Stílus - Oldal 3
- 2012. július 18. szerda
1. sz. melléklet
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar
Prof. Dr. Solymosi József egyetemi tanár, DSc.
a Katonai Műszaki Doktori Iskola vezetője
1581. Budapest, Pf.: 15.
Tisztelt Professzor Úr!
Tekintettel arra, hogy az Ön által vezetett Doktori Iskola honlapjáról – a korábbiakhoz képest – a Doktori Iskolával összefüggő különböző (általános és konkrét) információk - a Nemzeti Közszolgálati Egyetembe történt szervezeti fuzionálást követően, 2012. január 1-jétől kezdődően - csupán a 2010/2011-es tanévre vonatkoztatva és ez esetben is csak számszerűségi mutatóiban, illetve a 2002-2011 között fokozatot szerzett hallgatókat érintően érhetők el, kérem Professzor Urat, hogy az alább feltett konkrét kérdéseimre a választ írásos levélben megadni szíveskedjék:
A doktori iskolába 2007-ben dokumentáltan beiratkozott és tanulmányait a Védelmi Igazgatás Tudomány szakon megkezdő ………. személy
(Tudományszaki vezető: ………. Csc. tanszékvezető; Témavezető: ………. Csc. tanszékvezető)
- a fent nevezett tudományszakon (vagy mely más elnevezésű tudományszakon) befejezte-e tanulmányait, s amennyiben igen, akkor melyik évben;
- az abszolutóriumot melyik doktori iskola melyik tudományszakán és időben mikor szerezte meg;
- a doktori szigorlat letételére melyik doktori iskola melyik tudományszakán és mely elnevezésű főtárgyból és melléktárgy(ak)ból, s időben melyik évben került sor;
- a doktori értekezés benyújtására/megvédésére melyik doktori iskolában, milyen értekezési cím alatt időben mikor és helyileg hol került sor;
- a doktori értekezés tézisei, valamint az értekezés hol tekinthető meg és olvasható el?
Budapest, 2012. június 12.
Tisztelettel és köszönettel:
Fogarasi József
Látogatók száma
![]() | a mai napon: | 16 |
![]() | a héten: | 717 |
![]() | a hónapban: | 976 |
![]() | összesen | 422132 |