Fogarasi József

„Nemzeti”

2012. április 04. szerda

 

Nem kell megijedni, nem a születésnapját napokban ünnepelt Nemzeti Színházról kívánok értekezni, csupán azt szeretném gondolatilag körbejárni, hogy a „nemzeti” mint egy konkrét intézmény nevének az első eleme/része hogyan - értéktartalom vagy ötletroham alapján, valamilyen szabályozott eljárás eredményeként vagy egyvalaki kiváltságos kiválasztásaként - kerülhet akár csak és kizárólag egyetlen vagy netán több intézmény hivatalos nevébe (is) „előtagként”. A témáról vélekedők egy része szerint a „nemzeti” előtag arra utal, hogy az adott intézmény az államé, a nemzeté. Mások viszont tiltakoznak az állam és a nemzet értelmezésének egybemosása ellen, tegyük hozzá jogosan. A színházak tekintetében nyilatkozta nemrég Alföldi Róbert: „Minden magyarországi színház Nemzeti Színház” (Népszava, 2012. február 9.), de ebben az esetben a Magyar Állami Operaház nevében miért az „állami” és nem a „nemzeti” előtag szerepel, illetve az önkormányzati tulajdonban lévő színházak esetében miért nincs egyetlen „nemzeti” elnevezésű színház sem, hiszen az önkormányzatok is állami szervek és egészen biztos, hogy ők is a „magyar nemzet” részét (is) képezik?

 

De itt vannak az egyetemek, a minisztériumok, a kormányhivatalok, és a leendő futballstadion is! Esetükben vajon ki döntött a névválasztásról, milyen eljárás keretében és nyilvánosság mellett?

 

Példának okáért mitől „nemzetibb” a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a többi egyetemhez képest? Esetükben, – figyelmen kívül hagyva ezúttal az egyháziakat – még az sem ad kellő alapot a megkülönböztetésre, hogy egyesek fenntartója az állam, míg másoké az önkormányzat, hiszen az egyetemi oktatásról való gondoskodás nem minősül helyi közügynek. Vagy csupán ezen egyetlen egyetem rendelkezik olyan érték(ek)kel, amelyek a többinél nem lelhetők fel? Esetleg „nemzeti” értéknek számít, ha a XXI. században Európa kellős közepén egy egyetem személyi állományát pályázat nélkül (akár egyetlen hónap alatt) fel lehet tölteni úgy, hogy az egyetem alkotmányjogi tanszékén – nem tudni milyen közben hatásra és érdekek, érdemek mentén – extra kivételként jogtudományi megalapozású tantárgyat olyan személy is oktathat főállásban, aki jogi egyetemi diplomával nem rendelkezik (hiszen szülőként még az illető is kivenné gyerekét abból az általános vagy középiskolából, amelyikben például valamelyik pontvivő – matematika, történelem stb. – tantárgyat, mondjuk a napközis tanár oktatná; illetve betegként biztosan nem hagyná, hogy olyan orvos operálja meg, akit az egyetemen anatómiából egy pedagógia-könyvtárszakos végzettségű tanár készített fel hivatása gyakorlására)? Az pedig pótszernek sem elegendő, ha az illető személy esetleg rendelkezik PhD fokozattal, de azt egy más „szakma” doktori iskolájában szerezte; e tény legfeljebb a bírói tevékenység ellátásában képes a megkívánt szakvizsgát kiváltani, a szakirányú egyetemi diploma hiányát azonban nem tudja pótolni! De az sem lehet mérce a „nemzetivé” válásban, ha mindez ellen egyetlen tanszéki oktató sem mer tiltakozni, illetve a hallgatói közösség vagy annak képviseleti szerve nem emeli fel szavát annak ellenére, hogy esetükben a tét: saját felkészültségük minősége és annak hitelessége. Igaz, honnan lenne a hallgatóságnak minderről tudomása, ha az egyetem honlapján az oktatói kar személyi, szakmai, tudományos alkalmasságának/munkásságának egységes kritériumrendszernek megfelelő adatai és dokumentumai nem lelhetők fel. Persze „Nemzeti” egyetemként az sem adna okot a büszkeségre, ha az egyetem rektora és dékán urai a nekik címzett levelekre nem vagy csak többszöri sürgetést követően válaszolnának és akkor sem érdemben. Ugyancsak nem növelte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem „nemzeti” jó hírét az a tény, hogy „nemzeti” intézete (Nemzeti Közigazgatási Intézet) - bárkinek a hanyagsága/mulasztása közrehatásaként is - a törvény által előírt határidőket be nem tartva csak jóval január 31-ét követően (bár január 30-ai dátummal ellátva) küldte meg kifizetőként a szükséges igazolásokat megakadályozva ezzel az SZJA bevallást készítő polgárokat, hogy adóbevallásuk időbeni elkészítését követően adótartozásuk mielőbbi rendezésével az eladósodott állam segítségére siethessenek.    

