Fogarasi József

Egérfogó-vízió: – alkotmány – (A)LAPtörvény - ALKOTMÁNY!?*

 

 

Az átlagember - ha nem vigyázz, kellőképpen - könnyen eshet vigasztalhatatlan apátiába. Képes azt hinni, hogy a húsvéti ünnepekkel, – a locsolásért kapott piros tojásokkal – az Alaptörvény aláírásával és kihirdetésével, véget ért az idei évben az országot „boldoggá” tevő állami ajándékozási hullám, és következik a hét szűk esztendő. A látszat azonban – mint mindig – most is csalóka! Miközben az ellenzéki pártok egymást – az MSZP önmagát is – mardosva, a szemük elé ültetett fa növekedésétől a lopakodó erdőt sem látják, mások már az év, következő ajándékcsomagjának összeállításán dolgoznak. Átadásának várható esedékessége ismét egy jeles, sátoros ünnep lehet, az ajándék pedig nem más, mint: a karácsonyfa ágai alatt elhelyezett, nemzeti és székelyzászló-szerű selyempapírba csomagolt, az Újév napján hatályba lépő (A)Laptörvény, mákos- és diós bejglivel díszítve, tűzijáték petárdával megtűzdelve. Természetesen a „szeretet” általános - egyházi és állami - központi ünnepének emelkedett hangulatában, ezt az ajándékot sem lehet/illik majd visszautasítani.

 

A jelenleg hatályos Alkotmány – preambulumnak „becézett” bevezetőjében – időbeli hatályának végét önmaga határozza meg: „- hazánk új Alkotmányának elfogadásáig -”. Erre figyelemmel, a csavaros ésszel gondolkodó magyar jogászbölcselkedők - a mai tapasztalati tények birtokában - képesek azt hinni és ennek alapján hangoztatni: (új) Alkotmányunk nincs, csupán egy - eddig nem volt - „Alaptörvényünk” van! De vajon van-e közöttük különbség? Esetleg tehető-e közéjük – Alkotmány=Alaptörvény – egyenlőségjel? A Magyar Értelmező Kéziszótár (Akadémia, 1972., 28. ill. 24. p.) szerint Alkotmány: „Vmely állam alaptörvénye (i-nek összessége)”; Alaptörvény: „Az állam politikai, társadalmi és gazdasági rendjét s az állampolgári jogokat és kötelességeket meghatározó törvény.” Ezzel az összevető művelettel azonban az érdemi válaszhoz aligha jutottunk közelebb. Persze mondhatnánk azt is, hogy a különbség csupán egy „i”-betű! De mielőtt bárki is bagatellizálná e nevesített betűt, szeretnék mindenkit emlékeztetni: voltak idők, amikor ezért az „i” betűért az emberiség egy része akár ölni is képes (volt) lett volna! Most azonban ölés helyett, inkább folytassuk a meditálást...

 

Vágjunk bele a részletekbe (az ördög tudvalevőleg itt búvik meg)! Amennyiben az elfogadott új Alaptörvény nem más, mint a fentiekben már idézett témakörök foglalata, úgy elegendőnek tűnik annak vizsgálata, vajon a kihirdetett (márványba nem vésett) Alaptörvény az említett Kéziszótár kritériumainak megfelel-e? Igen is, meg nem is, mondhatnánk fennhangon. Egyrészt, mivel a kérdéses dokumentum sem nevezi önmagát alkotmánynak, csupán „Alaptörvénynek”; másrészt - megalkotását és kihirdetését követően - a politikai közéletben „még számító” funkciót betöltő személyek (is) szinte kínosan ügyelve kerülik az alkotmány szónak, elnevezésnek, még – szinonimaként történő – kiejtését is. További probléma, hogy a „Nemzeti hitvallás” című bevezetőben írtakkal – nemcsak az elnevezése, de tartalmuk/megfogalmazásuk miatt is – érdemben, vajon mit is tudunk majd kezdeni? Hiszen az ott használt szavak: „elismerjük”, „büszkék vagyunk”, ígérjük”, „hisszük”, „tiszteljük”, „valljuk”, stb. jelentésük alapján is csupán az egyén belső (lelki, érzelmi) meggyőződése kategóriájába sorolandók. Minek következtében mindenkire kiható, kiterjedő – normatív és szankcióval rendelkező – számon is kérhető/kikényszeríthető erővel, nem rendelkeznek. Az „Alapvetés”, az előbbiekkel ellentétben viszont már eleget tesz a jogalkotás által előírt (szemben támasztott) törvényi (normatív) követelményeknek. Miáltal rendelkezéseinek normativitása nem vitatható. A „Szabadság és felelősség” című fejezet pedig már a klasszikusan vett alkotmány állampolgári jogok és kötelességek tartalmi feltételeinek is megfelel. Az „Állam” című terjedelmes rész azonban kimunkálatlan és szinte hangosan kidolgozásért kiált! Ezt az űrt – állítólag – a sarkalatos törvények lesznek majd hivatottak tartalommal megtölteni, amelyek számszerűsége - így már világos és érthető, hogy - a kezdetekben ígért ötről mára, miért emelkedett harminc fölé.

