Fogarasi József

Újság-előfizetés

2011. április 14. csütörtök

 

 

Vajon a polgár miért is fizet elő egy vagy több újságra? A válasz annyira evidens, hogy e kérdéssel nem is kellene foglalkozni. Általában más országokban ez így is van rendjén, de sajnos e tekintetben ma még itthon, Magyarországon vagyunk. Nem szeretem a reggelt egy újságos standnál sorban állással kezdeni, az „éppen elfogyott” kifejezést sem szívesen veszem tudomásul, hiszen ez esetben egy újabb árust kell keresnem. És a reggeli forgatagban a számlát is csak kényszeredetten állítják ki, ráadásul legtöbbször csupán a vásárló külön, reklamáló kérésre stb.

 

 

Mindent összevetve, az előfizetéssel a magam számára megveszem a kényelmet: az adott napilapot reggel legkésőbb 8.00 óráig frissen vehetem a kezembe és még otthon a fotelben vagy a munkahelyemen a tanórák kezdete előtt, viszonylag kényelmes körülmények közepette lapozhatom át és olvashatom el a figyelmemet felkeltő írásokat. Másrészt, anyagi áldozatot is hozok, hiszen az előfizetéssel negyedévre, félévre, de akár egy évre előre, kifizetem az újság árát, igaz ez az összeg a napi vásárláshoz képest ugyan sokkal előnyösebb, de mégiscsak arról van szó, hogy az újság előállítója számára hitelt biztosítok, mégpedig egy olyan termékre, amely még nem készült el, sőt, esetleg soha nem is fog elkészülni.

 

 

Tehát, nem tekinthető vigasznak, illetve a késedelmes vagy nem teljesített szolgáltatás kiegyenlítettnek, ha a napi újságot – reggel 8.00 óra utáni teljesítés miatt – csupán délután vehetem a kezembe, illetve amennyiben a postaládába be nem dobott sajtóterméket megjelenéséhez képest egy vagy több nappal később, csupán a reklamációt követően, pótlólag kapom meg. Ez a teljesítés már nem minősíthető hibátlannak, hiszen ez által arra kényszerülök, hogy az előfizetett lapot reggel az újságosnál, sorban állás mellett vegyem meg, a ki nem kézbesített számok pótlása pedig - szavatossági szempontból legfeljebb - már csak a lejárt termékek közé lesz sorolható. Azaz, az említett okok miatt az előfizetőt tényleges anyagi kár éri, amely utólagos teljesítéssel, elnézéskéréssel nem egyenlíthető ki. A fogyasztót ért kárt vagy meg kell téríteni vagy ezen összeggel a következő időszak előfizetési összegét csökkenteni kell/kellene. Az un vigaszdíjjal - egy, a kiadó által megjelentetett, a tényleges kár összegét kitevő termékkel - a fogyasztó kára ugyan utólag akár kompenzálhatóvá is válhat, de ez a megoldás nem válhat elfogadhatóan általánossá, avagy rendszeressé.

 

 

Így hát, Tisztelt Népszabadság! Tessék végre felébredni, illetve megérteni és hozzászokni: már nem az ’50-es években járunk, 2011-et írunk, ahol egyetlen előfizetőt sem érdekel, hogy Önök a logisztikai (a közérthetőség kedvéért terjesztési) feladatok elvégzését – szerződés alapján vagy esetleg a nélkül – kire tetszettek bízni? Önök vannak az olvasókért és az előfizetőkért, nem pedig fordítva! Az előfizető az Önök bankszámlájára fizeti be az előfizetői díjat és az erről szóló (igazoló) számlát is Önök állítják ki. Így hát a terjesztő által okozott kár megtérítése végett nem az előfizetőnek kell a terjesztőnél kilincselnie, hanem az előfizető helyett Önöknek kell készfizető kezesként helytállni, ezen összeg megtérítését pedig a terjesztőtől utólag követelni. A jövő tehát nem az elmaradt sajtótermék pótlása, vagy fájdalomdíjként más kiadói termék felajánlása, hanem a hiányos szolgáltatás miatti kárért való teljes anyagi helytállás! Persze, a jelenlegi - „bevált” és ellentmondást nem tűrően alkalmazott - feudális megoldások (módszerek) a fogyasztóval szemben sajnos ma még sikeresen alkalmazhatók, de talán holnap már nem!

 

 

Megjegyzem: ha minderre a fogyasztóvédelem szervei akár hivatalból is jobban odafigyelnének, akkor már napjainkban sem lennének sikeresen alkalmazhatók a fentiekben nevesített „csalárd” eljárások és a jogalap nélküli gazdagodás sem lenne megszokott és elfogadható mód, Önök által kényelmesen járható út!

 

 

Budapest, 2011. április 14.