Fogarasi József

FŐKÉTÜSZ: a NER alapú demokrácia jogállamának – hatóságosdi jogkörrel felruházott – új „szörny szülötteinek” egyike?

2017. július 12. szerda

Egy, vagy talán kettő évvel ezelőtt (esetleg még régebben) a kéményt ellenőrző, szerencsét hozó fekete-ruhás emberek egyikével perlekedtem ahelyett, hogy a népi hiedelmet követve, ruházatom összes gombja közül csupán egyet is megtalálva azt szótlanul tekergettem volna, le sem véve közben szemem az előttem álló - testet öltött bőségszaru - koromtól feketéllő személy arcáról.

 

 

kéményseprő babonák

 

 

Persze az is igaz, hogy még kellő időben sikerült szakítanom minden hittel és népi hiedelemmel. Életem, már korai szakaszában kijózanítva figyelmeztetett az objektív tények valóságának elfogadására és tiszteletére: aki nem burokban született és egyetlen hiedelmi ideológia elvakítóan ostoba butaságának sincs birtokában s így annak fogságában sem, az reménykedve semmit se várjon e tétlenségi csodák gyermeki illúziójától! Mindennek betudhatóan - talán már nem is a véletlen műve, hogy - a csodák éltemben rendre elkerültek, avagy magam körül azokat még csak fel sem ismertem! Talán azért sem, mivel ifjúkoromban, eltaszítva magamtól a vallás képmutató és ájtatos - az örök élet, a bűnbocsánat és a feltámadás hirdetői által sem hitt - „mesevilágát”, védekezésként magamban, saját használatra, észérveket is magában foglaló, önálló „népi hiedelemvilágot” építettem ki. Ebbe, a bennem létező és csupán magam által követett „hitvilágba” viszont nem fért bele „a kéményseprőt látok, szerencsét találok …” népi dalgyűjtemény egyetlen énekelhető strófája sem! Sőt, fokozva a magammal szembeni követelményt, az átugrandó lécet kettő fokkal magasabbra helyeztem! Egy kéményseprő nem kéményseprő hajtogattam, a szerencséhez nekem még egy kéményseprő látására – azaz dupla adagú dózisra – van szükségem, és ha ez, mire a nap lemegy, nem történik meg, úgy biztos, hogy a szerencse aznap már nem talál rám. S ha véletlenül, valamikor, egyszerre, együtt láttam volna kettő, négy, vagy hat stb. koromembert, úgy napnyugtáig a magam számára e látott számszerűség duplájának - azaz négy, nyolc, tizenkettő - a begyűjtésére lett volna szükségem a saját szerencse-szerencsétlenségem feloldásához. Ilyen, magamra szabottan teljesíthetetlen feltételek mellett már érthető, hogy miért is mellőzött a szerencse mind ezidáig. Ugyanis még elképzelni is képtelenség egyetlen napon ennyi kéményseprőt felfedezni vagy észrevenni, még az „átkosban” is, nemhogy napjainkban, amikor a kéményseprés már szakmát sem képvisel, de még csak az egyenruha viselete sem kötelező az e foglalatosságot űző mai katasztrófavédők számára.

 

Bár az is igaz, ha kicsit jobban elmélyülnék az elmúlt években váratlanul rám zuhant égi mannák történeteinek elemzésében, biztosan találnék közöttük egy-két szerencseszámba-menőt is! Talán már a következő eseménytettet is ilyenként lenne célszerű elkönyvelnem. Nevezetesen: az elmúltnyocév alatt – az önmagát „sikeresnek” kikiáltott pártvezérhez, miniszterhez, házelnökhöz, vezető napilapunkban hetenkénti visszatéréssel mindenféle csacskaságot összevissza írogató (a „volt országgyűlési képviselő” titulust jogtalanul használó) tollnokhoz, tündöklő szakszervezeti hullócsillaghoz, illetve nagy tudású, de zuhanó karriert befutó korábbi tanár-kollégámhoz hasonló módon – egyszer sem vetemedtem arra a tettre, hogy arcpirulás mellett, avagy nélküle - másokat és önmagamat is beáldozva - „Kőmives Kelemeni” munkát vállaljak és végezzek! De egy lottóötös nyereménnyel felérő vagy vele vetekedő cselekményként értékelhető az a harci tett is, hogy még a - ma már poraiban heverő - gránitszilárdságú sziklatömbként kivésett alaptörvény hatálybalépését megelőzően önként sikerült székemből felállni s távozni az egyetemi oktatás egyik fellegvárából. Ezt követően pedig igehirdetőként már nem álltam katedrára. És dicsőítő verseket sem írtam, a „kőbevésettről”. Illetve, az ilyenkénti céllal közzétett strófákat még - kaméleonként elbújva és lapulva - Júdás-pénzért sem voltam hajlandó hirdetni, avagy továbbadni. Amit a rendszerváltáskor alapozni s építeni kezdtem - tébolyodott eszméket vallva - ma sem vagyok hajlandó visszabontani!

