Fogarasi József

A magyar nyelv egyszer, megint szép és méltó lesz régi, nagy híréhez!?

2014. február 26. szerda

 

Az internetes klubban odajött hozzám az egyik nálam aligha öregebb - hasonló korú - törzsvendég és illedelmesen megkérdezte, zavarhat-e egy rövidke időre, illetve egyetlen kérdés erejéig? Meglepődtem a bátortalanságán, hiszen többször is találkoztunk már és beszéltünk is egymással, s nem emlékeztem olyan momentumra, amelynek betudhattam volna e túlzott óvatoskodást. Hogyne, válaszoltam és érdeklődve vártam a téma felvezetését.

 

Mellém ülve, jegyzeteibe tekintve ugyan, de szinte alig nézve bele - majdnem hogy fejből - idézte az Alaptörvény mindenkit érintő R) cikkében írtakat: „Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja.”„Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek.” Jól tudom-e a leckét kérdezte, s nézett rám megerősítést várva? Tökéletesen, válaszoltam, s lélekben felkészítettem magam, a folytatásra. Amennyiben ez igaz, márpedig most már ehhez semmi kétség nem férhet, hiszen ebben őt egy jogtudós is megerősítette váltott „hízelgőre”, majd egy újabb kérdéssel állt elő: a miniszteri rendelet vajon jogszabály-e, illetve vonatkoznak-e rá (is) a törvényekkel szemben támasztott általános követelmények?

 

Pontosan nem tudván – még csak nem is sejtvén – hogy ismerősöm mire is akar majd kilyukadni – kerülve a jogászkodást – megpróbáltam egyszerűen fogalmazva felsorolni a mindenkire vonatkozó és kötelező erejű jogszabályokat. E vállalkozásom nem sikerült, és mintha egyetemi katedrán álltam volna kezdtem citálni egyszemélyes hallgatóságomnak az Alaptörvény T) cikkében foglaltakat: „Jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete és az önkormányzati rendelet. Jogszabály továbbá a Honvédelmi Tanács rendkívüli állapot idején és a köztársasági elnök szükségállapot idején kiadott rendelete.” Jól tudom a leckét, emelte fel fejét jegyzeteiből. Tehát akkor neki, és minden polgárnak a miniszteri rendeletben írtakat is be kell tartania, azaz a KIM (közigazgatási és igazságügyi miniszter, fordítottam a rövidítést érthetőre)rendeletet is? Igen, erősítettem meg ismét, tudásában.

 

És mi van akkor, ha a polgár nem érti azt, ami az egyes rendelkezésekben írva vagyon, hiszen a népi regula szerint „a jog nem tudása senkit nem mentesít a …”, avagy a nem tudás és a nem értés között különbséget lehet-e tenni a felelősség szempontjából? Meglepődtem e kérdést illetően. Igyekezvén időt nyerni magamnak képletesen megint felléptem a katedrára, de csak későn vettem észre, hogy ezúttal jogászkodásba kezdtem. Előadást tartottam a jogalkotás követelményéről, miszerint valamennyi jogszabálynak a megszólítottak (címzettek) számára egyértelműen értelmezhető szövegtartalommal kell rendelkeznie. Idéztem fejből a jogszabályszerkesztésről szóló jogszabályi előírásokat: azaz a jogszabály tervezetét a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan, közérthetően és ellentmondásmentesen kell megszövegezni, és még más – általam ismert – tankönyvi brossurából is szemezgettem, de láttam, hogy hallgatóságom kételyeit - türelmes hallgatása ellenére - nem sikerült eloszlatnom, illetve megnyugtatnom problémája tekintetében. Pedig még arról is „értekeztem”, hogy azért van az az előírás is, miszerint valamennyi jogszabály esetében – még az önkormányzati rendeleteknél is – a hatálybalépés időpontját úgy kell megállapítani, hogy kellő idő álljon rendelkezésre a jogszabály alkalmazására való felkészülésre, amelybe még akár az adott jogszabályi szöveg megmagyarázása is belefér.

 

Illedelmesen kivárva tudományos értekezésem végét, majd semmit nem szólva megszólítóm, elém tette a Magyar Közlöny 2014. február 25-i, 28-as kinyomtatott számát, fellapozva benne a 2904. oldalon található 10/2014. (II. 25.) KIM rendelet 1.§-át, s kérte, hogy e rendelkezést olvassam el figyelmesen, majd magyarázzam el neki, hogy az miről is szól? (1. kép)

 

1.§ (1) A jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet (a továbbiakban: Jszr.) 79. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

 

„(1a) A jogszabály tervezetében a hatályba léptető rendelkezés hatálybalépését nem lehet önállóan meghatározni. Az ilyen jogszabályi rendelkezésnek a hatályba léptető rendelkezés hatálybalépését meghatározó részében történő végrehajtását a jogszabály egészének hatálybalépését meghatározó rendelkezés kizárja.”

