Fogarasi József

Talán mégis van remény!?

2012. augusztus 07. kedd

Lehet, hogy 55, de az is lehet, hogy ennél több év is eltelt már, amikor most az idén nyáron a napokban szokásos „örsi” búvóhelyemen, Balatonföldváron, a vasútállomáson sétálva egyszer csak megszólalt a hangosbemondó és egy vonat érkezéséről adott tájékoztatást, de nem mint eddig több-ezerszer a vonat távozást követően - elvétve esetleg az állomásra érkezésekor - hanem érkezését megelőzve legalább öt perccel, hogy mindenkinek, aki az állomáson tartózkodik legyen kellő ideje felocsúdni és a csomagokkal együtt rohanás nélkül nyugodtan és viszonylag kényelmesen kiválasztani és elfoglalni az állomás peronján a neki tetsző és az általa felszállásra legalkalmasabbnak vélt helyett.

De nem csupán ez lepett meg, hanem azért sem akartam hinni a fülemnek, mivel a hangosbemondó által elmondott kellően artikulált szöveget értettem és elhangzása nem veszett el a nagy semmiben és nem is torzított és a szokásos visszhangzás is elmaradt. Ez nem lehet igaz, kiáltottam fel magamban és vártam türelmetlenül hátha felhangzik ismét a szöveg. Nem tévedtem, alig telt el néhány másodperc és a tájékoztatás megismétlődött. Minden szavát világosan értettem, sőt a magyar nyelvűt követte tisztán és szintén érthető és megérthető kiejtéssel az angol, majd a német nyelvű, ez nem lehet igaz hüledeztem magamban csoda történt, a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) csodát produkált, a kérdés már csak az, hogy a MÁV vagy a városi önkormányzat állta-e a csodát?

Nem sikerült kiderítenem pedig a vonat távozását követően bementem a váróhelyiségbe a pénztárhoz, ahol egy világító digitális érintésre működő utas-tájékoztató oszlop fogadott. Igaz az oszlop már tavaly is e helyen állt, de akkor még nem működött, most viszont érintésre megjelent a menetrend, majd az érkező és induló vonatok időrendje és csodák csodája még arról is tudott tájékoztatást adni a világító oszlop, hogy melyik járat előreláthatóan mennyit fog késni. A kisördög azonban nem hagyott nyugodni, megérintettem a „váltsa meg menetjegyét” feliratot, a masina azonban nem reagált az érintésre, megismételtem a műveletet, de csak a menetrend jött elő. Még egyszer próbálkoztam a művelettel, hiába, lehet, hogy rosszul csináltam valamit, gondoltam és elbizonytalanodva a pénztáros-fülkében ülő hölgyhöz fordultam kérdésemmel: a jegyvásárló automatika nem működik? Még nem, hangzott a világos és egyértelmű válasz, nem megy ez olyan gyorsan, de már dolgoznak rajta fűzte hozzá a hölgy udvariasan. Akkor az áfás számlát még mindig kézzel tetszik kiállítani és a helyfoglaláshoz telefonálni kell? Kérdeztem tovább. Igen, még mindig így történik, jól tetszik rá emlékezni.

A nagy melegben ismét magamhoz tértem és kezdtem magam csitítgatni, lelkesedésemet pedig visszafogni és igyekeztem úgy csinálni mintha mi sem történt volna, nehogy türelmetlenségemmel mindent elszúrjak már a NER kezdet-kezdetén. Csak gondolatban mertem hangosan kifakadni: osztán csak nehogy kifulladjanak a tüsténkedők e gyors tempó következtében …

Budapest, 2012. augusztus 7.