Fogarasi József

Hong Kong (Hongkong): holdújév a nyúl jegyében

2011. február 06. vasárnap

 

 

Az utazó embernek - több ezer kilométerre otthonától, idegen, eddig nem látott városban koslatva, számára ismeretlen események, szokások, szín-kavalkád kellős közepén nézelődve, s egyik ámulatból a másikba esve - olyan érzése támad, mintha az Ezeregyéjszaka meséi elevenednének meg körülötte. Mindennek hatása alatt az említett mesébe csöppent turista - az utcákat, tereket, üzleteket benépesítő színpompás lampionok és más díszes „dekorációk”, ugráló-kígyózó hosszútestű sárkányok láttán - kezdi magában azt hinni mintha valamikor, már járt volna itt és átélte volna ezeket a csodákat? Aztán kissé elbizonytalanodik: talán mégsem, vagy mégis, de akkor biztosan nagyon régen, és még az is megeshet, hogy nem is itt járt, hanem valahol máshol, sőt az is előfordulhat, hogy mindez csupán álmában esett meg vele?

 

 

A világon - állítólag - minden negyedik ember ünnepli az újévnek ezt a másik változatát. Az európai ember itt a helyszínen, összezavarodva - kapaszkodókat keresve-találva magának - kétségbeesve igyekszik eligazodni - fejében rendet teremtve - tájékozódni az asztrológia jelképes üzeneteivel is átszőtt, ünnepi hangulat keltette sajátos dimenzióban. Az egyik bédekker szerint - mivel a holdnaptár hónapjai rövidebbek, mint a Gergely-naptár hónapjai, ezért - a holdújév időpontja a nyugati naptárban évről évre - január vége illetve február eleje között - váltakozva, az első hold első napján kezdődik és három napon át tart. Az idén a kínai újév - amely Hong Kong-ban is hivatalos állami ünnepnek számít - február 3-5. terjedően, elméletileg három munkaszüneti napot jelentett volna. Ezúttal azonban az ünnep meghosszabbította önmagát egy negyedik nappal, mivel február 6. vasárnapra esett. E napokon - a fáma szerint - az üzletek és az elárusítóhelyek zárva vannak és az ünnepeket követően is csak a feng shui mester által tanácsolt napon nyitnak ki. Ennek ellenére az volt a benyomásom - a négynapos ünnep alatt és az azt követő néhány napban is - mintha e misztikus legenda már csupán a múlté lenne. Avagy e szabály a káprázat részévé vált, hiszen Hong Kong városában körbe nézve, az üzletek ezreinek/tízezreinek láttán az a néhány száz/ezer lehúzott redőny, amely e zárva tartási hagyomány érvényesülésére utalt - az egyszerű városlátogatónak - szinte fel sem tűnt.

 

 

Az ünnep – határokat nem ismerve – azonban mindenütt ünnep, még Hong Kong-ban is. A szálloda vendégeit ünnepi díszbe/jelmezbe öltözött „mutatványosok” és akrobatikus táncosok előadásai köszöntötték, amelynek fő figuráit a - több méter hosszúságú, színes öltözéket viselő, félelmetes fejű, testében megállás nélkül kígyózó mozgást bemutató - sárkány és az őt kísérő jelmezes „alattvalók” alkották. E napokra maga a szálloda is ünnepi köntöst öltött magára. Körös-körül, mindenütt, az újév ázsiai jelképei (faágakon piros színű szalagok és más ajándékszerűségek, világító lampionok, a széltől állandó körmozgást végző földhöz/padozathoz rögzített, illetve a gyerekek-felnőttek által kézben tartott és mindenhova, még a tömegközlekedési eszközökre is magukkal cipelt, különböző méretű szélforgók), voltak láthatók. Az emberek, ismeretlenül – úgy az üzletekben, éttermekben, de még az utcákon – is boldog (hold)újévet, jó szerencsét kívántak egymásnak, néha - szerencsepénzt magában rejtő - piciny szerencsetasakkal is megajándékozva a másikat. Azaz, bárhova mentél, bármerre néztél e hatalmas kiterjedésű metropoliszban, mindenütt jókedv, vidámság és - európai mércével nem mérhető létszámú - tömeg fogadott.

 

 

Mindez a látvány és ünnepi miliő - az európai emberben - karácsonyi hangulatot ébresztett. Bár minálunk, a karácsonyi hangulat keltette „semmittevés” - a mindennapi átlagember életében - nem kizárólag és csupán az újév napjára korlátozódik. Azaz: otthon, az ünnep miatti többnapos nem dolgozás - tömeges méreteket öltve - nem csupán az újév napját követően köszönt ránk, és ténylegesen sem csak három-négy napig tart! Hiszen minálunk, odahaza, az ügyes-bajos dolgait intéző/intézni akaró polgár – a közhivatalokban és más közszolgáltató munkahelyeken (intézményekben, intézetekben) – az említett tartalmú és formátumú „ünneplés” valóságát nem az ünnepet kísérő „külső” jelenségként, hanem sajátos, „belső” tartalommal bíró, magyar unikumként éli meg/át. Nevezetesen: e jelenséggel, mint létező/funkcionáló munkavégzési „tilalommal” (illetve, „fogyatékosan takarékos” munkaidővel) szembesül, amely már Karácsony napján (december 24-ével) kezdetét veszi és – legkorábban is – csak január 1-jével zárul. Jó esetben - összesen, csak és legfeljebb - kilenc naptári napon át vagyunk kénytelenek megszakítás nélkül, folyamatosan elviselni mindezt a sajátos – de nem kívánatos – magyar jelenséget!? Kivéve, ha a december 24. napot megelőző és a január 1-jét követő napok valamelyike szombatra és/vagy vasárnapra esik. Ez utóbbi esetekben ugyanis a hivatalosan 4 napot kitevő ünnep miatti „magyar munkaszüneti” nem dolgozás - a szombat, mint heti szabadnap és a vasárnap, mint heti pihenőnap esetleges átcsoportosításai (ledolgozásai) következményeként, „szerencsés” esetben - akár 11 napig is eltarthat. Amely mértékű társadalmi „ajándék/kedvezmény” - őszintén megvallva - hazai mércével mérve is, csak arcpirulás mellett támogatható, s elfogadható!?

 

 

Az itteni újévi ünneplés kiemelkedő eseményeként - az est fénypontjaként - került beharangozásra a hagyományos díszruhába öltözött, rövid-szoknyás lányok, táncosok (hastáncosok), mazsorett hölgyek által megjelenített - a gyerekek és a felnőttek közkedvelt - mese, illetve televíziós rajz- és játékfiguráinak, továbbá - a kordonnal elkerített útszakaszon - a káprázatosan csillogó-villogó masinákon végig gördülő díszletkompozícióknak, illetve a helybeli fúvós, rezes, dobos „zenészbandáknak” stb. egymást követő, látványos hangulatú élő-felvonulása. Mindezek valóságából azonban - a felvonulókat a nézőktől, az ünneplő tömegtől elválasztó kordon, valamint a „jobb” helyeken összezsúfolódott bámészkodók hada miatt - szinte semmit nem láttam. Persze, mindez az élmény a - kellő látó- és hallóminőséget garantáló - tribünről, nyilvánvalóan más le(hete)tt volna! E lelátókra azonban a belépő- és helyjegyek már az utazásom időpontját megelőző hetekben elfogytak, annak ellenére, hogy értük igencsak jelentős summát - a minőségileg jobb ülőhelyekért egy átlag magyar állampolgár átlagjövedelmét alapul véve, annak jelentős hányadát - kellett (volna) fizetni.

 

 

A látványok látványát, az ünnepi hangulat csúcspontját azonban az újév másnapján megrendezendő tűzijáték ígérte. Összehasonlítva a látottakat az otthon, nálunk produkált „takarékossal” még az elődöntőbe sem kerülhettünk volna be. A „rongyrázós” is csupán a pontszerző helyek valamelyikére lett volna elegendő. Amit viszont Hong Kong a tűzijáték utolsó 10 percében produkált - hangerőben, látványban, színösszetételben és figurális kivitelezésben - a kompozíciós összhatást tekintve - azzal szemben mi, idehaza, legfeljebb az augusztus 20. tűzijátékunk „tűzerejének”, valamint a Gellért-hegy, továbbá az Erzsébet-, a Lánchíd és környékük természetes panorámáinak egyetlen látvány-együttesként történő égre-vetítésével lehettünk volna versenyképesek. Számomra, újszerű formaként/alakzatként jelentek meg az égen a piros vonalakat ívszerűen felrajzoló - több, szorosan egymás mellett fel-felvillanó - pontszerű fények; a balett-táncosok hófehér tüllruhájára emlékeztető kecses formában aláhulló fénytünemények, továbbá annak az egyszárú növénynek a fehér, igen laza, gömb alakú virágfejére hasonlító fényforma, amely növény „fejtetővirágzatára” erősebben ráfújva a gömbfej piheszerű elemei azonnal - utólag összeszedhetetlenül - a szélrózsa valamennyi lehetséges irányába szóródik szét.

