Fogarasi József

Igen – harag és részlehajlás nélkül – ma is érvényes kellene, hogy legyen ez a tacitusi bölcsesség, amelyet többen, gyakran és előszeretettel fordítanak és értelmeznek „harag és elfogultság nélkül”-ként. Nem kedvelem ez utóbbi értelmezést még akkor sem, ha sokan a két jelentést egybemosva, nem látnak közöttük jelentősebb eltérést. Nem látni, érezni kell a különbséget! A részrehajlás durvább megnyilvánulási módja az elfogultságnak, elkövetője nyíltan, nem titkolva a másik személlyel szembeni ellenérzését szinte „könyörtelen” és palástolatlan igazságtalansággal veszi kezébe az adott ügyet, és annak - pillanatnyi - szubjektuma által motivált - az adott személy(ek)re „kihegyezett” - tartalmú eldöntéséhez kéri a többi döntéshozó támogató szavazatát, melyhez szolidaritásból senki nem fűz különvéleményt.

Ez történt a minap, amikor az Alkotmánybíróság (AB) a határidő nélkülinek tűnő nyári szabadságát (mivelhogy téli szabadsága is van) váratlanul megszakítva hatalmas csinnadratta kíséretében - a lépre csalt média segítségével - a társadalom érdeklődését alaposan felcsigázva az augusztus 29-i teljes ülése napirendjére tűzte többek között a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény alkotmányellenességének vizsgálata tárgyában készült határozattervezetet. A többi négy témából három, az OVB határozatai ellen több mint egy éve (!) benyújtott választópolgári kifogások elbírálását ígérte. Mint ahogy ez lenni szokott a hegyek még egereket sem voltak képesek szülni, mivel - a sajtóból kiderülve - az AB határozattervezete nem volt kellő alapossággal és körültekintéssel előkészítve, s emiatt újabb – melyeket az AB nem kommunikált – szempontok is felmerültek, amelyekre a taláros testület korábban nem figyelt.

Semmi gond, az emiatti pironkodást enyhítette a három „túlkoros” a törvény által soron kívüli eljárást előíró OVB határozatok elleni kifogások elbírálása. Az ígért döntések ebben a körben meg is születtek, igaz a jelentős késedelem miatti megkövetést és elnézéskérést hiába keressük a határozatok indokolásában, ez a stílus itthon nem szokás, még a Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozat szellemiségének ismeretében sem! Viszont szembesülhettünk azzal a ténnyel miszerint az AB vagy nem ismeri vagy nem képes alkalmazni azokat az alkotmányos hazai [az AB Ügyrendje nem tartalmaz eltérő szabályokat - ezért lásd az Abtv. 19.§-a alapján alkalmazandó Pp. 13-21/A.§-aiban foglalt rendelkezéseket - sőt az Ügyrend 50.§ (2) bekezdése még a „menekülési lehetőséget” is felkínálja az érintett számára: „Az alkotmánybíró – érintettség vagy elfogultság okából – jogosult a döntéstől tartózkodni.”] és nemzetközi jogelvi követelményeket, amelyek szerint „mindenkinek joga van, arra, hogy ügyét törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja és hozzon határozatot...”! Nos, két határozat tekintetében egyik követelmény sem érvényesült: a jogorvoslati fórumként eljárt „bíróság” se nem volt pártatlan, se nem volt tisztességes, eljárásában pedig nem volt tetten érhető se a nyilvánosság se az ésszerű időbeliség. Ez utóbbi követelmény teljesüléseként az eltelt több mint egy évi időtartamot nyilván nem tekinthetjük se „ésszerűnek” se soron kívülinek. Az AB eljárásának „titkossága” pedig közismerten törvény által rögzített tény: ez alól még a Ve. szerinti jogorvoslati eljárás sem képez kivételt annak ellenére, hogy a nyilvánosság és az iratokba való szabad betekintés joga a Ve. alapelveit képezik.

