Fogarasi József

az alkotmányos követelmény kritikája… tarthatatlansága… (folytatás2.)



3) [92] Törvényrontó-e az alkotmányos követelmény, vagy pedig

a törvény alkotmányosságát szolgálja?

 

 

 

3.1.      [93] Véleményünk szerint – a fentiekben tárgyalt ügy kellő általánosításra nem feltétlen alkalmas, azonban kellő módon demonstrálja – „törvényrontó” az azon döntésre jogosult állami szerv által vizsgált ügyben hozott határozat (döntés), amely az eljárás során a több, vonatkozó - hatályos - jogi norma közül az egyiket (bármelyiket) figyelmen kívül hagyva kerül meghozatalra/megalkotásra (nyeri el joghatályos, végleges formáját). A „törvényrontásnak” azonban nem szükségszerűen - „contra legem” - a jogalkalmazás során, mintegy annak eredményeként kell/szükséges előállnia. Akár jogszerű eljárást követően is megszülethet. Olyan - a jogállami követelmény érvényesülését sértő - végeredményű döntésként, amely a több jogszabályi rendelkezés együttes vizsgálatát igénylő eljárás befejezéseként - negligálva a komplexitás követelményét - csupán a vizsgálatot lefolytató személy/ek/ számára „kedves” (esetleg a háttérből „sugalmazott iránymutatásnak” megfelelő) eredményt biztosító, alátámasztó, egyetlen, néhány - avagy ad abszurdum, az eldöntendő ügy szempontjából inkompetens - normán (jogszabályon) alapszik.

 

[94] Ez történt az alkotmányos követelmény meghatározásával érintett (utóbb bemutatott) ügy esetében is. Amelyben az Alkotmánybíróság a Bnpt.-ben foglalt törvényi rendelkezés preferálása mellett [22/C. § (2) bekezdés b) pontja] a Ptk.-ban előírt jogszabályi - az ügyben kötelezően alkalmazandó - rendelkezést [Ptk. 4:182. § (2) bekezdés] figyelmen kívül hagyta. Pedig – véleményünk szerint – a helyes alkotmánybírósági jogszabályértelmezés az lett volna, ha a Ptk. rendelkezése is figyelembevételre kerül, hiszen a Bnpt. rendelkezése is ezen alapul(t).

 

[95] A Bnpt.-ben ugyanis nincs olyan szabály, miszerint a 22/C. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt 6 hónapos határidő mikortól kezdődik. Egyrészt, nyilvánvaló, hogy a 6 hónapos – az igazságügyi miniszter állásfoglalásában „eljárási határidőnek” minősített – határidő nem az első fokú bíróság határozatának meghozatalától számít, hiszen az nem jogerős. Másrészt, nyilvánvaló, hogy az, ún. teljesítési határidőnek [Pp. 344. §] sem minősíthető, mivel a Bnpt. 1.§-a alapján alkalmazandó Pp. 344. § (1) bekezdése értelmében, határozatában a bíróság szab - rendszerint 15 napos - határidőt.

 

[96] A Bnpt. 22/C. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt 6 hónapos határidő egyértelmű: az nem a bírósági határozatban foglalt döntésre megállapított teljesítési határidő, hanem az az érdemi döntésnek a - Ptk. 4:182. § (2) bekezdésében, az anyagi jog által meghatározott - része. Amennyiben ez teljesítési határidő lenne, és a Pp. 345. §-a szerint a határozat közlését követő napon kezdődne, úgy ezt a törvényhozó a Bnpt. 7/A. fejezetében teljesítési határidőként szabályozta volna, mégpedig a Bnpt., 22/C. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltan. A szöveg azonban minden kétség nélkül egyértelmű: az […] „elmaradt kapcsolattartás pótlását kell a legközelebbi megfelelő időpontban, de legkésőbb 6 hónapon belül biztosítani”. A "6 hónapon belül" tehát nem a bírósági eljáráshoz kötődik, hanem az – az igazságügyi miniszteri állásfoglalás és az Alkotmánybíróság által meghatározott alkotmányos követelménnyel szemben – a kapcsolattartás elmaradásától számított pótlási határidő meghatározására kötelezi a bíróságot, a pótlási határidő végső határidejének megjelölésével.

 

3.2.      [97] A fentiekben bemutatott és tárgyalt utóbbi ügy kapcsán levonható a következtetés: az alkotmányos követelmény – ily módon – a bírósági nemperes eljárásban parttalanná, és követhetetlenné teszi azt a végső határidőt, amelyet a kapcsolattartás pótlására a bíróság meghatároz. Ez ugyanis a felek számára előre nem látható, így nem teszi lehetővé, hogy a kapcsolattartás pótlására a felek miként készüljenek fel. A kapcsolattartás végrehajtása iránti kérelem elutasítása esetén, ha a II. fokú bíróság az elsőfokú végzést megváltoztatja és a kapcsolattartás végrehajtását elrendeli, meghatározhatatlan lesz e határidő. Azaz a kapcsolattartás elmulasztásától számítva a kapcsolattartás pótlására mikor (is) kerülhet majd sor.

 

[98] Mindennek következtében a Ptk. 4:182. § (2) bekezdése teljes mértékben – figyelemmel az alkotmányos követelményre – erodálódik, mivel a tényleges anyagi jogi normatartalom mellőzésre kerül. Ez pedig annak a következménye, hogy a jogforrási rendszer sajátosságaira, sem a törvényhozó a Bnpt. 7/A. fejezetében szabályozott nemperes eljárás megalkotásakor (amely 2020. évi I. törvény elfogadására a 2019. július 12-én kinevezett[1] dr. Varga Judit igazságügyi miniszter működése alatt került sor), sem pedig az Alkotmánybíróság, az alkotmányos követelmény meghatározásakor nem volt figyelemmel. Minderre tekintettel kimondható: álláspontunk szerint a 14/2023. (VII.24.) AB határozat – az alkotmányos követelmény kimondása következtében – „törvényrontó” jellegű.

 

3.3.      [99] Álláspontunk szerint az Alkotmánybíróságnak az alaptörvény ellenességet nem az általunk aggályosnak tekintett alaptörvény-ellenességet generáló alkotmányos követelmény megalkotásával, hanem az alkotmányellenes mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet megállapító és a mulasztás pótlására konkrét határidőt meghatározó határozatával lett/lehetett volna megnyugtató, előremutató módon feloldania.