 

 

Az ünnepi tűzijátékot megtekintő hatalmas létszámú nézősereg – közöttük a szép számban reprezentált öregek, mozgásukban korlátozottak (segítő eszközükkel és nélkülük), több kisgyereket is kézen fogó, vagy nyakban cipelő, illetve gyerekkocsikban toló anyukák és apukák – távozási rendjének emberhez méltó megszervezése és kivitelezése példaértékű, de akár követésre (irigylésre) is méltó lehetett volna, különösen egy magyarországi magyar polgár szemszögéből nézve/szemlélve! Látszott és érződött: a Rend és a Fegyelem e helyszínen – ellentétben az otthoniakkal – nem a létszámában megnövelt és állig felfegyverzett rendőri jelenlét függvénye, hanem a tömeg sajátja. Mindenki az előre kihelyezett vonulási iránynak megfelelően, a - zsigerekben horgonyzó - hétköznapi fegyelem megszokott és követett rendjében, méltósággal hagyta el a kijelölt álló/néző tartózkodási helyet. Sehol egy - az otthonihoz hasonló szokványos - tumultuózus jelenet; a másik lökdösésére, eltaposására utaló fenyegető tekintet; az italtól, kábítószertől önkívületében artikulálatlan hangon üvöltő emberállat; illetve incidens nem fordult elő. Az embertömeg, a láthatóan és érezhetően „tisztelt” - fegyvert nem, csupán - egyenruhát viselő személyek - vonulást segítő, kézi beszélővel kihangosított - intézkedéseit követve, maga után piszkot, szemetet, üdítőpalackot, szendvicsmaradékot stb. hátra nem hagyva, alig több mint egyetlen óra alatt rendben és fegyelmezetten hagyta el a tengeröböl parti sétányainak és köztereinek kordonnal körbekerített helyszíneit, amelyeket aztán a turisták és a honpolgárok bámészkodó, nézelődő serege - a kordonok szinte láthatatlan módú elbontását és szállításra alkalmas egyberakását követően - szinte pillanatok alatt ellepve, ismét birtokba vett.

 

 

Ezen események ámulata-bámulata közben eszembe jutott az otthon kapott jó tanácsok egyike: Kínában, a holdújév beköszöntésekor gondolni kell valami jövőbeli célra, megvalósítandó álomra, amelyet nagyon szeretnénk, ha teljesülne. Neil Somerville sorait nem pontosan felidézve: … akik nem adják fel, akik nem mondanak le vágyaikról, képesek lesznek megvalósítani céljaikat; ezért haladjunk előre rendületlenül és a kitartás biztos, hogy elnyeri méltó jutalmát …! A tűzijáték mellékhatásaként sötét füstfelhővel borított éjszakai égbolt alatt, a tengerparti rakparton sétálva, én is gondoltam valamit, valamire, miközben a holdújév beköszöntével a tigris - mancsát előre nyújtva - az év stafétabotját jelképesen átadta a nyúlnak. Ezen „eseményt” a napisajtó is megörökítette - a 7. oldal teljes terjedelmének felét elfoglalva - egy fotómontázs erejéig: egymással szemben elhelyezve a lustálkodásából mérgesen ébredező tigrist és a két mellső lábát békés barátsággal felemelő fehér szőrű nyulat.

 

 

A kínai horoszkóp – az egyik legenda-változat szerint – tizenkét jegye egy-egy állatról kapta a nevét, mégpedig azokéról, amelyek Buddha hívó szavára az egyik holdújévkor megjelentek előtte. Így a megjelent tizenkét állatról Buddha elnevezett egy-egy évet és úgy határozott, hogy az adott állatjegyben született emberek örököljék meg a születési évüknek megfelelő állat „személyiségjegyeit”, amelyen belül az öt – fém, víz, fa, tűz, föld – elem erősítse vagy gyengítse az említett jegyek jellemzőit. A 2011-es holdújév beköszöntével Kínában és a kínai emberek számára a nyúl jegye vette kezdetét. Mindennek következményeként - az ünnepi hangulat és az újévi szín-kavalkád fokozásaként - mindenünnen, mozgó, avagy mozdulatlan formátumban nyulak százai bújtak elő különböző méretekben és anyagokban testet öltve: csecsebecseként, reklámanyagként, szórólapként. Ezen élmények hatásaként - a Hong Kong-i tavasz melegében, a már említett karácsonyi hangulatot tovább színezve - a magyar locsolkodói hagyomány szokásai és jegyei elevenedtek fel bennem. Az otthon ismert idilli képből már csak a zöld fű (pázsit) és a festett tojások hiányoztak.

 

 

Érdeklődve igyekeztem kifürkészni és magamba szívni a különböző ismertető és jósanyagokból a nyúl évének rám vonatkozó várható hatásait. Általánosságban a fáma szerint, a nyulat a gondtalanság légköre veszi körül; nyugodtan, békésen éldegél, nem zavartatva magát semmitől. Mindez pozitív és ösztönző hatással lesz mindannyiunk életére, és kedvezően hat majd a családra, személyes fejlődésünkre, a nagyszabású eseményekről való megemlékezéseinkre. A politikában a nyúl éve alatt a megfontolt lépések diplomáciája, a fehér asztal melletti tárgyalások kerülnek majd előtérbe, amelynek révén csökkennek az egyes országok közötti ellentétek és túlfeszültségek, a világ vezetőpolitikusai a megoldások, a közös megegyezések kidolgozására fogják a hangsúlyt helyezni. A gazdaság szempontjából a lassú növekedés, a banki válság enyhülése lesz érezhető, míg a kultúrában, a művészetben, kiemelkedő, mindannyinkat érintő eredmények születnek majd. Az egyén oldaláról közelítve pedig a képességek kibontakozása, a kezdeményezőkészség, a lehetőségek észrevétele és kihasználásuk kerülnek előtérbe stb.

 

 

Az irományokban a nyúl évének személyemet érintő várható hatásait kutatva számomra kedvező elemeket fedeztem fel. A tennivalók között: mindjárt az év elején csokorba kell szednem és végig kell gondolnom a megvalósítandó céljaimat annak érdekében, hogy energiáimat összpontosíthassam rájuk, de a megvalósítás során nem érdemes kapkodnom inkább a kiegyensúlyozott, nyugodt tempó lesz az eredményre vezető. A megvalósításban az egész év során élvezni fogom környezetem támogatását, segítségét (az elmúlt években ilyet nem éreztem) ezért nem érdemes túlzottan önállós(k)odnom. A pénzügyek terén különösen óvatosnak kell lennem, probléma esetén kérjek szakmai segítséget (tanácsot) és ügyeljek a határidőkre. A munkát illetően az elégedettség lesz a meghatározó, mások gyakran fogják majd kérni szakértelmemet (az alkotmányozás évében mindez talán nem elhanyagolandó)! Ennek ellenére a jegy egyes szülöttei erősen foglalkoznak (már legalább két éve) a nyugdíjba vonulás gondolatával tervezve egy teljesen új és az eddigiekhez képest más kihívás elfogadását, melynek során új ötletek megvalósítására lesz lehetőség, az elszántság és az összpontosítás azonban meghozza gyümölcsét. Egyes barátságok, ismeretségek minőségükben felértékelődnek, az ismerkedések révén még a baráti kör bővülésére is sor kerülhet. Persze a gondok sem fognak elkerülni: amennyiben időben nem veszek róluk tudomást úgy azok összegyűlve és felerősödve hosszú ideig éreztetni fogják hatásukat, ezért ezt megelőzendően, időben kell cselekednem nem eltaszítva a segítő kezeket sem. Összességében, sok időt szakítva kedvteléseimre az új ötletek megvalósításában örömömet fogom lelni, ha nyitott leszek az új dolgokra. Mindez az elkövetkező évben érdekes és izgalmas - pozitív - irányban befolyásolja majd életemet. (Úgy legyen!)