 

Egyetlen egyetemként azonban a „nemzeti” jelző viselési (viselhetőségi) joga – amennyiben az valamilyen értékrendet fejez ki és valamilyen kiváltságot eredményez a cím (név) birtokosának – nem lehet adomány tárgya, illetve az adományozás nem képezheti valakinek (akárki is az illető) a hűbéri kiváltságát; azt az illető intézménynek tevékenysége eredményével vagy valaminek a vállalása teljesítésének ország-világ előtti bizonyításával ki kellene érdemelnie vagy nyilvános pályázat alapján kellene elnyernie. Ilyen előfeltétel/vállalás lehetne például a teljes oktatói kar nyilvános és jogszerű pályázat eredményeként való kiválasztása és alkalmazása; az oktatói-kutatói-publikációs tevékenység minőségbiztosítási követelmények szerinti folyamatos mérése, értékelése, eredményének nyilvánossá tétele; az oktatók teljes szakmai publikációs tevékenységének, szakdolgozatának, tudományos értekezésének, valamint a hallgatók által írt szakdolgozatoknak az egyetem honlapján való elérhetővé tétele - amennyiben e munkákkal szembeni követelmény azok nyilvános megvédése - [aki e nyilvánossági követelményt vitatja, illetve egyes esetekben korlátázásának lehetőségét vallja és hirdeti, az megsérti (nem ismeri) az Alaptörvény alapvető jogokra vonatkozó rendelkezéseit: „a tudományos kutatás szabadsága”(mindenkinek – az egyetemi hallgatónak különösen – joga van megismerni a közpénzből/alapítványi pénzből finanszírozott kutatások, értekezések tartalmát); „Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés … vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.”- Alaptörvény X. cikk (1) bekezdés, illetve XV. cikk (2) bekezdés]; továbbá az oktatói tevékenység mellett végzett minden más egyéb kereső, és szubjektivitásra okot adó vagy annak látszatát keltő (ügyvédi, bírói, ügyészi, alkotmánybírói, ombudsmani stb.) tevékenység kizárása/megszüntetése.

 

Mindennek ismerete és érvényesítése elvárható lenne a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) részéről is. Ezzel szemben e „nemzeti” autonóm államigazgatási szerv 2012. február 8-án - NAIH-1033-2/2012/V ügyszám alatt - kibocsátott állásfoglalása szerint „amennyiben a szakdolgozatot őrző egyetemi könyvtár feltételhez és engedélyhez köti a külsős személyek betekintési jogát, azt a felsőoktatási intézményi autonómiájából fakadó lehetőségként és szabadságként kell értékelni, csakúgy, mint azt, hogy milyen formai illetve tartalmi követelményeket támaszt az egyetem a szakdolgozatok megírásával összefüggésben, valamint az elbírálás szempontjait illetően.” Ellenvéleményünk azonban az, hogy amennyiben a szakdolgozat védése nyilvános (volt), úgy nem lehet megtagadni a megvédendő (megvédett) szakdolgozat megismerésének lehetőségét sem.

