Fogarasi József

A besárgult ország*

Az utóbbi időkben nemhogy nem érdekel, de már kíváncsi sem vagyok a parlamenti közvetítésekre az ott uralkodó képviselői közöny és érdektelenség, a másik iránt áradó gyűlölet és trágárság mindennapossá válása, no meg az ürességtől kongó ülésterem lehangoló látványa miatt, pedig a tájékozottság szempontjából nem lenne haszontalan e fontos jogállami alapintézmény tevékenységének figyelemmel kísérése.

Az elmúlt hónap végén azonban felkaptam a fejem az egyik képviselő kérdésére adott államtitkári választ követő javaslatra: a kérdező képviselő azt tudja, hogy hány magyar él Izraelben és hány zsidó magyar idehaza, de annak felmérésével adósak vagyunk, hogy hány zsidó származású ember van a kormányban és az Országgyűlésben, akik egy izraeli-palesztin konfliktus esetén nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének Magyarországnak. A felmérést javasló képviselő Gyöngyösi Márton a Jobbik frakcióvezető-helyettese; az államtitkár Németh Zsolt külügyi államtitkár volt, míg a T. Ház ülését Balczó Zoltán alelnök vezette.

Az államtitkárt az elképesztő felmérési javaslat annyira váratlanul érte, hogy lányos zavara és „politikai felkészületlensége” miatti reakciójából csak annyi megjegyzésre futotta, miszerint egy ilyen kutatást nem tud támogatni, és ez nem is kapcsolódik a közel-keleti konfliktushoz; de az ülést vezető alelnök sem tartotta fontosnak képviselőtársa rendreutasítását. Sajnos mindeközben a teremben ülő többi képviselő is rezzenéstelen maradt. Az egyetlen érdemi történést a parlamentben őrzött Szent Korona és a többi koronázási jelvény esetében jegyezték fel: a képviselői javaslat elhangzását követően e koronázási kellékek besárgultak szégyenükben.

Pedig ilyen színeváltozásra a négy §-ból álló numerus claususról szóló törvény nemzetgyűlési elfogadásának, 1920. szeptember 24. napján - Horthy Miklós és gr. Teleki Pál által - történt aláírásának és kihirdetésének az ország német megszállásáig terjedő időszakából még a legidősebbek sem emlékeznek. De ilyen eseményről a koronázási jelvények elrejtését követő napvilágra kerülésük, majd a Magyar Népnek történt átadásuk utáni eredetiségvizsgálatot megejtő régészek sem számoltak be.

Viszont a T. Ház november 26-ai ülésnapján elhangzottakkal szembeni általános felháborodás és tiltakozás reakciójaként ismét előkerültek – hál istennek csak – „rejtekhelyükről” a félelem és rettegés jelképének - ma még élő viselői által őrzött eredeti - „hiteles” sárga csillagai s feltűzésre kerültek a zsidótörvények által meghatározott kötelező viselési helyükre hatalmas riadalmat és megrökönyödést keltve mindezzel itthon és a világ számos - a fasiszta diktatúra által sokat szenvedett - országainak polgáraiban. Nem hiszem azonban, hogy a Gyöngyösi-félékkel szembeni értelmes/eredményes társadalmi fellépés egyetlen válaszható módja lenne az elmúltak felidézéseként a sárga csillag kitűzésének bevezetése, esetleg a budapesti gettó újraépítése és mindannyiunk általi odaköltözése majd az így megüresedő villák és lakások mások általi jogszerű elfoglalása, avagy a Horthy-korszak csendőrsége gaztetteinek élethű-utánzású eljátszása stb. Az elmúltat bemutató tárgyak közhiteles őrzési helye továbbra is a múzeum kell, hogy maradjon. Egyedül általuk biztosítható és garantálható az ott őrzöttek történelmi méltóságának, fizikai valóságának az utókor számára történő átmentése, másrészt csak így akadályozható meg, hogy e történelmi relikviák a múzeumi keretekből kikerülve ne aljasodhassanak ismét a mindennapok kötelező „használati tárgyaivá”.

A társadalomnak azonban meg kell találnia azokat a demokratikus és jogállami eszközöket, amelyekkel a hasonló esetek megismétlődése megakadályozhatók, illetve szankcionálhatók. Ennek egyik módja lehetne, ha és amennyiben e történelmi eseményeket már át nem élt fiatalok az általános- és középiskolák elméleti erkölcstanórái mellett/helyett tanulmányéveik során, állami pénzen szakavatott vezetés kíséretében „gyakorlati foglalkozásként” leró(hat)nák kegyeletüket az Auschwitz – Birkenau halálgyárban elpusztult több-millió embertársuk emléke előtt megtekintve egyúttal a tábor borzalmait hitelesen bemutató dokumentumfilmet.

Ez persze a megelőzésnek csupán egyik lehetséges módja lehetne, de már nem szolgálna elégséges gyógyírként azon választott képviselők esetében, akik mindezt a gyalázatot a T. Ház falai között, a Szent Korona jelenében követik el. Esetükben az ülésteremből való kivezettetés, avagy akármilyen-összegű pénzbírság kiszabása és megfizettetés már nem minősülhet elegendő elégtételnek. A rasszista, emberi, illetve a T. Ház méltóságát sértő kijelentéseket tevő, avagy más durván sértő módon megnyilvánuló képviselőkkel szemben a parlamentnek kell, hogy legyen törvény adta joga ahhoz, hogy ilyen esetekben az illető személyt megfoszthassa képviselői mandátumától.

Amíg az Alaptörvény szellemiségét és normativitását megsértő képviselők büntetése csupán a puhább szankciókban realizálódik és az illető személyek továbbra is maradhatnak a T. Ház falai között, addig a kupolateremben őrzött szent ereklyéken a besárgulás mellett a pironkodás színei is mutatkozni fognak.

Budapest, 2012. november 29.

* A teljes változatot lásd a Blogban, „Besárgult ország” címszó alatt.

 A publikált változatot lásd a Népszava 2012. december 6. csütörtök - 139. évfolyam 285. szám - 7 oldalán „A besárgult ország" cím alatt.