 

 

Egyik ismerősöm a majom életének várható „történéseit” gyűjtötte össze. A majom számára a nyúl éve végre meghozza a várt elismerést, amely hozzásegíti az elmúlt évek feszültségeinek oldásához, de lehetséges, hogy e várható nyugalom ára életmódjának teljes felborulása és átalakulása lesz. Amennyiben több időt szán önmaga megértésére visszatérhet korábbi életkedve, ragyogása és önfeledt vidámsága. A múlt újraértékelése, éleslátásának tisztulása, kivételes empatikus képessége mások javát is szolgálják majd; társasági élete felgyorsulhat, amely a munka területén is éreztetni fogja hatását; karrierje által ugyan jelenlegi munkahelyén és támogatója mellett marad, de az új lehetőségek és kihívások csábításai kibillenthetik ebből az egyensúlyi állapotból; anyagi helyzete szerényebben fog gyarapodni, de nincs ok az aggodalomra, nem kell türelmetlenkednie. Magánéletében döntésre kényszerül, titkait mások előtt nem tárja fel, élénk-vidám természete miatt mások számára mindig vonzó, de versenyszelleme nem engedi meg a pihenést, mindig a középpontban kell lennie, amennyiben viszont a dolgok nem kedve szerint alakulnak, megmakacsolja magát és kioktatja a gyengébbet, nem kerüli a kalandokat, mások tanácsára nem igen hallgat, legtöbbször a saját feje után megy, aminek következtében előfordul, hogy saját magát is becsapja. Soha nem kiismerhető, sármos és elbűvölő megjelenése mindenkit lenyűgöz, áldozatának viszont nem igen kegyelmez, sebeit maga gyógyítja, sérüléseit magába fojtja, leginkább saját ítéleteire hagyatkozik, a vagyon területén azonban irigy is tud lenni, partneréhez legtöbbször sejtelmesen lojális. Összességében sikeres évnek néz elébe mind munkahelyén, mind magánéletében amennyiben a kínálkozó lehetőséget megragadva kihasználja azokat. Híres túlélőképessége ezúttal sem fogja cserben hagyni. (Én is ismertem egy majomjegy-szülött személyt, reá a fentiek azonban csak részben illettek; különösen mások cserbenhagyása és becsapása, illetve a valós helyzetek elhallgatása volt személyiségének lényegi vonása. Mindennek ellenére mindig talpra esett és túlélő ösztönének vezényletével még az „ocsmány” helyzetekből is sikeresen távozott.)

 

 

Az ünnep elő-hangulata már az érkezéskor, a repülőtéren érzékelhető volt, nemcsak külsőségeiben, de a „fogadtatásban” is. Nem tudom, hogy a repülőtér alapterületét, az épület nagyságát, illetve utas- és gépforgalmát tekintve hányadik lehet a világ rangsorában, de látványa és az érkező utast érő összhatás tekintetében – persze lehet, hogy ebben a túlzásban, a kb. 13 órás szerencsés utazást követő kinyújtózás jóleső érzése is belejátszik – az általam eddig látottak sorában (London, Párizs, Berlin, Róma, New York, Washington, Los Angeles, Peking, Tokió stb. csak a nagyobbacskákat említve) - szubjektív benyomás alapján - dobogós helyezést kapott. A gépből való távozás kulturált gyorsasága, az útlevél- és utaskontroll „méltósága” (a legutóbb, New York-ban átélt „borzalmakhoz” képest), a poggyászátvételhez kapcsolódó szolgáltatások működőképessége és minősége (mozgólépcsők, utas-tájékoztatók, kijelzők, érhető hangosbemondók, a szem és kartávolságban lévő működő és könnyen tolható csomagszállító kocsik stb.) mind-mind a biztos nyerés (helyezés) reményében vehette fel a versenyt említett, nagy hírű társaival szemben. Jelen esetben a reptéri taxizás összehasonlíthatósága viszont elmaradt, mivel a szállodák – a legelegánsabbak Rolls-Royce-al – a nagyobbak saját busszal várták vendégeiket és nem csupán az érkezés-távozás során, hanem egész nap az előre megadott menetrend szerint 20 perces időközönként óramű precizitással ingyenes szolgáltatásként, kifogástalan udvariassággal, zökkenők nélkül biztosították – több megálló közbeiktatásával – a város közepéig történő be- és visszautazást.

 

 

A hibátlan minőségű szállodai szolgáltatás egyetlen bosszúságát az okozta, hogy a szobai légkondicionáló által biztosított, de központilag egységesen maximálisan +20-22 ⁰C fokra beállított hőmérsékleti értéken a szobákban egyénileg a felsőbb tartomány irányában nem lehetett változtatni. Ez a maximális érték viszont számomra lefekvéskor és ébredéskor hozzászokhatatlanul hűvösnek bizonyult, melyen csupán a dupla takaró volt képes valamelyest enyhíteni. A reggeli készülődés monoton, és álmos hangulatát a televízió hírműsora tette élvezetessé, amelyben egyrészt a legfrissebb hírek kerültek felolvasásra, másrészt rövid kommentárok hangzottak el egy-egy eseményhez kapcsolódva kérdés-válasz formájában, de egyszer sem tapasztaltam azt az otthoni udvariatlanságot és magamutogatást, amelynek eredményeként a kérdést megfogalmazó műsorvezető kérdéséből monológ kerekedik, illetve amikor a feltett kérdésre a választ maga a riporter adja meg érdeklődést sem tanúsítva a stúdióba behívott vagy telefonon felhívott vendégre, szakértőre. Nem beszélve a vendég örökös félbeszakításáról, a kérdezett tudálékoskodó és fontoskodó műsorvezetői álkérdésekkel való ostromlásáról. Mind emiatt, az otthoni reggeli hírműsorok már nemcsak nézhetetlenné, de a kérdezett állandó félbeszakítása miatt érthetetlenné/követhetetlenné, minek következtében élvezhetetlenné váltak.

 

 

A város – közel 7 milliós lakossága és megbecsülhetetlen számú idegenforgalma az alig 300 km² alapterületen – elképesztő létszámú emberi nyüzsgés és ellentmondásos városkép (az épületek hagyományos és újszerű kiterjedése, magasságuk, kopottságuk, felújítottságuk mértékének szabálytalan egymásutánban történő váltakozása; utcáinak többsávos szélessége és egyenes vonalú hosszúsága; gyalogos, autós, biciklis békés egymásmellettisége; a taxik és a tömegközlekedési eszközök számszerűségének látványos uralma; felesleges dudálások, kiszólások, szirénázások; a járdákat övező fák hiánya; a közutak terek és járdák feltűnő tisztasága stb.) látványa közepette, karmesteri pálca nélkül is fegyelmezett magabiztossággal élte mindennapi életét. Útjain, a taxikon és a felszíni tömegközlekedési járműveken (emeletes villamoson és buszokon), valamint a viszonylag tömegesnek mondható bicikliseken kívül, magántulajdonú személygépkocsival alig lehetett találkozni. A főútvonalak mentén tiltott a parkírozás, sok helyen még a megállás is; forgalmat akadályozó (kerékbilinccsel ellátott) járművel kint tartózkodásom ideje alatt nem találkoztam. A lábbal hajtott kerekesek (nem összevissza cikázva, hanem) fegyelmezett rendben vettek részt az úttest forgalmában, de sohasem a menetiránnyal szemben.

 

 

A hazai viszonyokhoz képest megbecsülhetetlen alapterületi nagyságú aluljárókban, felszín feletti plázákban és igen széles felüljárókon az európai ember számára szokatlan tömegű emberáradat – a nálunk megszokott „jobbra tarts”-al ellentétes irányban közlekedve – egymást művészi kivitelben kikerülve, a másikkal össze nem ütközve hömpölygött oda és vissza, le- és fölfele. Az utakon a gyalogosok - az autósok és a kerékpárokon ülők érezhető tisztelete mellett - a részükre kijelölt, a túloldalra történő átjutást megfelező és vízszintes irányban egymástól kb. 15-20 méter távolságban eltolva felfestett zebrán, a közlekedési lámpák szabad utat jelző zöld fénye és hangos kattogása kíséretében két részletben, de nyugodt tempóban kelhettek át a túloldalra. A haladás irányát az aluljárók lépcsőin és a mozgólépcsőkön (egyik oldalon lefelé, a másikon felfelé), a metró kocsiba történő beszállás kétoldali várakozásának (balról és jobbról fehér színű) középen pedig a kiszállás helyét jelző (zöld-színű) jól láthatóan felfestett nyilak jelezték. E jelzések által közvetített utasításokat a közlekedő emberek - szinte kivétel nélkül - beidegződés-szerűen követték. Eredményeként, nagyjából mindenütt hangyabolyszerű rend uralkodott. Otthon mindez elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan lenne, ha ugyanis az emberek génjéből hiányzik a rend és a fegyelem tudatos igénye és mások tisztelete, akkor hiába a karmester és annak pálcája, a „hangyák” természeti törvény által diktált és követett „rendje” nem fog létrejönni és működni.

