Fogarasi József

Féltékenység és irigység!

2012. május 05. szombat

Még alig érkeztem haza Szöulból és a visszaakklimatizálódás a középkor intézményrendszerébe, valamint a jobbágyság szolga-tudatvilágába sem sikerült teljesen, de máris sikerült elképednem a történtek miatt. Annak ellenére, hogy ismerem a népi bölcsességet, miszerint ne fogadj idegentől édességet mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek, és „felbontottam” a távollétemben részemre küldött „csomagot” Két név volt benne, s egy üzenet: e két feleségnév honlapomon történő leírása feloldja majd az akadályokat és az út járhatóvá válik, igaz hatalmas zűrzavart is okozhat és a vihar keltette villámlás kellő magasságokba csapva fejeket is követelhet.

Elképedtem a merészségnek – vagy nevezzük inkább aljasságnak – e lehetséges magaslatain és mélységein. Miért éppen tőlem várják a bátortalanok a megoldást, a gesztenye kikaparását? Bárkik is legyenek az üzenet mögött, aligha tisztességes alakok; inkább a lopakodó, settenkedő, semmire kelő jelző illik rájuk, hiszen a nyilvánosság vállalása helyett névtelenségbe burkolódzva lesik a nap felkeltét a maguk sötétlő gyávaságukban. Igaz – s ez köztudott a körben, ahol ismernek – amit elkezdek, azt végig szoktam vinni, és be is szoktam fejezni, de mindig névvel és személyes kiállással, és soha nem tartottam igényt elvtelen külső segítségre! Utálom és megvetem a névtelen senkiket. Persze az is lehet, hogy nevesítve, félelmüknek (talán) lenne is alapja. Ma még ugyanis bőven akadnak olyan munkahelyek, ahol csupán a megmaradásnak is egyetlen – minden tudást, felkészültséget és őszinteséget megelőző – alapfeltétele a feltétlen engedelmesség, a felettes kérésbe öltöztetett parancsainak kritika és vélemény nélküli végrehajtása. A megbújók, a megalkuvók azonban aligha juthatnak feljebb/előbbre a ranglétrán, s maradhatnak meg ott tartósan, még névtelenségük esetén sem. Akkor pedig miben reménykednek? Miért nem fognak össze és távolítják el maguk a piszkot, a szemetet? Bár valóban idegesítő lehet, ha valaki észbeli képességeinek hiányát természet adta alakjával és külső esztétikus megjelenésével kompenzálja kiegészítve mindezt az így szerzett előnyök pénzre váltásából vásárolt egyéb mutatós kellékekkel. Köztudott: az ellenkező nem vonzza egymást, s e vonzalomhullámok meglovaglásával messzire is el lehet jutni, míg mások csak irigykedni tudnak. Vagy még azt sem?

Ne tőlem tessenek várni a féltékeny feleségek akcióba lendítését, a jövőbe vezető út megtisztítását, a pozícióikban sziklaszilárdnak és köztiszteletben állónak hit magas rangú megbotlott emberek elmozdítását. Ennek segítsége révén feljebb csúszni a ranglétrán nem erkölcsösebb a megbotlásnál!

Bízzunk benne: az „élet” hosszabb távon kiveti magából az idegeneket, de az érintettek is magukhoz térhetnek, akár még időben! Akkor viszont mit kezdjek a két féltékeny feleségnévvel?

Budapest, 2012. május 5.