Fogarasi József

FRADI- szív: a NER-politika a MAGYAR-EMBEREK eme legszentebb szimbólumát gátlás nélkül taposta a bohócmocsárba…

 

 

… nem az „OROSZLÁN” barlangjának számító Üllői úton elszenvedett 1:3 „szépségtapaszos” sima vereség ténye - amely a MAGYAR-EMBER számára vérlázító módon, fájdalmasan-égő sebet okozva vonul be a "FRADI- szív" „álomtörténelmébe” - mint inkább ezen esemény azon része a szégyellendő, hogy mindezt KIVEL szemben sikerült „összehoznunk”? Méghozzá idehaza! Ráadásul teljesítményben és eredményben azt a Qarabag- együttest sikerült „alulmúlnunk”, amely a világ futballtörténelmében közel húsz évvel ezelőtt még ismeretlen névnek számított. Sokan azt sem tudták, vajon e csapat melyik ország nemzeti bajnokságában fedezhető fel, s ismerhető meg? Aztán jött a sikerfejlődés: a „pocsolyából” kilábalva mára a Fradit is maguk alá gyűrték! Nem akárhol, a GRUPAMÁBAN! A „FRADI- SZÍV” otthonában, ahol mindenki – a játékosok, a mesteredző, az edzői stáb egésze, s természetesen a szurkolói tábor teljessége – ősmagyar "FRADI- szívet" visel a testén belül, valamint kívül, a ruházatán, kitüntetett helyen!? Melyen keresztül a szívet véresre markolva illik a magyar Himnusz dallamának felcsendülésekor a Himnusz szövegét diadalittasan és átszellemülten, eltorzult magyar-arccal végigüvölteni. 

 

2010 óta azonban a „FRADI-SZÍV” nem létezésének ténye eredménnyel nem vitatható! Hiszen, ha ez a SZÍV létezne/létezett volna, úgy a Fradi legendás és a magyar labdarúgás történelmének egyetlen aranylabdás játékosáról, Albert Flóriánról - 2007. december 21-én - elnevezett stadiont aligha lehetett volna később egy nem magyar „emberre” - aki talán se nem keresztény, se nem katolikus - Groupama Arénára /át/keresztelni. Függetlenül a politika által felhozott álszent-érveléstől: a régi, korszerűtlen stadion lebontásra került, helyén pedig egy teljesen új és modern, minden igényt kielégítő „Aréna” emelkedett. Vagyis az új, nem azonos a régivel! De hát – az úristenit – ez az új mégiscsak a régi (az Albert Flórián stadion) helyén épült fel, vagy már ez sem igaz? Ráadásul az eredeti elképzelés és indokolás szerint az új létesítmény csupán 7 évig viselte volna a Groupama Aréna nevet. Aztán, mire a – mindenbe beleegyező – "FRADI- szív" az építmény grandiózus terveinek bemutatását követő sokk-elérzékenyültségéből magához tért kiderült, hogy a francia Groupama biztosító cég készen áll az új létesítmény névadó szponzoraként fellépni, azaz támogatni az újként felépült Fradi-intézményt, nyilvánvalóan nem bagóval! E bejelentés hatott és tarolt, mégpedig a szokásos magyar mentalitás módján, amelynek révén a magyar keresztény-katolikus hit és vallás által lenézett és megvetett francia szekularizáció - a neki Péter-fillérnek számító anyagiak felajánlásával - „erkölcsi” győzelmet aratott a magyar-emberek örök-szimbóluma, a „FRADI-SZÍV” felett! Így aztán a Fradi-szívvel született (rendelkező) Albert Flórián fájdalomdíjként - STADION helyett - csupán egy jelentéktelen kivitelezésű SZOBROT kapott, az Aréna „kertjében”. Nesze neked, a nagy SEMMI: avatták fel a műalkotást nagy csinnadrattával! „Langyos a sör, De nekünk így is jó.” hangzik ideillően a mindenki által jól ismert dalstrófa. Vagyis, az ország politikai-hatalmi vezetése cserben hagyta az általa oly sokszor meghivatkozott magyar-emberek Fradi-szívét! 