 

Vallom: néprészvételű helyi hatalmat gyakorló tényleges önkormányzatok nélkül „Magyarország - nem lehet - erős és büszke európai ország”. Őszintén sajnálom a megalkuvókat, akik saját hittételüket sutba dobva – kellő fizetség ellenében – ma már a korábbiak ellenkezőjét harsogják, mégpedig eszelősen és torkukszakadtából. Hogy nekem könnyű? Ma? „Gerincesnek” lenni? Igen, könnyű, hiszen egyetlen oldalról sem vagyok zsarolható! Talán ez sem semmi!? Ellenben az is igaz, hogy e testtartásért cserébe – életem során – sok minden csillogó-villogó „ragyogástól” távol kellett tartani magam! Ezt a terápiát azonban már senki nem irigyli, igaz nem is követi!? Ráadásul szakmai hitemet és meggyőződésemet – amelyet folyamatos országjárás során szereztem, frissítettem és erősítettem – soha nem a szenteltvíz-demokrácia és jogállamiság tartotta egyben!

 

De térjünk vissza a kéményseprők „lovagrendjéhez”. Annak idején, a lakásom használatban lévő kéménye biztonságát ellenőrző - „egyenruhát” azonban már nem viselő - szakemberével arról eszme-cseréltünk, miszerint a szóban forgó hatósági szolgáltatás-ellenőrzést lehetne-e a kéményt használó „ügyfél” idejéhez és elfoglaltságához igazodva - akár mindenki megelégedése mellett is lefolytatni, illetve - megejteni? A jelenleg alkalmazott és követett eljárás ugyanis a Hatóság hatalmáról és „felsőbbrendűségének” megkérdőjelezhetetlenségéről szól és tanúskodik. Ennek megfelelően a Hatóság(?) a ház kapujára – az eseményt megelőző egy-két nappal – felragasztott hirdetményi diktátuma útján értesíti a Társasház albetéti tulajdonosait/lakóit(?) arról, hogy az általa a Hirdetményben kijelölt két egymást követő napok egyikén – délelőtt, vagy a másikon délután, avagy éppen fordítva – a lakásokban kéményellenőrzést fog tartani. Amely munka zavartalan elvégzését a ház lakói - az ilyen és olyan számú jogszabályi rendelkezés értelmében - a szakembernek a lakásba való bejutása biztosításával, elősegíteni kötelesek. Ha pedig - ez ügyben - valakinek, valamilyen problémája adódna, úgy annak módja van felhívni a Hatóság ügyfélszolgálatát, a Hirdetmény alján - apró betűkkel szedve - feltüntetett telefonszámok valamelyikén.

 

És láss csodát! Az egyre erősebb és „aljasabb” módú csipkelődéseim ellenére a FŐKÉTÜSZ szakemberének még csak a szeme sem rebbent. Végighallgatott, majd megjegyezte, miszerint ők már rendelkeznek ilyen vagy legalábbis ehhez hasonlító megoldással. Javasolta: e-mail címem megadása mellett jelentkezzek be náluk az ügyfélszolgálati irodán és kérjem, hogy a jövőben a kéményellenőrzés időpontját az általam megadott e-mail cím révén előzetesen egyeztessék velem. Tetszett az ötlet, így hát bejelentkeztem, a Hatóságnál! Micsoda különbség, az eddigi beidegződésekhez képest - gondoltam magamban - egy Hatóság, amely egyeztet az ügyféllel!? Talán mégis csak lehet egyfajta misztikus ereje és hatása az alaptörvényi Hitvallásnak: „Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki.” „Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.”

 

Ennyiben maradtunk! Majd telt-múlt az idő és hozzám is elérkezett az idei év június vége, július eleje. A szomszédos házak kapuin már megjelentek és olvashatók voltak a kényellenőrzésről szóló Hirdetmények, rajtuk az ellenőrzés filctollal írt dátumai és időpontjai. Minálunk azonban e felhívás csak nem akart feltűnni! Már kezdtem kételkedni a NER típusú, szolgáló Hatóság létezésében, amikor június végén a megadott e-mail címemre megérkezett valakitől: =?utf-8?Q?F=C5=90K=C3=89T=C3=9CSZ Kft.?=  a valami:

 

 

„Tisztelt ĂgyfelĂźnk!

