igényelte volna, hogy ne az elnököt okolja és tegye felelőssé a testület társadalmi és szakmai presztízse – mínusz-tartományú – mélyre süllyedéséért, hanem az egész testület felállását és távozását követelje, hiszen – a tényt fel nem ismerve – e jelen idejű szakmai melegedőhelyre a jövő jogállamának már nem lesz szüksége. De az igazi „tökösség” az lett volna, ha és amennyiben alkotmánybíróként vette volna a bátorságot és a hatalmat felszólítva személyesen áll ki az orra és szemei előtt felvonuló ocsmány, tisztességtelen és gyalázkodó plakátkampány azonnali abbahagyása végett! Nem tette?

 

De mást sem tett! Pedig „az elmúlt 16 (2x8) év alatt” nem csupán az állam, de az egyházak (különösen a három történelmi egyház) iránti társadalmi - de még inkább a hívői - bizalom jelentős mértékben megrendült sőt, megcsappant! E folyamat fő felelősei pedig már nem az állam, hanem az említett egyházak vezető személyiségei. Az egyiket az állam látványosan beemelte a végrehajtó hatalom legfelsőbb hierarchiájába, majd biztosította a visszautat egyháza legmagasabb tisztségének elnyeréséhez. A másikat hatalmas vagyonnal „túlszerette”, s elnézte, hogy az egyház a belső visszaélések tekintetében (is) alig tegyen valamit. Míg a harmadik – kalapos és szakállas – hitközösség földi elszámoltatása éppen megkezdődött. Vagyis, e folyamatot látva – „tökös hősünk” – őket is felhívhatta volna távozásuk megfontolására, legalább az elsőként említett két egyházvezetőt érintően. Hiszen az említett személy - nem titkoltan - az alkotmánybírói tisztség mellett - kapcsoltan - az adott katolikus közösség tanszékvezető-hitszónoki feladatát is ellátt/j/a. Vajon milyen megfontolástól vezérelten maradt néma? Pedig az általa „szolgált” egyház, jelentős értéket képviselő juttatásban részesült ezen - „az elmúlt 16 (2x8) év” - időszak alatt produkált „szolgálataiért” szinte folyamatosan. Érdemesülten? Ennek ellenére/dacára ez az egyház (is) érzéketlen közömbösséggel szemlélte egy másik – önmagát Jézus Krisztus egyetemes anyaszentegyháza tagjaként meghatározó – „Istenhívő” egyháznak - államhatalom által - a hívők sokasága előtt történt megalázását is. Megvédését, vagy legalább a segítségükre sietést, a katolikus hitközösség egyházvezető-bíborosa mégsem/miért nem érezte szükségesnek. Vagy, miért hallgatott a taláros testület elnökének távozását felállva sürgető alkotmánybíró/tanszékvezető - tanszékvezető/alkotmánybíró ez ügyben (is)? Így aztán aligha ütközünk meg azon a tétlenségen, amellyel – vélhetően – figyelemmel kísérte az egyházát vezető bíboros úr Canossa látogatójárását és aktív részvételét a Fidesz pártalapítványa szervezte 2023. évi Kötcsei Polgári Piknik – eszem-iszom-politizálok – szabadtéri rendezvényén, ahol – nem titkoltan – az évtizedes hagyományoknak megfelelően került sor Orbán Viktor, a Fidesz elnöke évadnyitó (a kormánypárti politikai és „szellemi elit” számára tartott) programbeszédére. Vajon az említett egyházi méltóság miért „kényszerült” e politikai rendezvény felkeresésekor bíborosi címéhez társuló egyházjelképeinek kapun kívül hagyására?

 

 

 

 Internet

 

 

Míg vele ellentétben a református egyházat képviselő Balog Zoltán minderre – egyháza „puritánságának" köszönhetően ilyen megoldású „vetkőzésre” – nem kényszerült. Na, jó, bíboros úr esetében azért ne legyünk teljes mértékben kritikátlanok, hiszen a bíborosi gyűrű (talán) a kezén volt, csupán - le volt ragasztva (sporttapasszal), mint a futballistáknál a "bibis" ujj, vagy - a készült fénykép nem (volt) képes mindezt megjeleníteni? Mindennek ellenére azért tegyük fel a kérdést – amelynek elhangzását hiába is várnánk jelen írás címszereplőjétől – Bíboros Úr (legutóbb) mikor tette tiszteletét hasonló civil „toalettben” akármelyik egyházi iskola, egyesület, civil gyülekezet által plébániai nap alkalmából rendezett tábortűz melletti szalonnasütésen? E költői kérdésre mihelyt válasz érkezik – ígérem – azonnal közzé teszem! Mint-ahogyan az sem tekinthető érdeketeken kérdésnek, amelyet a piknik oldott hangulatában az egyik várakozó újságíró intézett a Bíboros Úrhoz: „Bíboros úr, mit gondol a katolikus egyház üdvös szekularizációjáról?” Ez esetben viszont a válaszra nem kellet várni, szinte azonnal elhangzott: „Erről XVI. Benedek pápa nagyon szépen írt, olvassák el!”

