egyik MAGYAR, másik eb, és vannak még a MI kutyánk KÖLYKEI…
- 2024. augusztus 22. csütörtök
… és a többi...? Az ÁGRÓLSZAKADT, a hiteles információtól-tudástól megfosztott, hiszékenyen balsorsú NÉP, amely szintén nem akar a „Magyarból”!? Ámde Ő nem tudja, hogy az általa megszenvedett KÓRHÁZAKBAN és más egészségügyi INTÉZMÉNYEKBEN, hol működik/található a VIP-részleg? Továbbá, amennyiben mégis a VIP-osztályhoz invitáló személy lesz a KORMÁNYFŐ, fenyegető látványos hangzatossággal nincs MIBŐL/más/HOVA költöznie? Pedig ö a „többség” és övé a nyomor „teljessége” (is)! Véleményére, bánatára, „kényelmes dühére” egyetlen hírforrás sem kíváncsi, vagyis megszólalásának nincs közhírértéke! MAGYARÁN szólva… le van sz..VA! Nem úgy, mint a megszólalt, véleményt formáló-mondó FENNKÖLT SZEMÉLYEK…
DEMSZKY GÁBOR
augusztus 5., 10:49
Nyílt levél Évának, egy fővárosi gimnázium kitűnő tanárának
Éva, most leköltözöm ide, egy jobb világba. Hogy ne is lássam a főváros kormányzati kifosztását és hanyatlását, a társadalom leszelektált züllését, az olcsó pénzen megvett és rövid pórázon tartott értelmiség agóniáját.
Engem a veled, és velünk történt abúzusban - mikor tavasszal a gimnázium igazgatója önhatalmúlag törölte a velem egyeztetett nyilvános beszélgetést a gimi programjából - leginkább tanártársaid nagy többségének cinkos hallgatása és egyes megszólalók végtelen korruptsága döbbentett meg. Ahhoz, hogy benne maradhassanak a rendszerben hazudniuk kell maguknak, majd egy idő után, feloldva a kognitív disszonanciát, elhiszik a hazugságokat. ( Kivétel persze az a néhány tanár a hetvenből, egy kezemen meg tudom számolni őket, akik nyilvánosan vállalták a véleményüket. tiszteletet és elismerést érdemelnek.) Ám rossz az arány, a többség hallgatott, az igazgató pozícióját féltve apologetikus, módon butaságokat írt.
Bornírt, ostoba világ, ám tán megéljük a végét.
Leköltözök ide Isztriára,
Remélem nem egyedül, hanem a szerelmemmel.
Könyvet írok és senki nem fogja ceruzámat!!
Otthon a Wesley János főiskolát is tönkretették. Három éven át voltam a tanára, valamelyest megtanultam ezen hat szemeszter alatt, a társadalmi szegregációról és Budapest fővárosról szerzett tudásomat átadni azoknak, akik felvették tárgyaimat.
Ám hiába.
Az ország potrohos tulajdonosát, akasztófára való vezérét, zavarta a szabad szó a Wesleyn. Felőrölte, kifosztotta, tanárait elüldözte. Hiába szerveztem Iványi Gáborral együtt többhetes tiltakozást, tömegeket nem sikerült megmozdítani vele.
Rendben, amíg nem lesz otthon szabad az oktatás nekem nincs helyem benne.
Más.
Van itt egy könyvtár, ahol beszerzik nekem a szükséges könyveket. Ráadásul fűtik, nem kell az apró lakást, amit bérelek, fűtenem. Kényelmes székek és íróasztalok.
Havonta három-négy napra felmegyek Pestre színházba, operába és könyvtárba.
Kiadok mindent mi kiadható, többek között Hollán Ernő utcai lakásomat októbertől. (Szóljatok, ha valakit érdekelne, írjon rám,)
Amíg lehet naponta kétszer úszom. Később felmászok a középkori malomhoz, vagy felgyalogolok Moscenicére, a hegytetőre, benézek a helyi múzeumba és csodálom a panorámát, ebből a 450 méter magasan lévő erődvárosból.
Van itt egy patika és orvosi rendelő 150 méternyire, a közkönyvtár mellett. Barátkozom a halászokkal, kik közül kettő jól beszél németül és persze a polgármesterrel, akit 30 éve ismerek.
Nem én leszek az első, aki ezt az utat választja.
Van itt a szomszédomban egy bécsi kolónia, van egy német barátom és a tágabb környezetemben még sok kedves ismerős. Kerek ez a ”kisvilág”, és kényelmes, lakható, s ha valami bajom lenne, meggyógyít a Lungo Mare sétány jódos levegője. Az I. Ferenc József sétányon.
