Fogarasi József

REHAB ’25

2025. január 01. szerda

 

 

A „REHAB” teljesen közismert szó. Szinte mindenki ismeri, avagy ismer valakit, aki a „REHABRÓL” jött, esetleg oda megy, hogy valamilyen kóros szenvedélyétől megszabaduljon, hogy aztán - nagy valószínűséggel - ismét visszaessen.

 

 

Ez bezzeg VELÜNK nem fordulhat elő, NEKÜNK ugyanis NINCS „kóros” szenvedélyünk! Vagy nem tudunk róla, ami ugyanaz. Nemrég olvastam: a magyarba kódolva van a panaszkodás, ebben világelsők vagyunk, ami talán - a „REHAB” szempontjából, akár - egy elsődleges társadalmi szintű terápiás cél is lehetne?

 

 

De addig is, számtalan apró lépést kellene megtennünk, hogy egyáltalán célközelben lehessünk.

 

 

Kezdjük rögtön a magyar TÁRSADALOMMAL, amelyre rohadtul ráférne már egy ilyen „REHAB”!

 

 

Itt van rögtön a saját történelmünk, amelyről minden magyarnak vannak halvány, gyér vagy éppen megalapozott ismeretei. Így bárki - visszaemlékezve - számtalan személyt, vagy eseményt, tudna példaként felhozni/felidézni, akit már rehabilitáltak, vagy megfosztottak attól, avagy egyszerűen csak átlépve rajta elfelejtették őt rehabilitálni?

 

 

Csak azért nem nevesítem az általam is ismert rehabilitálásra szoruló eseményeket, személyeket, mert ezzel esetleg egy nem kívánatos „REHAB-folyamatlavinát” (cunamit) indítanék el. Ismerjük a létező veszélyt: aki manapság rehabilitál, az később maga is a rehabilitálás által vész el!

 

 

Remélem, kezditek kapiskálni, mire akarok kilyukadni így az óév utolsó napján, amely aztán az újév első napján már nem lesz rehabilitálható! De azért, szabad rajta elgondolkodni: azaz mi az, amit rehabilitációs ügyben tenni kellene, vagy legalább ildomos lenne vele foglalkozni?

 

 

Részemről az jutott az eszembe, miszerint először a magyar civil társadalmat kellene rehabilitálni, bár ŐK, ezt a lehetőség-követelményt már rég elfelejtették, vagy csupán elfeledtették velük, nevezetesen: mik a JOGAIK, amelyeket a HATALOM az általa gyarapította és szélesítette KÖTELESSÉGEKKEL helyettesített!

 

 

Az a HATALOM, mely még mindig az évszázadok óta beidegződött, egy vagy többpárti alakulatokból állva uralkodik a társadalom élén, de inkább rajta, nyomorítva annak mindennapjait. Miközben nap, mint nap, belőle élősködve rehabilitálja önmagát, biztosítva ez általhatalmát és túlélését! Teszi mindezt a civilek kirekesztésével, álcázottan védve saját impotenciáját. Mottóként mondván: azért kicsi, puha és lankadt, hogy ne fájjon!

 

 

De most már valóban eljött, itt az ideje, hogy végre napirendre vegyük a „CIVIL-REHABOT” annak érdekében, hogy a magyar társadalomban e rehabilitációs folyamatnak köszönhetően a hatalmat - mihamarabb - egy olyan formátumú szervezet vehesse kezébe, amely a civil polgárokat - a valódi társadalmat képviselve - emeli majd az őket megillető helyre, pozícióba.

 

 

Ugyanis, ma már senkinek ne legyen kétsége afelől, miszerint a különböző felmérésekben felbukkanó 30 – 35%-nyi embertömeg - aki állítólag nem nyilvánít véleményt - nem egy magatehetetlen passzív massza, hanem egy olyan szunnyadó erő, amelynek elege van a lebzselő, semmittevő pártokból és klienseiből, legyen az bármilyen színezetű vagy összetételű is.

 

 

Így aztán a pártban utazóknak ma már érdemes lenne megfontolniuk a tételt: a „pártgyártás, pártépítés” - amelyet jelenleg szinte mindenki fetisizál - talán/legfeljebb csak az egyik, de nem a legnélkülözhetetlenebb eszköze egy választás megnyerésének. Hiszen ismert a magyar történelemből egy olyan 800.000 fős tagságot számláló párthatalmi erő, amely ennek ellenére sem tudta hatalmát - a végtelenségig - meg/fenn/tartani.

 

 

Éppen ezért, az említett civil „REHAB-folyamat” megindítása előtt érdemes e szunnyadó erőt megkérdezni: vajon mit gondol, mit akar, amelyért hajlandó (is) lenne kilépni a jelenlegi szellemi-, anyagi nyomorúságából. Különösen annak ismeretében, miszerint Magyarországon ma 47.000 a civil szervezetek száma, amelyből egy értelmes cél mellett potenciálisan akár több tíz-, százezer (millió) választó is megnyerhető (lenne) a jelenlegi demagóg, ál-keresztény, nép-nemzeti-konzultációs rendszer végleges menesztésére?

