COUNTDOWN*
- 2025. augusztus 14. csütörtök
Aki volt katona, az ismeri a szokást: a leszerelés előtt - 100 nappal - vásárolt egy méter hosszúságú centiből minden nap levágnak egy centit, emlékeztetve mindenkit: hol a centiméter vége, a leszerelés napja!
Vagyis visszaszámláltak! Maga az angol cím pedig az ismert dalból maradt ránk, amit most adaptálni kívánok a jelenlegi magyar viszonyokra.
A héten már három olyan dolog is történt, ami arra utal, hogy a NER is elkezdett visszaszámlálni. Ez az egyre erőteljesebb kapkodásában is megmutatkozik.
Először: ennek első, figyelemfelhívó jelét - az múlt pénteken - mindannyian érzékelhettük: az egészségügyi informatikai rendszer (EESZT) az egész országot, annak lakosságát érintően összeomlott. Az első hivatalos indoklás szerint a hardver (számítástechnikai fizikai eszköz) kettő helyen is meghibásodott.
Ez egy laikus számára pld. azt is jelentheti, hogy véletlenül ráöntötték a kávét a klaviatúrára, ráadásul dupla presszót, hiszen kettő helyen is sérült a hardver, vagy berontott egy vízvezeték-szerelő (mint a szülőszobába) a nagy franciakulccsal, hogy elzárja a csöpögő csapot, de félresikerült mozdulattal rövidre zárta a tápegységet, ami le/kiverte a biztosítékot.
Azonban nem volt kellő idő átgondolni mi is lehetett a valós ok? Hiszen a Belügyminisztérium máris közölte: nem a hardver hibásodott meg, hanem a rendszer nem volt elérhető. Ez egy közeli asszociációval élve jelentheti azt (is), miszerint a vonat nem azért nem jött, mert késett, hanem azért késett, mert nem jött, valaki ugyanis elcserélte a mozdonyt, mégpedig vodkára (miként az a viccből is ismert).
Az eredmény szempontjából mindez szinte teljesen mindegy. Mivel a történetből az is kiolvasható: szándékosan, vagy más okból, de az EESZT rendszert megbabrálták, ami által az megbénult. Mindez akár egy főpróbaként is értelmezhető: hogyan lehet egy országos szintű rendszer működésébe beavatkozni, azt befolyásolva lebénítani? Mondjuk: például a parlamenti választási központ esetében. Hogy ennek, ki lehet a kezdeményezője és milyen okból, az a további kettő eset elemzéséből egyértelművé válhat.
Másodszor: a magyar „NERfüggetlen” MTI a minap átvett egy, az orosz hírszerzéstől származó jelentést. Magyarul facknews-t, miszerint az EU meg akarja buktatni a NER-t és már kinézte magának annak utódját is, Magyar Péter személyében.
Aki, már látott életében legalább egy kémfilmet, az erre önkéntelenül is felkapja a fejét: vajon egy titkosszolgálat, miért ad ki olyan adatokat nyilvánosan, amiket titkosan szerzett? Hacsak nem azért, hogy ezzel megtévessze a közvéleményt, ami nyilvánvalóan egyet jelent annak befolyásolásával. Jelen esetben a magyar belügyekbe való beavatkozással.
Minderről persze a miniszterelnöki politikai tanácsadónak az a véleménye, hogy befolyásolni nem szokás közleménnyel, hanem pénzzel!
Ő már csak tudja! Nyilván rendelkezik ilyen irányú tapasztalattal!?!
De vajon, és tényleg! Ki (is) fizeti az MTI-t? E kérdés valóban elgondolkodtató, hiszen akár igaz az orosz titkosszolgálat állítása akár nem, annak közvélemény elé tárása kimeríteni látszik a Btk. „A köznyugalom elleni bűncselekmények” körébe sorolandó, a 337. §-ban szabályozott „Rémhírterjesztés” törvényi tényállást:
„(1) Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel összefüggésben olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Vajon erre felfigyel-e valaki/bárki? Mondjuk, akár a Köztársasági Elnöki Hivatal (ha már az elnök nem)?
Az pedig ugye – mindenki számára – teljesen világos és egyértelmű, miszerint Magyarország - 2022. november 1. óta - a különleges jogrend körébe tartozó veszélyhelyzet állapotában van. Olyannyira, hogy hatályát éppen most hosszabbították meg 2025. november 25. Ezen időpont pedig már a 2026. évi választások előszobájába csúszik. Persze ez az időtartam további 6 hónappal akár újra meghosszabbítható… és akkor már a választások megtartása is kérdésessé tehető…
Harmadszor: A miniszterelnök éppen a minap jelentette ki: nem fogja átadni a hatalmat egy másik politikai tábornak, amely teljesen más meggyőződést képvisel!
Hogy jól értsük, ez egyértelműen azt jelenti: minden eszközzel - beleértve a fent írtakat is - meg fogja akadályozni, hogy a „másik politikai tábor” átvegye a hatalmat.
Nos, tessék (végre) komolyan elgondolkodni, kire is fogok/akarok – érdemes, szabad – szavazni, 2026-ban?
És akkor, kezdődjön/kezdődjék az országos nagyjáték, a
COUNTDOWN!
Budapest, 2025. augusztus 14.
Maklári Iván
szerző
*azon Patrióták Klubja, Harcosok Klubja, Digitális Polgári Kör magyar tagozatú tagjai számára, akiknek nem adatott meg a Soros-ösztöndíjjal angol nyelvterületen történő nyelvtanulás kiérdemlése, illetve akik az Orbán-hisztéria keltette nyelvamnesztia következtében estek el a legalább egy idegen nyelv elsajátításának lehetőségétől, álljon itt segítségként - olvasható és érthető formában - a fenti címszó megfejtése/fordítása: COUNTDOWN = VISSZASZÁMLÁLÁS… (szerk.)