El is felejtettem. Kusariban az egyik lakás télen is lakható, könnyen kifűthető, van elég tüzelő. akár egy nagycsalád vagy hétfős kompánia kaphat ott szépen berendezett menedéket, szállást.
Itt pedig van wi-fi, a szomszédos tengerre néző kávéházban.
Keep in touch - mondaná az angol!
ps.
Megkönnyebbülten mentem le úszni, a sötétkék vízbe, a halászhajók mellé. Egyedül voltam, kellemesek a meleg áramlatok, csak horgászok kiabáltak németül a rakpartról, hogy váltsak már irányt, nem akarják, hogy horgukra akadjak.
Én sem akartam, a "sötétség mélye", a Kvarner közepe fele vettem irányt, csak kitaláljak, gondoltam, ám MD erős fényei segítettek.
A parti sziklákra lépve találkoztam egy volt pincérnővel, kinek kisgyermek volt kezében, megszólítottam. Emlékezett rám, én voltam az akit a sarki presszóban rábeszéltem, hogy jelentkezzen egyetemre, föl is vették, mondta. A városháza előtti padon pedig egy Németországban élő bosnyák párral beszéltem elmenekülésük körülményeiről.
Menekült a menekültekkel gondoltam. Ők "megcsinálták a szerencséjüket" mondaná a magyar. Autókereskedők, használt autókat vesznek és hazaszállítva jelentős haszonnal adják el őket. A piacról élnek, - én is ezt fogom tenni, gondolom, mikor - indulnak a kikötő irányába.”
UGYANEZ – Magyar Nemzetesen
(kivonatosan)
„Hatalmas csapás érte a balliberális elitet, ugyanis Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, az SZDSZ emblematikus alakja a Facebook-oldalán jelentette be, elhagyja Magyarországot és a horvát tengerparton, Isztrián található házába költözik, elmondása szerint egy jobb világba.”
„Azonban a legnagyobb bejelentés, hogy az SZDSZ korábbi vezetője könyvet fog írni, amit szerinte senki sem fog cenzúrázni.
A szándék komolyságát jelzi, hogy azt is megírta, kiad mindent, mi kiadható, többek között a Hollán Ernő utcai lakását is októbertől.
A posztja alatt egy hozzászólásra reagálva aztán kifejtette: „„Nem tudunk szembenézni azzal, hogy több mint egy évtizede vakon és tévúton járunk. Ezért félünk és remegve utasítjuk el azt, ami reményt kelt (…). Nekünk is megvan a mi kis Napóleonunk, egy kicsit potrohos, egy kicsit bugyutább, aki sokat tanult elődjétől, aki nemcsak közreműködött ‘56 leverésében, hanem vezényelte a megtorlást””.
„A fokozódó médiaérdeklődésre tekintettel a Városháza sajtóosztálya 2004 elején közleményt adott ki, amely szerint az öt épületből álló ingatlanegyüttesre családi kölcsönökből és ingatlaneladásokból jött össze a pénz, és az épületeket Demszky és akkori felesége négy barátjával közösen vásárolta meg.
A luxusnyaralóban sokáig nagy élet volt, a főpolgármester és aktuális házastársa politikus barátai, cégvezetők, művészek adták egymásnak a kilincset.”
SZÖRÉNYI LEVENTE
(kivonatosan)
Az augusztus 20-i ünneppel kapcsolatban nyilatkozó Szörényi szerint „a Magyar Péterhez hasonló narcisztikus politikusok mindig visszatalálnak valahogy a tűz közelébe”.
Mindezek meglehetősen erős szavak, politikai véleménye azonban még talán ennél is keményebb volt az interjúban. Szörényi Levente szerint ugyanis Magyar Péter „pont olyan narcisztikus vezető, aki bármennyire is lejáratja magát, valahogyan mindig fent tud maradni a víz felszínén, most pedig a jelenlegi jó vezetést igyekszik tönkretenni”. A zenész emiatt, ha miniszterelnöknek választják, biztosan elhagyja az országot.
