Fogarasi József

Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal-a nevében Örömmel értesített s egyben gratulált bírósági ülnöknek történt megválasztásomhoz - névre szólóan megcímzett és saját kezűleg alá is írt és lepecsételt levélben - az illetékes osztályvezető, valamint tájékoztatott arról, hogy az eskütételről és a megbízólevél átadásáról a Fővárosi Munkaügyi Bíróság gondoskodik, melynek időpontjáról és helyszínéről levélben fognak értesíteni. (E kézhez vett levél úgy formájában, mint tartalmában és stílusában újszerűen hatott rám; végre – gondoltam – egy „hivalkodástól” mentes, szakmailag kulturált és majdnem hibátlan s egyben elegánsan visszafogott levelet kaptam egy állami hatóságtól.)

Elégedetten vártam az értesítést, amely 2011. május 18-án meg is érkezett. E levél azonban stílusában és „hibátlanságában” is különbözött az előbbitől (úgy tűnik e különbség miatt ténylegesen is lesz mit csiszolni az újonnan kiépülő államrendben a végrehajtó-hatalom hatósága és az igazságszolgáltatás hatósága „szolgáltató hangneme” között elsősorban ez utóbbi hatalmi ág polgárközelségét és szakmai-emberi szalonképességét illetően).

Bár magától a Fővárosi Munkaügyi Bíróság Elnökétől származott az értesítés, amelyről nem hiányzott az elnök saját kezű aláírása és a bíróság hivatalos pecsétlenyomata sem, de mindez nem egyedi, hanem fénymásolt „egyen-levélként” került kivitelezésre és kézbesítésre. Továbbá, ugyan „Tisztelt Ülnök Kolléga”-ként lettem megszólítva, én azonban jobban örültem volna, ha Tisztelt Elnök-bíró Kolléga első alkalommal levelében - kevésbé hivatalos és rideg stílusban és - a nevemen szólított volna meg. Ennek ellenére jólesett, hogy az Elnök-bíró kollégának tekintett, de a rövid és kimért s egyben hűvösen távolságtartó mondatok óvatosságra intettek. A levél spórolósan csupán a lényeget tartalmazta: „Budapest Főváros Közgyűlése 2011. április 27-én megválasztotta Önt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságra ülnöknek. Az eskütételre és a megbízólevelek átadására 2011. május 23-án 14.00 órakor kerül sor a Fővárosi Munkaügyi Bíróság könyvtárában.”

[Megjegyzem: jelenleg nem „Budapest Főváros”-nak van Közgyűlése, hanem Budapest Főváros Önkormányzata képviselő-testületét hívják Közgyűlésnek, másrészt a hivatalos bírósági értesítőből kimaradt az eskütétel helyszínének - a Fővárosi Munkaügyi Bíróság és könyvtárának - pontos (kerület, utca, szám, emelet, ajtó) címe! E hiányosságoknak – az önkormányzati közigazgatás kollokviumi és alapvizsgáján – hallgatóim valamennyi tagozaton tanúsíthatják, ismétlés a következménye mindannyiszor.]

Igaz, a Bíróság címe a borítékon megtalálható, de a borítékot - rajtam kívül - ki szokta megőrizni? (Bevallom engem is csak a bíróságok előtti állandó bizonyítás kényszerűsége vitt rá e „fontos” és nélkülözhetetlen buzgóságra.) A borítékon viszont címként „Királyfürdő u. 4.” áll, amely utca talán csak a naprakész térképeken olvasható, na persze – hallom belülről a kész választ – ott az internet, és aki ilyennel nem rendelkezik? Az menjen taxival?! [Ellenérvként: mintha rémlene, hogy létezik egy (jog)szabály, amely szerint bizonyos ideig (1 vagy 2 évig?) átlósan áthúzva - de olvashatóan - a régi utca nevét is fel kellene tüntetni, lehet, hogy a borítékokon nem, de az utcatáblá(ko)n bizonyosan igen! Ennek ellenére a régi cím mindkettőről hiányzott! Ja, a Bíróság oldalbejáratánál a régi utca neve is fel volt tüntetve, de odáig el is kell jutni!]