 

De van itt más is, amely kilógva hibádzik a „FRADI-SZÍV” illatosított mesetörténetében. Albert Flórián ugyanis nem csupán magyar és azon belül is elsősorban Fradi-szívvel „született”, de klubját, az FTC-t egész pályafutása (1952-1974) alatt egyetlen napra sem hagyta el, sem anyagi, sem erkölcsi javak csábító ígérete, illetve ténye kedvéért. Ráadásul a Fradi saját-nevelésű játékosa volt, mégpedig szó szerint értve, a javából! Nem úgy, mint a mostaniak. Hiszen a 32 főt számláló játékoskeretből - jelenleg - mindössze 8 fő (25%) tekinthető (számít) magyar nemzetiségűnek. Az pedig, hogy közülük hányan büszkélkedhetnek Fradi-neveltetéssel, az a nyilvánosság számára egyelőre megtudhatatlan titoknak minősül. A többi 24 - Fradi-szívet vásárolt - játékostárs közül azonban soknak még a nevét is nehéz kimondani, nemhogy „örök időkre szólóan” – érdemes lenne – megjegyezni. Ki tudja, mikor áll majd tovább az illető játékos, egy valamivel jobb ajánlat kedvéért? Mindez az arány a Fradit itthon simán két vállra fektető Qarabag esetében valamivel szebb képet fest. A klub ugyanis a 27 fős keretben 15 fő (55%) hazai játékost foglalkoztat. Micsoda különbség! És náluk nem beszélnek Qarabag- szívről, csupán játékról és küzdelemről, amelyet nem alapfokon művelnek, akár otthon, akár idegenben szerepelnek. Azonban a két csapat között még egy lényeges különbséget feltétlenül érdemes megemlíteni: amíg a Fradi vezetőedzője idegen állambeli sportember, addig - 2008 óta - a Qarabag vezetőedzője az a Gurban Gurbanov, aki az azeri válogatott 68-szoros csatáraként lőtt 14 góljával egyben a nemzeti csapat futballtörténetének gólrekordere is! És távozásán még ma sem gondolkodik (mások sem, őnáluk). Náluk nem a fizetség nagysága a meghatározó, hanem a lehetőség és a dicsőség: otthoni csapatban játszani és /ki/”szolgálni” a hazai „közönséget”, szívük marcangolása és saját nemzeti himnuszuk eltorzult arccal történő üvöltése nélkül.

 