 

[100] Mindez által az Alaptörvény-ellenes jogalkotói mulasztás – az utóbb említett esetnél – kiküszöbölés hiányában jelenleg is fennáll. Mégpedig azáltal, hogy a szabályozás – az Abtv. 46.§ (2) bekezdés c) pontja szerinti – az Alaptörvényből levezethető lényeges tartalma hiányosságot mutat! Azaz, a bírósági nemperes eljárásnak nincsenek megállapítva a nemperes eljárásban az alapjogok érvényesülését biztosító eljárási szabályai, amelyek egyrészt - a Pp.-től eltérően - az eljárás gyorsítását szolgálnák, másrészt a nemperes eljárás bírósági szabályai nincsenek hozzáigazítva a Ptk. 4:182. § (2) bekezdésének anyagi jogi rendelkezéséhez.

 

Budapest, 2023. július 31.

 

 

Galambos Károly s.k.                                    Galambos Károly s.k.

EU polgár                                                      EU polgár

            az aláírásban akadályozott

                   Fogarasi József

                 EU polgár helyett

 

 

Galambos Károly EU polgár párhuzamos indokolása

 

 

[101] A cikkben foglaltakkal – miszerint az „alkotmányos követelmény” normaalkotás legitimitása az Alkotmánybíróság részéről nem felel meg az Alaptörvény koherens rendelkezéseinek – egyetértek, tekintettel arra, hogy egyrészt az Alaptörvény 24. cikke ilyen alkotmányjogi aktus meghozatalára az Alkotmánybíróságot nem jogosította fel, így ebből következően ilyen aktusra a sarkalatos törvény megalkotására vonatkozó 24. cikk (9) bekezdésében foglalt felhatalmazás sem jogosította (jogosíthatta) fel az Országgyűlést.

 

[102] Leszögezhető azonban az is, mivel - az Alaptörvény értelmében[2] - az Országgyűlés szuverén jogalkotó, így – az Alaptörvényben foglalt, sarkalatos törvény megalkotására vonatkozó – felhatalmazás nélkül is szabályozhat társadalmi viszonyokat. Akár olyan többségű elfogadással is, amely a „sarkalatos törvény” elfogadására vonatkozó szavazásra irányadó matematikai számításnak megfelel.

 

[103] Az Országgyűlés szuverén jogalkotói szerepét azonban együttesen kell megítélni a bíróságok igazságszolgáltatási feladatából eredő független, a törvényeknek alávetett ítélkezési tevékenységével. A bíróságok ezen igazságszolgáltatási tevékenységének ellátásához az egységes jogalkalmazói tevékenységét a Kúria – mint legfőbb bírósági szerv – a bíróságokra kötelező jogegységi határozatok meghozatalával biztosítja. Maga a bíróság tehát az, amely az Alaptörvény 28. cikke alapján a jogalkalmazása során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezi. Ebből az is következik, miszerint a bíróság is az Alaptörvény védelmére feljogosított, hatáskörrel rendelkező állami szervnek tekintendő![3] Mindebből következve a bíróság ezen a tevékenysége nem függhet az Alkotmánybíróság által a bíróságra kötelezően megalkotott „alkotmányos követelménytől.”

 

[104] Szükséges azonban - a fentiekkel összefüggésben – kiemelni: az Alkotmánybíróság „quasi” alkotmányos követelményt állapít meg minden olyan – az indítványt érdemben elbíráló – határozatában, amelyben az Alaptörvényt értelmezve az indítványt elbírálja. Hiszen az ilyen határozat az Abtv. 39. § (1) bekezdése értelmében mindenkire kötelező. Már csak ezért sem indokolt az Abtv. 46. § (3) bekezdése szerinti „alkotmányos követelmény” -nek az Alkotmánybíróság által történő önálló hatásköreként való kimondása.

 

[105] Ugyanakkor hangsúlyossá kívánom tenni az alkotmányjogi panasszal támadott jogerős bírósági határozat alaptörvény-ellenességének az Alkotmánybíróság által történő elbírálása során – az „alkotmányos követelmény” megalkotásának szükségessége folyamatában – az igazságügyi miniszter feladatkörét és szerepét.

 

[106] A jogszabály megalkotója, illetve a törvény kezdeményezője az alkotmányjogi panasz tekintetében az Abtv. 57.§ (1b) bekezdése alapján az Alkotmánybíróságot az üggyel kapcsolatos álláspontjáról tájékoztathatja; továbbá az Abtv. 57.§ (2) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság nyilatkozattételre hívhatja fel a kérelemmel érintett szervet, hatóságot, bíróságot.

 

[107] Az igazságügyi miniszter az igazságügyért való felelőssége keretében ellátja a Kormány képviseletét az alkotmánybírósági eljárásokban, és koordinálja a képviselet ellátásához szükséges iratok előkészítését, valamint elkészíti a beadványokat.[4] Tekintve, hogy az alkotmányjogi panasz általában a bírósági eljárásban hozott jogerős ítélet megsemmisítése ellen irányul, álláspontom szerint az igazságügyi miniszternek - az üggyel kapcsolatban - alapvetően a jogszabály megalkotásának körülményei, a jogszabály megalkotásának célja mentén szükséges álláspontját kifejtenie. Jelen esetben azonban a 14/2023.(VII. 24.) AB határozattal megállapított alkotmányos követelmény esetében – különösen a gyámhatósági hatáskörből a kapcsolattartás végrehajtási ügyeknek bírósági nemperes eljárási hatáskörbe való áthelyezése tekintetében – ez elmaradt! Viszont az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos alkotmánybírósági döntés - mikénti - inspirálása nem miniszteri feladat.

 

[108] A fentiekkel összefüggésben mindenképpen szükségesnek tartottam a szerzői testület által készített jelen írás kiegészítését annak kifejezésre juttatása érdekében, miszerint az Alkotmánybíróság Alaptörvényben foglalt jelenlegi hatásköre – a bíróság igazságszolgáltatási tevékenységének különálló alkotmányos helyének biztosítása érdekében – az „alkotmányos követelmény”-nek a bíróság számára az Abtv.-ben történő előírását az Alkotmánybíróság részéről alkotmányosan semmi nem indokolja.

 

Budapest, 2023. július 31.

 

 

Fogarasi József s.k.

EU polgár

az aláírásban akadályozott

Galambos Károly

EU polgár helyett

 

 

A párhuzamos indokolás [105] pontjához csatlakozom

 

 

Budapest, 2023. július 31.

 

 

Galambos Károly s.k. 

