Fogarasi József

"Szolgálunk és Védünk"

2015. június 13. szombat

 

Nem tudom, vajon e jelmondat még ma is a Rendőrség hivatalos szlogenjének minősül, vagy sem, mivel - a nem álcázott rendőrségi személyautókon (1. kép) kívül - ilyen szövegtartalmú - a NER-hez hasonló, díszes kivitelezésű - felirattal a rendőrség épületeinek homlokzatán, illetve az épületeken belül: sem a folyósokon, sem pedig a dolgozószobákban nem találkoztam. Sőt, e jelmondat – az esetleges visszatetszés keltésének elkerülése végett – a rendőrség hivatalos dokumentumain, fejlécként sem jelenik meg. Szerintem nagyon helyesen.

 

(Nincs ugyanis irritálóbb annál, mint amikor egy intézmény vagy annak vezetője a kötelező „inas évek” letöltése, valamint a „mesterremek” elkészítése és bemutatása helyett a mesterré váláshoz szükséges feltételeket szlogenekkel igyekszik pótolni. „A Haza szolgálatában” jelmondat valódisága és őszintesége aligha válhat az adott egyetem – Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) – jellemző lényegévé, ha és amennyiben mindennapi tevékenységéből ennek éppen az ellenkezője tükröződik: nem tisztelve a bíróság határozatait, azoknak – a jogerő ellenére – önként nem tesz eleget, s így még a végrehajtás költségét is az állami költségvetéssel fizetteti meg. De az sem tekinthető a jelmondat szépségtapaszának, ha e tudós intézmény - a hatályos jogszabályi rendelkezéseket megsértve - a tevékenységi körében elkészített kiadványok utáni kötelespéldány-küldési kötelezettségét nem teljesíti, illetve egyes műveket – felkérés alapján, nem kis összegű honoráriumért – olyan személyek lektorálhatták/ják, akiknek szakmai, tudományos (elméleti, gyakorlati) felkészültsége köszönő viszonyban sincs az általuk lektorált mű szakmai tartalmával. Így aztán csodálkozni sem érdemes azon, hogy az ilyen lektori vélemények az egyetem szerint „nem lelhetők fel”, készítőit pedig e tényre nézve a „lojális” bíróságok ódzkodnak megidézni és kihallgatni. Mindez a hozzáállás csak növeli az adott művek és a rájuk vonatkozó lektori vélemények elkészültével szemben táplált kételyeket. Pedig e lektorált művek után - meghivatkozásuk esetén - a tudományos fokozatra aspiráló szerzők magasabb kreditpontot is el tudnak számolni. Mindebből következik: az említett hiányosságok aligha sorolhatók a „szolgálat” tartalmi fogalomkörébe, illetve a Haza aligha kér az ilyenfajta negatív előjelű szolgálatból! Én, egészen biztos, hogy nem kérek mindebből a „jótéteményből”!)

 

Az előbbiekben említettekhez hasonló, negatív előjelű problémák miatt voltam kénytelen a „Szolgálunk és Védünk” nem kóserségére - a magam alapította „Állampolgári végzés” (2. kép, 3. kép) intézményében - a Rendőrség figyelmét felhívni. Mentségükre legyen mondva: ők viszont - a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel ellentétben - legalább nem harsogják túl az általuk „viselt” jelmondat jelentőségét, illetve azt nem teszik hivatalos levelezéseik fejlécének kötelező elemévé. Azonban, mindezek ismeretében sem elfogadható és védhető, illetve sorolható a „Szolgálunk és Védünk” szlogen pozitív értelmezési tartományába azon hatósági eljárási cselekmény, amelynek következményeként - a márciusban kelt, az ügyészség részéről áprilisban a rendőrséghez áttett feljelentés ügyében - az eljáró rendőrhatóság által 2015. június 2-ára elrendelt tanúmeghallgatásra szóló - 2015. május 20-án kelt - idéző végzése, csupán 2015. május 28-án kerül postai feladásra. Mindezen tény azt a feltételezést támasztja alá, miszerint az eljáró hatóságnál egyrészt az ügyviteli előírások ismerete és betartása, másrészt a levélküldemények postai kézbesítésének határidőkre vonatkozó - normatív szabályaiban foglalt - követelmények alkalmazása is hagy némi kívánnivalót maga után.

 

Hiszen, a május 28-án postára adott küldemény érkezéséről a megidézett személy legkorábban - a közbeeső szombat és vasárnap miatt jó esetben is legfeljebb, ha - június 2-án értesülhet. Ha viszont jólétében - a magyar emberek többsége egyébként e kategóriába sorolható - otthon, tétlenkedve ülve megvárja a délelőtti órákban érkező postást, úgy az idézést e napon akár már kézbe is veheti. Ez esetben – átvéve a küldeményt – még aznap (azaz június 2-án) értesülhet arról, hogy elmulasztott egy idézésre szóló megjelenést és az idézésből megismerheti a mulasztással együtt járó következményeket, amelynek terjedelme több sort tesz ki, mint maga az érdemi rész. Ez utóbbiból viszont nem derül ki, hogy a hatóság vajon milyen ügyben is idézi maga elé az illető személyt, pedig a szövegben ott található a „szolgálunk”–ból fakadó udvarias figyelemfelhívás: „ … az ügyre vonatkozó iratain kívül a bizonyításnál felhasználható feljegyzéseit, vagy egyéb tárgyait hozza magával.”