Persze az is meglehet, hogy azt a híres „FRADI-SZÍVET” – sajnos – a csapat szurkolótáborának tagjainál hiába is keressük: többségüknél ugyanis nem fogjuk megtalálni! De az is előfordulhat, hogy a „tábor” jelentős része még „egyszerű” MAGYAR-szívvel sem rendelkezik? Hiszen milyen szív az, amely szabadjára engedi testi gazdájának cselekvéseit, ahelyett, hogy visszafogná azokat? Például: a szeretett csapat mérkőzésén – csökkentve az illető személy agyi vérellátását – lebeszélné a szurkoló elméjét, hogy a mérkőzés időtartama alatt bármilyen jellegű renitens magatartást tanúsítson, amellyel anyagi, erkölcsi kárt okoz az általa rajongott klubnak, illetve játékosainak. Mert hát – általában – a szerető szívvel rendelkező épeszű ember-szurkoló, aki választott klubjának mérkőzéseit azért látogatja, hogy ott imádott csapata sikeréért, győzeleméért - hangosan vagy hang nélkül - szorítson, drukkoljon, vajon mi okból/célból válik képessé arra, hogy szántszándékkal pirotechnikai eszközökkel tűzbe borítsa a stadion egyik-másik lelátóját, avagy a játékosok és a többi pályán segédkező személyzet testi épségét más módon veszélyeztesse, a játék folyamatosságát pedig akadályozza. Mindenféle tárgynak pályára történő bedobálásával? Mindezzel – nem mellékesen – anyagi, erkölcsi kárt okozva az adott klubnak és a csapatnak. Tudvalevő ugyanis, hogy az ilyen jellegű cselekmények megtörténtéért a futballvilág nemzetközi szervezetei tetemes összegű bírsággal sújtják majd a mindebben közvetlen módon (talán) ártatlan (ellene mit sem tehető?) egyesületet, amely valamilyen formában nyilvánvaló, hogy a játékosokat is érinteni fogja? Így aztán ezeknek a szurkolóknak rendre sikerül elérniük, hogy az adott csapat által vívott mérkőzéseket azok se láthassák a lelátókról, akik e cselekmények elkövetésében vétlenek. Legfeljebb marad nekik az otthoni fotel kényelme és a televízió nyújtotta képernyő. De az is előfordulhat, hogy a találkozó megtartására büntetésként ugyan nem zárt-kapuk keretében kerül sor, de a kiszabott büntetés szurkolói létszámkorlátban ölt testet, minek következtében „néhányan” érvényes jegyük ellenére is kiszorulnak a stadion területéről. Mindezzel a magyar politikai vezetés vajmi keveset törődik és foglalkozik. Számukra ugyanis csupán busás üzletet jelent és biztosít a foci. Többek között: pályák építését, „futballakadémiák” létesítését, jól tejelő pozíciók elnyerése és betöltése lehetőségét, részesedést a bevételekből és a játékosok adás-vétele összegéből, az edzők lecseréléséből csurranó-cseppenő „fillérekből” és így tovább. Így hát miért is kellene, hogy érdekelje őket a büntetések kifizetésével kapcsolatos veszteségek nagysága, hiszen ezeket az összegeket a különféle állami, „fél-állami” szponzori támogatások és egyéb különleges célú központi juttatások amúgy is pótolják, végső soron az adófizető polgárok adóbefizetéseiből. A szurkolók „rendre” nevelésével pedig foglalkozzanak maguk a szurkolók, ez így sokkal olcsóbb, mint egy erre a célra az állam által központilag biztosított, működtetett és finanszírozott intézményrendszer fel/kiépítése.

 

Ugyanakkor – a fentiekben említettek mellett – a MAGYAR-SZÍV rendkívüliségének az is egyedi sajátosságú HUNGARIKUMA, hogy politikai értelemben véve igen-különleges értékrendűség-állandósággal rendelkezik. Nevezetesen: felül-bélyegezve, könnyedén /át/minősíthető nemzeti sportszívvé, amelynek révén a világ legkülönbözőbb részeiből a hazánkba érkező, politikailag „idecsábított” migránsemberekből könnyedén faragható „rendes magyar” sporthonpolgár, akik aztán - állami segédlettel - a Kárpát-medence biztosította határokon belül már simán és akadálymentesen keveredhetnek mással és egymással sőt, a "hungaro-pannon mártásban pedig össze is olvadhatnak, egy saját, új európai kultúrát hozva létre." Így aztán, ha kellő körültekintéssel nem vigyázunk magunkra és egymásra, könnyedén előfordulhat, hogy a hatalmi politika kénye-kedve jóvoltából a Duna-medencei őslakosság által elfoglalt hazából kiszorulva és migránssá válva, megtűrt vendégű migránsként kereshetünk majd magunknak új „hazát” Oroszország nemzeti szuverenitású területén - a Kaukázus őskörnyékén - bandukolva, az ottani őslakosság kegyéért és befogadó készségéért könyörögve-hajladozva, kuncsorogva.

 

Budapest, 2022. augusztus 11.


Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 186
a héten: a héten: 857
a hónapban: a hónapban: 2969
összesenösszesen433769
az oldalt jelenleg nézik: 1