EU polgár

az aláírásban akadályozott

Fogarasi József 

EU polgár helyett

 

 

Fogarasi József EU polgár különvéleménye

 

 

A kialakult többségi véleménnyel egyet nem értve - a kisebbségben maradtakhoz csatlakozva - a döntéshez az alábbi különvéleményt csatolom:

 

 

1.                  Az alkotmányos követelmény előírásában – parttalanságánál fogva – lappangó visszaélés lehetőségére figyelemmel, egyetértek a többségi vélemény azon megfogalmazóival, akik e felhatalmazás nélküli, „önkényes” alkalmazása miatt is törvénysértő, fantomjogforrási jogintézmény mielőbbi megszüntetését szorgalmazzák. Ugyanakkor nem értek egyet azokkal, akik az alkotmányos követelmény alkalmazásának eltörlésében a jogállamiság jelen kiüresedési folyamata megállíthatósága egyetlen hatékony gyógymódját látva, a „munkát” befejezettnek tekintve - székükben kényelmesen hátradőlve - az ok-okozat fel- és összecserélésével készülnek a politikai-hatalmi akaratnak eleget téve a semmi, a luftballon – a saját-kezű aláírásra is képtelen ki-és bevonuló taláros testület„meghámozására”, saját alkotmányos jogászkötelességük teljesítésének fiókba zárására.

 

 

2.                  A tárgyalt problémában az alkotmányos követelmény ugyanis csupán az „okozat” helyét foglalja el, amely megszüntetésével az „ok” továbbra is polcos helyen marad. Tekintve, hogy e folyamatban az „ok” nem más, mint maga a - „taláros testületnek” - becézett Alkotmánybíróság! Már a nevével is rengeteg a probléma: alkotmány és bíróság! Egyik sem stimmel! Magyarországnak nincs Alkotmánya, Alaptörvénye van! Ez ugyanis a gránitszilárdságúvá vésetett és bivalybőrbe köttetett – idő közben rongyossá módosított – alapdokumentum címe: „Magyarország Alaptörvénye”, amelynek elfogadásához elegendő „133 bátor képviselő”, akik a szavazáskor nem tévesztik össze az „igen” és a „nem” szavazógombot, és azt - kellő (fizikai) erővel - megnyomni is képesek! E művelethez tehát a 2/3-os többséggel rendelkező kormánypártnak ellenzéki szavazatokra nincs (is) szüksége. Elégséges hozzá a kellő számú, fegyelmezett-párttagságú képviselő. Ellenben, a független, szuverén nemzetek, Alkotmánnyal rendelkeznek, Magyarországnak is erre lenne szüksége. Egy Nemzet Alkotmányának (azaz a nemzeti alkotmány) elfogadásához viszont nem nélkülözhető a Nemzet egészének abban történő részvétele, beleértve az ellenzékieket is! Ehhez viszont 133 főnél biztosan nagyobb létszámú „tömeg” igényeltetik: a kevésbé bátrakat, de még a félénkeket sem kihagyva e körből! És e „nemzeti szavazás-elfogadási legitim tortúra” nem helyettesíthető a nép-nemzeti konzultációs kérdőív kormányzati-hatalmi központ által kierőszakolt kérdések kérdőívre vitelével, illetve az „érintettekhez” való eljuttatásával, majd általuk visszaküldésével. Hát még, ami ezt követően történik a visszaküldött kérdőívek kapcsán, nevezetesen: a senki által nem legitimált, titkosított körülmények közötti eljárás mellett összesített és a magyar emberek által nem ellenőrizhető eredmény kikiáltása által. És mindezt a keresztény katolikus narkotikummal megvezetett „béketűrő magyar nyájjal” még meg is etetik, a kérdőívek révén kinyilvánított közakarat hitelesítése végett. De maradjunk az Alkotmánybíróság elnevezésű „melegedőhely” felügyeletét ellátó, a kelleténél nagyobb sokaságot számláló testületnél. Vagyis, az említett, összetett-szavú jogintézmény nevében már csak azért sem maradhat meg az „Alkotmány” előtagszó-jelző, mivel mindezt maga az Alaptörvény (mármint Magyarország Alaptörvénye) teszi lehetetlenné (hitelteleníti, derogálja), amikor az említett szervezet feladatkörét - ellentmondást nem tűrő módon - meghatározza: „Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve.”

 

 

Summa summarum: ha a Nemzet híján az Alkotmánynak, úgy miért a nemzet fizeti, javadalmazza, a régebbi, az alkotmányos emlékeket felidéző „Alaptörvény…” elnevezésű, jelen műintézményt, amelynek kizárólagos feladata és hívatása az - Alkotmánnyal azonos értékű „családi-ékszert” nem képviselő, vele egyenlő fajsúlyt nem képező - Alaptörvény védelmének ellátása, mint erre feljogosított legfőbb szerv?

 

 

