Fogarasi József

A polgármesteri hivatal

2006. június 13. kedd

A polgármesteri hivatal*

(üzem vagy hivatal; termelés vagy szolgáltatás?!)  

            Divat manapság mindent, ami működik a termelés oldaláról közelítve üzemként szemlélni; magát a működést, pedig az üzemszerűséggel szemben támasztott – leegyszerűsített – követelményrendszerrel szembesítve értékelni. Mindebből következne a közmegítélés szerint, hogy a hivatal működése majdnem mindig bürokratikus, nagysága túlméretezett, tevékenysége itt-ott párhuzamos és néhol felesleges, hatékonysága alig mérhető, infrastruktúrája hivalkodó és pazarló; személyi állománya korrupt, alacsonyan képzett és túlfizetett, viselkedése nem kellően kultúrált és empatikus, az ügyféllel (a polgárral) szemben arrogáns és lekezelő.

            Ha a felsorolásból nem maradt ki semmi, jöhet a megoldás: a hivatalokat vonjuk össze, a személyi állományt csökkentsük a felére, a törvény által előírt juttatásokat nyírbáljuk meg, az idősebbeket küldjük nyugdíjba, a fiatalabbakkal szemben fogalmazzunk meg további összeférhetetlenségi szabályokat és teljesítménykövetelményeket, s aki ezek után véletlenül még a hivatalban maradna, annak zúdítsunk a nyakába – számolatlanul, minden különösebb koncepció és előzetes hatáselemzés nélkül – további feladatözönt.

            Félreértés ne essék, nem tekintem feladatomnak, a hivatalnak és személyi állományának a védelmét, s nem kívánom a közigazgatás – benne az önkormányzati közigazgatás – jelenlegi lesújtó hatékonyságát feledtetni, de a probléma megoldása érdekében a kérdést akkor is fel kell tennünk: hogyan jutott ide a közigazgatás? Miért nem sikerült mind a mai napig eldöntenünk, majd ezt követően érvényesítenünk: karrier- vagy zsákmányrendszerre épülő, pártsemleges vagy pártpolitikától függő közszolgálatra van-e szükségünk; közügyeinket milyen törvényi követelményeknek megfelelő hivatalnokok, köztisztviselők intézzék?  

            A kérdés egy részére a válasz – igény formájában – már a Ktv. 1992-es preambulumában is megtalálható: a társadalom közmegbecsülését élvező, demokratikus közigazgatás feltétele, hogy közügyeinket pártpolitika-semleges, törvényesen működő, korszerű szakmai ismeretekkel rendelkező, pártatlan köztisztviselők intézzék. A megfogalmazott igényt kielégítő végrehajtás, sajnos elmaradt.

            Nem segítették elő a közigazgatás – köztisztviselői – személyi állományával szemben megfogalmazott igények érvényesülését az időközben – kellő körültekintés és elemzés nélkül – bevezetett új intézkedések (megoldási, ösztönzési formák) sem. Gondoljunk itt elsősorban a különböző címekre, főcímekre; a politikai tanácsadói, főtanácsadói, illetve a főtisztviselői (főtiszti) kar, avagy a tartalékállomány intézményére. Kifejezetten politikai, szakmai tévedésként értékelendő a kiszervezett ügykezelői állomány visszaszervezésének ténye is.

            Említett törvényi rendelkezések miatt nem valósul(hatot)t meg a közigazgatás hivatalának, köztisztviselői állományának pártpolitika-semlegessége és nem vált a közigazgatás igazi „szakmává”; a felkészült, nyelveket beszélő, kreatív személyiségeket vonzó életpályává, hivatássá. Mindezek miatt a köztisztviselői kar jelenleg is nélkülözi a jó értelemben vett szakmai-etikai identitás kívánalmát. Említettek mellett napjaink közigazgatását, köztisztviselői karát a szakmai érdekérvényesítés teljes hiánya is jellemzi, amely hiányt a klasszikusan munkavállalói érdekekre (a bérre és a munkaidő hosszára) redukált szakszervezeti érdekérvényesítés rendszere nem képes pótolni, illetve helyettesíteni.  