 

 

A város a tömegközlekedés igénybevételével tökéletesen beutazható. Az emeletes villamos – amely talán egyedülálló a világon – szélcsendes időben a legalkalmasabb a panorámás városnézésre. A járatok nem számmal, hanem színnel vannak megkülönböztetve egymástól; hátul kell felszállni és ott lehet az emeletre is felmenni, míg a leszállás elől a „földszinten” történik. A tájékozódást a villamosmegállókban elhelyezett az útvonalat (a megállóhelyek nevét) és a csatlakozásokat is feltüntető útvonaltérkép segíti. A megállótáblák a várakozók, valamint a villamoson utazók által is belátható módon (magasságban) és jól olvashatóan jelzik az adott megálló nevét, amely a turisták számára biztosított város- és közlekedési térképpel maximálisan szinkronizál. Nagyjából ugyanez mondható el a buszok tekintetében is. A metró és a külvárosi vonatok esetében ennél is jobb a helyzet, a kocsikon belül kijelző táblák és hangosbemondó segíti az eligazodást, a táblák folyamatos tájékoztatást adnak a következő állomásról, a csatlakozás lehetőségéről és az adott járat irányáról (célállomásairól és megállóhelyeiről), valamint az ajtók bal vagy jobboldali nyitódásáról, amelyek az utas gombnyomására automatikusan nyílnak, majd - a hangosbemondó figyelmeztetését követően - központi vezénylésre csukódnak A kocsiajtók csukódását néhány másodperccel megelőzve, az egész peron lezáródik, megakadályozva ezzel a sínekre való „véletlen beesés” balesetét.

 

 

A viteldíj kiegyenlítése a villamoson és a buszon, készpénzzel történik, amelyet leszálláskor elől a vezető mellett elhelyezett automatába kell bedobni, az automata azonban nem ad vissza, ezért a viteldíj összegéről célszerű a felszállás előtt a megállótábláról informálódni, és a megfelelő összeget előkészíteni. A metrón és a külvárosi vasúton egyszerűbb a menetjegyvásárlás: mindenütt (csodák-csodájára) működőképes az automata, amely képes papírpénzt is fogadni és visszaadni is tud. „Kalauz” - illetve ostoba-képű és kinézésű, utasokat akadályozó, utat elálló „hivatalnokoskodó” személyek helyett - megfelelő számban és méretben - a csomagokkal, gyerek-, mozgáskorlátozott kocsival érkezőkre is figyelemmel - beléptető kapuk végzik a jegykezelés és ellenőrzés folyamatos feladatát, igaz a jegyet végig meg kell őrizni mivel néhol, a kimenetnél is szükség lehet rá.

 

 

A más-más összegű viteldíjak megfelelő címletű pénzérméi egybegyűjtésének, és a kisebb összegű vásárlások alkalmi sorban állásának bosszúságaitól kíméli meg tulajdonosát az Octopus intelligens kártya, amely 50 hongkongi dollár „letéti díj” ellenében a metróállomásokon erre a célra felállított automatákból megvásárolható, majd különböző nagyságrendű összeggel bármikor feltölthető. Segítségével a tömegközlekedési járműveken – az átkelő hajót is beleértve – pofonegyszerű az utazás. A járművön a vezető melletti jegyautomata, illetve a beléptető kapuknál felszerelt leolvasó érzékelve a mágneskártyát levonja arról a viteldíjnak megfelelő összeget és a kijelzőn keresztül egyben tájékoztatást is ad arról, hogy mekkora összeg maradt a kártyán, figyelmeztetve ezzel a kártya tulajdonosát az időbeni feltöltés szükségességére megmenekítve őt az érvénytelenséget jelző csengő kellemetlen hangja okozta figyelemkeltéstől és szégyenkezéstől. A kártya a kijelölt helyeken bármikor leadható visszakapva a „letéti díjat” és a rajta lévő fel nem használt összeget.

 

 

Bár - igen rövid idő alatt - az egyik metrójárat átszeli a Victoria-kikötőt - igaz csak a tenger alatti metróalagúton keresztül - maradandó panoráma élményben viszont csak a kikötő két partja között menetrend szerint közlekedő, a gyarmatosítás hangulatát árasztó átkelőhajón (Star Ferry) utazva részesülhetünk. Régen, az alsó fedélzeten volt a másodosztály, míg felül az első. E megkülönböztetés ma is érvényben van azzal a technikai módosítással, hogy felül légkondicionált körülmények között utazhatunk, és így hűvösebb időben megkímélhetjük magunkat az alsó osztályon arcunkat meg-megcsapó sós tengervíz finom permetétől. Ellenben, mindkét fedélzeti osztály valamennyi ülő és állóhelyéről egyformán élvezhető az oda-vissza út során elénk táruló két városrész (Hongkong, Kowloon) csodás panorámalátványa, különösen az esti órákban, amelynek fényei és épületóriásai New Yorkot idézték fel bennem. Persze a parti panorámában - „figyelmetlenség esetén” - a kevésbé látványos részek is fel-felbukkannak: nem láttam még ekkora méretű konténerkikötőt, egyetlen helyen ennyi ki- és berakodással foglalatoskodó különböző nagyságú daruóriásokat és megszámlálhatatlan darabszámú egyforma méretű konténereket. Ennek köszönhetően, mindez a „látványosság” önmagában is csodálatos és lenyűgöző élményt szolgáltatott számomra.

 

 

A város, a maga rendezetlennek tűnő összevisszaságában is tükrözött egyfajta rendezett rendezetlenséget. A végtelen magasságúnak tűnő épületek között kiszámíthatatlan sorrendben és számszerűségben egyszer csak váratlanul előbukkan egy-két alacsony épület, a modern üvegpalotát hirtelen többemeletes lerobbant állapotú panelépítésű lakótömb követi, a gyarmati időket tükröző sajátos építési stílust képviselő épület tőszomszédságában pedig váratlanul, egyszer csak a legmodernebb és a feng shui filozófiáját is érvényesítő ultramodern építmény látványa kápráztatja el a bámészkodót. Majd a napfényt elnyelő, szemet gyönyörködtető üvegborítású banképület közvetlen közelségében előbukkannak az utólag beszerelt és az épületen kívül virító különböző méretű és rozsdásodó légkondicionálók által elcsúfított, vakolatukat hullató, lakóházak is. Közöttük előtűnnek azok a húszemeletes tömeglakásos épületek is, amelyek sajátos jellegzetességükkel - a rendszertelen váltakozással és eltérő stílusban beépített erkélyeikkel - hívják fel magukra a figyelmet. Máshol pedig - mintha nemzeti szokás lenne - az ablakból kiálló ruhaszárítókon szélben száradó és lengő ruhafélék borzalmas szín kavalkádja töri meg a rendezetlen városkép összbenyomásának rendezettségét.

 

 

A város, az emberrengeteg ellenére az ápoltság és a tisztaság látszatát keltette a járókelőben. A meghatározott távolságban elhelyezett szemétkosarak – melyek ürítéséről gondoskodás történik – teljesítik funkciójukat, mindez a városlakók közösségi kulturáltságáról tanúskodik. Jelentősebb mennyiségű szeméthalmaz - amelyet az erős szél rendezetlen kupacokba sepert össze - csak a tengerparti sétány starbucks üzlete előtt volt tapasztalható (talán a felszolgáló személyzet képzési sztenderdéből a papírpoharak és más fogyasztás utáni komissió összegyűjtése nem kellő óraszámban volt képviselve). Az út, a járda csak olyan kiterjedésben került felbontásra és bekerítésre, amennyire azt a munka elvégzése feltétlenül indokolta, ezzel is kerülve a felesleges útakadályok képzését és az általuk okozott közlekedési dugókat, amelyek szintén hozzájárulnak a környezetszennyezéshez. Mindezek mellett sok ember viselt az utcán védőmaszkot, száját és az orrát is eltakarva. Pedig a környezet védelmére ügyelve még az épülő és a felújítás alatt álló épületeket is szinte „becsomagolják” az építők, illetve védőhálóval borítják be őket annak érdekében, hogy a város levegőjét megvédjék az építkezéssel együtt járó porfelhőtől. Az utcákat, járdákat európai szemmel nézve azonban szokatlanul kevés fa övezi, viszont az épületek kőrengetegében üde színfoltként időnként jelentős számú park, nagyobb méretűre tervezett zöldterületek, botanikus kertek, arborétumok, játszóparkok bukkannak elő, kellemes és élvezhető levegőt árasztva a város légterében. A Hong Kong Park például lenyűgöző látványt nyújt csodálatos fáival és bokraival, mesterséges vízesésével, madárreptetőjével – amelynek védőhálója alatt 80 speciális madárfajt képviselve közel 600 madár található – csörgedező mesterséges patakjaival, a halastóval a benne úszkáló aranyhalakkal (amely szerencsét hoz, mivel a hal szó jelentése magában hordozza a „sok” és a „több” szavak értelmét is), üvegházával, kilátótornyával stb. ahol a nagy melegben hűsítő felüdülést talál a várost gyalogosan feltérképező turista is. Az utcán ritka a dohányzó járókelő, a gyalogosan közlekedő ember pedig különösebb keresgélés nélkül is talál nyilvános és ingyenes illemhelyiséget, amelynek felszereltsége teljes és hiánytalan, környezete pedig kulturált és tisztán-tartott.