3.                  Az említett jogintézmény esetében az „Alkotmány-előtagszóhoz képest is, visszásabb és disszonanciát keltőbb, illetve arrogánsan - „hivalkodó” jelleggel bírva - önös célt szolgáló a „… Bíróság-” utótagszó, név/elnevezés/beni jelenléte. Hiszen, ennek a „bíróságnak” a nevében szerepeltetett (bíróság) szón kívül, szinte semmi lényeges (érdemi) köze nincs az igazságszolgáltatási (ítélkezési) tevékenységet folytató – az Alaptörvényben „A bíróság” címszó alatt nevesített, a 25-28. cikk bekezdéseiben részletezett igazságszolgáltatási tevékenységet ellátó – a harmadik hatalmi ágat megjelenítő és képviselő szervtípushoz: a „BÍRÓSÁG” hoz! Önmagában, már azon politikai/hatalmi „ideológiai elgondolás” is kellően bicskanyitogató, amelynek eredményeként a „bátor” jogalkotó, eme - önmaga farkába harapó, öszvér jogintézménnyé fejlődni képes - szervezetet és a reá vonatkozó valamennyi alaptörvényi rendelkezést a - hierarchikusan építkező Alaptörvényben „A bíróság” fölötti szintre emelten, egyetlen - a 24. cikkbe zsúfolta (tuszakolta)? Hiszen a hatalomelméleti-logika szerinti sorban a végrehajtó (kormányzati) - második - hatalmi ág alaptörvényi megjelenítését - a harmadik hatalmi ág - az igazságszolgáltatást ellátó „Bíróság” szabályozása kellett/illett volna, hogy kövesse. Majd, és legfeljebb, csak a „Bíróságra” vonatkozó normák után szabadott volna önálló címszó alatt(?) az Alkotmánybíróságot elhelyezni (bár, véleményem szerint a hatalommegosztás követelménye alapján e jogintézmény „értelmes helyét” inkább a „Bíróság” hatalmi ág keretein belül lelhette volna meg). Annál is inkább, mivel az Alaptörvény rendelkezésében (24. cikk) az alkotmánybírósági jogintézmény jogalkotói „körbeírása” nem a „bíróságokra jellemző ismérvek” mentén nyer definiálást, többek között, például: „Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve.” [24. cikk (1) bekezdés]. Tehát, e jogintézmény „védelmi” (és nem igazságszolgáltatási) „feladatokat” ellátó szervezet, minek következtében helyét inkább a „rendvédelmi” szervtípusban kellett volna keresni, s megtalálni, annál is inkább, mivel e szervezet - nevével ellentétben - kijelölt feladata nem is a nem létező „Alkotmány”, hanem (egyébként helyesen) csupán az Alaptörvény „védelmének” az ellátása. Mindezen „feladatcsokor” érdemben – a végrehajtó hatalmi ágon belül – a rendvédelmi szervtípusban, Hivatali-hatósági jelleggel, akár testületi formában (is) működve ellátható és teljesíthető (mindannyink örömére és megelégedésére) lenne. Erre utalnak a reábízott „védelem” ellátásának Alaptörvény által biztosított hatásköri jogosítványok is: megvizsgál, felülvizsgál, vizsgál; megsemmisít, jogkövetkezményeket állapít meg (azaz a 24. cikk bekezdéseiben rögzített és nevesített jogosítványok között hiába is keressük, nem fogjuk meglelni az „ítélkezik”, bíróságokat megillető, kizárólagos jogosítványt!

 

 

4.                  Nevezett Alkotmánybíróság azonban nem csupán elnevezésében hordozza magán a jogsértő, Alaptörvény ellenes jelzőt. Ugyanis, működése, eljárása, tevékenysége sem tekinthető valamennyi elemében jogszerűnek és problémamentesnek:

 

 

4/a       Az Alaptörvény [24. cikk (8) bekezdése)] szerint Az Alkotmánybíróság tizenöt tagból álló testület, amelynek tagjait az Országgyűlés … választja. Az Országgyűlés … az Alkotmánybíróság tagjai közül elnököt választ,…” Említett cikk (9) bekezdése ad felhatalmazást az Országgyűlésnek, nevezetesen: Az Alkotmánybíróság hatáskörének, szervezetének, működésének részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg.” Mindez azonban nem értelmezhető akként, miszerint a sarkalatos törvény – az említett felhatalmazás alapján – feljogosítottsággal rendelkezne az Alaptörvényben kategorikusan 15 fős testületként definiált szervezet osztódása, osztód-hatósága meghatározására. Azaz, az Országgyűlés által azonos jogállással megválasztott 15 fő alkotmánybírónak nincs legitim felhatalmazása arra, hogy - a testületi létszám és az együttes ülés imperativusát - valamilyenfajta/módú belső-külső politikai-hatalmi-hitbéli, egyéb sugallat alapján felülírhassa és 3x5 fős, vagy 5x3 fős, avagy 15x1 fős tanácsokba tömörülve/rendeződve/besorolva stb. határozhassa meg önnönmagát, illetve az egységes testület hatáskörét gyakorolva, nevében járhasson el! Mindezen „lehetőség” ugyanis nem vezethető le az [említett (9) bekezdés] alaptörvényi felhatalmazásából, mivel a 15 fős testület esetében az előbbiekben említett szervezeti osztódás, nem értelmezhető az Alaptörvény által nevesített „részletes szabály” megnyilvánulásaként! Mindennek valósága lehetővé teszi/tenné, hogy egy, a háttérben meghúzódó „láthatatlan karmester” (elnök?) intésére az Alkotmánybírósághoz érkező ügyek szignálása a számukra „kedvező/bb döntést” hozó/biztosító (személyi összetételű) eljáró tanács(ok)hoz kerülhessen/ek, amely döntéssel szemben aztán már semmiféle jogorvoslat nem vezet/ne a 15 fős testülethez, pedig ott a szavazatarány változása mellett más, vagy - a tanács által hozotthoz képest, azzal - akár ellentétes előjelű/tartalmú döntéssé is változhatna. Nem említve azokat a vicclapba kívánkozó megoldási módokat, amikor betegség, külföldi tartózkodás, avagy a megbízatás megszűnése miatti kényszerből az ötös, a hármas tanácsok gyakorlatilag négyes, kétfős tanácsokká csökkenve hozzák meg döntéseiket. Persze, más „trükkök” is ismertek, nevezetesen: az egyik (esetleg több) „ügyeletes” alkotmánybíró fregolivá válva, beugróként vesz részt a hiányzó alkotmánybíró helyét betöltve úgy a tanács eljárásában, mint döntésének meghozatalában, hogy az ügy tartamát előzetesen csak részben, vagy semminyire sem ismerhette meg? Mindezen „megoldási módokkal” az etikai elvekre/érvényesülésük tisztaságára valamennyit is adó/odafigyelő szakmai testület nem lenne képes azonosulni!? Annál is inkább, mivel, az alkotmánybírák esetében oly gyakran irigyelt „valódi” bíróság tekintetében nem felhatalmazás alapján született meg a kívánatos/irigyelt norma, hanem azt maga az Alaptörvény rögzíti, amelyektől az eltérés, sarkalatos törvény adta rendelkezés „segítségével” sem lehetséges: A bíróság - ha törvény másképpen nem rendelkezik – tanácsban, ítélkezik [27. cikk (1) bekezdés]. Nota bene: mindezzel szemben az Alaptörvény értelmében Az Alkotmánybíróság tizenöt tagból álló testület…”, amely (törvényesen, legitim módon) egységes testületként (nem tanácsban) eljárva határozatban (nem ítéletben) hoz érdemi döntést!