 

Amennyiben viszont – az előbbiekkel ellentétben – az idézett személy a munkahelyén kénytelen ez időben dolgozni és így nem lesz ideje otthon várakozni a kézbesítési szolgáltatást teljesítő postás megérkezésére, úgy - az értesítés alapján - csak másnap (és ekkor is csupán az értesítés hátrahagyását követő munkanapon) lesz lehetősége az elmulasztott időpontról szóló idézést a postahivatalban - kellő idejű sorban állás után - átvennie. Egyébként, - a hivatalos irat kézbesítéséről szóló jogszabályi rendelkezések szerint - az értesítés hátrahagyása napjától számított 2x5 munkanap állna a címzett rendelkezésére az érkezett irat jogszerű átvételére! Természetesen az idéző hatóságtól - az idézés időpontjának meghatározásakor - igényként e szabály ismerete és alkalmazása is elvárható lenne.

 

A levél felbontását követően a vétlenül elmulasztott határidő miatt az idézett személynek – annak ellenére, hogy jogszerűen eljárva a postai küldemény átvételére (június 16-áig) még hat munkanapja lett volna – bűntudata és lelkiismeret furdalása támadhat: jogtisztelő polgárként felmerülhet benne a gondolat, hátha mégis elmulasztott valamit, mondjuk a gondos körültekintést? Ettől vezérelve aztán másnap felhívja az adott rendőrkapitányságot és megpróbálva magát exkuzálni kér egy új időpontot a kihallgatásra. Ez történt velem is. Június 12-én már meg is jelenhettem a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság illetékes osztályán.

 

Belépve az épületbe nem akartam hinni a szememnek: egy lerobbant kapualjban huzattól nem védve fogadott a szolgálatot teljesítő ügyeletes rendőrségi alkalmazott. Mivel a megbeszélt időponthoz képest ½ órával előbb érkeztem az illető személy még nem volt az épületben. A felkínált lehetőségek közül választhattam: vagy sétálok egyet és később visszajövök, vagy a kapualjban az ügyeleti pulttól odébbállva akár meg is várhatom a kihallgatást végző személy érkezését. Ez utóbbit választottam. Körbenézve a kapualjban azonban sem széket, de még csak ülőalkalmatosságot sem láttam. Így hát pihenőállásra fogva magam szemlélője lettem a kapualji jövés-menésnek, a kávé és italautomata feltöltésének, majd egy mozgásában korlátozott és bottal járó személy egyemeletnyi lépcsősor erő-feletti fel- és lejöveteli megmászási küszködésének. De miért nincs egy várószoba, illetve hol van a lift, háborogtam magamban?

 

A „válaszra” nem kellett sokáig várnom: a megérkezett rendőrségi alkalmazottól megtudtam, hogy van váróterem, bejárata az ügyeletesi pult jobboldaláról nyílik, erről azonban senki nem tájékoztatta a várakozó ügyfeleket, de még csak felirat sem jelzi a szoba létezését. A munkaszoba felé haladva kíváncsiságból azért betekintettem e helyiségbe, a látottaktól megdöbbentem: ennél már csak a börtöncella nyújthat lehangolóbb látványt (felkínálása esetén - belépve oda - biztos, hogy visszahőköltem volna). Mint kiderült lift is van, de csak a csapóajtóval elzárt területen, ahova az ügyfél csak a rendőrségi dolgozóval együtt léphet be (azonban a lift is „betegeskedik”, csak az ajtó folyamatos benyomása mellett hajlandó a le-felhaladásra). A liftből kilépve, megpillantottam az épületi folyosót, majd később a rendőrségi munkaszobát és annak lepusztult berendezési tárgyait, s a szobán belül az izzasztó hőséget is megtapasztalhattam. Mindettől kifakadtam magamban: ilyen körülmények között kizárt a minőségi munka produkálása, illetve - érdemben - aligha működhet a „Szolgálunk és Védünk” jelmondati elvárás.

 

Így már érthető miért e jelmondat hiánya az épületről és annak belső egységeiből. A mindezért való szégyen és szégyenkezés az, amely megakadályozza kitételét. De hát hol vannak a mindezért felelős szervek és személyek: a kerületi polgármester, az önkormányzati képviselő-testület, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, no meg a Belügyminisztérium illetékes szervezeti egységei? Az Úr 2015. évében ilyen körülmények között nem lehet, nem szabad ügyfeleket fogadni, s ügyeket intézni!

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr, mit is tetszett üzenni a magyar embereknek az elmúlt öt év kormányzásának értékelésekor? „ … ma már nem az erő a legfontosabb: mostantól a kormányzás kulcsa a figyelem … az odafigyelés az emberekre, a mindennapi életre … a fő feladat az emberek mindennapi problémáinak kezelése … kormányunk a valaha volt legjobb kormánya akar lenni minden magyar embernek, … a mi kormányunknak továbbra is Magyarország lesz az első, Magyarország a közös szenvedélyünk".

 

Azt hiszem a szövegből már elég, a jövő a cselekvésé! Vagy legalább tessék benézni a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság épületébe és munkahelyi szobáiba. A látottak alapján biztosan lenne lehetőség a stadionok építési költségeiből néhány százmilliót lecsípni és azokat más, fontosabb célokra átirányítani?

 

Budapest, 2015. június 13.