Egyesek szerint a felvázolt diagnózis ellenére sincs baj, hiszen itt a teljes felgyógyulást hozó terápia, s egyetlen csodagyógyszere az üzemszerű működés bevezetése, a minden hiányosságot pótló önkormányzati közigazgatási részvénytársaság. Persze nem szabad elfelejteni, hogy az önkormányzatok polgármesteri hivatalai soha nem válhatnak a szó igazi értelmében üzemmé, s tevékenységük sem fog termeléssé átalakulni. A közigazgatás –különösen az önkormányzati közigazgatás – miközben szolgáltató jellege kiteljesedik, hatósági jellegét sem fogja elveszíteni. Már csak emiatt sem válhat a közigazgatási tevékenység termelővé.

Ennek ellenére nem fog ártani, ha a közigazgatás szervezete és személyi állománya részesülhet az üzemszerű működés hatékony piaci elemeit tartalmazó frissítő injekcióból. Nevesítve: a személyi állomány kiválasztásából eltűnnek a politikai elemek és erőteljesebbé (netalántán kötelezővé) válnak a szakmai (elméleti-gyakorlati) kritériumok: alkalmassági vizsgálatok, személyiségi tesztek, versenyvizsga, kötelező pályáztatás, teljesítménykövetelményen és minősítésen alapuló előlépési és javadalmazási rendszer. Az sem bénítaná le a közigazgatást és köztisztviselői személyi állományát, ha ténylegesen is ki lenne téve a termelői (piaci) szférában ismert és érvényesülő minőségi- és verseny(helyzet)követelménynek. Ezt elősegítené egyes - ma még hagyományosan - köztisztviselők által végzett, pl. a teljes ügykezelői tevékenység kiszervezése, továbbá a magán(köz)tisztviselők intézményének meghonosítása. A kívánatos belső megújulás és folytonosság (a teljes átláthatóság) biztosítékát képezhetné egy szakmai köztestület (kamara) létrehozása, illetve a köztisztviselői (közszolgálati) etikai kódex működtetése.   

Mielőtt azonban hozzákezdenénk a hivatal üzemszerű átalakításához, üzemszerű működtetésének kialakításához, a személyi állomány ki(le)cseréléséhez, nem árt, ha a problémával összefüggő kérdések tekintetében nemcsak igényeljük, hanem el is készíttetjük az előzetes hatás- és gazdaságossági tanulmányokat, és ezek ismeretében elemezzük korábbi hibáinkat és tévelygéseinket.

Ne feledjük, a részvénytársaság (üzem) tulajdonosa(i) előbb – a rendelkezésére álló anyagiak ismeretében – kitűzi a célt, majd meghatározza a feladatokat, és csak ezt követően alakítja ki a szükséges szervezeti struktúrát és veszi fel a szükséges létszámban a munkavállalókat. E folyamat nála sohasem fordul meg. A közigazgatási, polgármesteri hivatalok feladatait viszont nem a tőkések határozzák meg. E feladatokat a pártok képviseletében indult és a választópolgárok által az Országgyűlés tagjául választott képviselők fogalmazzák meg és öntik törvényi formába. Feladatokban – államigazgatási, önkormányzati – hiányt sosem szenvedtünk. A törvényben meghatározott feladatokhoz és a költségvetéshez igazodó közszolgálati (köztisztviselői) létszámnormával viszont sohasem rendelkeztünk. Így aztán jogos az állampolgári kérdés: említettek hiányában az állam meg tud-e felelni a jó gazdával szemben támasztott elvárásoknak? 

Budapest, 2006. június 13.

* A publikált változatot lásd a Magyar Polgármester 8. évfolyam, 6. szám - 2006. június - 5. oldalán „A polgármesteri hivatal” cím alatt.