 

 

4/b Az alkotmányos követelmény tárgyalása apropóján azonban muszáj kitérni az összeférhetetlenség okozta azon anomáliákra is, amelyek megszüntetése az alkotmánybírákra vonatkozó „alkotmányos követelmény” alkotmánybírósági határozatban történő kimondásával, majd „látható” számonkérésével minden valószínűség szerint elérhető lenne?! Ugyanis, a közhiedelem szerint az alkotmánybírói funkció egy megtisztelő közméltóságú cím, közmegbecsültséggel együtt járó tisztség, úgy anyagi, mint erkölcsi értelemben. Ennek megfelelően e cím viselőjének, az alkotmánybírói talár felöltőjének, tisztességet, erkölcsöt követő, megtartó személynek kell lennie. Sőt: az e közméltóságot betöltő személy a tisztességet és a közerkölcsöt nem csupán megtartani köteles, de tisztességes, erkölcsös embernek is kell látszania (legalább) megbízatása időtartama alatt! Csak hát lehet-e, válhat-e „igazi” alkotmány/BÍRÓ, azon jogászvégzettségű személyből, aki tárgyalóteremben töltött tárgyalóbírói gyakorlattal/tapasztalattal nem rendelkezik, hangzik a költőinek szánt kérdés? Néhány évvel ezelőtt egy szakmai konferencián rácsodálkoztam az egyik hozzászólói kinyilatkoztatásra, miszerint „Magyarország az abszurditások olimpiai bajnoka, itt bármi megtörténhet, majd ennek az ellenkezője is, és ezen, senki nem csodálkozik, mindez természetes, hiszen az „értelmes” kontroll szinte mindenünnen hiányzik!” Az előbb elmondottak – jelen témánkra – „testre szabva” a következőképpen hangzik: azaz, Magyarországon „bárkiből” lehet alkotmány/BÍRÓ, aki büntetlen előéletű, a képviselők választásán választható magyar állampolgár, jogász végzettséggel rendelkezik, 45.-70. év közötti életkorú, kiemelkedő tudású elméleti jogász vagy legalább húszévi, jogi területen folytatott szakmai gyakorlattal rendelkezik [Abtv. 6.§ (1) bekezdése]. Vagyis, e „pozíció” elnyeréséhez/betöltéséhez nincs szükség bírósági/bírói tárgyalótermi gyakorlatra? Mindezen „BÍRÓI” liberális-követelményrendszerre figyelemmel vegyünk alapul, egy másik szakmát és állítsuk ezzel párhuzamba, nevezetesen például az orvosit: orvos-végzettségű, műtőasztal mellett semennyi időt el nem töltött, kiemelkedő tudású elméleti-, vagy legalább húszévi, korház-egészségügyi területen folytatott szakmai gyakorlattal rendelkező orvos a klinikán minden gond nélkül operálhat(-e)!? Vajon a nagytiszteletű taláros alkotmány/BÍRÓ-ink, mit szólnának ehhez (különösen műtétre várakozásuk esetén), tiltakoznának-e ellene? BIZTOSAN! Ennek ellenére, a törvényhozásban a jogász végzettségű képviselők, minden averzió nélkül megszavazták saját szakmájuk szakmai hitelrontásaként a politikai hatalom diktátumát: a jövőben az „igazi bíróságon” eljáró bírák tekintetében nem lesz már követelmény – akár a legmagasabb szinten történő bíráskodás és ítélethozatal esetében sem (a Kúriát is ideértve) – a tárgyalóteremben, tárgyalóbíróként eltöltött „szemernyi” mennyiségű idő!? Talán azért, hogy az alkotmány/BÍRÓ és az „igazi bíró” közé az egyenlőségjelet (=) végre ki lehessen tenni? Ez aztán a szemfényvesztő, kaméleoni „sokszínű” kétszínűség! Ez a hatalmi-politikai törekvés a bírói hivatásrenden belül azonban (feltehetően) sosem fog zöld-színű legitimitást kapni! Hiszen, ahogy kaptafát nem látott, kezébe soha nem vett kontárból cipészmester sosem lesz, úgy alsó-szinten eltöltött, tárgyalótermi bírói gyakorlat nélküli ember sem fog soha bíróvá emelkedni!

 

 

                        4/c Nem kerülhető el annak megemlítése sem, miszerint az alkotmányos követelmény lakmuszpróbáját az alkotmánybírók által önmagukra szabott laza összeférhetetlenség szabályai sem állják ki. Az elszíneződés ugyanis már olyan mérvű lenne, amelyet a színskála egyetlen színmintája sem vallana „magáénak”! Nevezetesen: „Az Alkotmánybíróság tagjának megbízatása összeegyeztethetetlen minden más állami vagy önkormányzati, társadalmi, politikai, gazdasági tisztséggel, illetve megbízatással, kivéve a tudományos és felsőoktatási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó tisztségeket, ha az az alkotmánybírói feladatok ellátását nem akadályozza. Az Alkotmánybíróság tagja a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységen… kívül más kereső foglalkozást nem folytathat.”[Abtv. 10. § (1) bekezdése] Amennyiben az előbbi pontban említett sebészorvos a saját szakmájában a fenti - jogász alkotta - szabatos összeférhetetlenségi szabályt „mintának” véve végezhetné el a beteg testrészébe történő műtéti beavatkozást, a beteg minden valószínűség szerint élve nem távoz(hat)na a műtőből. Hiszen hétköznapi értelemben, érdemben megfoghatatlan, megfejthetetlen, minek következtében alkalmazhatatlan a szabály: azaz, melyek azok a konkrét tisztségek, amelyek - kikerülve az összeférhetetlenséget - a tudományos és felsőoktatási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódnak? Illetve, hol vásárolható meg az a „lakmusz-mérő”, amelynek színskálája egzakt eligazítást ad arra nézve, hogy az említett „tisztségek” mikor akadályozzák az alkotmánybírói feladatok ellátását? Például, ha az illető alkotmánybíró a testületi ülésen nem képes megjelenni, azon teljes időtartamban (az ülés végig) részt venni, továbbá a meghozott határozatot akadályoztatása miatt aláírni, mindez vajon AKADÁLYNAK minősül-e? Ennek eldöntésére, kinyilatkoztatására pedig ki rendelkezne/ik hatáskörrel (erről miért nem szól a jogászi megfogalmazású fáma)??? Persze csak sajnálni és megkönnyezni lehet azt az alkotmánybírót, aki a - taláros tisztség ellátásáért cserébe a - számára biztosított tisztes állami anyagi juttatás és egyéb más legális „kiváltságok” mellett – mindennapi megélhetése biztosítása végett – arra kényszerül, hogy éjt nappallá téve rohangáljon egyik oktatási intézménytől a másikig, egyik konferencia előadói pódiumáról a másikra, szemet rontóan, önmagát kizsákmányolva a végkimerülés határáig vállaljon tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységen alapuló, összeférhetetlennek nem minősülő kereső foglalkozást! Nem feledve eközben a tényt, miszerint egy alkotmánybíró az említett tudományos és felsőoktatási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó tisztségek ellátása kapcsán (tanszékvezetőként, tanszéki csoportvezetőként, intézetvezetőként, dékán/dékán-helyettesként, rektor/rektor-helyettesként stb.) az adott szervezeten belül, olyan szervezeti alá-fölérendeltségi hierarchikus viszonyba kerül(het), amely etikai, avagy tisztesség tekintetében az alkotmánybírói tevékenység ellátását illetően könnyen okozhat nem kívánatos kikezdhetőséget, összeférhetetlenséget. Ezért hát, Tisztelt Alkotmánybíró Hölgyek/Urak, el kellene végre dönteni: a taláros tisztség viseléséért, a vele együtt járó tevékenység ellátása dicsőségéért, érdemes-e felhagyni minden olyan tevékenység gyakorlásával, tisztség ellátásával, amelynek kapcsán a „tisztességesnek látszani” etikai követelmény érvényesülésére nem kívánatos árnyék vetődhet? Mindemellett, javaslom megfontolni a köztársasági elnökre vonatkozó sokkalta szigorúbb összeférhetetlenségi szabálykövetelményekA köztársasági elnöki tisztség összeegyeztethetetlen minden más állami, társadalmi, gazdasági és politikai tisztséggel vagy megbízatással. A köztársasági elnök más keresőfoglalkozást nem folytathat, és egyéb tevékenységéért - a szerzői jogi védelem alá eső tevékenység kivételével - díjazást nem fogadhat el.” [Alaptörvény 12. cikk (2) bekezdése] – átvételét, figyelemmel a tényre, miszerint … a köztársasági elnökkel szembeni tisztségtől megfosztási eljárás lefolytatása az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik [Alaptörvény 13. cikk]. Hiszen, önmarcangoló szégyenérzet nélkül az említett eljárást aligha lesz lehetséges etikus és tisztességes módon lefolytatni, amennyiben az Alkotmánybíróság akármelyik tagjára az eljárás alá vont köztársasági elnök által elkövetett, hasonló jellegű normaszegés árnya vetődik?!