 

Epilógus – Happy endként

 

… akkor most összeférhető/egyeztethető az oktatói/tanári beosztás az alkotmánybírói pozícióval… avagy sem…?

 

Pénzügyi, jövedelmi, fizetési szempontból közelítve: mindenképpen. Hiszen az egész csupán pénzügyi- és banktechnikai kérdés. Ráadásul a pénznek nincs szaga, így az átutalást követően a szellőztetés sehol nem indokolt! És a munkateher oldaláról szemlélve? Ameddig bírod! Akkor a munkavégzési kérdéskörben sem lehet vita? Amíg tudsz telefonálni (üzenni), hogy ne várjanak, az óra elmarad, illetve az ülést kezdjék meg nélküled, a hozott döntést pedig akadályoztatásod miatt távollétedben az elnök nyugodtan írja alá, s mindezt senki nem kifogásolja: sem írásban, sem szóban, sem áttételes módon és mindehhez van pofád, addig gond egy szál sem!? Akkor már csupán a munkavégzés minősége okozhat némi problémát? „Némít” nem, mivel ez az egész problémafelvetés lényege: alfája és ómegája.

 

A tanári/oktatói tevékenység egy hivatás, ezzel szemben az alkotmánybírói tevékenység egy törtszámot kifejező választással létrejövő beosztás, pozíció. Bár ez utóbbit az alkotmánybírák elnökük előretolásával tagadják: a Deák Ferenc díj egymásnak történő adományozásakor önálló hivatásrendként definiálják magukat. Amíg az oktató minden esetben tanárnak tekinthető, addig az alkotmánybíró egyáltalán nem biztos, hegy egyben bíró is. Az oktatói hivatás mit sem ér beszéd és előadás-kultúra nélkül. Alkotmánybíróként elég, ha írni, olvasni tudsz, akár megszólalnod sem muszáj. Oktatóként legalább egyszer a katedrára fel kell lépned, ilyen fizikai erőkifejtésre az alkotmánybírói pozíció nem kényszerít, elegendő, ha a széken/ben – kényelmesen – ülni tudsz. A katedrán állva, veled szemben foglal helyet az 1-től akár több száz főt számláló – kontroll, a – hallgatóság. Alkotmánybíróként a veled szemben ülő „hallgatósági” kontrolltól nem kell tartanod, a testület ülése ugyanis zárt és szemben legfeljebb egy másik alkotmánybíró ül (ha eljött az ülésre). Oktatóként ügyelned kell, hogy mit és hogyan közölsz a hallgatósággal. Alkotmánybíróként érdemben ezzel a problémával sem kell foglalkoznod: a határozati szöveget utóbb helyesbíteni/javítani lehet, az élőbeszédedet tartalmazó jegyzőkönyvbe a „kontroll” pedig nem tekinthet be. Oktatóként az előadáson egyszer (no, legfeljebb kétszer) tévedhetsz, mondhatsz badarságot, hazugságot. Alkotmánybíróként mindezt annyiszor ismételheted, ameddig az elnök rád nem szól, vagy ki nem kapcsolja a mikrofont. Oktatóként a második tévedésed következményét a szemben ülő hallgatóság létszámán szinte azonnal láthatod. Alkotmánybíróként e problémával sosem kell „szembesülnöd”. Oktatóként nem elég csupán a valódit szajkóznod, szinte mindig az igazra vágyik a közönség! Alkotmánybíróként nincs tényleges határvonal igaz és valódi között. Tanár/oktató addig lehetsz ameddig hiteles vagy és ezt a hallgatók létszáma tanúsítja. Alkotmánybíróként a mandátumod végéig.

 

 

Meddig vagy hiteles:

 

oktatóként/tanárként?

 

ameddig a katedrára fel mersz állni és szemben ül még valaki!

 

alkotmánybíróként?

 

ameddig a beültetésedhez megkapod a 2/3-os többséget!

 

 

Budapest, 2026. május 8.