Fogarasi József

Panem et circenses!

2011. május 03. kedd

 

 

Az ismert római regula szerint a tömeg nyugalmát kenyérrel és „cirkusszal” lehet leginkább megvásárolva biztosítani. Az irodalmibb értelmezés a kenyeret az élelem, míg a „cirkuszt” a szórakoztató játék, látványos és lenyűgöző esemény szavakkal, kifejezésekkel igyekszik helyettesíteni. A kenyér és az élelem ingyenes osztogatásának tömegnyugtató jelentőségét ezúttal nem ecseteljük, mivel mindkettő elmaradt. Látványos, tömeges eseményekben viszont az elmúlt két hétben nem szűkölködtünk. Az elektronikus média jóvoltából valamennyit egyenes közvetítésben szemlélhettük ülve a televízió előtt, egyéni anyagi teherbírásunknak megfelelő mennyiségű szilárd és folyékony táplálék nassolása közepette.

 

 

Az egyes események számbavétele és nevesítése különösebb jelentőséggel nem bír, azokat csupán beharangozásuk, kivitelezésük méltósága és látványossága, illetve a szemlélő által látott és érzékelt lelki, fizikai élménye utólagos összevethetősége és értékelése miatt érdemes felidézni. A Húsvét egyházi ünnepének római és hazai látványosságának helyszínei, előkészítésük figyelemmel kísérhetősége, a lebonyolítás (és a kommentálás) hibátlansága, szemet-lelket-szívet melengető méltósága, maradandó érzelemazonosulást eredményezett a nézők százezreiben. Szinte ugyanez mondható el II. János Pál pápa boldoggá avatásának szertatásával összefüggésben is. A királyi esküvő ceremóniája, majd az „alattvalók” köszöntése, üdvözlése azonban már közelebb állt a jó értelemben vett – a népet is szórakoztató – világméretű cirkuszi látvány-Shaw műfajához, mint a mindennapok „ünnepi” valóságához.

 

 

Mindezen méltóság és szuggesztív hatás biztosította keret közepette került sor – hatvan év kihagyásával – ezeréves múltunkat és a még több ezer-éves jövőnket összekötő ország-törvény ünnepélyesnek kikiáltott aláírására Húsvét hétfőn, ország, világ szemodapillantása mellett. De milyen előzményeket követően!? A minden jövőt megalapozó választási kampányban a „tömegnek” senki sem ígért új, múlt- és jövő-törvényt, így aztán nem csoda, hogy teljesen felkészületlenül érte a tömeg-egyént a „kérdések az új alkotmányról” című leirat, amelyben csupán három, néhol négy, előre megírt lehetőség közül választva fogalmazhatta meg „saját” véleményét. Csalódás akkor érte, amikor az ünnepélyes elnöki aláírást követően végérvényesen megbizonyosodhatott arról, miszerint az új alkotmányhoz kért véleményét más kontextusban hasznosították, avagy csupán jegelték egy később megszületendő igazi, új alkotmány megalkotásáig.

 

 

A „tömeg magyar” azonban nem maradt „arénába zárt” izgalom nélkül, hiszen végig szurkolhatta a tavaly ősszel nevesített ígérvényfolyam mindkét félidejét: a játékrész első felében az ország 2012 végére, avagy a felgyorsított tempó sikereként ez év Húsvétjára, locsolási ajándékot fog kapni? Népünket – a két félidő közötti szünetben – a töprengő feszültségből, a szórakoztató játék szabályainak rugalmassága térítette magához: az sem kizárt – hangoztatták a politika hatalmasságai – hogy most már Húsvét hétfő ezen túl mindig április 25-ére fog esni! E lehetséges szabályokat azonban a „játékvezető” menet közben kétszer is felülírta: egyrészt, az alkotmány elnevezését Alaptörvényre változtatta, másrészt a Húsvét hétfőt nem az alaptörvény megszavazásához, hanem csupán a megszavazott törvénynek a köztársaság elnöke általi aláírásához igazította.