 

 

Ez mind Hong Kong! Este azután hirtelen megváltozik a város összképe, a szürkeséget és a rozsdásodó, az idő vasfogával megmart, elhagyott vagy kiégett és betört ablakú lakóházak szomorú látványát elrejtik a reklámok mindenféle színben és összevissza ütemben villogó fényei. E „díszkivilágításban” érdekes látnivalót szolgáltatnak a gyarmati időket idéző, de kellően karbantartott, színvilágukban pedig igényes változatosságban pompázva közlekedő emeletes villamosok és autóbuszok, továbbá a sárga szabad-jelzést mutató, utasra várakozó taxik, valamint a tengerparti kikötő sétányának elegánsan megtervezett közvilágítása, illetve a turistákat elkápráztató „Fények szimfóniája” (Symphony Of Lights) műalkotás, amely kompozíció bemutatásában közel 40 épület vesz részt belső fényeivel, külső megvilágításával és a felhangzó zene ütemére fel-felvillanó lézer fénynyalábok révén, mintegy félórás időtartam erejéig.

 

 

Az este azonban jó alkalmat szolgáltat arra is, hogy a várossal ismerkedő turista betérhessen valahova enni, egy kicsit leülni és lábát megpihentetni. E téren a választék méretben, típusban, minőségben, árban, hangulatában stb. óriási; szinte megbecsülhetetlen. A kellő garanciát a nagyobb éttermek, kávézók, cukrászdák és a két vagy háromnyelvű étlap biztosítja, az árak azonban mindenütt és minden étel-ital esetében jól láthatóan fel vannak tüntetve és fizetéskor a kedves vendég számlát még a hazai egynyelvű utcára nyíló nagyon kis méretű étkezdék esetében is kap, amelyen a számok tekintetében gyorsan el lehet igazodni. Belépéskor és távozáskor szinte mindenütt meghajlással és köszönéssel üdvözlik a betérő vendéget. Ételt, italt, desszertet stb. a legtöbb helyen, képekkel illusztrált étlapról is lehet választani. A képen látható és a felszolgált termék között még a színösszetételben sem igen lehetett eltérést tapasztalni. Ha viszont az ember nem járatos a kínai konyhaművészetben, akkor célszerű a szokásos és ismert ételeket választania, ízük azonban eltérhet a megszokottól. Persze az emberi kíváncsiság úgysem legyőzhető és így nem lehet elkerülni az ázsiai gasztronómiával történő behatóbb ismerkedést. Kínai kacsát nem sikerült ennem, a thai kacsa viszont – megfőzve majd kihűlten – nem ízlett. Más, sajátos nevüket meg nem jegyezhető és ki nem mondható ételeket a képes étlapról rámutatással választottam, a levesek általában megbízhatók voltak ezért legtöbbször abba kértem bele valami egyebet, amelyről néha fejcsóválással próbáltak lebeszélni, de én tántoríthatatlan maradtam és vakon hittem abban a teóriában, hogy ami tetszik a szemnek az majd jó lesz az ízérzékelő szervnek és a gyomornak is. Nem mindig jött össze e filozófia, de a kívánság végül mindig teljesült, amit a kedves vendég óhajt az parancs véltem felfedezni. Így aztán sikerült levesben felszolgálva sült csirke részeket és kis méretű újkrumplinak nézett halgombócokat is ennem, köretként. De az sem keltett megbotránkozást, amikor egy echte kínai (hongkongi) kis étkezdében a színre és külső kinézetre nekem tetsző ételt megrendelő vendéghez odalépem és megkértem, hogy a képeskönyvben mutasson rá az általa rendelt ételre, mosolyogva teljesítette a kérést. Mindezzel szemben étkezésemet a Pizza Hut és a Mc Donald üzletekben minden esetben izgalommentesen sikerült megoldanom. Az édességek között helyi ínyencséget sajnos nem sikerült találnom, a helyi kávé viszont rendszerint fogyaszthatatlannak bizonyult.

 

 

A legtöbb vendéglátóhelyen nem lehet dohányozni, különösen a zárt területűekben, míg a tengerparti (kikötői) sétányokra nyitott és teraszokkal is rendelkezőknél ez megengedett. Igen hangulatosak ezek a tengeri levegővel keveredő kicsit füstös, zenés, diszkó fénnyel is ellátott esti/éjszakai szórakozóhelyek. Az egyikben esténként más-más ifjú titánokból álló a karrier kezdetét taposó zenekarok léptek fel, igen kulturáltan, a fülnek is elviselhető hangerővel és ritmusérzékkel, még azt is megengedték, hogy a vendégek is - a szólóénekeseket „kísérve” tőlük ugyan kicsit hátrébb állva, de még mikrofon közelben - bele-bele énekeljenek saját hangjukon a produkcióba. A műsor végeztével a három szólóénekes illedelmesen mindenkihez odament és kezet fogva a vendéggel megköszönték a részvételt. Az egyik igen csinos szólóénekes hölggyel talán a szokásosnál erősebben fogtam kezet, picit felszisszent, de azért nagyon mosolygott. Zavaró csupán a helybéli törzsvendégek illendőnél hangosabb társalgása, no meg a „profi hölgyek” rámenőssége volt.

 

 

Egyébként a helybéli hölgyek kedvesek és csinosak, ízlésemhez képest azonban igencsak vékonyak és alacsonyak, ránézésre pedig törékenyek voltak, mint a porcelánfigurák; öltözékük átmenetet képviselt a késő tél és a kora tavasz között, a kelleténél rövidebb szoknyák hosszú szárú csizmával vagy hótaposóval párosultak, de így is sokkal elegánsabb és divatosabb megjelenést képviseltek, mint a férfiak, akik körében a slampos lezserséget a farmer és a sportdzseki, valamint az említettektől színben rikítóan elütő sportcipő képezte. A plázákban és a többszintes alul- felüljáró rendszerek nyüzsgő üzleti negyedeiben - melyek összalapterületén valamennyi szintjét beleszámítva Budapest összes plázája simán elférne - a szökőkutakkal zöld „oázisokkal” megszakított „utcáiban” járó-kelő, illetve kávézóiban, éttermeiben és szórakoztató egységeiben csevegő bámészkodó emberek már választékos öltözéki minőséget képviselve igen elegáns és divatos, mondhatnánk azt is, hogy drága cuccokat viseltek orrnak kellemes és sokáig visszaidézhető parfüm-illatfelhőt árasztva. Hazánkkal ellentétben az utcákon, tereken, közlekedési eszközökön és egyéb más közösségi helyeken tenyérrel a fülre tapasztott mobiltelefonba hangosan ordibáló emberek e zsúfolt városban is ritka kivételt képeztek. Viszont feltűnő volt, hogy a bőrük színe alapján különböző emberek kavalkádjában viszonylag ritkán lehetett látni afrikai származásra utaló (sötét)fekete bőrszínű embert.

