Fogarasi József

Sztrájk

2009. október 14. szerda

 

 

Olvasom az újságban és hallom a különböző hírműsorokban: a postások sztrájkra készülnek. Követelik a megvonások és az elbocsátások leállítását, valamint a kézbesítők korkedvezményes nyugdíjazását, a béren kívüli juttatások tervezett 25%-os megadóztatásának visszavonását, a 2013-as piacnyitásról szóló Uniós megállapodás felülvizsgálatát stb. Állítólag mások (MÁV, BKV stb.) is fontolgatják a csatlakozást, illetve szolidaritásuk kinyilvánítását.

 

A hír olvastán és hallatán az ember kénytelen elgondolkodni, esetleg elmélyülni benne; tulajdonképpen miről is van szó? Követelés vagy fenyegetés, netalántán zsarolás? Ki, mikor és milyen alapon veheti elő ezt a kétélű fegyvert és kivel szemben? Jogos, nem jogos a felhívás fontolgatása? Néhány maroknyi ember visszaélve tevékenysége adta lehetőségével és jelentőségével sarokba szoríthatja-e a társadalom többségét, végül is a Kormányt?

 

Persze az Alkotmány - egy demokratikus jogállamban - az alapvető jogok között köteles garantálni mindenki számára, hogy - gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából - másokkal együtt szervezetet alakíthasson, vagy ahhoz csatlakozhasson, továbbá, hogy sztrájkolhasson, az erről szóló törvény keretei között. Mindez alapjogilag (talán) rendjén is lenne, de ne felejtsük el, hogy ez az alapjog - Alkotmány ide vagy oda - azért mégsem mindenkit illet meg! Akkor hol van itt az egyenlőség és az igazságosság, még akkor is, ha valahogyan tudomásul is vesszük e kirekesztés alkotmányos ésszerűségét? Nincs helye ugyanis sztrájknak az igazságszolgáltatási szerveknél, a Magyar Honvédségnél, a rendvédelmi, rendészeti szerveknél és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Az államigazgatási szerveknél is csak a Kormány és az érintett szakszervezetek megállapodásában rögzített, sajátos szabályok mellett gyakorolható a sztrájk. De akkor minket ki véd meg azoktól, akik e joggal élnek, esetleg visszaélnek? A bíróságok? Ők lesznek majd, akik egy sztrájk jogossága esetén kézbesíteni fogják a leveleket, illetve teljesítik majd a postai szolgáltatásokat? Aligha hihető, hiszen igen gyakran ahány bíróság annyi „törvényes és igazságos” döntés hozható, és mindegyiket el kell fogadni és végre kell hajtani még akkor is, ha az adott konkrét ügyben az eljárt bíróság nyilvánvalóan és vitathatatlanul tévedett, ennek ellenére a jogsértő döntést hozó bíró személyét a bírói függetlenség alkotmányos elve meg fogja védeni, makulátlan lesz a jövőben is! De ne ragadjunk le e kicsinységeknél. Menjünk tovább.

 

Annál a munkáltatónál, amely lakosságot érintő alapvető tevékenységet végez — így különösen a közforgalmú tömegközlekedés és a távközlés terén, továbbá az áram, a víz, a gáz és egyéb más szolgáltatást ellátó szerveknél — csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja. Ennek mértéke és feltételei a sztrájkot megelőző egyeztetés tárgyát képezik. De miért nincs e felsorolásban nevesítve a posta is, hiszen aligha vitatható, hogy e szervezet lakosságot érintő alapvető szolgáltatást végez, és vajon miért nem rögzíti maga a törvény, hogy mit kell „még elégséges szolgáltatásnak tekinteni”? Címzettként egy, esetleg két levél kézbesítését, az 1-2-3 stb. kg alatti csomagok házhozszállítását; hivatalos levél érkezte esetén csak az első vagy csak a második értesítő levélládába történő bedobását; pénzszolgáltatás teljesítésekor pedig csak egy meghatározott összeghatár alatt stb.?

 

És mit szólnának a posta dolgozói, ha az összes, más szolgáltató hasonló módon gondolkodva kezdene - vitatható juttatásokat követelve - sztrájkolni? Esetleg a közalkalmazottak közül az orvosok, a pedagógusok, a múzeumok stb. dolgozói sem mennének be a munkahelyeikre dolgozni, vagy bemennének, de ott nem vennék fel a munkát? Vagy például az orvos úgy döntene, hogy nem gyógyítja a sztrájkoló postás házastársát, a tanár pedig nem tanítja e postás gyermekét? Kedves postások mit tetszenének ebben az esetben szólni? Ja, hogy az orvost köti az esküje, akkor Önök miért nem gondolkodnak esetleg egy hasonló tartalmú eskü szövegének megfogalmazásán és letételén, középpontba állítva a szolgáltatás teljesítésének tisztességét és a szolgáltatást igénybe vevő és azért díjat fizető polgár szolgálatának mindenek-felettiségét? Mert akkor a ”tüzelés” előtt esetleg Önöknek is gondolniuk kellene erre az esküre? Esetleg ez nehezükre is esne? Vajon miért csak egyedül Önöknek járna a korkedvezményes nyugdíjazás biztosítása, a béren kívüli juttatások meg nem adóztatása, a felesleges vagy pocsékul dolgozó személyek megtartása és az adófizető polgárok (ilyenek esetleg Önök is vannak) pénzén történő eltartása; továbbá a versenyeztetéssel, a postai szolgáltatások árainak letörésével, az elfogadhatatlan minőségű postai szolgáltatást végző személyek és munkahelyek felszámolásával szembeni jogosulatlan védelem?

