Fogarasi József

II. tétel (Dúr – moll) A nyilvánosság nem úri huncutság, és „nem toll a kalapon”…!

 


(deciso – gradatamente – energico)

 

 

A választási eljárási törvény (Ve.) - szokatlan módon egy szerv (szervezet), esetünkben - a választási bizottságok (továbbiakban: bizottságok) mibenlétének, meghatározási sorrendiségében, nem jogi helyzetük részletezését, hanem működésük, tevékenységük lényegi elemének megnevezését tekinti elsődlegesen fontos és meghatározó feladatának. Ennek megfelelően a jogalkotó egyértelműen és kategorikusan rögzíti: a bizottságok működése és tevékenysége; a rendelkezésükre álló adatok – törvényben megállapított kivétellel – nyilvánosak, amely nyilvánosság azonban nem sértheti a szavazás titkosságát és a személyhez, valamint a személyes adatok védelméhez fűződő jogokat. Mindebből a szabályozási módból következik: a nyilvánosság követelménye át kell, hogy hassa a bizottsági jogállás valamennyi törvényi elemét.

 

 

(appassionato – deciso)

 

 

A bizottság jogi helyzetének két kardinális sarokpontja van: egyrészt a választópolgárok szerve; másrészt függetlenek, kizárólag a törvénynek vannak alárendelve.

 

 

A nyilvánosság követelményének korlátozott érvényesülése azonban már az első kérdéskörben, a bizottságok választott tagjainak kiválasztása terén uralkodó jogi és gyakorlati megoldás tarthatatlanságában tetten érhető. A Ve. értelmében, az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjaira a választásokért felelős miniszter, míg a többi bizottság esetében, az illetékes választási iroda vezetője tesz indítványt. Arról, hogy az indítványtétel mit jelent és hogyan, mily módon kötődik a választópolgárokhoz, a normatív szabály nem szól, mint ahogyan arról sem, hogy az indítványtevő kitől és milyen formában lenne köteles előzetesen javaslatot kérni az általa megválasztásra előterjesztendő személyekről. E kérdéskörben az elmúlt 20 év még csak törekvésében sem igyekezett megoldást keresni és találni arra nézve, hogy - mintegy pótolva a jogalkotó mulasztását - a választópolgárok, ha csak informálisan is (civil szervezetei útján), de legalább az előkészítés stádiumában valamilyenfajta beleszólási jogot kaphassanak saját szervük tagjainak kiválasztásába, illetve megalakításába. Jelenleg a jogalkotó részükre, saját (választási) szervük személyi összetételének befolyásolásához, meghatározásához még – a gyengébb – a javaslattétel vagy a véleményezés lehetőségét sem teszi lehetővé.

 

 

A nyilvánosság fentebb említett követelménye annak sem képes a gyakorlatban érvényt szerezni, hogy az indítvány előterjesztője - az általa szubjektíve kiválasztott személyek listáját - legalább az indítvány előterjesztését megelőzőn, néhány napra nyilvánosságra hozza akár a választópolgárok, vagy csupán a közvélemény tájékoztatása céljából. Az pedig, hogy az esetleg nyilvánosságra hozandó személyi körről véleményt lehessen mondani, netán más személyre is javaslatot lehessen tenni, nem több mint az alkotmány szerint is átmeneti stádiumként definiált jogállam hiú ábrándja. Mindennek hiányában a választópolgár a saját szerve (bizottsága) választott tagjainak személyi összetételéről előzetesen legfeljebb a „jól értesült” sajtó útján szerezhet - alamizsna formájában - némi információt. E téren az indítványozott személyek megválasztásáról döntést hozó testületek (Országgyűlés, képviselő-testület, közgyűlés) - főszabályként - nyilvános ülései sem szolgáltatnak kellő megoldást, tekintettel arra, hogy az e témáról döntő testületi ülésekről - az esetek többségében - a nyilvánosság (például a főváros esetében) gyakorta kizárásra kerül(t). Az OVB tagjait megválasztó Országgyűlés „nyilvános ülésére” történő „bejutás problémamentessége” pedig mindenki előtt közismert.

