Fogarasi József

Csak; punktum; ha megmondtam, akkor megmondtam…*

2012. július 13. péntek

 

Életem során gyakran találkoztam ezekkel a néha csak csendes ráutaló formában, máskor látható kísérőjelenségekkel – arcmimikával, vállrendítéssel, fejrázással, kézlegyintéssel stb. – párosuló hozzáállásbeli elutasításokkal, tekintélyelvi kijelentésekkel, értelmetlen végérvekkel, erő diktálta pökhendiséggel, a hatalmi hierarchia láthatatlan csúcsairól érkező üzenetekkel, Virág elvtársi stílusgyakorlatokkal. Mit mondjak, szenvedtem is tőlük eleget és meg nem értésük, el nem fogadásuk, velük szembeni csendes vagy tevőleges tiltakozásaim miatt voltak is problémáim, álmatlan éjszakáim, igazgatói rovóim, raportra rendeléseim, kötelező szóbeli vagy írásbeli indokolásadási feladataim, kisebb-nagyobb szóbeli feddéseim, káderlistákról történt törléseim; elmaradt fizetésemeléseim, előléptetéseim, kitüntetéseim stb. míg egyszer csak azt nem üzente „Valaki”, hogy a rendszerváltozással e pártállami kísérőjelenségeket a jövőre nézve felejtsem el és most már nagyobb sebességre kapcsolva nyugodtan ostorozzam és nyíltan tegyem szóvá a fejlődést gátló emberi, intézményi jelenségeket. Tanács ide, tanács oda bőrömből ki nem tudván bújni tettem mit elvártam magamtól, de egyre magasabb szintre kalandozva és merészkedve, ismerve a népi szólásmondást „fejétől bűzlik a hal”!

 

Aztán, 2010 áprilisától kezdődően a közzétett nemzeti fundamentumok tartalma következtében - azok olvastán, értelmezésük kapcsán - aggódva figyeltem-szemléltem a körülöttem épülő „Szép új világ” körvonalait. Kezdtem magam úgy érezni, mint akitől láthatatlan valakik egyre nagyobb számban és mértékben nekibuzdulva igyekeznek elvenni napi kenyerét kiénekelve szájából még a sajtot is. Mi szükség most már a nyílt kritikára, a hibák, mulasztások, butaságok, emberi ostobaságok, illetve törvénysértések szóvá tételére, s vajon mindez a következő években, kit is fog érdekelni, illetve kinek is fog kelleni, amikor körülöttünk, lelkünkben és szívünkben – határon kívül és belül – mindenütt épül a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amelynek egyik megingathatatlan tartóoszlopa maga a „Rend”, és amelynek a talapzatán megszületett Magyarország Alaptörvénye - a Nemzeti Hitvallás jelszógyűjteményben - arról győzköd mindenkit, miszerint „… népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.”(végre egy dokumentum, amely szerint az állam a jövőben az ügyeket intézni, s nem bonyolítani fogja, ízlelgettem magamban e szavak jelentését) s, „… hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, a szabadság kiteljesedése.”. Kell ennél több? Aligha!

 

De ekkor, emelkedett hangulatú lelkivilágomban hirtelen rám tört egy állítólag engem, mint polgárt szolgáló intézmény, s - a felsőoktatás szintjéről egyetlenként, mint „Nemzeti”, ráadásul Közszolgálati”-nak nevezve magát, „a Haza Szolgálatában” jelszava mögé bújt szervezeti egysége - nyilvános könyvtára, három nem csupán a szűk egyetemi hallgatóság – hanem egyrészt a „közigazgatás szereplői”, másrészt „az önkormányzati vezetők” – számára írt egyetemi jegyzet kikölcsönzését, illetve elolvasását - tartalmának megismerését féltve - „megtiltotta”, egyfelől azoknak, akik számára is íródott a mű, másfelől egy olyan oktató-kutató személynek, aki e témát több mint 35 éve oktatva-kutatva-publikálva művelte/műveli. E tiltás a fentiekben aposztrofált pártállami megjelenéshez képest azonban sokkal elegánsabb köntösbe öltöztetve, kifinomultabb módon, a „tilos (tiltó)” szót ki sem ejtve és le nem írva jelent meg és vált a polgár számára áthághatatlan gáttá, melyhez a „Rend” épülő államának - a hazát szolgáló, a „közszolgálati mintát” oktató-tanító- és követésre méltó módon megjelenítve bemutató - egyik oszlopának tekintett fellegvárintézménye sem magyarázatot, sem indokolást, sem jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozást nem párosítva, csupán azt mondta levelében az egyetem (NKE) - „fura ura” - főtitkára „… a jegyzet elektronikus eléréséhez Neptun-kód és könyvtári olvasójegy kombinációja szükséges, így csak az Egyetem hallgatói és oktatói számára elérhető.”Ugye milyen gyönyörűséges e mondat? Egyetlen elutasító vagy tiltást tartalmazó, megfogalmazó, kimondó szó sem található benne, miközben valamennyi szavában csak a „NEM” szólal meg. De akkor hát, minek/kinek íródott e három jegyzet (amelyből kettő ma már bevallottan nem is lelhető fel) – csattanok fel hangosan kikelve magamból – hiszen szerzőnek, kiadónak, közkönyvtárnak, nemzeti közszolgálatnak és még a hazának is az az érdeke - „Dunának, Oltnak egy a hangja” - hogy az elkészült és költségvetési pénzből kifizetett művek szellemisége mindenki, de leginkább azon személyek – a közigazgatás szereplői, illetve az önkormányzati vezetők – számára hozzáférhető legyen, akiknek ígérve készült a mű, a témát kutató személyeket már nem is említve! Hacsak nem tételezzük fel, hogy a tilalmat előíró szervezetnek esetleg akad mit takargatnia a széles olvasói vagy a szakma szűk személykörének tagjai elől?

 

„Informátoraim” azonban már azt is elmondták, hogy illetékes helyen illetékes „elvtársak” már azt is bánják, hogy ez az egy jegyzet egyáltalán még felelhető és miért nem tűnt el a másik kettővel együtt? E fura felvetésre nem tudom a választ, de lelkük rajta! Annyi viszont most már világos számomra: jó szimatú volt hallgatóim nem hiába figyeltek fel e három műre, s ajánlották „figyelmembe”! Ráadásul – állítólag – adott esetben, mint lektorált műnek emelt kreditértéke van egy tudományos-fokozatszerzési eljárásban. Nem tudom, de remélem, előbb-utóbb minden „turpisságra” fény derül!

 

De ne találgassunk, bízzuk a probléma értelmezését és megoldását a bölcs Kádira! Ebből a megfontolásból írásban fordultam az Alapvető Jogok Biztosához Magyarország Alaptörvénye 30. cikke alapján - alapvető jog érvényesülését akadályozó visszásságra hivatkozással - vizsgálattartására, eredményeként pedig - a visszásság orvoslása végett - a szükséges intézkedés megtételére kérve Őt.*

 

 

Budapest, 2012. július 13.

 

 

*Az okfejtést, s részeként az Alapvető Jogok Biztosának írt levelet lásd a Helyi önkormányzatokról (2012) rovatban, „Csak; punktum; ha megmondtam, akkor megmondtam …” cím alatt.