Fogarasi József

Ember, érti? Tilos a dohányzás!

 

 

A múlt héten a Moszkva tér egyik buszmegállójában voltam fültanúja azon ominózus párbeszédnek, amelynek során a közterületi hatóság jeles képviselője tagolt és igencsak udvariatlan hangsúllyal oktatta ki az „önmagáról megfeledkező” és a közösségi szabályokat semmibe vevő tömegközlekedő polgártársunkat az alábbi tőmondatokkal: „Ember, érti? Tilos a buszmegállóban a dohányzás! Ezért büntetés jár, de most ettől még eltekintünk!”

 

 

Az elhangzott három tő-, illetve bővített mondat közül az első ismerősen csengett. Már annak idején, első hallásra is bántó és modortalan volt, tartalma, de főként illusztris kimondója miatt. Most azonban egy hatóság képviselőjének szájából elhangozva még kihívóbbnak hatott. Sehol a közszolgálattól elvárható kellő mértékű alázat, a közösség szolgálatára utaló hangsúly vagy legalább a szolgálat látszata. Csupán a hatalom felkentségétől duzzadó és pöffeszkedő nyers erő, a kulturált és választékos beszédmód hiányossága, illetve az általános iskolainál is szerényebb szókincs volt az, ami a köz udvarias szolgálata helyett a figyelmeztetést megfogalmazó hatóság képviselőjének szerepében dominált.

 

 

„Emberünk” másodszorra sem akarta megérteni a neki címzett felszólítás lényegét: a buszmegállóban tilos a dohányzás! Nem tiltja semmi érvelt az érintett. Miért, Ön nem olvas újságot, nem hallgat rádiót és talán a TV-t sem nézi? Nem! Akkor tessék megnézni a megállótáblát, ott a tiltó jel és alatta a szöveg: „A megálló területén tilos a dohányzás!” Nem rohangáltam körbe a táblát, a feliratot pedig nem láttam, hangzott a válasz. És valóban, ha a megállótábla a járdarésszel párhuzamos, akkor sem a megálló jelzés, sem a dohányzási tilalmat jelző matrica és felirata a várakozó utas által nem látható és így az nem is olvasható. Amennyiben viszont a megállótábla a járdára merőlegesen van elhelyezve, úgy a rajta lévő valamennyi tájékoztatás már jól látható és kellően olvasható is. Kivéve - mindkét esetben - ha a járókelő a tábla hátoldala felől közelít a megállóhoz, mert hát ez sem zárható ki, illetve nincs tiltva. A tábla hátoldala azonban üres, azon semmiféle tilalom, vagy információ nem látható és nem is olvasható. Mindenre, a szervezők és a kivitelezők sem figyelhetnek, gondoltam magamban, védelmükben.

 

 

Mindez a gondatlanság a hatóságot nem hatotta meg és tovább érvelt. „Emberünk” viszont most már figyelmesen elolvasva a tilalom szövegét, kérdezett: hol kezdődik, és hol végződik a megálló területe, azaz mely területen belül tilos a dohányzás? Hol van a tilalom helye körbejelölve? A két, gyors egymásutánban elhangzott kérdéstől zavarba jöttek a köz, hivatalos őrei. Hangosabbak lettek: „Ember, még mindig nem érti? Egyébként is itt és most csak mi kérdezhetünk!”

 

 

Hát, igen! Ebben a jelenetben talán már bennfoglaltatott a mai demokratikus jogállam vége, és esetleg az új alkotmányos jogállam kezdete is. A biztos válasz hál’ istennek még nem tudható! De azon érdemes már most is meditálni, vajon a jelen szabályok „alkotói” miért készítenek fércmunkákat és miért hiszik, hogy az ülésteremben hátulról jövő hangos felszólító frakcióvezetői elő(be)kiabálásra megnyomott igen vagy nem gomb eredményeként nyomtatásban megjelenő normaszöveg egyenlő a jogalkotói tevékenységgel? A jogi norma, mint végtermék egy speciális, szakmai tevékenység végső eredménye. A jogalkotó a jogászi szakma mestere, mi több művésze. A kodifikátor keze és esze által megalkotott jogszabály a legritkábban azonos az ülésteremben jelenlévő, gombnyomással, illetve kéz- vagy lábfelemeléssel szavazó többség akarataként elfogadott salátaszöveggel. A jogszabálynak csak a megrendelője a politika, megalkotója (megszerkesztője, formába öntője, fogyasztható termékké alakítója) a kodifikátor, míg megszavazója („felszentelője”) a sorsáról döntő honanyák és honatyák többsége. Jelen esetben talán a „megálló területén” kitételt egyértelműsíteni és láthatóvá tenni is kötelessége lett volna valakinek. És csak ezután jöhetne a hatálybalépés, majd a büntetés. A végrehajtást ellenőrző hatósági személynek nincs joga egy jogállamban a büntetés (pénzbírság) kiszabása tekintetében mérlegelni, a büntetés kiszabásától eltekinteni, illetve az elkövetett szabályszegés felett szemet hunyni. Mindez, ha megtörténne, az egyenlő lenne az államilag legalizált korrupcióval!

 

 

„Emberünk” azonban kivágta magát a slamasztikából, szerinte nem tett mást, mint az égő cigarettának járdán való eldobása helyett annak - a buszmegállóhoz erősített szemétgyűjtő elejére szerelt cigarettagyűjtőben történő - elnyomása végett lépett a buszmegálló jogszabályilag tiltott területére. Miért, ha nem ezért vannak még mindig ott ezek a csikkgyűjtők?

 

 

A hatóság megtestesítője azonban mutatóujját felemelve megfenyítette „emberünket”: „aztán legközelebb, ezt meg ne lássam”, tette hangsúlyossá mozdulatát! „Oszt akkor mi lesz”? Válaszolt emberünk a kor kultúrigényének megfelelően, frappánsan.

 

 

Budapest, 2011. február 26.

 

 

Publikálásra szánt szöveget lásd itt

 



 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 37
a héten: a héten: 362
a hónapban: a hónapban: 234
összesenösszesen359647
az oldalt jelenleg nézik: 3