 

 

A további problémát a delegált tagok bizottságba kerülésének „rendje” okozza. Esetükben, személyük előzetes megismerhetősége kivitelezhetetlen, hiszen őket nem is választják, hanem „beküldik” a bizottságba, így róluk nem is az előbbiekben említett testületek döntenek, mivel ők a teljes jogú bizottsági tagságot a jelöltet, listát állító jelölő szervezet, illetve a független jelölt megbízása által nyerik el. Ez egyben a bizottság homogenitásának hiánya, illetve vegyes jellegű összetétele miatt azt a jogos kérdést is felveti, hogy a választási bizottságok – jogi és szociológiai értelemben is – ténylegesen a választópolgárok egységes szervének tekinthetők-e? Álláspontom szerint nem! Ráadásul a bizottság összetétele egy cikluson belül - a delegált tagok miatt - választási eseményenként akár többször is változhat.

 

 

Mindezekre is figyelemmel a választási bizottságok összetétele nyilvánosságának folyamatos és megbízható biztosítása valamennyi választási (országgyűlési, önkormányzati – helyi és kisebbségi – EU parlamenti; népszavazási, népi kezdeményezési) tevékenység, továbbá a választópolgár szempontjából is alapvető alkotmányos jelentőségű, garanciális kérdés, követelmény kellene, hogy legyen. Jelenleg azonban a jogalkotó a bizottságok összetétele, változása kötelező közzététele határidejét nem határozza meg; a választási bizottságok egységes rendszerű országos nyilvántartásáról, annak megtekinthetősége helyéről nem rendelkezik. Mindennek következtében közhitelesen sem lehet tanúsítani, avagy ellenőrizni, hogy konkrét helyen és időben jogilag vajon ki minősül az adott választási bizottság tagjának. Emiatt a különböző jogorvoslati szervek, különösen a bíróságok adott esetben, objektíve nem képesek megítélni, hogy aki a jogorvoslás eszközével élt az vajon tagja volt-e vagy sem a jogorvoslattal megtámadott ügyben eljárt és döntést hozott választási bizottságnak. Így a jogorvoslati eljárás során nem kizárt, hogy az összeférhetetlenség fennállásának kérdése jogsértő módon feltáratlan, tisztázatlan marad.

 

 

(violento – appassionato)

 

 

A nyilvánosság és a bizottsági jogállás második eleme - miszerint a bizottság független és csak a törvénynek van alárendelve - közötti kapcsolat érvényesülésének követelménye még az előbbiekben tárgyaltaknál is nagyobb jelentőséggel bír. Említett bizottságok azonban meghatározó, alkotmányos jelentőségű feladatuk ellenére jogi személyiséggel nem rendelkeznek; saját hivatali szervezetük és önálló költségvetésük nincs; és még jogilag önálló székhely sem illeti meg őket, legfeljebb „állandó helyen” ülésezhetnek. A törvény által munkájuk segítésére rendelt választási irodák személyzete legtöbbször a polgármesteri hivatalok köztisztviselőiből és közalkalmazottaiból szerveződik, vezetőjük pedig irodavezető „álnév alatt” az illetékes, jegyző, főjegyző. Az irodák azonban egymással irányítási viszonyban vannak, szakmai tevékenységüket a téma szerint illetékes miniszter az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője útján irányítja. Az irodák tehát a központi és a helyi végrehajtó hatalmat gyakorló szervek részeiként funkcionálnak, annak hivatali helyiségeiben, infrastruktúrájuk igénybevételével működnek, legfőbb irányítójuk pedig a mindenkori illetékes kormánytag-miniszter. Az irodák személyzetének eddigi közös garanciális eleme a közszolgálati alkalmazottakkal szemben megkövetelt pártpolitika-semlegesség a tavalyi év végével a legfelsőbb szinten megszűnt, mivel az OVI vezetésére az elmúlt húsz év gyakorlatával ellentétben egy - a végrehajtó hatalmat gyakorló és megvalósító kormányzati politikától függő - szakállamtitkár kapott megbízást. Mindennek következtében a „független” bizottságok szerepe és lehetősége a tevékenységük segítésére rendelt hivatali szervek munkájának általuk történő ellenőrizhetősége terén tovább gyengült. Ezáltal mára a választási irodák ellenőrzésében és átláthatóságának biztosításában a külső nyilvánosság bevonása, garanciájának jogszabályban rögzítendő és részletező szabályozása hangsúlyossá, egyben halaszthatatlan feladattá vált.