 

 

Nappal aztán - a kellemes, tavaszias hőmérséklet közepette - a lábakat szaporán szedve csak kapkodta a fejét az idelátogató európai turista a rengeteg néznivaló láttán. Hong Kong azonban nem csupán egy hagyományos értelemben vett kiterjedt területű város, hanem egyben egy szigetcsoport központja is, több mint 200 szigettel/szigetecskével (melyek egy része azonban lakatlan, illetve lakhatatlan). A körbenézést célszerű a város központjával kezdeni, majd szélesítve a kört „átlépni” a szigetre és amennyiben a vizit időtartamába még belefér úgy az ismerkedést érdemes valamelyik kisebb, híres sziget látnivalóival folytatni. E cél- és észszerűséget az élet gyakorlatias valósága azonban - az egyes látnivalók nyitvatartási ideje és az ünnepeknek is betudható, hazai mércével alig mérhető embertömeg áthághatatlansága, valamint a kígyózó sorok hosszúsága miatt - gyakran átrendezte. Már a megérkezéskor nyilvánvalóvá vált, minden előre feltérképezett néznivaló nem fog beleférni e jó néhány napba. Így hát szelektálni kellett.

 

 

Hong Kong város megtekintését fentről, a majdnem 400 méter magas Victoria-csúcsról érdemes indítani, ahova az acélkábelen vontatta siklóval célszerű megérkezni. A csúcstetőről a városra lenézve - párás, felhő nélküli időben - csodás látvány tárul elénk. Az elkerített - antennarengeteg mellett körbevezető - sétautat bejárva nemcsak a város – a kikötő és a Lamma-sziget – látképe tűnik fel, hanem a város igen drága lakó-ingatlanjait is megtekinthetjük, mégpedig közvetlen közelről. Közülük, bármelyik – még a legegyszerűbb és legkisebb alapterületű – ingatlan megvételéhez is többszörös dollármilliomosnak kell lennünk (megjegyzem: többségük, kívülről nézve egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet). E magaslat birtokbavétele után - az üllő alakú (Peak Tower) fura építmény és az ott bemutatott „hihetetlen furcsaságok és kacatok” szemrevételezését követően - kellemes volt az étkezéssel egybekötött pihenés, a terasz bármelyik pontján.

 

 

A Central negyedben, a Szobor téren állva törpének érzi magát az ember a sok csillogó-villogó üveg és acél felhőkarcolók tetejét bámulva, ám e toronyházak összhanglátképét itt-ott megtöri néhány régmúlt (gyarmati) időszak stílusát tükröző épület, amelynek egyikében ma a parlament, míg a másikban a város egyik bírósága működik. A téren - nevét meghazudtolva - található szobrok (emlékművek) számbavételéhez elegendő bármelyik kezünk öt ujja is (közülük, az egyik szobor Thomas Jackson bankárt ábrázolja). A luxusosan elegáns és méregdrága Landmark Centre bevásárlóközpont önálló felkeresését elsősorban a hölgyeknek ajánlom; a férfiak viszont ezen idő alatt a Sir Norman Foster - hasonló „drágaságot” képviselő - épületét tekintsék meg, amelynek - a helyi hiedelmek szerint - bankot (HSBC) őrző oroszlánjai bármelyik mancsának megsimogatásával szerencséjük lesz. Hong Kong-ban - a fáma szerint - ezen épületnek a legerősebb a feng shui (lényegére még visszatérek) kisugárzása, mivel az épület öt „sárkányvonal” egybefutásánál található. Ugyancsak kihagyhatatlan látnivalóként szolgál az előbb említett bank épületénél is magasabb (368 m), 70 emeletes – üveg-prizmahalmazra emlékeztető – Bank of China Tower, amelynek kisugárzása (rezgéskibocsátása, az előbb említettével szemben) a feng shui hívei szerint negatív hatással van a többi – régi gyarmati – épületre, 47. emeletének kilátójából azonban lenyűgöző látvány kínálkozik a városra.

 

 

Igazi, kihagyhatatlan élmény - nappal és este is - a Star Ferry fedélzetén átkelni a Victoria-kikötőn (metróval alatta is lehet) Kowloon és Hong Kong szigete között akár a Centralból indulva Tsim Sha Tsui-ba, akár innen vissza. Itt látható a híres óratorony, amely régen a szárazföld felől érkező vonatok végállomása volt (így a Londonból közlekedő Orient expresszé is). Innen - tiszta időben - messzire ellátva megcsodálhatjuk az óceáni kikötőben horgonyzó hatalmas méretű tengerjáró hajókat. Más irányba tekintve megláthatjuk a formájában lenyűgöző, széttárt szárnyakkal pihenő hatalmas madárra emlékeztető – stílusában a környező felhőkarcolókkal azonban nem harmonizáló – Konferencia- és Kiállítási Központot is (ez épületben zajlott az 1997-es „átadási” ceremónia, és itt látható az Anglia veszteségét és Kína nyereségét jelképező óriási fekete obeliszk. Szimbolikáját ottlétem alatt azonban nem sikerült megfejtenem.). Mindezt követően a sziget legmagasabb - a 420 métert is elérő Two International Finance Centre felhőkarcolójának - tornya sem kerülheti el a figyelmünket. Csak a csodálkozó áhítat szintjén lehet betelni a Lippo Towers két tornyának látványával, amelynek külső homlokzatán kivitelezett kidudorodó megoldások azt a benyomást keltik messziről, mintha az épületre koalamackók kapaszkodva haladnának alulról felfelé. Szintén lenyűgöző látványt képvisel - de elsősorban este és éjjel - a The Centre épülete, amely váltakozó színeket bocsát ki, továbbá „ikertestvére” a Cheung Kong Centre üveges kockaépülete, amelyet a Bank of China épületével párhuzamosan építettek, ez utóbbi káros feng shui hatásának ellensúlyozására.

 

 

Kellő pihenést követően, érdemes lábainkat ismét nyakunkba véve újabb kalandokba bocsátkozva felkeresni és megtekinteni a sziget-várost kettészelő Victoria-kikötő mindkét oldalán található további érdekességeket és helyi nevezetességeket. Mindjárt a legelső lehet a sorban a gyönyörű tengerparti panorámára néző modern építésű, rózsaszín borítású – de a felhőkarcolók szomszédságában eltörpülő magasságú – Hong Kong Kulturális Központ, amelynek nevezetessége, hogy belsejéből lehetetlen gyönyörködni a város csodás panorámájában, mivel az építményobjektum egyetlen ablakkal sem rendelkezik. A kora délelőtti vagy késő délutáni órákban - kellemes tengeri fuvallat kíséretében - tehetünk kényelmes tempójú sétát a Hong Kong Victoria-kikötő partvonalán végig húzódó - a hollywoodi hírességek sétányáról mintázott - Avenue of Starsa-n, ahol megtekinthetjük (névadó rokonához képest jóval kisebb méretekben) a hongkongi színészóriások névtábláit (amelyek mellett kéz és/vagy lábnyomat csak elvétve található) a rakpart kövezete közé lerakott réztáblákon (közöttük három világhírességet is sikerült felfedeznem: Bruce Lee-t, Jet Lee-t, Jackie Chan-t). A Nathan Road – melyet Hongkong Broadwaye-nek is neveznek – mindkét oldalán borzalmasan tarka összevisszaságban – mondhatjuk, hogy ízléstelen portékákat kínáló – üzletek sokaságával találkozhatunk, amelyekben az otthoni jó tanácsok szerint elektromos termékeket nem célszerű vásárolni. Nekem csalódást okozott a kívülről - különleges kupolája miatt - hívogató Űrkutatási Múzeum belső látványában és látnivalójában, ellenben itt régi vágyam teljesülhetett: léggömbön a magasba emelkedve nézhettem fönt körbe és le az alattunk elterülő világra.

 

 

Este, érdekes programot biztosít a Temple Street-i éjszakai piac: a kínált áruk bőségével és választékával nem lehet betelni. Itt megszokott, sőt kötelező attrakció az árakból történő alkudás és ahol aligha állja meg az ember, hogy tenyeréből vagy arcából ne mondjanak neki jövendőt, és persze nem piac a piac a különböző (megnevezés nélküli) ránézéssel beazonosíthatatlan „falatkákat” kínáló, árusító bódék nélkül, ahol a higiéniás követelmények meglétére kényes bámészkodónak nem ajánlatos éhségét és/vagy szomjúságát csillapítania. Lábunk fáradságát enyhíthetjük, szemünk kíváncsiságát viszont maximálisan kielégíthetjük, ha este egy felfedező kirándulásra indulunk a világ leghosszabb (közel 800 méter) fedett mozgólépcsőrendszerén, amelyek folyamatossága több helyen - néhány gyaloglépcső erejéig - meg-meg szakad, majd ismét folytatódik és amelyet a statisztikák szerint naponta két-háromszázezer ember vesz igénybe, felfelé (10.00-23.00-ig) és lefelé (6-10.00-ig), és ahol felfelé haladva simán és - függöny hiányában - akadálytalanul tekinthetünk be a hongkongi emberek életének részleteibe, nem kívánva a látottak alapján az ottani esetleges vendégeskedést. A mozgólépcsőrendszerből természetesen – a már említett megszakításoknál („állomásoknál”) – ki lehet lépni és az utat gyalog folytatni tovább, de akár egy-egy kilépést követő körbenézés után a lépcsőrendszerre visszalépve utunkat folytathatjuk is a magas-dombon lévő végállomásig (az egyik ilyen kiszállásra alkalmas hely neve Rednaxela Terraca, amely a helyi fáma szerint nevét Alexanderről kapta, mivel egy dalszerző e nevet kínai módra jobbról balra írta le).