 

A sarkalatos törvények – amelyekben már az ellenzék is hajlandó egyfajta részt vállalni – elfogadásával és annak a jelenlegi Alaptörvénybe történő beépítésével teljesül(né)nek az alkotmánnyal szemben támasztott – fentiekben definiált – szakmai/társadalmi elvárások: „az Alkotmány valamely állam alaptörvényeinek összessége”! Ezzel – igaz, fordított sorrendben, de vitathatatlanul – kész is lenne a „MAGYAROK HÁZA”. A kémény (a Nemzeti hitvallás), a tető (az Alapvetés) és a padlás (a Szabadság és felelősség, avagy másként nevezve: állampolgári jogok és kötelességek) áprilisban már „átadásra” került; a pince és az emeletek a sarkalatos törvények révén, december végéig fognak elkészülni. Januárban aztán a „HÁZAT” körbevevő – elmaradhatatlan, magyaros díszítésű, minden más szomszédtól elválasztó - kerítés is elkészülhet! Egyes jövőbe látók szerint, a „HÁZRÓL” - nemzeti büszkeséggel és sérülésmentesen - még a korábbi - mások által azonban még jelenleg is látni vélt – „szeplők” is eltávolíthatók lennének. Igaz, a Fidesz-többség által önkényesen - „sunyi módú” - jogsértő eljárás mellett és csupán 2/3-al módosított, jelenleg hatályos Alkotmány szövege már nem tartalmazza azt az 1995. évi rendelkezést, miszerint „Az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges.” Ezt a korábbi hatalom által beépített önkorlátozó biztonsági szabályt az új jogalkotó-hatalom azonban dicstelenül „bölcs előrelátással”, 1998. június 18-ával hatályon kívül helyezte. A kormányzópárt azonban - megnyugtató és jogállami módon - e 4/5-ös elfogadási hiányt utólag még pótolhatja, megszabadulva ezzel a fentebb említett szeplőtől! Láttuk és tapasztaltuk eddig: kétharmad birtokában semmi sem lehetetlen. Utólag még az Alaptörvény, és - nyilván - a megalkotandó sarkalatos törvények is módosíthatók vagy pontosíthatók. A 2/3 szavazati arány azonban nem egyenlő, s főleg nem több a megkövetelt 4/5-nél! Mind-e nélkül az elfogadott új Alaptörvény legitimitása hibádzik, törvényesnek, joghatályosnak – álláspontom szerint – aligha (nem) tekinthető!

 

Nem lehetne többé szeplőként e volt négyötödös szabályra hivatkozni, amennyiben - ha időben talán megkésve is, de nem elképzelhetetlenként (elnyerve ezzel az EU elismerő bólogatását is) - a magyar nemzet egy jelentős részének kívánsága teljesülne. Egy kiegészítő törvény megalkotásával az Országgyűlés kimondaná önmaga Alkotmányozó Nemzetgyűléssé alakulását és az Alaptörvény vonatkozó sarkalatos részeinek módosítása és kiegészítése révén – amely jelenleg sem képez különösebb akadályt – létrehozná a második kamarát, feloldva ezzel a határon túli magyarok állampolgárságához kapcsolódó választójog megadásával keletkez(het)ő átmeneti konfliktusokat. Ezt követően már csak kellő fantázia kérdése az erős köztársasági elnöki funkció megteremtése: bizonyos „kormányzói hatáskörrel” történő felruházása által. Végezetül, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés kétharmados többséggel a Nemzeti hitvallással megfejelt és a megalkotott sarkalatos törvényekkel kiegészített Alaptörvényt – vonatkozó törvényi előírások hiányában, különösebb nehézség nélkül – „A Magyar Nemzet Alkotmánya” elnevezéssel – figyelembe véve a ”kérdések az új Alkotmányról” című kérdőíven visszaküldött egymilliós nagyságrendű válaszokat is – Alkotmányrangra emelné. Melynek következtében a rendszerváltáskor megalkotott, még jelenleg is hatályos Alkotmány, saját preambulumának előírása alapján (szerint) – külön törvényi rendelkezés alkotása nélkül (is) hatálytalanná válna – „… az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg.” Ezzel a megoldással az országnak ismét lenne új és kikezdhetetlenül legitim ALKOTMÁNYA, úgy, hogy a korábbi (49-es) Alkotmány hatályon kívül helyezéséről még csak említést sem kellene tenni.

 

Az említett Alkotmányozó Nemzetgyűlés pedig feladatát befejezve, kimondaná önmaga feloszlását és a még hivatalban lévő köztársasági elnök kitűzhetné az előrehozott általános képviselő-választás egyfordulós időpontját, de most már csupán a 200 fős parlament (Alsóház) létrehozása végett. Ezzel egy időben – a közvélemény-kutatások (népi támogatást tükröző) eredményeinek ismeretében – az új köztársasági elnök személyének közvetlen megválasztása is megejthető lenne, akár 7 éves időtartamra is.

 

Mindennek köszönhetően, az országnak lenne/lehetne a parlamenti ellenzék közreműködésével - a Nemzetgyűlés által törvényes keretek között - elfogadott, alkotmányi rangra emelt és néven nevezett ALKOTMÁNYA! Az ország társadalma pedig végre, közösen foghatna hozzá az új és demokratikus (hatalmi ágak) intézményi rendszerének, a fékek és ellensúlyok biztosítékainak kidolgozásához és felépítéséhez!

 

Budapest, 2011. május 15.

 

 

 

*Másodközlés. (A honlapon közzétett szöveget lásd – 2011.05.15. keltezéssel – a Blogban)

 

 


Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 117
a héten: a héten: 289
a hónapban: a hónapban: 2194
összesenösszesen373908
az oldalt jelenleg nézik: 5