Fogarasi József

Személyiségazonosító: diagnózis és terápia!

2011. augusztus 16. kedd

Az elmúlt hónapokban (február és május) a Kormánnyal folytatott levelezés során döbbentem rá, hogy talán teljesen felesleges volt az 1980-as években az ELTE BTK-n - Szociológia szakon - diplomát szereznem és tanári minősítést kapnom, hiszen annak ellenére, hogy a szociológia módszertan órákon megtanították velünk a kérdőívszerkesztés elméleti és gyakorlati követelményeit, illetve a gyakorlatok során ízekre szedve egymás nagy gonddal és fáradtsággal elkészített egyéni kérdőíveit szinte semmire sem mentem a tanultakkal a két országos konzultációra bocsátott kérdőív tartalmi és formai-szerkezeti tanulmányozása során.

Csak a Nemzeti Konzultáció 2011. – Kérdések az új alkotmányról – és a Szociális Konzultáció 2011. – Hallgassuk meg egymást – kérdőíveit tanulmányozva szembesültem azzal a konkrét ténnyel, miszerint a sok megtanult egyetemi ismeret csak zavar a két kérdőíven feltett kérdések megértésében és az adható válaszok értelmes kiválasztásában. A diploma átvételekor gondolni sem mertem volna, hogy a reprezentativitás szigorú követelményei feloldhatók azzal, ha a kérdőívet valamennyi állampolgárnak (választópolgárnak), illetve „magyar embernek” megküldjük nem foglalkozva azzal, hogy kit tekintünk magyar állampolgárnak (választópolgárnak), illetve magyar embernek határon belül és határon kívül? Ezeknek az apróságoknak a megismerése és egyértelműsítése amúgy is hosszú időt rabolna el az érdemi munkától (a megküldött kérdőívek összeszámlálásától), de különben sincs semmi értelmük, hiszen valamennyi fogalom (kifejezés) értelme gyakorlatilag és praktikusan is mindig attól függ, hogy mit akarunk a beérkezett válaszokból kihozni, illetve mire akarjuk azokat ráhúzni (mit akarunk velük beérkezésüket követően igazolni, bizonyítani)! Ennek következtében az is mellékessé válik, hogy hányan küldik majd vissza kitöltve a kérdőívet és hogy a visszaküldött kérdőíven szereplő válaszok a visszaküldő saját, egyéni véleményével azonos-e, avagy a visszaküldött kérdőíven szereplő válaszok csupán a kérdőíveket összegyűjtő és így több személyt (családot, rokonságot, baráti kört, kisebb település valamennyi lakosát stb.) is képviselő egyetlen - az összegyűjtött kérdőíveket kitöltő - személy véleményét tükrözi-e.            

Persze az igazi problémát nem is a reprezentativitás leírt szabályainak korrekt és objektív módon való alkalmazása okozza. Ennél sokkal komolyabb szellemi felkészültséget és aprólékos munkát igényel a cél ismeretében az egyes kérdések egyértelmű, nyelvtanilag helyes és pontos (megválaszolható) megszerkesztése és megfogalmazása. A szociológiai módszertan egyetemi oktatója borítékolhatóan magához nyúlt volna az olyan leegyszerűsítések, mint a „vannak, akik”, „mások”, „megint mások” stb. olvastán (ilyen kérdések megfogalmazásával és benyújtásával egyikünk sem szerezhetett volna diplomát). Igaz, a legegyszerűbb módon sokaságot képezni úgy lehet, ha a részletekkel nem bíbelődünk; az csak zavarná a kérdés összeállítóját, de a válaszok értékelőjét is! Nem tudom, hogy milyen stabil műveltséggel és szakmai felkészültséggel rendelkezhetett az, aki (akik) a közrebocsátott kérdőívek kérdéseit megfogalmazásra előkészítette, szakmailag és nyelvtanilag véglegesítette, majd ezt követően lektorálta, de annyi biztos, hogy vagy híján lehetett az írás- és helyesírás szabályai követelményeinek ismeretével, vagy a kapott ellenérték első számjegyét követő nullák számszerűsége láttán könnybe lábadt szeme elhomályosíthatta műveltségét, szakmai korrektségét és elméjét. De azzal is előre, és borítékolható módon bizonyosságot szerezhettünk volna e kérdések alkalmazhatatlan „bugyutaságáról”, ha és amennyiben kontrollként - mint országos konzultációs/népszavazási kérdések - lakmuszpapírként az OVB elé terjesztve belemártásra kerültek volna az OVB által előszeretettel hivatkozott, de még soha és senki által nem látott ún. egyértelműségi tesztfolyadékba. Biztos, hogy mindenféle színben tündökölt volna és még csak a színeket felismerő és egymástól elkülöníteni képes nyelvszakértő sem kellett volna letiltásukhoz. Nem ez történt!

A feltett kérdések színvonal-minőségét csak az előre meghatározott zárt válaszlehetőségek színvonal-minősége képes „felül múlni”. A szociológiai módszertan tankönyv e tárgykörbe vágó fejezeteinek fekete festékkel nyomtatott oldalai és mintái szembekerülve a két említett kérdés-válaszsort tartalmazó ívekkel biztosan (szabad szemmel is láthatóan) elszíntelenedtek volna a „sárga” irigységtől, amikor azzal a ténnyel szembesültek, hogy a válaszoló a helyes (elvárt) válasz bejelölését a legtöbb esetben a rendelkezésére álló kettő érdemi válasz közül el sem tévesztheti annak képletes villogása miatt. Ha pedig a két lehetőség közül a villogó helyes válasz megjelölésének felelőssége megviselte volna fizikai és szellemi állóképességét, akkor mentőövként még mindig ott volt a segítségére siető biztosan semleges és semmilyen felkészültséget és olvasottságot nem igénylő harmadik válaszlehetőség felvállalása: „Nem tudom megítélni a kérdést.” Jó lett volna tudni, hogy a visszaérkezett kérdőívek között – kérdésekre kivetítve – mennyi volt az e lehetőséggel élt válaszolók számszerűsége! Nyilván nem számottevően elenyésző. E felelősség orvosi hatásainak enyhítése végett a Szociális Konzultáció kérdőívének 10 kérdése közé az ún. szabad válaszlehetőségre inspiráló kérdés már felvételre sem került.

Tanulva az országos konzultációra bocsátott két kérdés-válaszsor módszertanából én is készítettem egy zárt kérdés-válaszsort, melyet az alábbiakban mindenki számára hozzáférhetővé teszek két megjegyző-kiegészítéssel: a kitöltés ugyan önkéntes, de előtte ajánlatos mindenki számára a szóbeli konzultáció háziorvosával vagy gyógyszerészével; aki pedig a sikerben már előre biztos szeretne lenni, az előbb olvassa el az értékelést majd - ehhez igazítva kitöltési vehemenciáját - lásson munkához!

Budapest, 2011. augusztus 16.