 

Az ötödik nekifutásra már gyöngyözött a homlokom a szellemi erőlködéstől, de értelmes eredményre így sem jutottam. Pedig közel negyvenévnyi szakmai munkálkodásom alatt különböző minőségemben több-tucat önkormányzati rendelet megszerkesztésében, illetve megalkotásában vettem részt. Egynéhány törvénytervezetről is volt lehetőségem véleményt nyilvánítanom. Mindennek ellenére, a fenti feladattal nem voltam képes megbirkózni. Én sem értettem a jogalkotói szándékot és akaratot, de még csak nyelvtanilag sem voltam képes felfogni az elém tett mondatot, így aztán szégyenszemre sem megmagyarázni, sem megfejteni nem tudtam a találós kérdést kérdezőm számára.

 

Kíváncsiskodó ismerősöm ettől – hál istennek – nem lett diadalittasabb, inkább elszomorodva mondta: mint az egyik önkormányzati képviselő-testület jogi-igazgatási és ügyrendi bizottságának elnöke - aki ráadásul jogi végzettséggel sem rendelkezik - ilyen helyzetben mitévő legyen a bizottság többi tagja előtt, hiszen ezek a mondatok rájuk is rónak/róhatnak ki követendő előírást? Nem tudom, vallottam meg őszintén és töredelmesen tanácstalanságomat. Talán a jegyzőt kellene megkérdeznie, hebegtem, de erre a javaslatomra csak lemondó és szánalmas kézlegyintés volt a válasz. Akkor nincs más megoldás, mint magát a jogalkotót megkeresni a megfejtés kódjának átadása végett, folytattam a lehetőségek további keresését. Miből gondolom, hogy a miniszter bár aláírta a rendeletet, de hogy azt el is olvasta, hangzott a reménytelen hangú viszontválasz.

 

[Cinikus megoldásként ugyan eszembe jutott – de mindezt a gondolatot gyorsan magamba is fojtottam, miszerint talán – nem kellene-e kölcsönkérni és használni a Szigeti Péter elnök által vezetett OVB (Országos Választási Bizottság) - amely szervezet nem igazán kedvelve a nép gyermekei által használt egyszerű nyelven megfogalmazott és azon benyújtott országos népszavazási/népi kezdeményezések olvasását és tárgyalását, ezért az ellenük való védekezésként megalkotta és azt követően - gyakorlatában buzgón alkalmazott un. „Egyértelműségi tesztet”, amelynek segítségével a Nagytiszteletű Bizottságnak (melynek nem mellékesen megjegyezve, a választási tevékenységéről készített beszámolóját a 2010-ben felállt új Országgyűlés - szégyenszemre - működése történetében először nem fogadta el) a tizedére sikerült csökkentenie a hitelesíthető kezdeményezések számát. Igaz, e Bizottság az általa „megalkotott” Tesztet külön kérésre sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, még annak ellenére sem, hogy a Bizottsággal szemben, ezzel összefüggésben peres eljárások kezdeményezésére is sor került. Egyrészt azért, mivel tagjai közül egyikük sem rendelkezett a nyelvhelyesség tudományában való jártasságot igazoló bölcsészdiplomával; másrészt mivel állampolgári javaslatok ellenére az MTA Nyelvtudományi Intézetének szakértői véleményét sem volt hajlandó kérni az általa tárgyalt, majd elutasított ügyekben; harmadrészt, mert előszeretettel foglalkozott egyes személyek által benyújtott kezdeményezések összegyűjtésével és azoknak külön nyilvántartásba vételével.

 