 

 

Ezzel szemben, hány tagja is van a parlamentben ülő összes pártnak-nevezett léhűtő szervezetnek?

 

 

És mi ebből a tanulság? Elsősorban az, hogy nem a párttagok mennek el szavazni, hanem szervezett „REHAB” hiányban a regnáló párt-egyházi hatalomtól szenvedő civilek, mivel még mindig abban reménykednek, hogy a szükséges rosszak közül segítségükkel ezúttal esetleg, a kevésbé rossz fog győzedelmeskedni!?

 

 

De bontsuk tovább a témát! Azt hiszem, abban egyetértünk: a jelenlegi közéletre is ráférne egy alapos „REHAB”! Ha másért nem, hát a kölcsönös tisztelet, mások megbecsülése, az előítélet-mentesség, a segíteni akarás, a józan gondolkodás visszavétele végett: lemosva ezzel a gyalázatot, mit ránk raktak a pártévszázadok!

 

 

Akik, mindezt nem veszik észre, s az sem tűnik nekik fel, hogy köz-életünkből eltűnt a jog, az erkölcs, de még a morál is, azok bizton a három majom egyikének képviselői!

 

 

Apropó, JOG: talán ezt kellett volna az első helyen említeni, hiszen ma már mindent e - „bátor” képviselők által reá hivatkozva megszavazott - szennynek is silány normatermék határoz meg: a salátatermesztéstől, az egyénre, illetve kisebb hűbéres-csoportjaira fazonírozott, a bűncselekmények elfedésén át, a veszélyhelyzet-kreáláson keresztül, a homokvárra épített sziklaszilárdságú alaptörvénnyel bezáróan.

 

 

Minderre a szkeptikus, talán még jogot is végzett, de ahhoz szemernyit sem konyító, fizetett okoskodók már csak lemondóan legyintenek: a kétharmaddal szemben úgy sincs mit csinálni?

 

 

Nos, ezekhez a mihaszna „legyintőkhöz” szólva van egy rossz és egy jó hírem! A rossz: igenis lehetséges a cselekvés; a jó: mindehhez csak egy legitim, új összetételű - egyszerű többséggel is alkotóképes - parlament szükségeltetik! És általa, elég lenne csupán egyetlen törvény megalkotása, amelyet az egyszerűség kedvéért nevezzünk itt és ezúttal "Rehabilitációs törvénynek! Ebben pedig ki kell mondani: 15 évre visszamenőlegesen minden olyan korábbi jogszabály, amely nemzetközi-, uniós normába, illetve a jó erkölcsbe ütközik az - a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeletekkel, utasításokkal és egyéb megállapodásaival együtt - hatálytalan! A lényeg, ezt a  Rehabilitációs törvényt az új összetételű Országgyűlés megalakulásának napján, első törvénykezési cselekvéseként fogadja el, mégpedig egyszerű többséggel. És ezzel eljutottunk a lényeghez, az emberhez: a TÁRSADALOM alappillérét képező POLGÁRHOZ! Esetükben azonban disztingválni kell pozitív és negatív rehabilitáció között. Pozitív alatt értendő: akiket a Rehabilitációs törvény által hatályon kívül helyezett jogszabályok hátrányos helyzetbe hoztak, negatív alatt: azokat, akik ezen jogsértő szabályok, normák - közvetlen, közvetett - haszonélvezői voltak. Vagyis, e REHABILITÁCIÓNAK - személyére és vagyonra kiterjedően - mindenkit olyan helyzetbe kell hoznia, amelyben az elmúlt 15 évet megelőzően volt!

 

 

A „REHAB” azonban - nyilvánvalóan - egy folyamatot képez, amelyhez sok minden lényeges feltétel szükségeltetik, legfőbbképpen az ÉLESLÁTÁS, amely nem a szemtől és a szemüvegtől függ, hanem az AGYTÓL! Ezért az agy-halottak, kíméljenek! Persze a remélt siker nem csupán a „külső” tényezők - az említett új összetételű parlament és az általa megalkotandó Rehabilitációs törvény - függvénye. A mindenki által kötelezően elvégzendő saját „belső” objektív önvizsgálatának elmaradása esetén a társadalom által kitűzött siker soha nem lesz teljes értékű! Ha magunkban önként vállalva nem tárjuk fel azokat az okokat, hibákat, amelyek révén eljuthatunk a saját rehabilitációnkhoz, úgy ne is reménykedjünk a változást hozó TÁRSADALMI REHABILITÁCIÓ osztatlan eredményességében!

 

 

 

Ezért ÜVÖLTSÜK, közösen: EGYEDÜL NEM MEGY, CSAK EGYÜTT!

 

 

Azaz:

 

 

 

„Wake up my fellow Hungarians!”

 

 

 

 

Budapest, 2024. december 31. – 2025. január 01.

 

 

Maklári Iván

szerző