Fogarasi József

A minap Lipótváros parkolási szempontból egyik legfrekventáltabb helyén a Markó utcában a Fővárosi Bírósághoz közel szerettem volna leparkolni, lehetőleg olyan távolságban az intézménytől, hogy szükség esetén Zrínyiként kirohanva az épületből - jogszerű eljárás keretében - még meg tudjam magam óvni a „vérszívók” lesből való támadásaitól (mikuláscsomagtól, kerékbilincstől stb.) és megtömve fémpénzzel az automatát megnyugodva térhessek vissza a tett színhelyére, ahol - ha elég gyors voltam - talán még belül maradva az ügyfélfogadási időn folytatni tudom a megkezdett iratbetekintést (másolatkészítést), jegyzetelést.

Magyarországon ugyanis minden dolog fifikásan, a csavaros magyar észjárásnak megfelelően – a praktikumot azonban amúgy mellőzve – polgárpukkasztóan van kitalálva:

-    a Bíróság minden év július 15-től augusztus 20-ig terjedően „törvénykezési szünetet” tart (szerencsére csupán szóhasználatilag és nem ténylegesen; azaz nagy baj lenne, ha ez az intézmény - a jelenlegi szakmai/emberi/etikai felkészültségének szintjén - a jogalkalmazásban elkövetett tévedéseire és tévelygéseire is - a félreértelmezett módon - kiterjesztett bírói függetlensége mellé, valamilyen véletlen félreértés okán még a „törvénykezésre” (azaz a jogalkotásra) is - a felszentelést is magában foglaló - felhatalmazást kapna (brr!);   
-    a magyar csodának megfelelően az iratbetekintésre – a fővárosban egészen bizonyosan – naponta két (9.00-11.00) óra (az egyik napon ennél hosszabb) időtartam van biztosítva, amely magában foglalja a kért irat meg/előkeresését, a pincéből vagy a bíró szobájából történő prezentálását, valamint ha az ügyfélfogadási időből még futja akkor mindezen tortúrát követően sor kerülhet ezen intézmény lényegére: az irat meg/betekintésére, jegyzetelésére és másolására (ez utóbbi azonban egy további tortúrát igényel, amelyet csak átlagon felüli tűrőképességgel rendelkező földönkívüli lények képesek kivárni/megvárni, elviselni);
-    és ha már végre az iratcsomag a betekintő előtt van, akkor következik a végső versenyfutás, a parkolási idővel (ki ér oda előbb: a parkoló őr vagy a delikvens; van-e nála elegendő fémpénz annak ellenére, hogy a meteorológia nem jelzett előre semmilyen színű riadót, de még szellősuhogást sem, amelynek elhárítása végett a kellő mennyiségű fémpénz, mint nehezék biztosítaná a talpon- esetleg a kellő irányban maradást);
-    mindez a játék persze feleslegesnek bizonyul (de csak az előbbiek átélését követően kiderülvén), ha az iratokat a Tisztelt Bíróság hazavitte nehezéknek, magasítónak, torlaszként lakása bejárati ajtaja becsapódásának megakadályozásaként stb., és az illető bíró otthon már nem érhető utol, illetve majd csak a törvénykezési szünet elteltét követően fog bejönni a bíróságra dolgozni és fogja az iratokat visszahozni (erre azért fogadást ne kössön senki).

Én is egy ilyen „hazavitt” irat miatt – amely, mint utóbb kiderült ott lapult a bíró szobájában a szekrény egyik polcán (hiszi a piszi, különben is a fölösleges iratok mit keresnek a bíró szekrényében, amikor azoknak az irattárban lenne a jogszabályi rendelkezés szerinti helyük, hogy abba a jogosult személyek a bíró hollétéhez nem kötve az ügyfélfogadási időben akadály nélkül betekinthessenek) – voltam kénytelen a szabadságról és annak munkaszüneti hangulatából visszazsilipelő taláros méltóságokat foglalkoztató intézmény napi kettő órányi (elképesztően közröhejes) ügyfélfogadási rendjéhez igazodva, mindjárt a nyitás kezdetére, késedelem nélkül odaérni, hogy az iratköteg fellelését és az emeletről való lesántikálását követően végre belenézhessek a saját ügyem saját papírjaiba.

Több tiszteletkört megtéve a Markó utcai épületet körbevevő utcák között végül egy, a játszótér felőli oldalon a parkolóban álló személygépkocsihoz támaszkodó és újságot olvasó férfire lettem figyelmes. Az illető a negyedik-ötödik kőröm megtétele után még mindig háttal a kocsira támaszkodva olvasta az újságot, mit sem törődve a parkolóhelyet kereső egyre elkeseredettebb sofőrökkel. Odaérve megszólítottam, hogy marad, vagy nemsokára (mindjárt) odébb kíván majd állni az autóval? Kifejezéstelen arccal fordult felém és nehezen találva a szavakat lassan és kimérten megszólalt: tulajdonképpen el is mehetnék, de akkor egy zsák pénzem bánná, amely ez esetben e korrupt rablóbanda zsebébe vándorolna - amely még azt a fáradtságot sem veszi, hogy ezért a nem kis pénzért megvédje az autókat az itt lebzselő galambok ürülékétől, illetve feltakarítsa a szemetet, de leginkább az eldobott csikkeket - csapott az ott álló ártalmatlan parkolóórára szemléltetve egyben dühét. Nem értem válaszoltam?! Jaj, ne legyen már ilyen nehéz felfogású, avagy esetleg külföldi tetszik lenni, hangzott a kérdés? Teljes időtartamra állítva zabáltattam fel az órával az összes fémpénzemet, de kiderült itt a maszek orvosnál, hogy csak időt tud adni egy következő rendelésre, mivel a mai és a holnapi nap már betelt, így aztán két óra helyett 10 perc alatt végeztem, de ez a rohadék óra nem adja vissza a le nem töltött időre eső lóvét, ezért úgy döntöttem, hogy a hátralévő időt „levárom”fejezte be monológját elégedetten.

Ezt a sajátos kifejezést és „jogintézmény-elnevezést” még soha nem halottam, állapítottam meg magamban, majd egy ötlet eszembe jutván gépkocsimat leállítva fájós derekam miatt kimásztam belőle és a támaszkodó úriembernek tettem egy üzleti (szerződéses) ajánlatot: segítenék „levárni” a hátralévő időtartamot, hogyan csodálkozott, átadja nekem a parkolóhelyet és a parkolójegyet én meg készpénzben a még hátralévő időre eső összeg felét átadom Önnek. Bambuló hallgatás volt a válasz, majd felfogva az üzlet lehetőségét válaszolt: legyen az arány 1/3-2/3 én különben is most már ráérek! Nem volt mit tennem mivel az idő engem vele ellentétben sürgetett, egymás tenyerébe csaptunk én pedig fizettem és helyet cserélve a parkolóhelyen álló személygépkocsival átvettem a bilétát és azt az előírásnak megfelelően közvetlenül az első szélvédő mögé helyezve elindultam gyalog az érintett bíróság épülete felé.

Budapest, 2011. augusztus 24.