 

 

(strepitoso – marziale)

 

 

Az igazi jogállami problémát azonban a választási bizottságok ügyrendszerű működésének szabályozatlansága, tevékenységükben a folyamatos – állampolgári – átláthatóság hiánya, továbbá az általuk kifejtett választási eljárás teljes egészére kiterjedő ellenőrizhetőség garanciarendszerének végrehajtó hatalomtól való leválasztása, a választási irodák személyi és technikai „segítésétől” való függetlenítése képezi. Ez értelemben különösen az OVB „háza-táján” sok a tennivaló.

 

 

A hivatalos - saját - székhellyel nem rendelkező OVB-t még egy Budapesten lakó választópolgárnak sem könnyű megtalálnia. De hát az OVB nem Budapest, hanem az ország választópolgárainak a szerve (sőt a kör ennél szélesebben húzandó meg). Ugyanis az említett szerv működésére utaló „cégtábla” még az általa megadott cím alatti épületen (Budapest, Roosevelt tér 3.) sem látható, található. Igaz, e cím alatti bejáraton keresztül az OVB és ülésezési helyszíne amúgy sem lenne megközelíthető: az itt szolgálatot teljesítő kormányőr legfeljebb csak segít a Budapest V. kerület Nádor u. 2. sz. alatti bejárat megtalálásában, az oda történő átirányításban. De a székhelyre vagy a működésre utaló cégtáblát azonban itt is hiába keressük. Az OVB - kétharmados törvény értelmében - nyilvános ülésére a bejutás azonban nemcsak a tábla hiánya miatt nehézkes. A törvény szerinti nyilvános ülésre nem lehet csak úgy betévedni (a helyi önkormányzatok testületi üléseire ez vajon miért lehetséges?). Először át kell esni az átvizsgálási procedúrán, majd szükség lesz egy olyan arcképes igazolvány bemutatására, amely az illető „látogató” lakcímadatait is tartalmazza. E miatti okvetetlenkedésünkre ugyan előkerült egy ősrégi - 2004.-ben datálódott - BM közigazgatási államtitkári–ORFK együttes intézkedés, de ez nem tartalmazott információt arra nézve, hogy a személyes adatokat a beléptetéshez miért kell rögzíteni és azokat nem tudni mennyi ideig tárolni ahhoz, hogy a választópolgár bejuthasson az ülésteremnek nevezett OVB „szentélybe”. Ezzel a választópolgárt feleslegesen zaklató procedúra azonban még nem ért végett. Az említett személyes adatok számítógépes rögzítése után a belépő személy kiérdemel egy belépőkártyát, amelynek birtoklása teremt majd lehetőséget az épületem belül történő továbbjutáshoz. De nem egyedül, csak a mellérendelt biztonsági őr kíséretében. A „látogatót” az ülésterem bejáratánál aztán újabb meglepetés éri, alá kell írnia az elébe tett jelentéti ívet. Hogy minderre miért van szükség? Csak! Mert az OVB – amely (a törvény szerint) valamennyi választópolgár szerve – kizárólag egy szigorúan védett objektumban hajlandó „nyilvánosan” ülésezni. Pedig az OVB és annak tagjai még a módosított kormányrendelet szerint sem sorolhatók a védett létesítmények, illetve a személyi védelemben részesülő állami vezetők közé. E becsontosodott ülésezési szokás megváltoztatására – miszerint az OVB nyilvános ülését negyedévenként más-más megyében tartsa – benyújtott választópolgári országos népszavazási kezdeményezés pedig - részükről - „cinikus” elutasításban részesült.