 

 

A rengeteg templom és kolostor közül érdemes megtekinteni és körbejárni a Wong Tai Sin-templomot, amely látogatói forgatagában színes és zsúfolt, füstölőktől állandóan illatos helynek számít, ahol a hiedelem szerint egy különleges látnoki képességekkel rendelkező személy a jövőbe látva valóra tudta váltani a különböző kívánságokat, jelenleg jövendőmondók hada igyekszik az idelátogató turistákat képességeikről meggyőzni, nem kevés ellenszolgáltatás mellett. A kolostorok közül a Chi Lin-zárda a legérdekesebb, amelynek felépítése során egyetlen szeget sem használtak fel. A 2000-ben megnyílott apácazárda adományokból épült fel, akiknek nevei a tetőcserepek alá kerültek bevésésre.

 

 

A távolságban több és hosszabb utazást igénylő látnivalók közül az egyik, amely – a nagyon tiszta, roppant elegáns és gyors, valamint az idelátogató nyelvet nem beszélő turistát is kellően tájékoztató elővárosi vasúton is megközelíthető és – maradandó helyet követelt emlékezetemben az a Tízezer Buddha-kolostor és a hozzá vezető rövidebb, de meredekebb és a hosszabb, de lankásabb közel 400 lépcsősorból álló „ösvény”, amelynek mindkét oldalán megszámlálhatatlan közepes emberméretű aranyozott Buddha-szobrok állnak, és amelyek között két egyforma arcú (testtartású, öltözetet viselő) szobor nincs. Feljutva a kolostorhoz megcsodálhatjuk az ott látható öt templomot, két díszes pavilont és a kilencemeletes piros színűre festett pagodát, amely belülről szintén megmászható a vállalkozók részéről, de megéri a fáradságot, mivel szintjeiről gyönyörű kilátás nyílik a völgyben elterülő településre. A szentélyben található az a 10.000 (ma már kb. 13.000) kis méretű (tenyérben elférő) a földtől a plafonig épített polcrendszeren elhelyezett Buddha-szobor „rengeteg”, amelyről a kolostor a nevét kapta, számszerűségének ellenőrzése reménytelen vállalkozás, kivitelezése pedig már menet közben nyakmerevedéssel jár. Itt olvasható Buddha öt „felismerése” amelynek segítségével az ember utat talál az élet elkerülhetetlen viharai között. A fordítás nehézségeit is figyelembe véve engem az ötödik felismerés gondolkodtatott el: Csak tetteim tartoznak valóban hozzám. Tetteim következményeit azonban nem kerülhetem el. Tetteim alkotják a talajt, amelyen állok. Megcsodálhatjuk továbbá a lótuszvirágok gyönyörű színpompáját és olvashatunk még a szerzetesi létformáról néhány alapkövetelményt is (például): Az igazi szerzetes (barát) nem koldul, aki koldul az hamis.

 

 

Egynapos kényelmes sétában és felejthetetlen látnivalóban részesülhetünk, ha a Hongkong-szigetről komppal átmegyünk Lantau-szigetére, ahol valamikor három szerzetes azért vonult el a világ zajától, hogy Buddhát imádják. Mára a kis ház és környéke Hong Kong leghíresebb látványosságává fejlődött, melynek legmagasabb pontjára épült a világ talán legnagyobb (26 méteres) bronzból öntött lótusztrónon (a lótusz a buddhizmusban a tisztaságot jelképezi) ülő Buddha szobor, ahol kegyelettel őrzik Buddha egyik fogát, szent ereklyeként. A szoborhoz 260 lépcsőfok vezet fel, de a látvány megéri a mászás fáradságát, még akkor is, ha a szobor lenyűgöző mérete inkább csak lentről érzékelhető. A lépcsősor két oldalán buddhista szentek szobrai állnak, melyek feladata a menny megőrzése, hogy a megvilágosodást a halandók is elérhessék. A szobor alatti völgyben található a Po Lin (Ékes lótusz) kolostor, amelynek megközelítése ma már egy külön érdekesség, de nem a holdújév alkalmával, amikor az ünnep adta munkaszünet miatt közel 2,5 órás sorban állás után sikerült csak beülni a libegő (függővasút) egyik kabinjába (amelynek alja átlátszó nemcsak drágább volt, de további egyórás várakozást is igényelt volna) ahonnan a völgyből - a hegy tetején kialakított különlegesen színes és díszes („kulturális”) faluba és a kolostorba - felvezető 6 kilométeres út alatt pazar kilátás nyílott a környező hegyvidékre és a tengerre, valamint Lantau szigetére. Fent, a működő kolostort füstölők, hatalmas méretű dobok (melyet bárki megütlegelhetett kérve Buddha és az istenek segítségét saját erejének megsokszorozásához a szoborhoz vezető lépcsősor megmászásának fizikai támogatására) és kegytárgyakat árusító bódék vették körbe, melyek megtekintéséért a múló időre nem figyelő bámészkodó nagy „árat” fizetett, mivel helyi ismeret hiányában a függővasútra retúrjegyet váltott turista a hosszú sorban állás következtében könnyen lemaradhatott (én is így jártam) a visszaútról. A lemaradó, pórul jártakat később, buszok sokasága szállította le a völgybe a kompkikötőhöz.

 

 

Macau (Makaó) állítólag a világ „második Las Vegasa”, pénzforgalma viszont megelőzi névadóját, összképét tekintve azonban (véleményem szerint) annak csupán gyenge utánzata. Ennek ellenére meglátogatása nélkül Hong Kong-ból vétek hazajönni, „körbejárása” viszont legalább egy teljes napot igényel. Az átkelőhajó (vízibusz) a hosszú tengeri utat oda és vissza is kb. egy-egy óra alatt - gyors ütemben haladva - kényelmes, számozott, széltől víztől védett utastéri ülőhelyek biztosítása mellett teszi meg. Kiszálláskor, kulturált körülmények közepette és viszonylag rövid idő alatt eshetünk át az úti okmányok (és az arc) szigorú ellenőrzésének procedúráján. Ezt követően múzeumba illő autóbusszal - roppant veszélyesen vezető pilótával a fülkében - érhetjük el a Makaó torony épületét, amely (első ránézésre) a Las Vegas-i torony majdnem hű másolata. A torony 58-61. emeletéről, az üveg-plexin keresztül, tiszta időben, gyönyörű kilátás nyílik a városra, meglepetésként egyes helyeken még a padlózat is átlátszó, aminek következtében a hatalmas mélység láttán, e métereken a szédülős emberek villámgyorsan átrohannak, vagy csak csukott szemmel mernek átsétálni rajta. A legbátrabbak, öv és kötelek biztosítása mellett, a torony kerületét kívülről is körbe sétálhatják (e játéklehetőséget Las Vegasban hiába keressük). A toronyból a legcsodásabb látvány az igen hosszú, de kecses megjelenésű Thaifa-híd, amely - az autóközlekedést szolgálva - az óceán-öböl fölött áthaladva a két partszakaszt köti össze.