 

A honlapunkon Ăn ĂĄltal kĂŠrt tĂĄjĂŠkoztatĂĄsnak megfelelően ezĂşton ĂŠrtesĂ­tjĂźk, hogy munkatĂĄrsaink kĂŠmĂŠnyellenőrzĂŠst vĂŠgeznek az alĂĄbbiak szerint:

 

CĂm:

IdĹpont: 2017-07-05 8-12

 

Kérjük, hogy a meghirdetett időpontban biztosítsa munkatársaink számára az ingatlanba történő bejutást. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvény végrehajtásáról szóló 99/2016. (V.13.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdése alapján általunk megadott időpont módosítására nincs lehetőség.

 

Jelen levél tájékoztató jellegű, mely nem váltja ki, és nem helyettesíti a kéményseprő-ipari közszolgáltatás elvégzésének időpontjáról szóló jogszabály szerinti értesítőinket, és csak az első ellenőrzési időpontra vonatkozik. Amennyiben ez az első időpont nem felel meg Önnek, a második időpontról a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben rögzített módon és formában, azaz postaládába dobott, vagy kapura, illetve ajtóra ragasztott értesítés útján tájékoztatjuk Önt. Ezen második időpontról egyelőre sajnos nem áll módunkban elektronikus értesítést küldeni. A közszolgáltatás menetével és rendjével, illetve a vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban honlapunkon, www.kemenysepro.hu oldalon részletes tájékoztatást talál. Amennyiben weboldalon történő regisztráció során SMS fogadására képes mobiltelefonszámot adott meg, úgy a fenti, első ellenőrzési időpontról SMS-ben is küldünk értesítést. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy erre az e-mailre nem tud válaszolni, elektronikus üzenetet honlapunkon keresztül tud küldeni Társaságunknak!

 

Gyors választ igénylő egyszerű kérdéseivel Facebook üzenetben is fordulhat hozzánk a www.facebook.com/foketusz címen az „üzenetküldés” gombra kattintva. Munkatársaink a lehető leghamarabb, de legfeljebb egy munkanapon belül válaszolnak kérdéseire.

 

ĂdvĂśzlettel,

 

FĹKĂTĂSZ FĹvĂĄrosi KĂŠmĂŠnyseprĹipari Kft.

PostacĂm: 1443 Budapest, Pf. 155.

E-mail: www.kemenysepro.hu oldalon keresztĂźl

Tel.: (1) 999-0664

 

”

 

 

Csupán a lógóból sikerült megfejtenem, illetve rájönnöm, hogy kitől is érkezhetett az elküldött levél: FŐKÉTÜSZ alias, Fővárosi Kéményseprőipari Korlátolt Felelősségű Társaság. Helyben vagyunk gondoltam, akkor most jöhet az egyeztetés. De e fura módon kódolt szövegben vajon hol rejtőzhet a Hatóság által javasolt időpont, amelyet majd egyezkedés alapján közösen vég-legezni fogunk? Ezt az „étlapi” (?) menüpontot, a kódolt szöveg alaposabb szemrevételezése alapján, viszonylag hamar sikerült megtalálnom.

 

IdĹpont: 2017-07-05 8-12.

 

De hát - kaptam a fejemhez - ez az időpont nekem nem jó, éppen külföldön leszek! Semmi baj, nyugtatgattam magam, a lógó feletti telefonszámon majd egyezkedünk. A hívott számon azonban rengeteg menüpont került egymást követve nevesítésre, majd felsorolásra, amelyet – nem tudom kinek a pénzén, mivel erre a magáét fújó és félbeszakíthatatlan módon folyamatosan beszélő automata nem tért ki, minek következtében az első nekifutás során mindet – végig kellett hallgatnom ahhoz, hogy közülük a számomra megfelelőt később majd kiválaszthassam. Ekkor azonban jöttek az almenük, majd a speciálisak. A negyedszeri hívást követően végre sikerült a 9 menüpont közül a számomra megfelelőt (?) nem csupán kiválasztanom, de meg is jegyeznem. Belépve azonban e megjegyzett számú menüpontba, majd azon belül az általam kiválasztott almenübe , az ott megszólaló gépi ügyintéző mindjárt le is taglózott, mondván: a kiértesített időponton a vonatkozó – az automata által pontosan citált – jogszabályi rendelkezés értelmében nincs lehetőség a módosításra! Nesze neked modernizáció és elektronikus ügyintézés! A papíros alapú ügyintézés korában még legalább kettő időpontot osztott ki nekem, mint ügyfélnek a „könyörtelen” Hatóság, most viszont a modernizáció ezt a számot nem csupán egyre redukálta, de még a módosítás lehetőégét is elvette tőlem, ráadásul oly módon, hogy erről akár egyetlen „élő” ügyintézővel is szót válthattam volna.