 

Felsoroltaknak - mint „nemzeti” értékeknek a „nemzeti” előjelzőt nevükben viselő intézmények részéről történő - felvállalása és érvényesítése esetén a társadalom, jelentős előrelépést tehetne az utóbbi időben „nemzetivé” fejlesztett plágiumgyár felszámolása, valamint a - hatalmi ágak és a vezetői posztok elválasztása mellett az összeférhetetlen és a személyi kapcsolatok összefonódása, valamint az egyéb más uram-bátyám kapcsolatokból - szövődő „össznemzeti” korrupció társadalmi hatásának csökkentése terén.

 

Keresendő viszont a minisztériumok esetében azon értékek vagy egyéb más szempontok, amelyek szerint egyesek kiérdemelték vagy csupán elnyerték nevük elején a „nemzeti” előtagot. Vajon miért nem tiltakoznak a jelzőnélküliek, hiszen e szervek így jelenleg a társadalom nyilvánossága előtt legfeljebb, ha másodrendű munkaszervezetnek minősülnek? Vagy talán nem egyforma odaadással és hitbuzgalommal dolgozik közülük mindegyik?

 

És a kormányhivatalok terén vajon más a helyzet? A polgárok által biztos, hogy nem kapná meg a „nemzeti” értékminősítőt az a kormányhivatal, amely megszólítását tekintve ugyan Nemzeti Adó- és Vámhivatal névre hallgat, de viselkedése és szemléletmódja aligha egyeztethető össze az Alaptörvény Nemzeti Hitvallás tartalmával, hiszen az adózó polgárt is megilleti az ártatlanság vélelme, amelynek következtében a tisztességes eljárás az lenne, ha a visszatartási jog „büntető jellegű” gyakorlása előtt a hatóság felhívná az illető személy figyelmét egy esetlegesen létező, de még meg nem fizetett köztartozására, mert lehet, hogy a késedelem oka - mint ahogyan a panasz érdemi elintézésére a törvény által megszabott idő alatt képtelen volt hatóságnál - nála is csupán az ügyek „összetorlódásának” következményének tudható be, amelyért a hatósághoz hasonlóan - „az ügytorlódásból eredő kisebb mértékű (kilenc hónap, sic!) panaszintézés elhúzódásáért” - egy elnézéskérés mellett őt is meg kell(ene), hogy illesse a jogszerű teljesítés lehetősége akár utólag (kilenc hónap elteltét követően) is! Ha esetleg az előbbi példában érintett Tisztelt Hatóság valamennyi ügyintézője dolgozószobájának ajtajára kiírná emlékeztetőül az Alaptörvény Hitvallásának egyik lényegi mondatát – „Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.” – akkor annak tartalmi tudatosulását követően talán valóban méltó módon viselhetné nevében a „nemzeti” jelzőt, értéket képviselő előtagot. 

 

Az építendő új Nemzeti Futballstadion esetében viszont egészen más a helyzet, itt a „nemzeti” előtag csupán egy értéktelen szó (jelző, előtag), melyet értékkel és „nemzeti hitvallással” Puskás Ferenc neve képes - egyes-egyedül is - megtölteni, ez esetben viszont teljesen felesleges a „nemzeti” előtag megismétlése a stadion elnevezésében!

 

Mindezek után talán érdemes elgondolkodni azon, hogy az agyoncsépelt „nemzeti” jelzőnek maradt-e még mára valami értéktartalma? Amennyiben a válasz, igenlő lenne, úgy mániákus osztogatójának talán célszerű lenne visszafognia magát - a még hátralévő kevés időre - mivel a „piacon” e jelző minősége számszerűségének túlzott növekedése esetén teljesen elértéktelenedhet és akkor a legfőbb hűbérúr új „értékmérő” keresésébe kezdhet beérve már a „Kárpát-medence” helyett csupán a „Magyar” területi nagyságminősítővel!

 

Budapest, 2012. április 4.