Fogarasi József

a Magyar Hang a Magyar Retorika a Magyar ARC- fizimiska, mindez ∑: a Magyar Keresztény-embereszmény Megtestesítője - ELHAGYJA a KÖZMÉDIÁT…

2022. április 14. csütörtök

 

 

 

… itt illik 5 perc könnyszünetet tartani…

 

 

E döbbenetes, de mindenképpen köz-elszomorítóan jó hír olvastán, egy közel tízéves esemény egyik epizódtörténete idéződött fel bennem. Éppen Dél-Koreában tartózkodtam és a két Koreát elválasztó (összekötő?) demarkációs vonal „létesítményobjektum” megtekintésének lehetőségét próbáltam az ottani egyik civilszervezet közreműködésével megszervezni (mivel mindezt ide-hazulról nem sikerült elintéznem). A „segítő” azonban minden igyekezetével megpróbált lebeszélni ezen elhatározásomról. Mondván, a helyszín nem biztonságos, mindenki csak saját felelősségére látogathat oda és tekintheti meg a „létesítményt”, a különböző tilalmakról szóló előírás tudomásulvételét, valamint a személyes felelősség vállalását pedig saját kezűleg alá is kell írnom, hiszen ott akár még le is lőhetnek! Mind e helyett – ajánlották – inkább tekintsem meg az általuk készített fénykép, videó stb. dokumentum összeállítást, amely hitelesen és „biztonságos” módon mutatja be az északi „Testvér” karakterjegyeit és – messzi földön ismert – „hírességeit”, nevezetességeit.

 

 

Engedtem a csábításnak. Az egyik videóklip-sorozat az északi szomszéd közhiteles arcaként mutatta be a „közismert” televíziós hírolvasó/bemondó hölgyet - mint az észak-koreai vezetés hiteles, népi „arc-szócsövét” - Ri Cshunhi (Forrás: internet) asszonyt. Akinek kizárólagos jogosítványai közé tartozott a legfontosabb hírek, tájékoztatók, közlemények televízióban történő felolvasása. Állítólag, színésznek tanult, készült, de szuggesztív megjelenése, patetikus előadásmódja miatt felfigyelt rá a hatalmi vezetés és a televízió hírolvasó bemondójaként szerződtette, majd a televízió első számú hírolvasó-bemondójává léptette elő. Személyét illetően a HATALOM jól választott, egyszer sem csalódott benne. A legfontosabb közölni valókat mindig általa juttatta el a „SZERETETT” néphez, a televízió képernyője segítségével. Az „Asszonyság” az ilyen nagy horderejű feladat teljesítéséhez mindig stílszerűen, Jeogori-népviseletben jelent meg és ült a televízió kamerája elé, a szöveget pedig stílusosan, a kezében fogott papírról – sohasem súgógépről – olvasta fel, kellően beállított fejtartás mellett, rezzenéstelen arcú dramaturg-drámaisággal. A széken produkált testtartása, ülésmódja - a drámai patetikus előadásmódhoz igazodva - minden esetben a szék támlájával hibátlan derékszöget képezve, nyílegyenes deréktartású volt. Mondhatnánk azt is, hogy Észak Koreában a „hibátlan egyenesség” követendő példaképévé emelkedett. Előre beharangozott megjelenésére az ország teljes lakossága (apraja, nagyja, öregje) a televízió képernyője előtt elhelyezkedve, mindig lélegzet-visszafojtva várta a nagy pillanatot. A munkahelyeken ilyenkor még a munkavégzés szünetelése is engedélyezve volt. A fáma szerint az emberi érzelmekre ható, az észak-koreai emberek szemébe könnyeket csaló híresemények tolmácsolása során szinte valamennyi ember kezét fogva, velük együtt osztozott az általa felolvasott hírek keltette emberi örömökben, bánatokban. Ezáltal valamennyi észak koreai család láthatatlan és nélkülözhetetlen (család)tagjává avanzsált. Úgy tudott a képernyőn percekig zokogni, hogy közben a szemeiből egyetlen könnycsepp sem volt képes távozni. Mindez történt Kim Ir Szen, majd Kim Dzsongil halálhírének tolmácsolásakor (is). (Az egyébként 79 éves televíziós bemondónő – aki az észak-koreai munkáspárt szócsöveként 50 éve szolgálja az állampártot – a közelmúltban - tevékenysége elismerő-jutalmaként - luxuslakást kapott ajándékba, amelyet a „Kedves Vezető” személyesen adott át neki.)

 

 

Néhány évvel ezelőtti nyugdíjazásakor azonban a lakosság körében a „láthatatlan családtag” - nem várt - távozása hírére, tömeghisztéria tört ki. Az emberek jelentős része sírógörcsöt kapott a váratlan hír hallatán: a „láthatatlan családtag” többé nem fogja majd kezüket, s nem ül le az ő asztalukhoz, megosztva velük az ország örömét, bánatát, tudatosult bennük. A Kedves Vezér, tapasztalván e népi rajongást a fő-hírolvasó iránt, megígérte az ő NÉPÉNEK, hogy az ország életében minden egyes igenfontos esemény bekövetkeztekor a hírnek a televízióban történő felolvasására – nyugdíjas státusza megtartása mellett – továbbra is Ri Cshunhi asszonyt fogja felkérni. A Kedves Vezér tartotta szavát: a 2016-os föld alatti hidrogénbomba robbantásának híréről Észak-Korea lakossága valóban a „rózsaszín hölgy” által felolvasott kommünikéből értesült.