„A magyar történelem során mindig is volt példa arra, hogy külföldről érkezett rengeteg pénz, paripa s fegyver, hogy az ő szájízük szerint változzon meg a honi helyzet. Most is ennek lehetünk a tanúi a politikai életben, lásd Magyar Pétert és társaságát. Donald Tusk lengyel miniszterelnök is irányított ember, de ő legalább határozott karakterű és karakán, szemben az Egyesült Államok jelenlegi, félkegyelmű elnökével. A magyaroknak kitalált karakter, akit Orbán Viktor ellenében pénzelnek és építenek, egyszerűen minősíthetetlen. Mindig sikeresen megtalálják azokat a kellően narcisztikus személyeket, akik ezerszeresen is hiába járatják le magukat, még nagyképűbben állnak vissza a pástra. Mindenesetre én disszidálok, ha ezt az embert megválasztják miniszterelnöknek, méghozzá Törökországba!”
UGYANEZ – Magyar Nemzetesen
(kivonatosan)
„Vannak történelmi helyzetek, amelyekben másképpen gondolkoznak a különböző társadalmi csoportok és az elit; ezt fejezi ki Koppány és István alakja, illetve az idegen, akinek érdekében áll szétszakítani a feleket. Az idegenszívű kifejezést különben Makovecz Imre találta ki, én pedig rendkívül találónak éreztem, mert az idegenszívűség nem származás, hanem érzés kérdése. (…) Bródy János annak idején meg azt mondta, hogy nem lehet ilyen alapon szétbontani a társadalmat; azóta sok víz lefolyt a Dunán, és hát mit olvastam egy nemrégi nyilatkozatában? Az István, a királyról beszélve azt mondta, hogy a magyarokban egyformán megvan az istváni és a koppányi szemlélet. Nos, ez jelzi igazán az idő múlását. Igaz, egyet felejtett csak el megemlíteni, az idegenszívűt – magyarázta Szörényi Levente.
Arról, hogy kik az idegenszívűek, Szörényi Levente a következőképpen vélekedett: Nem kell a mellkasukba nézni, elárulják őket a szavaik és a tetteik. – Vajon azok nem idegenszívűek, akik az Európai Parlamentben mindennap elárulják Magyarországot az önös érdekeik szerint, úgy, hogy állítólag a magyarokat képviselik? Gyurcsány Ferenc mondta egyszer, hogy el lehet menni Magyarországról; hogyha ennyire élhetetlen ez az ország, akkor miért nem fogadnak neki szót?” – tette fel a kérdést a zenész.
„Orbán Viktor jó vezető, Magyar Péter pedig Orseolo Péterre hajaz.”
Arra a kérdésre, hogy Magyarországnak jelenleg jó vezetője van-e, Szörényi Levente azt felelte:
„Persze, éppen ezért akarják tönkretenni!”
A magyar történelem során mindig is volt példa arra, hogy külföldről érkezett rengeteg pénz, paripa s fegyver, hogy az ő szájízük szerint változzon meg a honi helyzet – emlékeztetett, majd úgy folytatta: Ha már a korszakról beszélünk, gondoljunk csak Orseolo Péterre, aki hűbérbe adta a németeknek Szent István független Magyarországát.
Most is ennek lehetünk a tanúi a politikai életben szerinte, lásd Magyar Pétert és társaságát. Donald Tusk lengyel miniszterelnök is irányított ember, de ő legalább határozott karakterű és karakán, szemben az Egyesült Államok jelenlegi, félkegyelmű elnökével.
A magyaroknak kitalált karakter, akit Orbán Viktor ellenében pénzelnek és építenek, egyszerűen minősíthetetlen. Mindig sikeresen megtalálják azokat a kellően nárcisztikus személyeket, akik ezerszeresen is hiába járatják le magukat, még nagyképűbben állnak vissza a pástra.
– vélekedett a Tisza Párt elnökéről, Magyar Péterről Szörényi Levente, majd elárulta:
disszidál, méghozzá Törökországba, amennyiben „ezt az embert megválasztják” miniszterelnöknek.”
… most, akkor…?
Tisztelt Néptársak!?
MENJÜNK?
vagy
(most még)
csak
FENYEGETŐZZÜNK?!
… nem feledve a TÉNYT: sokunknak, IDEHAZA sincs hova "men/ekül/nie"!
(és, ha elmegyünk, mind – egy szálig – ki oldja meg a problémáinkat? hogy azok akkor már nem létezőek? de mi lesz a hátrahagyott – Gellért-hegyi Szabadságszobor talapzatára emelendő – „Szent Kereszttel”, illetve a körmeneti „Szent Jobbal”, na és a boldogságosan-jóságos védőszentünkkel, a „Magyarok Nagyasszonyával”, minderre - nem - tetszenek gondolni?)
Budapest, 2024. augusztus 22.