 

És aki nem szolgáltat csak egyszerűen termel, hogy Önöknek legyen miből bért fizetni, de nem tudja sztrájkkal megbénítani a társadalom vérkeringését, de nem is akarja, sőt mindez eszébe sem jut, csupán dolgozik és teszi a dolgát szótlanul, az nem érdemli meg, hogy a postai szolgáltatások hibátlanul és időben eljussanak hozzá? Ezen például, tisztelt sztrájkkal fenyegető postai dolgozók tetszettek-e már valaha is elgondolkodni? Bizonyára nem!

 

Tisztelt sztrájkolni készülő postások! Tetszettek-e valaha is tükörbe nézni egy-egy teljesített postai szolgáltatást követően? Mondjuk egy olvashatatlan, hiányosan vagy értelmezhetetlen módon kitöltött postai értesítő után; a jogszabály által előírt, de a második értesítő hátrahagyásának elmulasztását követően; a tértivevények visszajuttatásának elmaradása esetén; az emeletek megmászásának lustaságból való kihagyásakor? (Pedig a polgár külön is beszólt telefonon, hogy otthon lesz és várja magukat; ez esetek alól persze kivételt képeznek a pénzküldemények: igaz, ilyenkor az emeletmászásért a várakozó személy örök hálájának jeleként önként és boldogan erőszakolja Önökre az elvárt és tisztességes összegű borravalót - amely néhányuknál szó szerint: borra valóként értendő - amelynek következtében a harmadik-negyedik borra való elköltését követően egyesek már tényleg és valóságosan is elveszítik fizikai erejüket – esetleg emlékező tehetségüket is – a további címzettek felkeresését illetően!)

 

A negatív példákat nem sorolva tovább – pedig biztosan betelne vele akár több oldal is – állítom: a napjainkban teljesített postai szolgáltatások többségének értékelhetetlen minősége miatt Önök többségének a munkabér címén kifizetett összegek jelentős részét jelenleg - büntetlenül - ki sem szabadna fizetni; néhányuknak pedig e bért még szemlesütve sem lenne szabad - lelkiismeret furdalás nélkül - átvenni!

 

A leckét természetesen tudjuk mindannyian: a sztrájk jogszerűségének, illetve jogellenességének megállapítását az kérheti – a pártatlanul és tisztességesen eljáró bíróságoktól – akinek a jogszerűség vagy a jogellenesség megállapításához jogi érdeke fűződik. De vajon hova fordulhat jogvédelemért az a polgár, akit a jogsérelem mellett bosszúság is ért és ez utóbbinak mértéke talán súlyosabb az előbbinél is? És ki dolgozik helyette, amíg pereskedik, hiszen tudjuk jól, egy-egy per időtartama a kiválóan dolgozó bíróságok ellenére akár évekig is elhúzódhat, ráadásul ennek nem kis összeget kitevő költségei is lehetnek? Jogos kérdésként tehető fel: a társadalom nagyobbik fele egy-egy jogtalannak látszó sztrájk esetén alkotmányos alapjogként miért nem tarthat igényt az állam közvetlen és ingyenes védelmére, esetleg ezzel együtt a kiesett szolgáltatás miatt azonnali, és közvetlenül kifizetett kártérítésre?

 

Kedves postás alkalmazottak, előbb talán dolgozni kellene, pontos, precíz, minőségi munkát végezve; és csak ezt követően fenyegetőzni a sztrájkkal. És addig? Addig, a sztrájkjoggal való visszaélés tilos, mondja a törvényi regula. De ki látott vagy hallott ilyen visszaélésről? Pedig az ilyen eseteket sem ártana a nyilvánosság elé tárni, már csak a jövőbeni tisztábban látás miatt sem? Szinte az unalomig ismert a mondás: a demokrácia és a jogállam nem olcsó mulatság, azonban nála jobbat még nem sikerült kitalálni. Persze lehet, hogy a szemérmetlenség (pofátlanság) még a demokráciánál is drágább, ezt a tételt azonban nem könyveli senki!

 

Budapest, 2009. október 14.