 

 

4/d A jelen tanulmányban elemzett – az Alkotmánybíróság által tárgyalt – kettő ügyben meghozott és az ülést követően az AB honlapján közzétett AB határozat közül az egyik – a 19_2023. sorszámú döntés, a vizsgált, de kihirdetést nem nyert törvény egyes rendelkezéseinél – alaptörvény-ellenességet, míg a másik – a 14_2023. sorszám alatti határozat rendelkező része, a vizsgált bírósági végzést érintően – alkotmányos követelményt állapított meg. A honlapon közzétett (például az I/1564 ügyszámú, illetve 19_2023. sorszámú) határozat a fejlécében tudatja - a dokumentum (jog)érvényessége minőségét - „Az Alkotmánybíróság…” … „döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül sor. Vagyis, az említett 2 határozat közül – a tanulmány kézirata lezárása időpontjáig (2023.07.31.) – a 14_2023. számú döntés még nem volt érvényesnek tekinthető, mivel sem a Magyar Közlönyben, sem az Alkotmánybíróság határozataiban nem került közzétételre. Mindez azért tekintendő fontos (nélkülözhetetlen) információnak, mivel az Abtv. 39. § (1) bekezdése értelmében „Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, az Alkotmánybíróság döntése mindenkire nézve kötelező. (Nyilvánvaló: a meghozott döntés csak hivatalos közzétételét követően vál(hat)ik „mindenkire kötelezővé”.) Ugyanakkor az Alkotmánybíróság jogalkotási kérdéssel foglalkozó – szinte valamennyi – határozatában kötelező jellegű meghivatkozásként kap helyet a jogállam egyik alaptétele: a jogállam legfontosabb eleme a jogbiztonság követelménye, amelynek ki kell terjednie a jog egészére és egyes részterületeire is. Említett jogbiztonság érvényesülése azonban - vélekedésünk szerint - az Alkotmánybíróság esetében is feltétel nélküli követelmény kell(ene), hogy legyen! Mégpedig valamennyi határozata tekintetében. Még annak ellenére (is), hogy e határozati döntések nem minősülnek „jogi normának”, viszont hozzá hasonló a viselkedésük, hiszen az érvényes (a hivatalos lapban közzétett) alkotmánybírósági döntés mindenkire nézve kötelező. Erre figyelemmel senki számára nem (lehet) közömbös a döntési szöveg nyilvánossá tételének ténye, hiszen az AB ülését követően - a „házi honlapon” házilag - közzétett, bárki által olvasható döntés nem hivatalos szövege, idővel - a hivatalos (Magyar Közlöny, Alkotmánybíróság Határozatai) lapban történő közzétételével - érvényessé (normahatályossá) válva, mindenkire nézve kötelező lesz. Mindezen tényből viszont logikusan és valósan következik: a határozati szöveg érvényességet - eredményező közzétételét - megelőző nyilvánosságra hozatalával egyrészt, sérül a jogbiztonság másrészt, a fegyveregyenlőség elve harmadrészt, a határozati tartalom (jogkövető, jogalkalmazó) polgárok és szervezetek által „kiszámítható” eredményesség- garancia-egyensúly „megbillenése” következtében egyesek, „lépéselőnybe” kerülve „tőkét” kovácsol(hat)nak az előzetes, de még nem érvényes szöveg alapján/ismeretében, míg mások, mindezt - egy helyben toporogva, tehetetlen megrökönyödéssel - csupán tétlenül szemlélhetik

 

 

5.                  Természetes módú igényként eljárva nem mehetünk el szó és kemény kritika nélkül a jelen tanulmányban vizsgált és elemzett két alkotmánybírósági határozat közül az I/1564/2023 ügyszám alatt iktatott, a teljes ülés által 2023. július 19-én meghozott, 19_2023. sorszámmal ellátott határozat kapcsán annak tisztességtelen- pofátlanságú jogsértő volta mellett. E képmutató, álságos tüneteket hordozó jogintézményről a mindezt álcázó leplet rántsa le a konkrét valóság eme - sokat mondó, elgondolkodásra is késztető - megismerhetővé vált tényálladéka:

 

 