 

 

Az aláírás ceremóniájának előkészítése azonban igazi közép-keleti hagyományokat követett: a már ismert – titkolódzás, elhallgatás, mellébeszélés – módszerek alkalmazásának bevetésével. Az aláírás tényleges helyszíne - hivatalosan - még véletlenül sem szivárgott ki, ezért aztán a helyszínt illetően megindult az össznépi találgatásos társasjáték a határon belül és a határon kívül élő magyarok és nem magyarok részvételével: Esztergom főszékesegyház, Székesfehérvár az Árpád házi királyok nyughelye, a Parlament Szent korona melletti kupolarésze, Verecke, tartalékként még a Vatikán lehetősége is felmerült. Végezetül, a nép megnyugodva vette tudomásul, hogy takarékossági szempontokra is figyelemmel a Sándor palota lesz az aláírás tényleges helyszíne és nem lesz légi-, vízi parádé, se tűzijáték, de még a mazsorettek színpompás felvonulása is elmarad.

 

 

Így aztán mindenki izgatottan ülve a televízió képernyője előtt feszülten várakozott a győzelem napjára eső nagy magyar történelmi esemény megtörténtére. Előzetesként viszont kénytelen volt végigszenvedni a stúdióba szakértőként behívott, egymás mellett azonban elbeszélő, két történész-politológus semmitmondó elmélkedését. Majd végre megszólalt a déli harangszó és a „tömeg” verejtékezve, ujjait tördelve kezdett szorítani az élsportoló államelnöknek, hogy a Sándor palota, vívó pást hosszúságú folyosóján katonás testtartással végig sétálva botlás nélkül jusson el az elnöki íróasztalig és ott helyesírási hiba nélkül láthassa el a történelmi jelentőségű okmányt kézjegyével.

 

 

A várakozással ellentétben azonban nem egy erőtől duzzadó délceg testtartású férfi, hanem egy fáradt, öregedő ember benyomását keltő személy lépett az elnöki dolgozószobába, aki öt lépést előre téve, óvatosan leült az íróasztalhoz és - az aláíró kéz mozgására fókuszáló kamera kíséretében - villámgyorsan aláírta az alaptörvényt majd felállva, szemmozgásával az íráskivetítőt követve elmondta, de inkább csak felolvasta az előre elkészített beszéde(é)t. E gyorsaság és a kézre figyelő kamera által közvetített kép kapcsán a nézőnek az a benyomása támadhatott, mintha az aláírási rész csupán a nézők számára bevágott, előre felvett „filmkocka” lett volna.

 

 

A történelmi jelentőségű eseményhez mért és várt innovatív látványosság, amelynek eredményeként az aláírás utolsó betűjének leírásakor az informatika segítségével Magyarország alaptörvényének a hivatalos lapban történő elektronikus kihirdetése, akár a televízió nézőközönsége előtt megjelenítve is megtörténhetett volna, elmaradt. Szintúgy, a nyomdatechnika által gyors kivitelezésben előállított első néhány kinyomtatott példánynak a személyesen résztvevő meghívottak számára történő átadása is. Mindennek következtében a grandiózusnak kikiáltott történelmi pillanat a nagyvilág számára csupán egy szimpla hétköznapi eseménnyé degradálódva, lopakodva vonult be Magyarország „újkori” történelmébe: az Alaptörvény „Isten, áldd meg a magyart” kezdő, sóhaja és az Alaptörvény záró, óhaja „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” kíséretében.

 

 

Budapest, 2011. május 3.

 

 

Fogarasi József

egyetemi oktató (BCE)

 

 

Honlapon közzétett szöveget lásd itt

Publikált szöveget lásd: Fogarasi József: Panem et circenses! In: Népszava. 2011. május 11. (138. évf. 109. sz.) p. 7. [ISSN 0133-1701]