 

 

Mindezen tények ismeretében váratlanul és elszomorító tényként hasított a keresztény magyar ember elméjében a hír, miszerint a Magyar Keresztény-embereszményt Megtestesítő hiteles hírszerkesztő-hírolvasó személyiség, távozik a közmédiától. E hír ismeretében ugyan tömeghisztéria még nem tört ki a magyar televíziónézők körében, de már most is sokan teszik fel a megválaszolandó kérdést önmaguknak és az általuk újraválasztott, igencsak szeretett Vezérüknek. Ezek után vajon ki fogja őket egyenes derékkal állva, a súgógépről emelkedett drámai-pátoszossággal olvasva, a lehető legobjektívebb módú hitelességgel tájékoztatni a vonalas, elhiendő és tudomásul veendő, a „magyar fingogáló sajtóklub” elnöke által gyártott információkról? Miszerint, az oroszok a jó oldalon állnak és a jó ügyet képviselik, amikor a rossz oldalon álló, maguk között a fasiszta elemeket megtűrő „tévelygő” ukránokat a „különleges katonai művelet” végrehajtásával csupán a számukra kedvezőbb megoldás belátására szeretnék rábírni? Továbbá, hogy a civil lakosság lemészárlását nem is ők követték el, hiszen ez az egész állítás merő képtelenség, másrészt objektív bizonyítékokkal nincs is alátámasztva?

 

 

Tudvalevő: a téveszméknek súgógépről történő hiteles tolmácsolásához nem csupán kellő kiállás, fizikai bátorság, színészi képességeket megszégyenítő retorikai teljesítmény, de keresztényemberi átélés és belső hitelvi meggyőződés is szükségeltetik. Márpedig a távozóhoz hasonló személyiség ritkán termelődik ki önmagától. Az ilyen személyt sokáig kell keresni, majd megtalálása esetén, sokat kell tanítani, nevelni, képezni annak érdekében, hogy az általa közölt információ, s előjelének „nemzeti hitelessége” a hírolvasó lényéből áradva a televízió képernyőjén keresztül hatva a nézőben is megkérdőjelezhetetlenként stabilizálódjon.

 

 

Az ilyen adottságú, képességű nemzetarcot mindaddig nem szabadna szélnek ereszteni, amíg a kellő felkészültségű és hitelességű személypótlás nem áll a társadalom, a hatalmi vezetés rendelkezésére. Azaz, a hithűen hiteles arcokhoz, hírolvasó szócsövekhez, a HATALOMNAK jobban kellene ragaszkodnia, különösen manapság, amikor a hatalom szeretett NÉPE biztos talajú 2/3-os többséghez juttatta az ő hibátlan és makulátlan Vezérét. Gondoljunk csak bele, milyen hitet és erőt kölcsönzött a magyar embereknek az illető hírszócső, amikor a televízió képernyőjén keresztül ország-világ előtt teljes nyíltsággal és közhiteles becsületességgel emlékeztetett – anno – MINDENKIT a tényre: „2021-ben, a magyar nemzet végtelen bölcsességében megválasztotta Orbán-kormánynak köszönhettük mindnyájan az áldott karácsonyunkat”. Vajon ki és mikor lesz egyáltalán majd képes ilyen szívet-lelket melengető állításokat önmaga által megfogalmazni és kinyilatkoztatni? A mi távozónkat viszont – a fentiekben említett hírolvasó hölgyhöz hasonlóan – még szükség esetén sem lesz, aki be, vagy kisegítésként visszahívhassa, hiszen nem nyugdíjazás miatt állt fel és hagyta ott imádott munkaeszközét, a televízió-képernyőjét. Talán „méltó” lakással sem rendelkezik, akinek kezét csak úgy, elengedtük? S mi lesz az M1-el, a kormány mellett indulatosan mindig kiálló emblematikus ARC (Forrás: internet) nélkül? Legfeljebb nem kapcsoljuk be a készüléket… de akár egy másik csatornára is átválthatunk!?

 

 

Persze, a MEGOLDÁS nem ez: bekapcsoljuk a készüléket, vagy sem; avagy pótszerünk megszerzése végett - esetleg - másik csatornára váltunk? A LEGFŐBB KÉRDÉS ugyanis: felnőtté váltunk-e már, illetve igényeljük-e még mindezt, avagy kinőve a gyer/m/ekbetegségeket, megtanultunk mára a központ által sugallt, mutatott „VONAL” és/vagy „ARC” nélkül önmagunk által önállóan élni, létezni, avagy e pótszer belső lételemünk objektivitása, amelynek hiánya társadalmi méretű megvonási tünetekben nyilvánulna meg?

 

 

Számomra úgy tűnik: rengeteg – több választási ciklusra elegendő – tartalékkal rendelkezünk (még)! Eszelős-fizikai igényünk van arra, hogy valakik (ÁLLAMHATALOM – EGYHÁZHATALOM) fogják, szorítsák csuklónkat, kezünket, karunkat, mert különben terelés, irányítás, vezénylés hiányában önállóan - nem tudván mit kezdeni magunkkal - elszélednénk!?

 

 

Budapest, 2022. április 14.