Indítványozó (a köztársasági elnök) 2023. július 12-én kelt, saját-kezűen aláírt indítványát az Alkotmánybíróság I/01564-0/2023. ügyszámon, 2023. július 13-i dátummal érkeztette. Hogy az indítvány milyen „utasítási” tartalom mellett, mikor és végül is, melyik alkotmánybíróra került kiszignálásra, az nem nyilvános adat. Majd, az Alkotmánybíróság felhívását követően, az eljárás részeként érkezett - 2023. július 18.-i keltezésű - miniszteri (ÉKM) válasz – I/1564-7/2023. ügyszámmal – még aznap (július 18-án) iktatást nyert. Az ügymenet hogyan-tovább tényadata ugyancsak nem ismert. Ez ügyben a következő megismerhető „állomás” - CSODÁK-CSODÁJÁRA - már a Taláros testület ülésének napja, illetve az ezzel azonos dátumot viselő - 19_2023. sorszámmal ellátott - testületi határozat és annak „házi-honlapon” történt közzététele. Az AB honlapjának beszédes adatai azonban azt is elárulják, miszerint e napon (július 19.-én) az Alkotmánybíróság teljes ülése mellett/vele egy időben/párhuzamosan(?) a dr. Sulyok Tamás alkotmánybíró vezette tanács kétszer is ülésezett és döntést/határozatot is hozott, mégpedig a IV/1560 ügyszám alatti ügyben 20_2023. határozati sorszámmal ellátottan, míg a IV/1562 ügyszám alatti ügyben 21_2023. határozati sorszám mellett. Ha mindehhez hozzáolvassuk a másik fontos tényinformációt tartalmazó AB közleményt is, amely arról tájékoztatja a hatalom alatt sínylődő köznépet, miszerint az Alkotmánybíróságot nem lehetséges „zavarni”, mivel Őkegyelmessége 2023. július 17. napjától 2023. augusztus 25. napjáig terjedően ítélkezési szünetként becézett pihenőszabadságát tölti (hogy hol, merre és milyen távol a bázisszékhelytől, arról nem tesz említést a placebo). Mindezen tények ismertében talán már fölösleges is kifogásolni, hogy a 19_2023. számú AB határozat e tanulmány kézirati lezárása napjáig (2023. július 31.) miért is nem „tudott” közzétételt nyerni a hivatalos lap, a Magyar Közlöny oldalain? Pedig a – fentiekben, általunk ugyancsak elemzett - másik, a IV/2930/2022. számon nyilvántartásba vett - az Alkotmánybíróság által 2023. július 11.-i teljes ülésén megtárgyalt - ügyben a 14/2023. (VII. 24.) sorszámú - alkotmányossági követelményt megállapító - AB határozat hivatalos közzétételére már július 24.-én - a Magyar Közlöny 2023. év 109. számában - sor-került. Az igazi problémát azonban nem a 19_2023. sz. határozat 2023. július 31.-ig történő közzétételének elmaradása okozza, hanem az a dölyfös pofátlanságú csendes tény, amelynek ékes bizonyítéka, hogy mindez senkit még csak fel sem háborított, illetve széles nyilvánosság előtti tényleges megtörténte nem vont maga után semmiféle hivatalos vizsgálatot, majd kiszabott „szankciót”! PEDIG MEGTÖRTÉNT!! Nevezetesen: a 19_2023. sorszámmal ellátott AB határozat egyetlen alkotmánybíró által – az elnök kivételével – sem került aláírásra, mégpedig az aláírásra jogosultak „akadályoztatása” miatt?? Mi ez, ha nem SKANDALUM? Avagy egyfajta nyílt ellenszegülés kifejezése az Alkotmánybíróság részéről? Kivel is szemben? Hát a köztársasági elnökkel, hiszen ez ügyben az indítványt ő terjesztette elő!

 

 

Amennyiben nevezett határozat tényleges aláírások hiányában került – a kézirat lezárását követő időben – a Magyar Közlönyben (az Alkotmánybíróság Határozataiban) hivatalos közzétételre, úgy álláspontom szerint e határozat nem tekinthető érvényesnek és „mindenkire számára kötelező erejűnek”! De a végső következtetés is levonható:

 

 

ilyen Alkotmánybíróságra nincs szükség,

 

 

adott ügyben tanúsított eljárása pedig hivatalos vizsgálat tartását és felelősségre vonást igényel, sőt követel!

 

 

6.                  Végezetül, e különvélemény epilógusaként, kanyarodjunk vissza a kiinduló premisszánkhoz, mint konklúzióhoz, mintegy axiómaként: hiszen, a tárgyalt és bemutatott problémában az ok, nem maga az alkotmányos követelmény - mint mindenkire kötelező magatartási szabály - amely a folyamatban ténylegesen és egyébként is, csupán az okozat szerepét tölti be, hanem a mindezt az „okozatot” létrehozó (előállító) jogintézmény. Vagyis, az említett okozat oka: maga az Alkotmánybíróság. Nevezett jogintézmény ugyanis - jelen állam/egyház-hatalmi konstelláció keretei között - nem csupán egy - elvesztett szakmai-, identitás-méltóságát tévelyegve kereső - anakronisztikus fellegvárú elefánttornyú-hivatal, hanem egy - feladat- és hatáskörileg kiüresített - államilag azonban jól finanszírozott foglalkoztatást és kiemelt szintű „szociális jólétet és menhelymelegedést” biztosító intézmény is. Azaz: az „OK” - az alkotmánybírósági jogintézmény - megszüntetésével, az említett – alkotmányos követelmény, mint – „OKOZAT” is – automatikusan – megszűnne! Hiszen a jelen Alkotmánybíróság alkotmány és bírósági jogállás hiányában nem több mint, amelynek az Alaptörvény szánta: őrző-védő–szolgáltatást ellátó-biztosító közhatalmi jogosítvánnyal felruházott, rendvédelmi HIVATAL. Jogállami helyét, szakmai méltóságát már csupán egy jó értelemben vett „társadalmi-karakterváltást” követően nyerhetné vissza racionális és tisztességes jogépítkezés mellett. E nagy ívű folyamatban az őt megillető helyet elfoglalva a társadalmi közakarat mellett megalkotott és elfogadott Nemzeti Alkotmány jelölné ki a társadalmi jogállam strukturális felépítményét, garanciáit, (jog)intézményeit, helyüket és szerepüket, működésük személyi és anyagi garanciáit stb. A hatalommegosztás e keretén belül nagy valószínűséggel nem lesz szükség – önálló hatalmi ágként, elkülönülten működő –Alkotmánybíróságra. Funkciójának, feladat- és hatáskörének ellátása megoldható a legfőbb bírósági (Kúria?) szervezeten belül e célra létrehozott hivatásos bírókból álló 5-7 fős létszámú tanács által. Mely tanácsba kizárólag 20-25-30 évet tárgyalóbíróként tárgyalóteremben töltött gyakorlattal rendelkező bírók kerülhetnének, akik szigorú – szakmai, anyagi, erkölcsi – összeférhetetlenségi szabályoknak történő megfelelés esetén, a fékek, súlyok, ellensúlyok szabályainak érvényesülése mellett, kinevezéssel (választással, sorshúzással? miért ne!) tölthetnék be és gyakorolhatnák életfogytig, szakmai-, (élet)hivatásukat. Kiemelt és a nyilvánosság által is megismerhető anyagi, erkölcsi elismerés, illetve a mentelmi jog biztosítása mellett.