Túljutva e „Ki Mit Tud” és a „Keresd Magad” népi játékon a Bíróság bejáratánál már vártak „minket”, kísérővel beszállhattunk a liftbe és felmehettünk a Könyvtárba, ahol jutalomként a kinti 30 C˚ mellé + 10 C˚ párosult, a légkondicionáló ugyanis csak az „ünnepi aktus” megkezdését követően indult be. Addigra már a kb. 50 főre méretezett teremben legalább 100-an tülekedve (állva, ülve) és izzadva várták a magasztos esemény kezdetét. Mint az első bálos gyermek az ünnepi eseményre én is (bár szinte valamennyi egyetemen töltött munkanapomon ez a magam számára megkövetelt viselet) öltönyt és nyakkendőt öltöttem és mivel leülni nem lehetett, fogast nem látván a zakót kénytelen voltam a karomra borítani. Mértékkel ugyan, de kezdtem magamban megsajnálni a bíró „kollégákat”, talárban ilyen melegben milyen borzasztó lehet, míg az ülnököknek ezt a sajátos egyenruhát nem kell viselniük, de e gondolatsor végére érve azonnal „mintát” kaptunk a magyar bíróság „arisztokratikus felsőbbségéről”.

Megérkezett az elnök, majd beszéde közben egy másik bíró – aki ugyan az elnöki beszéd közben bemutatást nyert, de hátul neve és beosztása nem volt hallható – mindez megismétlődött a harmadik, késve érkezett bíró esetében, mindhármukról hiányzott a talár, egyszerű, könnyű nyári utcai viseletben voltak, szemben a nagyobbrészt „kiöltözött” ülnökökkel (az egyik bíró helyében én biztos, hogy csak fodrászt követően jöttem volna e terembe az ünnepi eseményre; részükre a késés ellenére volt fenntartott hely, csak remélni lehet, hogy tárgyalás esetén nem szoktak késni).

Az előadó bíró szólt az ülnöki tevékenység megtisztelő magasztos voltáról, továbbá arról, hogy nem mindenki lehet ülnök (körbenézve úgy láttam, mintha néhány ülnök évekre – ciklusokra – szóló bérlettel rendelkezne); az elhangzottak szerint az ülnök nélkülözhetetlen a bírósági munkában (az egyik mögöttem álló hölgy megjegyezte, hogy ő úgy látszik a nélkülözhető kategóriába tartozik mivel, hogy már második ciklusát tölti, de még egyszer sem osztották be, e tényt magamban saját példám alapján meg tudtam erősíteni); azt is hallhattuk, miszerint vannak évek óta jól együtt dolgozó tanácsok, ahol ezt az egységet nem célszerű megbontani, míg vannak, akikre a „beugrás” szintjén lehet számítani; az esküt követően két héten belül a jelenléti íven feltüntetett telefonszámon mindenkivel egyeztetni fognak a beosztást illetően, hangzott a tájékoztatás. Ezt követően rövid ismertető következett az ülnöki tevékenység mibenlétéről és ellátásának általános módszertanáról (talán célszerűbb lett volna nemcsak a meleg, de praktikus okok miatt is legalább két csoportra bontva kivenni az esküt és beszélni az ülnöki mibenlét tartalmáról; külön időpontot adva a már „ülnökösködött” és külön a még ilyen feladatot nem végzett ülnökök részére).      

A szóban elhangzottak közül jólesően nyugtázták a jelenlévő ülnökök – melyeket az írásos tájékoztató is fontosnak tartott kiemelni – hogy „Az ülnököknek az ítélkezésben a hivatásos bírákkal azonos jogaik és kötelezettségeik vannak.”, melynek következtében „A megválasztott ülnöknek bírói esküt kell tennie.” illetve „Az ülnököt az igazságszolgáltatásban való részvételével összefüggő cselekménye tekintetében az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló … törvényben meghatározott tartalommal mentelmi jog illeti meg.” Továbbá „Az ülnököt a bíróság elnöke hívja be és osztja be az ítélkező tanácsba …, melynek gyakorlása idejére átlagkereset, illetőleg tiszteletdíj illeti meg…” Majd megtudtuk, hogy a „nép” képviseletének köszönhetően a tárgyalások során nem kell talárt viselnünk, elegendő a szolid hétköznapi (utcai) ruha.