E perek hatására – sajnos – az „Egyértelműségi tesztbe” később még a Taláros testület is olyannyira beleszeretett, hogy alkalmazása révén a legtöbb hozzá benyújtott OVB elleni kifogást - egyszerűen az OVB indokolásában írtakra (a kezdeményezés nem felel meg az egyértelműség követelményének) hivatkozással - sikerült elutasítania, helybenhagyva egyúttal az OVB határozatát. Persze az un. „Egyértelműségi teszt”, megnyugtató alkalmazáshoz szükséges, a nyelvhelyességi tudományban való jártasságot igazoló bölcsészdiplomával e Nagy-tekintélyű Testület tagjai sem rendelkeztek, és az OVB-hez hasonlóan nekik is derogált más, hozzáértőbb szervtől (például az MTA Nyelvtudományi Intézetétől) szakértői segítséget kérni s igénybe venni. Így aztán előfordult az a kínosan szégyellhető eset, hogy felkészületlenség és hozzáértés hiányában a VI/2164-2012. szám alatt jegyzett ügyben az Alkotmánybíróság határozatában olyan, a kezdeményezők által benyújtott szövegre alkalmazta - az Európai Emberi Jogi Bíróság és az Európai Unió Bírósága gyakorlatában még soha elő nem fordult - a bulvárlapba illő „Sic!” megjegyzést többször is, amely szöveget a jogalkotásra legerősebb jogállami jogosultsággal rendelkező hatalmi szerv, a törvényalkotásra egyedül felhatalmazott Országgyűlés - jelentős számú többséggel - törvényként már elfogadott! Ennek tudható be, hogy a szégyenét és tévedését belátni, s elismerni sem képes és nem is akaró Testület az e miatti megkövetésre igényt tartó kezdeményezői beadványra 2012. május 8. óta még csak válaszolni sem volt képes!]

 

De van még egy érdekessége ennek a miniszteri rendeletnek mutatott rá ujjával a bizottsági elnök az utolsó két §-ra:

 

3. § A Jszr. Hatodik Része a következő 146. §-al egészül ki:

 

„146. § E rendeletnek a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet módosításáról szóló 10/2014. (II. 25.) KIM rendelettel megállapított rendelkezéseit a 2014. február 25-én, illetve az ezt követően hatályba lépett jogszabályok tekintetében kell alkalmazni.”

 

4. § Ez a rendelet 2014. február 25-én 19 órakor lép hatályba.

 

vajon, milyen színfalak mögötti indokok tették szükségessé, hogy ez az „életbevágóan” fontos rendelet kihirdetése napján – február 25-én – már 19:00 órakor hatályba is lépjen? Az ingerült hangú kérdést, egy szakembert is megdöbbentő éleslátású megjegyzés követte: egyébként még hibás is a miniszteri rendelet 3.§-ában foglalt rendelkezés, hiszen ha a miniszteri jogszabály csak 19:00 órakor lép hatályba, akkor alkalmazni is csak ezt követően lehet. Azaz az utolsó mondat pontatlan, helyesen, az emberi gondolkodásnak megfelelően úgy kellett volna e mondatrészt megfogalmazni, miszerint a miniszteri rendelet „… rendelkezéseit a 2014. február 25-én 19:00 után, illetve az ezt követően hatályba lépett jogszabályok tekintetében kell alkalmazni.” Mindenben egyet kellett értenem „oktatómmal”, hiszen csont nélkül volt igaza! (Lusta voltam és vagyok is megnézni az elektronikus „időzárat”, vajon az aláírt rendelet mikor – óra, perc, másodperc – került a Magyar Közlönyt szerkesztők asztalára, és a szerkesztőségi ”falióra” február 25-én, az elektronikus kihirdetéskor vajon hány óra, perc, másodpercet is mutathatott (rosszmájú megjegyzésem szerint e rendeleti dokumentumot a szerkesztőség aligha kaphatta kézhez 19:00 óra előtt egy-két perccel korábban). De tényleg, mire e sietség, miért nem volt elég a szokásos általánosként alkalmazott szöveg: „E rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba.”?

 

Költői a kérdés: vajon minderre mit válaszolna a jogszabályok szerkesztése szakszerűségéért és törvényességéért kormányzati és politikai szinten egyaránt felelős szakminiszter, és hogyan vélekedne minderről a szakemberi, esetleg az egyetemi oktatói attitűd, avagy az érintett személy egyszerű jogkövető állampolgári jogtudata?

 

Mindenesetre bennem újabb kétely csatlakozott a korábban már e témakörben összegyűlt sokasághoz: aligha erről szól a NER és az Alaptörvény jog- és hitvilága. Azaz az említett dokumentumok jó szándékúságát feltételezve is óriási a szakadék a regnáló hatalom által unásig harsogott és papírra vetett „jogállam” és a valóságban megnyilvánuló kormányzati, illetve más jogalkalmazásra felhatalmazott szervek tevékenységében megmutatkozó „jogállam” között!

 

Azaz – hiába van nekünk NEMZETI szintre emelt Közszolgálati Egyetemünk – még elméletben is igen csak messze vagyunk az álmunkban elképzelt „Jó Állam” által megvalósuló „Jó közigazgatás” kézzel is fogható valóságától!

 

Budapest, 2014. február 26.