Fogarasi József

Besárgult ország*

 

Az utóbbi időben nem, hogy nem érdekel, de már kíváncsi sem vagyok a parlamenti közvetítések semmilyen módú és formátumú változataira, mivel az ott uralkodó képviselői közöny és érdektelenség, a felszólalókból a másik iránt – szinte napirendi témától függetlenül – áradó emberinek aligha nevezhető - állati - gyűlölet és trágárság mindennapossá válása, no meg az ürességtől kongó ülésterem lehangoló látványa kedvemet és szakmai érdeklődésemet szegve elriasztott ennek az egyébként fontos társadalmi-politikai-jogállami alapintézmény tevékenységének a figyelemmel kísérésétől.

 

Tegnap azonban felkaptam a fejem az egyik képviselő kérdésére adott külügyi államtitkári választ követő viszontválasz tartalmára, az abban foglalt javaslatra, melynek lényege szerint

a képviselő azt tudja, hogy hány magyar él Izraelben, és hány zsidó magyar idehaza, de annak

felmérésével adósak vagyunk, hogy hány zsidó származású ember van a kormányban és az Országgyűlésben, akik egy izraeli-palesztin konfliktus esetén nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének Magyarországnak. A felmérést javasló képviselő Gyöngyösi Márton a Jobbik frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke, az államtitkár Németh Zsolt külügyi államtitkár volt, míg az Országgyűlés ülését Balczó Zoltán alelnök vezette.

 

A szakember államtitkárt az elképesztő felmérési javaslat annyira váratlanul érte, hogy lányos zavara és „politikai felkészületlensége” miatti reakciójából csak annyi megjegyzésre futotta, miszerint egy ilyen kutatást nem tud támogatni, és ez nem is kapcsolódik a közel-keleti konfliktushoz, az ülést vezető alelnök pedig a pulpituson ülve csupán azt érezte fontosnak megjegyezni, hogy képviselőtársa „törekedjen az időkeret betartására”. Mindeközben a teremben ülő többi képviselő - színtől és ébrenléttől függetlenül - a televízió képernyője tanúsága szerint reakció nélkül maradt. Az egyetlen érdemi történés - állítólag - a parlament kupolacsarnokában az őrség által őrzött Szent Korona és a többi szent koronázási jelvények esetében következett be: a képviselői javaslat elhangzását követően e koronázási kellékek besárgultak a szégyentől.

 

Pedig a Szent Korona és „tartozékai” ilyen színeváltozására - azok több évszázados történelme során - még a legidősebbek sem emlékeznek: a négy paragrafusból álló numerus claususról szóló törvény 1920. szeptemberi nemzetgyűlési elfogadásának, annak – „E törvénycikk kihirdetését ezennel elrendelem, e törvénycikket, mint a nemzet akaratát, mind magam megtartom, mind másokkal is megtartatom.” – záradékkal ellátott és 1920. szeptember 24. napján Magyarország kormányzója (Horthy Miklós) és miniszterelnöke (gr. Teleki Pál) által történt aláírásának, továbbá a törvény kihirdetésének az ország német megszállásáig terjedő időszakából, de ilyen eseményről a koronázási jelvények elrejtését követő napvilágra kerülésüket, majd a Magyar Népnek történt átadásukat követő eredetiségvizsgálatot megejtő régészek és más kutatók sem számoltak be ez eddig. Persze az is igaz, hogy a „kincseken” a szégyenfolt Horthy-korszak alatt rárakódott jeleit a Nemzeti Múzeumból az Országgyűlés kupolatermébe történt átszállításuk előtt és után - Gyöngyösi Márton képviselő dicső parlamenti megnyilatkozásáig is - csak a tisztán-látóknak és gondolkodóknak volt szerencséjük felfedezni.