 

 

Budapest, 2023. július 31.

 

 

 

 

Galambos Károly s.k.

EU polgár

az aláírásban akadályozott

Fogarasi József

EU polgár helyett

 

 

 

 

A különvélemény 4/a pontjához csatlakozom

 

 

 

 

1.                  Bár a különvéleményhez való csatlakozás indokainak kifejtése nem szokásos jogértelmezési tevékenység, hiszen a csatlakozási tartalom ott van a különvéleményben. Mégis a csatlakozást azzal indokolom, hogy egyetértek azzal, hogy az Alaptörvény 24. cikkében foglalt szabályozás – mint az állami szervezeti rendszer védelme és a polgárok alapvető jogainak biztosítása - fontos szerepéhez képest – túlságosan rövid, nem kellően kibontott és részletezett, a garanciák meghatározását mellőző [pl. az Alkotmánybíróság eljárásával és döntésével szemben az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslat biztosítása]. Ezeket a hatásköri és eljárási szabályokat a 24. cikk (7) és (9) bekezdésében foglalt sarkalatos törvény nem pótolja, de nem is pótolhatja.

 

 

2.                  Mégpedig azért, mert akkor, ha az Alaptörvény nem határozza meg a sarkalatos törvénynek az Alaptörvényben nem szabályozott részletkérdéseknek a felhatalmazási kereteit, akkor tulajdonképpen nincs szükség Alaptörvényre, mert a sarkalatos törvényben – figyelemmel az Alaptörvény T. cikk (1) és (4) bekezdésében foglaltak szerint – „minden” szabályozható. Az Alaptörvény ugyanis nem határozza meg, hogy sarkalatos törvényben milyen jogviszonyokat kell szabályozni, hiszen a „sarkalatos törvény” nem önálló jogforrás, hanem a törvény - a jelenlevő országgyűlési képviselők kétharmada igenlő szavazatával elfogadott - minősített többséggel elfogadott formája.

 

 

3.                  A „minden” itt a különvéleményben is jelzett, olyan kiterjesztő jogalkotás, amely az Alaptörvényben nem említett intézményeket szabályoz. Ez mindenképpen a legitimitás csökkenésével, kiiktatásával jár, mert a 15 tagú Testület döntése helyett az 1/3-ad (5 fő) igenlő szavazatával Öttagú (Tanács) Testület által elfogadott határozat a 15 Tagú Testület döntéseként nem fogadható el: nem lehet tudni, hogy a további 10 fő alkotmánybíró miként döntött volna.

 

 

4.                  A logika követelményei alapján – mivel az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdése és (8) bekezdése értelmében az Országgyűlés 15 fős testület működéséről döntött – az Öttagú Tanácsok által hozott határozatok – kiemelve, hogy az indítványozó ki van zárva abból, hogy a 15 fős (Teljes Ülésként működő) Testülethez jogorvoslatot nyújthasson be – súlyosan átlépik az Alaptörvény rendelkezésének határát. De a (9) bekezdésben foglalt sarkalatos törvény megalkotására vonatkozó felhatalmazás kereteit is. E felhatalmazó rendelkezés ugyanis nem tartalmazza, hogy az Alkotmánybíróságon a 15 tagú Testületen kívül más összetételű tanácsoknak is van önálló hatáskörük, és így (tanácsként) működhetnek; amelyre figyelemmel a meghozott határozatok - alkotmányjogi értelemben vett - érvénytelensége merülhet fel.

 

 

Budapest, 2023. július 31.

 

 

 

 

Fogarasi József s.k.

EU polgár

az aláírásban akadályozott

Galambos Károly

EU polgár helyett

 

 

 

 

„Nil intra est olea, nil extra est in nuce duri.”*

 

/Horatius: Levelek, II./

 

 

 

______________

 

*a horatiusi abszurditás transzformációjaként:

 

 

 

a talár, ha rajtam díszlik, nézhetnek alkotmányBírónak is…

 

 

 

 

 

Közzététel ideje: 2023. november 01.

 

 

__________________________

P.s. Most akkor a testület hozott érvényes döntést, vagy sem? Ekkora véleménynyilvánítási és aláírási KÁOSZ mellett a FENE sem tudja ezt megállapítani! Talán az ISTEN? Ha ilyesmi lenne, nem ölnék halomra egymást az „istent” félő ortodoxok-muzulmánok-zsidók! Kész mázli, hogy legalább VIKTOR a helyén van… és a NEMZETTEL történő konzultációt követően – ugyan fel nem ismerve, de – látja a MÚLTAT… az pedig igazi (isteni) szerencse, hogy az ázsiaiak nem mocorognak. Ők elmélkedő, nyugodt, nem vérszomjas istenekkel vannak MEGÁLDVA!

 
 
 


[1] Lásd a Köztársasági elnök 281/2019.(VII.12.) KE határozatát, amely szerint az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés c) pontja és 16. cikk (7) bekezdése alapján - a miniszterelnök javaslatára - dr. Varga Juditot 2019. július 12-i hatállyal igazságügyi miniszterré kinevezte.

[2] Lásd az Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés b) pontját, miszerint: „Az Országgyűlés törvényeket alkot.”

[3] Lásd az Alaptörvény I. cikk (1)-(2) bekezdését, miszerint (1) Az EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. (2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait.

[4] Lásd a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 122. § (5) bekezdését.

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 437
a héten: a héten: 4801
a hónapban: a hónapban: 16274
összesenösszesen467696
az oldalt jelenleg nézik: 6