Ezt követően – mielőtt még bárki túlzottan beleélhette volna magát az értesítő levélben foglalt – Tisztelt Ülnök Kolléga! megszólítás tényleges jelentéstartalmába, valamint az előbbiekben elhangzott és leírt „egyenjogúságba” – pedig a hatályos Alkotmány szerint „A törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák is részt vesznek az ítélkezésben.” (Tehát az ülnök is „bíró” csupán nem hivatásos) – jött a nem várt „fekete leves”: nem fogunk (bírói/ülnöki) igazolványt kapni (pedig máshol adnak), mivel úgy sem lesz rá szükség, hiszen úgy is a porta előtt kell elmennünk és majd a portás az adott tárgyalási napon a tárgyalási jegyzék alapján (beazonosítást követően) beenged minket az épületbe, melyen belül mozgás lehetőségünk úgy sem igen lenne, mivel ülnöki szobával a bíróság nem rendelkezik, így az épületen belül egyedül a tárgyalóteremben tartózkodhatunk, más emeleti helyiség beleértve a könyvtárszobát is részünkről nem látogatható; büfé nincs ezért mindenki magával hozza az (esetleg) egész napra szükséges étel/ital szükségletét/igényét; kérdésre, hogy akkor hogyan készülhetünk fel a tárgyalandó ügyből, hol tekinthetjük meg az ügy iratait és a vonatkozó jogszabályokat, irodalmakat a válasz sajátságosan hangzott: nem lesz rá szükség, az ügyből a bíró készül fel és amennyiben nekünk kérdésünk lenne akkor azt egy cetlire felírjuk és a pulpituson (úgy is a bíró két oldalán ülünk) átadjuk a bírónak, aki majd felteszi a kérdést. Az kérdésként nem hangzott el, hogy vajon a bíró szobájába bemehetünk–e és amennyiben igen akkor mennyi ideig tartózkodhatunk ott, illetve használhatjuk-e a bíróság infrastruktúráját (telefon, számítógép, nyomtató, fénymásoló stb.), a személyzeti WC (mosdó) megillet-e minket (pedig bizonyára tanulságos lett volna a válasz tartalma) stb.?

Külön, névszerinti megszólításra két korábban is ülnökként tevékenykedett személy a tömegből előbújva - a váratlanság miatt - hebegve-habogva mondott még valamit, amelyet hangosítás hiányában nem mindenütt lehetett érteni, kiderült, hogy a legfontosabb dolog az ülnöki írásbeli tájékoztatóból az ülnöki díjazással összefüggő adminisztráció (hol és hogyan kell azt intézni) és az SZJA nyilatkozat kitöltése és leadása. Az összegszerűség hallatára egynéhány ülnöknek tátva maradt a szája, a foglalkoztatási jogviszonyban állókat az adott teljes (24 órából álló) napra átlagkeresetük, míg a nyugdíjasokat tiszteletdíj illeti meg, amelynek összege (KAPASZKODJON MEG MINDENKI) bruttó 4.238-Ft, amelyet a bíróság térít meg saját költségvetéséből! Szerintem ennél az összegnél (amely nemcsak, hogy nem méltó a bíróval azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkező ülnökhöz, de reá nézve egyben durván megalázó is)  még a portás és a takarító személyzet is többet kap egy napra, így aztán érthető, hogy a tárgyalásokra miért a nyugdíjasokat hívják be bérleti rendszerességgel!

