„Képeskönyvek” II. (és további fejleményei)
- 2012. március 03. szombat
„Képeskönyvek” II. (és további fejleményei)
„Képeskönyvek” címszó alatti, 2012. január 22-én kelt Blog bejegyzésemet azzal zártam, hogy „… otthon rám tört a kíváncsiság, milyen is lehet egy - a volt hallgatóim által - „képeskönyvnek” becézett jegyzet, tanfolyami brosúra, amely a helyi önkormányzatokról szól? Elhatároztam hát beszerzem és megismerkedem velük.”
Elhatározásomat tett követte, levelet írtam a Magyar Országos Levéltárnak, valamint – mivel a „böngészőben” rátaláltam – e-mailt küldtem a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem központi címére tájékoztatva Címzetteket arról, miszerint tudomásomra jutott, hogy képzési körükben rendelkeznek a helyi önkormányzatokkal foglalkozó kiadvánnyal, amely érdekelne engem, ezért kérem szíves tájékoztatásukat, hol és hogyan juthatnék hozzá e kiadványokhoz.
A Levéltár – 12/117/2012. szám alatt kelt – levelében pontosan megadta a kiadvány címét, oktatási besorolásának minősítését, árát és beszerzési helyét, melynek segítsége révén a keresett kiadvány (1-2. számú melléklet) birtokába jutottam Az Egyetem részéről az egykori illetékes tanszékvezető tanár adott tájékoztatást miszerint elképzelésében - „Közigazgatás és helyi önkormányzatok” címmel - szerepelt egy alaptankönyv összeállítása a védelmi igazgatási szakos hallgatók számára, de végül is, a változások miatt elállt ötletétől, de „nagyra becsült tanártársai által elkészített fejezeteket” elektronikus formában megküldte e-mail címemre, mivel azokat a hallgatók is így kapták meg. A kiadványok elektronikus változatai azonban szerkesztésükben szétesve érkeztek címemre, továbbá sem az első sem utolsó oldalai impresszumot nem tartalmaztak annak ellenére, hogy - azokat a kiadványokon feltüntetett adatok szerint a szűk hallgatói körön kívül „a közigazgatás szereplői”, illetve „az önkormányzati vezetők” széles olvasói körének is szánták és - információim szerint azok nyomtatott formában is megjelentek. Mindezek alapján adatkéréssel fordultam a – jogutód – Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) dékánjához, aki – a kiadványok elérhetőségét firtató kérdésemet válasz nélkül hagyva – a Haza Szolgálatában eljárva a közigazgatási hatósági eljárás szabályainak ismeretében arról adott tájékoztatást, miszerint az adatkérést ügyintézésre áttette a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Központi Könyvtárához.
Mivel egyéb próbálkozásaim sem jártak sikerrel és a „nemzeti” jelzővel nem rendelkező Levéltárhoz hasonló gyors és érdemi válaszra nem számítok, ezért honlapom olvasóihoz fordulok azzal a tiszteletteljes kéréssel, hogy aki rendelkezik a 3-5. számú mellékletben közzétett könyvek nyomdai kivitelezésű teljes terjedelmű (akár használt) példányával és azt részemre vételre felajánlja, kérem, közölje ebbéli szándékát és elérhetőségét.
Budapest, 2012. március 3.
További fejlemények:
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Egyetemi Központi Könyvtára Igazgatója a 2012. február 29-én írt (2012. március 1-jén postára adott) levelemre – nem várt gyorsasággal – a 2012. március 5-ei keltezésű (általam 2012. március 12-én kézhez vett) levelében válaszolt. A válaszlevél, amely – fejrészt, iktatószámot és pecsétlenyomatot nem tartalmazott – az előbbiekben nevesített egyetemi kar (1581 Budapest, Pf.: 15.) fejléces borítékjában került részemre megküldésre az alábbiakat tartalmazta:
„Tisztelet Professzor Úr!
Levelére válaszolva az alábbiakban tájékoztatom
Az Ön által említett három egyetemi jegyzet (tankönyv) közül csupán egy mű, Csépainé Széll Pálma: Közigazgatási füzetek: egyetemi jegyzet hallgatók és önkormányzati vezetők számára található a könyvtár elektronikus adatbázisában. A kiadvány csak elektronikus formában létezik. Jegyzetbolti forgalomba nem került, papíralapú kiadása nincs. Csak az egyetem hallgatói és oktatói számára elérhető, kódok megadása alapján.