 

 

A városban sétálva aligha kerülhetjük el az indiai fügefák által szegélyezett sugárutat, melynek két oldalán a látnivalót jó néhány viszonylag épségben maradt/lévő történelmi épület szolgáltatja. Külön látványosság az 1638 óta működőképes világítótorony és az erőd a védőbástyával, ahova – a város legmagasabb pontjára (kb. 109 m) – libegővel is fel lehet jutni, s ahonnan a városra teljes körű rálátás nyílik. Kihagyhatatlan látnivaló az a katedrális(rom), amelynek csak a homlokzati fala és díszes mozaikpadlója maradt fenn a turisták örömére (hátoldalról acélállványzattal megtámasztva), továbbá a Lojális szenátus épülete (melynek neve emléket állít azon hősi tettnek, hogy Makaó a 17. században, amikor Spanyolország elfoglalta Portugáliát nem ismerte el a spanyol uralmat), ma a helyhatóságnak ad otthont, valamint a Kormányzósági épület, melynek - építészeti stílusa a régebbi időket idézi - könyvtára és ülésterme azonban elegáns és egyben tekintélyt parancsoló. A Lou Limleoc kert nemcsak látványosság, hanem - a nagy melegben - árnyas fái, lótuszos medencéi körében kényelmes pihenőhely is. A városon belül mindig nagy a tömeg, sok az utcai árus, akik „mindenféle” nyelven hangosan kínálnak kóstolót (szó szerint értve) portékáikból, amelyek „fogyaszthatósági szavatossága” ránézéssel nem állapítható meg, nevük pedig csak kínai, portugál vagy spanyol nyelven olvasható. Európai szemmel nézve nem igazán gyönyörködtető, de azért érdekes látványosságot kínál az az utca, amelynek mindkét oldalán kínai és különböző antik bútorokat (asztalokat, székeket, útiládákat, szekrényeket stb.) árusító - utcáról nyíló kirakattal rendelkező - üzleteket találunk (nevezetességüket az adja, hogy valamennyi bútordarab itt sokkal olcsóbb, mint a hongkongi üzletekben). A nézelődés közbeni nassoláshoz szükséges kisebb értékű vásárlást megnehezíti, hogy a régebbi pénzérmék is forgalomban vannak és lehet velük fizetni is, de értékük a pénzérmén nincs feltüntetve, így az általuk képviselt „vásárlóerőt” legfeljebb csak méretük alapján lehet megbecsülni, amely nem feltétlen és minden esetben egyezik a pult másik oldalán álló elárusító becslésével (vitára már csak a nyelvi nehézségek miatt sincs lehetőség, de nem is érdemes ilyet kezdeményezni, mivel itt az alapelv: a bizalom! A bankkártyát azonban ezen elv ellenére, a legtöbb helyen nem fogadják el.). Ezzel szemben különleges élményben volt részem, amikor Hong Kong-ban az egyik bank automatából „Citybank” kártyával úgy lehetett pénzhez jutni, hogy az automata magyarul üdvözölte (regisztrálta) a kártya tulajdonosát, majd magyar nyelven kínálta fel a választékot és a művelet végén magyar nyelvű bizonylatot adva magyarul köszönt el az ügyféltől.

 

 

A szigetről távozóban azon gondolkodtam, vajon melyik Las Vegas a giccsesebb, az eredeti vagy a makaói? Egy azonban holtbiztos: mindkét helyen egyforma az esély a nyerésre és a veszítésre is, ennek megtapasztalására azonban Makaón egyetlen kirándulós nap nem bizonyult elegendőnek!

 

 

Hong Kong-tól búcsút venni a tengerparttal érdemes, a Repulse-öböl erre igen alkalmas, homokos strandja ápolt és tiszta, ugyanez mondható el az öböl vizéről is, bár hőfoka a fürdésre még nem volt alkalmas. Azonban a cipőt levetve, a nadrágszárat pedig feltűrve a tenger vizében gyalogolva élvezetes sétát tettem a hosszúra nyúló strandszakaszon megcsodálva közben a vízimentők – pillanatnyilag üresen álló – „kilátótornyait” odaképzelve az amerikai Bay Watch filmsorozatból megismert vízimentő-szépségeket. Visszaútban a partszakasz déli végén megtekintettem az életmentők klubját is, ahol több istenség és mesebeli szörny szobra áll. Persze e hely nem csupán ezért nevezetes és kihagyhatatlan. Elutazásom előtt lenyűgöző filozófiai (mese-monda) felvezetés közepette beszéltek nekem arról, hogy a feng shui nem csak egy létező filozófiai elmélet, hanem városépítészetileg és városvezetésileg is (kisebb-nagyobb mértékben) hivatalosan és tudatosan is követett életelv, amelynek hívői és nem hívői (tárgyi megvalósítói és ellenzői) külön tábort képezve küzdenek egymás ellen, de előbb vagy utóbb ezen természetfilozófiai elv követői fölénybe fognak kerülni és ez a helyzet Hong Kong-ban már – állítólag – a valóságban is érzékelhető?

 

 

A feng shui – laikusként értve és elmondva – a természet, a szél és a víz filozófiája, melynek lényege és célja a csí (a természet lélegzetének energiája) áramlásának és a hegy, a víz, a tér, az épület stb. energiájának (mivel a világegyetemben mindennek van saját energiája, amely hat a csí áramlására) összhangba hozása, hogy eredményeként megteremtődjön a jószerencse, illetve a gazdagság és az egészség. Ezt az összhangot (harmóniát) igyekszik megtalálni a feng shui mester. Ezen elv alapján bírálják a fentiekben már bemutatott Bank of Chína toronyépületet, mivel az épület egymásba fonódó, hegyes csúcsban végződő háromszögei éles pengékre emlékeztetnek, melynek rossz feng shui hatását tovább súlyosbítja, hogy az épület egy sárkány hátára épült és kettészeli a panorámát. Ezzel szemben a Repulse-öböl hegyoldalába hullámosan épített apartman házak – amelynek lakásárai a csillagos éggel vetekszenek – követik a mögötte húzódó hegyoldal vonulatát és e hullámosan hosszú, több emelet magasságú építmény közepében egy hatalmas méretű négyszögletes nyílás található, amely mintegy állandóan nyitva álló hatalmas kapu lehetővé teszi, hogy a hegyről a sárkány akadály nélkül lejöhessen a tengerhez inni. Mindez nemcsak filozófiaként/meseként hangzik szépen, de eredménye a maga létező valóságában meg is csodálható, látványa pedig elgondolkodásra készteti a hitetlenül bámészkodó, szemlélődő embernek nevezett „élőlényt”!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ahogy elnézem a hegyvonulatot követő, szinte hullámzó építményt, amely belesimul a mögötte lévő természetes tájba és magára ölti az előtte elterülő végtelen tenger hullámvonalait és nem elzár (elkerít) valamit (valakit) valamitől (valakitől), hanem tudatos módon felkínálja a „szabad” utat a hegyen élő sárkánynak, hogy akadálytalanul, nem kényszerülve a valaminek (valakinek) az állandó meg/kikerülésére, lesétálhasson a szellős tengerpartra szabad tengeri levegőt szippantani, a tenger hűs vizében örömére szabadon megmártózni és szomját oltani a tenger sós vizével. Úgy éreztem, hogy egy olyan távoli jövőben járok, ahol a természet még természet, az emberek még emberek, azaz nem csupán „élőlények”, akik (amik) csak ösztöneikre hagyatkozva cselekednek, pusztítva önmagukat és a természetet, amely létrehozta őket, és amely életfeltételt biztosít számukra. Akik még tudatosan vigyázzák természet adta szabadságukat, emberi méltóságukat és még tudnak úgy élni egymással és egymás mellett, hogy közben tisztelik a mítoszsárkányokat és a maguk teremtette mítoszisteneket, a város tervezésében és építésében pedig egyenlő tárgyalópartnernek tekintve a természetet, környezetet alakító tevékenységükbe beleszólást engedve figyelembe veszik a természet törvényeit és ajánlásait a harmonikus együtt létezés és együttélés biztosítása és fenntartása végett.

 

 

Éreztem, nem otthon, de még csak nem is odahaza vagyok és nem is csupán álmodozom, hiszen az igazi és „jó” magyar ember mindig csak magára hallgat, nem engedve döntés közelbe magán kívül senkit és semmit, amely semleges és higgadt tanácsaival mágneses iránytűként mutatná az előre vezető utat, amely megépíthető és nem csupán használható, hanem élhető és szerethető is, mivel hasznosításából/használatából nem rekeszt ki senkit és semmit, mert tud együtt élni önmagával, családjával, közeli és távoli rokonaival, szomszédjaival, határon belül és azon túl is, a természettel, a maga alkotta teremtményekkel, szabályokkal, erkölccsel, filozófiával, hitével, álmaival, nem gyűlölve a másikat és senkit nem akar legyőzni, megsemmisíteni, vagy erődítményszerű kerítésnek látszó kínai-fallal másokat/önmagát körbe keríteni, választási ciklusonként pedig nem viselkedik Kőműves Kelemenként - éjjel nem bontja le, amit előző napon nagy gonddal mások felépítettek - és jól érzi magát az általa elfoglalt és birtokba vett földrajzi „medencében” és kérés, kopogtatás nélkül is beengedi Dévénynél - az önálló és szabadon szárnyaló, alkotó gondolkodást hozó - új időknek új dalait!

 

 

Hong Kong, 2011. február 6.