A felocsúdást mindenki számára az „ünnepélyes” eskütétel következik elhangzása hozta meg (amelynek körülményeiből sok minden mellett, az ünnepélyesség biztosan hiányzott!), az ülők a melegtől kissé elcsigázva felálltak, míg az eddig is állók állva maradva a másik lábukra helyezve testsúlyukat az elnök-asszony előmondását követően hangosan felmondták a bírói eskü [1997. évi LXVII. törvény – továbbiakban: Bjt. – 126. § (1) bekezdés] 2011. március 1-je óta hatályos szövegét:  "Én..................................a Magyar Köztársaság bírája esküszöm, hogy hazámhoz mindig hű leszek. Az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom; a minősített adatot megőrzöm. Fogadom, hogy a rám bízott ügyeket tisztességes eljárásban, részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, kizárólag a törvényeknek megfelelően bírálom el. Hivatásom gyakorlása során az igazságosság és a méltányosság vezérel (az esküt tevő meggyőződésének megfelelően: Isten engem úgy segéljen).” [Bjt. 13.§ (1) bekezdés], majd hosszas és fáradságos sorban állást követően mindenki átvehette megbízólevelét és rögzíthette a jelenléti íven elérhetőségi telefonszámait.[Mivel esküokmányt senki nem írt alá, nem is volt ilyen előkészítve, véleményem szerint az eskü letételének jogszerűsége, illetve utólagos igazolása/bizonyítása aggályosnak tekinthető/tekintendő (arra is figyelemmel, hogy a Megbízólevél kiállítási dátuma 2011. május 11.)! A Bjt. IX. Fejezet Személyi nyilvántartás 100. § (1) bekezdése szerint „A bírákról a (2) bekezdésben foglalt tartalommal személyi nyilvántartást kell vezetni.”(2) „A személyi nyilvántartás … az esküokmányt … tartalmazza.”]

A fenti tények ismeretében MINDEZ borzalmas, megalázó és méltatlan egy jogállam és különösen a már kihirdetett Magyarország Alaptörvényéhez (is), különösen annak Nemzeti Hitvallás címet viselő felvezető részének emelkedett hangvételű tartalmához!

Az idő elérkezett: meg kellene fontolni – és a hétköznapok gyakorlatában is megvalósítani – az ülnöki jogintézmény méltóságának a bírói jogállás minősége szintjére történő emelését, avagy e jogintézmény megszüntetését, esetleg az esküdt bíráskodás esküdtjeivel történő felváltását. Jelenleg – eddig is vallott álláspontom szerint – az ülnöki méltóság, az ülnökök jogainak, érdekeinek és foglalkoztatásuk képviselete és védelme érdekében célszerű lenne megfontolni – a Bírák Egyesületébe történő befogadásuk megtagadása esetén – a Bírósági Ülnökök Egyesülete önálló létrehozásának megszervezését, majd működtetését, saját etikai szabályrendszer kidolgozása és alkalmazása mellett. A nem foglalkoztatott ülnököket pedig be lehetne osztani a 62. életévük betöltése miatt nyugdíjba vonuló hivatásos bírákból álló háromfős tanácsokban megüresedő helyekre, amely révén ellensúlyozni lehetne a „kényszerű nyugdíjazás” következtében állítólag várható ügyszám- és hátralékemelkedés káros hatásait.[Egyébként is a háromfős bírói tanácsokban folyamatosan leginkább csak két fő „dolgozik”, az ügy előadó bírája és a tanácselnök, míg a harmadik – a „szavazó” – bíró legtöbbször csak hallgat; kérdezni vagy az ügy tárgyalása során közbeszólni igen ritkán szokott; de az sem kizárt,hogy csak fizikailag van ténylegesen jelen a tárgyalóterem bírói pulpitusán, esetleg üveges szemekkel mered maga elé, néha nyitott szemmel bóbiskol, rajzol, firkál vagy ujjai kalapácsszerű mozgatásával fejezi ki rosszallását a peres felek eltúlzottan hosszúra nyúló  megnyilatkozásaival arányosan múló idő miatt.]

Budapest, 2011. május 26.