 

Viszont a Tisztelt Ház 2012. november 26-ai ülésnapját követően az ülésteremben elhangzottakkal szembeni felháborodás és tiltakozás reakciójaként ismét előkerültek – hál istennek most csak – a „rejtekhelyekről” a félelem és rettegés jelképének ma még élő (anno) viselői által őrzött eredeti „hiteles” sárga csillagai - bár sokan újakat is készítettek - és tűzték ki a valamikori jogszabály által meghatározott kötelező viselési helyére, hatalmas riadalmat és megrökönyödést keltve általa mind idehaza, mind a világ számos - a fasiszta diktatúra által sokat szenvedett - országainak polgáraiban. Azonban nem hiszem, hogy a Gyöngyösi-félékkel szembeni eredményes társadalmi fellépés egyetlen válaszható módja az elmúltak felidézéseként, illetve jelenné tételeként a sárga csillag kitűzésének bevezetése, a budapesti gettó felépítése és mindannyiunk általi odaköltözése majd az így megüresedő villák és lakások mások általi jogszerű elfoglalhatósága, a Horthy-korszak csendőrsége gaztetteinek élethű-utánzású eljátszása stb. lenne. Az elmúltat tanúsító és bemutató tárgyak közhiteles helye továbbra is a múzeum és más kegyeleti hely kell, hogy maradjon. Egyedül általuk biztosítható és garantálható az ott őrzött tárgyak és dokumentumok történelmi méltóságának, fizikai valóságának az utókor számára történő megőrzése, másrészt csak így akadályozható meg, hogy e történelmi relikviák a múzeumi keretekből kikerülve ne „silányodhassanak” (aljasodhassanak) ismét a mindennapok használati tárgyaivá.

 

A társadalom magyarságára - jó értelemben vett - büszke és kényes tagjainak meg kell találniuk azokat a demokratikus jogállami szabályokat (módszereket és eszközöket), amelyekkel a megtörténtekhez hasonló esetek megismétlődése megelőzhető és megakadályozható, szükség esetén pedig keményen szankcionálható. Úgy gondolom, a megelőzés egyik hathatós módja lehetne, ha és amennyiben e történelmi eseményeket már át nem élt fiatalság az általános- és középiskolák elméleti és filozofikus erkölcstanórái mellett/helyett állami pénzen tanulmányéveik során legalább egyszer szakavatott vezetés mellett „gyakorlati foglalkozásként” lerónák kegyeletüket az Auschwitz – Birkenau halálgyárban/táborban elpusztult több-millió embertársuk emléke előtt megtekintve e „múzeumban” a tábor borzalmait hitelesen dokumentáló filmet.

 

Említettek csupán a megelőzés egyik lehetőségeként funkcionálhatnának, a megtörténtekre azonban mindennek gyógyírként való alkalmazása már nem lenne elégséges, különösen nem a választott képviselők esetében, akik mindezt a gyalázatot a Tisztelt Ház „szent falai” között követik el. De esetükben az ülésteremből való kivezetés, avagy az akármilyen-összegű pénzbírság kiszabása és megfizettetése sem elfogadható és kellően („elrettentő”) eredményre vezető. A rasszista, vagy az emberi, illetve a Tisztelt Ház méltóságát sértő kijelentéseket tevő, avagy más durván sértő módon megnyilvánuló képviselőkkel szemben a Parlamentnek kell, hogy legyen törvény adta joga arra, hogy képviselői méltatlanság címén lefolytatott eljárást követően megfoszthassa az illető személyt képviselői mandátumától.

 

Amíg az Alaptörvény szellemiségét és normativitását megsértő képviselők büntetése csupán a kivezettetésben, avagy a pénzbírság kiszabásában és megfizettetésében realizálódik és ezt követően az illető személyek továbbra is maradhatnak a Tisztelt Ház falai között, addig a parlament kupolatermében őrzött szent ereklyéken a besárgulás mellett a pironkodás színei is mutatkozni fognak.

 

Budapest, 2012. november 29.

 

 

*A publikálásra szánt változatot lásd a Publikálásra szánt tervezetek (2012) között.

A publikált változatot lásd a Népszava 2012. december 6. csütörtök – 139. évfolyam 285. szám – 7. oldalán „A besárgult ország” cím alatt és a NÉPSZAVA online oldalon itt.


 

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 38
a héten: a héten: 363
a hónapban: a hónapban: 235
összesenösszesen359648
az oldalt jelenleg nézik: 4