 

Nem hagytam magam, addig nyomogattam az egyes menü és almenű pontok számjegygombjait, míg végül eljutottam a munkatársi ügyintézőhöz. Fellélegeztem: nincs már több menü-almenü felajánlás, a készülék végre azt teszi, ami tőle elvárható: kicseng! A várva-várt munkatárs azonban csak nem jelentkezett, illetve nem volt kedve felvenni a kagylót, így hát a minden eshetőségre felkészült központ bekapcsolt egy borzalmas strófájú, a kéményseprőkről szóló, recsegő-ropogó hangon nyávogó énekszámot. Borzadály volt akár egyszer is végighallgatni a végtelenített szalagra felvett ismét és ismét elölről kezdődött énekszámot! Letegyem, vagy várjak a majd megszólaló munkatársra, hangzott az általam eldöntendő hamleti kérdés. Mivel nem bírtam tovább, hallgatni a kéményseprőkről szóló giccsáriát, dühömben kinyomtam a készüléket működtető főgombot!

 

Mindezt a „jópofa” játékot a FŐKÉTÜSZ eljátszatta velem három egymást követő napon. Mégsem jutottunk dűlőre. Lemondva a szerencsémről elrepültem ebből az élhetetlen és szerethetetlen országból, leginkább fővárosából. Jól tettem, megérkezvén a célállomásra depresszióm azon nyomban elpárolgott és egy csapásra minden derűssé változott. Pár nap múlva a kedvemet szegő otthoni tragikomédiára már nem is emlékeztem. De ekkor megcsörrent a feledékenységből ki nem kapcsolt mobilkészülékem. A FŐKÉTÜSZ volt a hívó fél, SMS-t küldött: „Kéményellenőrzés emlékeztető! Cím: pontos utca, és házszám. Dátum. 20017-07-05.8-12. Köszönjük együttműködését! FŐKÉTÜSZ Kft.” A legjobban e leírt utóbbi mondat „GAZSÁGA” fájt. „Nagyon fájt”. Ebben az országban még a barakkszocializmushoz képest is embertelenebbek az egymás-közti, illetve a Hatóságok és az ügyfélpolgárok közötti viszonyok! Nem akarok olyan országot és ország-vezetést, ahol a polgárnak semmi köze nincs és nem is lehet saját életfolyásának befolyásolásához. Nem akarok több menü, almenü és egyéb más sajátos vagy különleges témájú, gépi hang által, ellentmondást nem tűrően felkonferált belépési pontot, vagy kódot, de elegem van a népi konzultációnak becézett egyoldalú kérdés- és válaszdiktátumokból is! A V4-eken kívüli, NORMÁLIS TÁRSADALOMBAN SZERETNÉK ÉLNI!

 

Aztán. Jó párnap elteltével – nem volt más választásom – visszaérkeztem! Ebbe, a hazának nevezett gyűlöletporfészekbe! A repülőtéren, az egyszerre érkezett egynéhány-száz utast a személyzet nem volt képes egyenletes gyors-ütemben ellenőrizni. A döglesztő melegben folyt rólunk az izzadtság, de a sorban-ájuldozók közül már „…egy se birta mondani Hogy: éljen Eduárd.”*

 

Otthon – inkább csak lakás – a sors fintoraként, avagy a szerencse-szerencsétlenségeként a szomszédos házban összefutottam az ottani lakásokat ellenőrző „civil” kéményseprők egyikével. Kérdeztem mikor jönnek hozzánk? Nem tudta megmondani, de adott egy „nem nyilvános” telefonszámot, azon érdeklődjek. Egyetlen bejátszott dal, kötelező meghallgatása nélkül, a kagylót azonnal felvették, és még készségesek is voltak! Azonosításomat követően a „tutit” is megmondták: a jogszabályi rendelkezések változása következtében évenként most már csak a hagyományos tüzelésű kályhák kéményeit ellenőrzik, a többiekre csupán kétévente kerül sor! De hát én nem erről kaptam értesítést: sem e-mail, sem SMS formátumban? Igen, a rendszer még nem tökéletes hangzott a válasz. Melyik? A NER alapú, kérdeztem vissza? A Hatalom hatósági képviselője nem értette a tájelszólásomat. Udvariasan elköszönt és megszakította a hívást.

 

ESZÉBE NEM JUTOTT, HOGY A TÖRTÉNTEKÉRT – legalább orbánista módon – ELNÉZÉST KÉRJEN!

 

Ennyit: "szerelemről", "szeretetről", "tiszteletről", "méltóságról" és ... a "HAZÁRÓL"!

 

Budapest, 2017. július 12. 

 

*Arany János: A walesi bárdok