A pártatlanság és a tisztességes eljárás megcsúfításaként ráadásul - a két említett OVB határozat esetében - előadóbíróként azon alkotmánybíró lett kijelölve, akivel szemben a jogorvoslatot előterjesztő személyek személyiségi jogi pert indítottak, és amely még jelenleg is tart. A „lehetséges elfogultság” fennállását azonban sem az ügyiratot kiszignáló, sem az ügyben a határozattervezetet kidolgozó és előterjesztő alkotmánybíró nem érzékelte és nem is jelezte! (Nyilván, mert közismert: a világon, egyedülálló módon a magyar bírák pártatlanságát, elfogulatlanságát, illetően kétség még akkor sem merülhet fel, amikor saját ügyükben járnak el és hoznak döntést.) Az eredmény azonban nem ezt támasztja alá: előkerült a korábbi személyeskedés (kezdeményezők nem rendeltetésszerűen jártak el és az általuk kezdeményezett kérdés nem egyértelmű).[Megjegyzendő: azért az AB történetében is találni ritka kivételeket, amikor a tárgyalt üggyel összefüggésben a még hivatalban lévő alkotmánybíró képes volt egyrészt összeférhetetlen helyzetét felismerni, másrészt az összeférhetetlenségnek még a látszatát is kerülni, s ezért a legtisztább megoldást választva nem vett részt az adott téma döntéshozatalában – igaz arról nincs információ, hogy a döntés-előkészítésben és a témát tárgyaló teljes üléseken részt vett-e, hiszen ezen iratokba földi halandó nem igen tekinthet be – s e tényről az AB a közvéleményt közleményében tájékoztatta. Persze jogszerűbb és egyben elegánsabb, az utókor számára pedig dokumentálható és ellenőrizhető lett volna, ha és amennyiben mindezt nem egy utólag már elő nem kereshető közlemény, hanem maga a 2011. május 6-án 1747/B/2010. sz. alatt kelt határozat rögzítené. Igaz, a szóbahozott alkotmánybíró neve a határozatot aláírók között nem szerepel.]     

Vajon amikor az AB szabadságának lejártát a „nyár végében” jelölte meg, a törvény által előírt soron kívüliség időtartamának értelmezésébe pedig az egy évet meghaladó időtartam is belefért, akkor az AB fogalomhasználata megfelelt-e az egyértelműség; egy éven túli jogorvoslati eljárása pedig a rendeltetésszerű és tisztességes eljárás követelményének?

Az alapvető kérdés persze a jelen állam-átalakító folyamatban az, hogy a talár képes-e elfedni az összes tisztességtelenséget és elfogultságot? A válasz megadásához elegendő egyrészt egy egészalakos tükörbe tekinteni, másrészt azzal is tisztában lenni, miszerint a talár viselése az alkotmánybírák esetében csupán a nyilvános határozat „kihirdetésekor” válik szokásjogi alapon kötelezővé, miként a nyakban lógó Aranybulla is csak ilyenkor csillog a fotóriporterek vakuinak pergőtüzében.

Akkor hát mi a teendő: amennyiben a talár nem takar, úgy a szakmai-emberi tisztesség a lemondást sugallja, gondolva arra is, amikor nehéz lesz majd elhitetni a köznéppel a nemzet szolgálatának pártatlanságát és tisztességét - odafigyelve mindennek látszatára is – különösen majd akkor, amikor a leendő felsőoktatási törvénnyel szemben benyújtott indítványok elbírálásakor az alkotmánybírói tisztséggel a felsőoktatási intézményekben párhuzamosan betöltött tanszékvezetői, intézetvezetői stb. - anyagiakat is eredményező - funkciót is el kellene takarnia a talárnak, s az Aranybulla ragyogásának! [Egy misét azért megérne, ha az e témakörben született „belső” 3/2007.(II.20.)TÜ. határozat, amely – ellentmondást nem tűrve az alkotmánybírák (saját maguk) számára a törvényi összeférhetetlenségi előírással szembemenve megadja az összeférhetetlenség alól a felmentést: „…az alkotmánybírói tisztség nem összeférhetetlen  a tanszékvezetői és a szakreferensi megbízással, ugyanakkor a dékáni, dékánhelyettesi, rektori, rektorhelyettesi megbízatással igen.”– a nyilvánosan is elérhető dokumentumok között az AB honlapján bárki által olvasható lenne. Ennek következtében kiderülne, hogy e „törvényellenes felmentést”, kik szavazták meg, és abban az időszakban (2007/02/20.) közülük ki és milyen felsőoktatási intézményben volt tanszékvezetőként, illetve intézetvezetőként stb. érdekelt (érintett).

Budapest, 2011. szeptember 2.

 

 

*A publikálásra szánt változatot lásd a Cikkek, tanulmányok (2011) között.