A két másik mű nem található meg az Egyetemi Központi Könyvtárban sem papíralapú, sem elektronikus változatban, ezért adatot róluk a könyvtár nem tud szolgáltatni.
A könyvtár az e-jegyzet adatbázisába a szerzői jogi nyilatkozat aláírása után helyez el műveket
Budapest, 2012. március 5.
Tisztelettel:
BK.
könyvtárigazgató”
Megjegyzések: furcsának találom, hogy a három mű közül a beazonosítható és a Könyvtár állományában fellelhető egyetemi jegyzet annak ellenére csak az egyetem hallgatói és oktatói számára férhető hozzá, hogy azt egyrészt költségvetési szerv (ZMNE rektora) adta ki (feltehetően költségvetési pénzekből); másrészt e jegyzet nem csupán az egyetem hallgatói számára készült, hiszen a külső borító lapon ennél szélesebb személyi kör (önkormányzati vezetők) került feltüntetésre; harmadrészt a hozzáférési korlátozásra, valamint megjelenésének kizárólagos elektronikus formátumára a mű első oldalán utaló adat nem található; negyedrészt a mű sem a szerző sem a lektor beazonosítható hivatalos minőségét és titulusát nem tartalmazza.
Mindebből úgy tűnik számomra a tények (és az aranyrög) feltárásához mélyebbre kell ásnom!
Budapest, 2012. március 14.
Oldal 3
1. sz. melléklet
LEVÉLTÁRI MÓDSZERTANI ÉS OKTATÁSI FÜZETEK
9. szám
LEVÉLTÁRI ISMERETEK
Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére
OKJ 54 3452 01
II. rész
Magyar Országos Levéltár
Budapest
2002
Oldal 4
2. sz. melléklet
Összeállították: Albrechtné Kunszeri Gabriella, Alföldi Vilma, Bakács Bernadette, Benczéné Nagy Eszter, Cserny Ákos, Deákné Németh Zsuzsa, Dóka Klára, Érszegi Géza, Fogarasi József, Kálniczky László, Kaszás Marianne, Kisasszondy Éva, Müller Veronika, Nyulásziné Straub Éva, Papp Levente, Petrikné Vámos Ida, Sölch Miklós, Szigetváry Éva, Szögi László, Takács Edit, Tóth Béla, G. Vass István, Vinczéné Géczy Gabriella
A kézirat megjelenését a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatta.
Szerkesztette: Dóka Klára
ISSN 1416-0145
ISBN 963 631 144 7
Kiadja a Magyar Országos Levéltár
Felelős kiadó a Magyar Országos Levéltár Főigazgatója
Készült a MOL Sokszorosító Műhelyében, 250 példányban 32 ív terjedelemben
Oldal 5
3. sz. melléklet
A közigazgatás alapja I
Elvek- Intézmények- Funkciók- Működés
(Képzési anyag)
ZMNE hallgatók és a közigazgatás szereplői számára
Dr. Kiss Sándor ny. főiskolai tanszékvezető, docens
Lektorálta: Dr. Csépainé Széll Pálma egy. adjunktus
Kiadó: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Felelős szerkesztő: Dr. Hülvely Lajos egyetemi docens
Oldal 6
4. sz. melléklet
A Polgármesteri hivatal jogállása, szervezete,
működése, irányítása és vezetése
ZMNE hallgatók és a közigazgatás szereplői számára
Dr. Kiss Sándor ny. főiskolai tanszékvezető, docens
Lektorálta: Dr. Csépainé Széll Pálma egy. adjunktus
Kiadó: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Felelős szerkesztő: Dr. Hülvely Lajos egyetemi docens
Oldal 7
5. sz. melléklet
Bolyai János Katonai Műszaki Kar
Védelmi Igazgatási Tanszék
(EGYETEMI JEGYZET)
Hallgatók és önkormányzati vezetők számára
Dr. Csépainé Széll Pálma
Dr. Kiss Sándor
Budapest,
Felelős kiadó: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora
Felelős szerkesztő: Dr. Hülvely Lajos
Látogatók száma
a mai napon: | 16 | |
a héten: | 176 | |
a hónapban: | 1960 | |
összesen | 438968 |