Fogarasi József

A „HÁLA” kufársága: a jogalkotók megalkuvó „kaméleonsága” & „aljas” tisztessége?

 

„… a fény forrásának nem a nagysága,

hanem az ereje számít…”

 

 

 

… nem ÁLOM, megtörtént, a VALÓSÁG…

 

 

 

„… Az 52 éves orvost és a 67 éves betegét pénteken a rendőrök elfogták és előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. … Az eljárás során mindketten szabadlábon védekezhetnek… . A megalapozott gyanú szerint a páciens pénzt adott át az orvosának. (Az orvos-beteg viszonyban a hálapénz a bevett kifejezés.)2021. január 1. óta a hálapénz átnyújtása és elfogadása is korrupciót jelent, bűncselekménynek számít Magyarországon a Büntető törvénykönyv alapján [Btk. 290. § (6) bek., illetve 291. § (6) bek. FJ.] akár egy évig tartó szabadságvesztéssel is büntethetik az orvost, illetve a pácienst.” (Írták az autentikus hírforrások: Népszava; HVG )

 

 

 

… lehet, hogy valakik – merül fel, a hazai viszonyokról csak az óriásplakátok nívószintjén tájékozódó-informálódó emberekben az aggódó elégedettségű dilemma, miszerint – a MAGYAR-NEMZET tisztességességének és becsületességének óvása végett, az orvos-páciens között folyó „cselekményeket” folyamatosan, „aggódó-figyelemmel kísérték/kísérik” és így sikerült őket – a bűnözőket – tetten érni, s lefülelni, mindannyiunk megnyugtatására, avagy…?

 

 

 

más a HÁLA” mibenléte

 

 

ha az,

 

az orvos-páciens kapcsolat helyett,

 

 

- „csak” az ügyvédi tevékenység gyakorlója, illetve az ügyfél,

- avagy - a szalagavató, a ballagtatás, a bankett, esetleg a pedagógusnap alkalmával - a pedagógus és egy adott tanulói-kollektíva között,

 

 

és csupán „ajándék(tárgy)” formájában keletkeződik?

 

 

 

Ne adj Isten, esetleg és (nem) véletlenül, a fentebb említett „tevékenységek” (is) a MAGYAR-NEMZET tisztességességének és becsületességének óvása végett szintén folyamatosan, „aggódó-figyelemmel kísértetnek” annak érdekében és reményében, hogy majd egyszer, valamikor őket is sikerül tetten érni, s lefülelni?

 

 

 

Így aztán jogos a többek aggódása:

 

 

ugye az államtitkárokat

folyamatosan nem figyelik…

legalább ők, legyenek

tetten-érhetetlenek

 

 

 

Mindezek a „különbözőségek”, teszi fel a kérdést, a magyarság még önállóan gondolkodni képes fele – Igen-tisztelt magyar demokrata keresztényeskedő bekiabálásra gombnyomkodással jogot mixelő nő-és férfinemű hon(van, hon, nincs)anyáink-atyáink – zavarják-e Önöket? Avagy, nemzeti lelkiismeretük szín nélkülire vált, amikor az említett magasztos nyomkodás eredményeként megszületik, majd kihirdetésre kerül a MAGYARNEMZET emészthető étkének szánt normamanna?

 

 

 

Üzenet a mindezt nem értő, a NÉP nevében és részéről aggodalmaskodó soros-vírussal fertőzöttek számára: minálunk – minden híresztelés ellenére – a nemzeti jogállam létezik, amelyet maga az Alaptörvény is deklarál: „Magyarország független, demokratikus jogállam.” Az Alaptörvény védelmét pedig az Alkotmánybíróság látja el, mindannak dacára, hogy az alkotmánybírók a meghozott határozatok aláírásában - más elfoglaltságuk miatt - rendszeres folyamatossággal akadályoz(tat)va vannak. Ennek azonban nincs különösebb jelentősége, mivel a bírósági (i)gazságszolgáltatás (az ismert rokoni és politikai kapcsolódások ellenére) kifogástalanul működik, és nem mellesleg, a dolgát is teszi!

 

 

 

„A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.”

 

 

 

Mindebből világosan is kitetszik: nyomogassunk is mi, bármilyen gombot és annak eredményeként álljon is elő, bármilyen normatermék, értelmezésük során mindig azonos eredményre jutunk: „Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.” S mindez így marad, eztán is…

 

 

 

 

Te jó Isten, ha van ilyen! Mire e dölyfös és felfuvalkodott elbizakodottság, hiszen Önökből

 

 

 … a fény forrása, hiányzik!

 

 

 

Budapest, 2022. január 29.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 183
a héten: a héten: 854
a hónapban: a hónapban: 2966
összesenösszesen433766
az oldalt jelenleg nézik: 2