 

 

Persze, hogy valaki az ülésterembe egyáltalán bejuthasson, ahhoz az ülés időpontjának megismerésére is szüksége lenne. Ezt az információt a halandó honpolgár csak az OVB honlapjáról szerezheti meg. Ennek következtében e játékból kimaradnak azon személyek, akik nem rendelkeznek internetes elérhetőséggel. (Van ilyen személy?) De az sem lehet nyugodt, aki - különösen, ha Sopronban, Zalaegerszegen, Nyíregyházán vagy Békéscsabán lakik és - az ülés időpontját csak egy nappal előbb ismeri meg. Kivéve, ha a mesebeli hétmérföldes csizma a birtokában van. Aztán az sem lenne haszontalan, ha a honlapon időpont mellett a tárgyalandó napirend is fel lenne tüntetve, de konkrétan és nem csupán gyűjtő elnevezéssel: jelölő szervezetek nyilvántartásba vétele; jogorvoslati kérelmek, kifogások, népszavazási kezdeményezések elbírálása; egyebek.

 

 

Saját ügyrend hiányában az OVB tanácskozási módja, folyamata is kifogásolható (a szót néha még saját tagjának sem adja meg), de döntéshozatali eljárása is eklektikus és következetlen, illetve a törvény szabályával ellentétes! A Ve. ugyanis a döntéshozatal módjaként, formájaként és elnevezéseként is (egy-két kivételtől eltekintve) csupán a „határozatot” ismeri, nevesíti és szabályozza. Ennek következtében a levélben történő „értesítés” döntésként nem elfogadható: egyrészt mivel e forma jogsértő, másrészt a törvényi alapelvekkel is ellentétes. A „levéllel” szemben ugyanis nincs helye bírósági felülvizsgálatnak, ezt az OVB is jól tudja, lehetséges, hogy ez a célja e forma alkalmazásával, hiszen arra nézve, hogy ezt milyen esetekben alkalmazza, leírt, és olvasható ügyrendi szabályt nem alkotott. Hasonlóan nem segíti a jogorvoslat elkészítését, ha benyújtója az ülésen nem volt jelen és az ülés jegyzőkönyvét is csak késve – több nap elteltével – ismerheti meg. Az OVB álláspontja szerint a jegyzőkönyv elkészítésére és közzétételére a törvény nem ír elő határidőt, ebből eredően akkor válik megismerhetővé, ha elkészül és a honlapra felvitelt nyer (igen bölcs megállapítás). Álláspontja szerint a jegyzőkönyvre a jogorvoslathoz amúgy sincs szükség, hiszen a határozat minden lényeges kérdést tartalmaz. Jegyezzük meg: ez akkor tekinthető igaznak amennyiben a határozat, egyrészt a törvényi követelmények szerint kerül elkészítésre, másrészt, ha a kisebbségi véleményeket és esetleg még az ülésen elhangzott érveket-ellenérveket is magában foglalja. Ez azonban nem jellemző az OVB gyakorlatában.

 

 

(energico)

 

 

Mindent egybevetve az OVB jelenlegi eljárása rengeteg kívánnivalót hagy maga után; ha pedig mindehhez a jogalkotás hiányosságait is hozzászámítjuk, akkor egyértelmű, hogy e pártállamra (a választási elnökségekre) igen erősen emlékeztető jogintézménnyel és a választópolgárok nélkül újraválasztott tagságával az őszi helyhatósági választások lebonyolításához nem szabad(na) hozzákezdeni.

 

 

Budapest, 2010. április 25.

 

 

 

Publikálásra szánt szöveget lásd itt

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 24
a héten: a héten: 264
a hónapban: a hónapban: 808
összesenösszesen355256
az oldalt jelenleg nézik: 5