Fogarasi József

A bölcs vezér előrelátása és a 13. havi juttatás

 

 

 

Lemondva hagyományosan konzervatív rendezvényre szóló meghívásomat, pénteken a kora esti órákban egy ún. „közéleti” spontán összejövetelen vettem részt, ahol érdeklődve hallgattam az affektáló, sokat beszélő, de érdemlegeset alig mondó, értelmiségi sznobok egymás-közti társalgását.

 

 

A központi téma a bölcs vezér és csapata eredményes és gyors intézkedéssorozatának hatékonysága volt, amellyel érvényt szerezve a Nemzeti Együttműködés Rendszere elveinek - különösen a nemzeti közteherviselésnek - sikerült alkotmányos eszközökkel visszaszerezniük a korábbi Kormány által jogtalanul és a jó erkölcsbe ütköző módon eltulajdonított anyagi javak jelentős részét, mégpedig visszamenőlegesen. Továbbá, az adózók köre a bank- és más nagytőke haszonélvezőire is kiterjesztésre került. A kormány megfékezte a közszféra és háttérintézményei mérhetetlen módú pazarló infrastruktúrájának növekedését, amelynek révén a költségvetés egyensúlyba került, jelentős előrelépést téve ezzel a polgári középosztály hangulatának javítása, a társadalmi szolidaritás és bizalom erősítése terén.

 

 

Az összejövetel résztvevőinek véleménye szerint a társadalmi közteherviselés arányosabbá és méltányosabbá tevő intézkedések sorába illeszkedik az a Kormányjavaslat is, amelynek eredményeként a Parlament minden valószínűség szerint eltörli a közjogi méltóságok – köztársasági elnök, kormányfő, a Parlament, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnöke – részére, a korábbi kormány által javasolt – törvénybe foglalt – juttatások közül a 13. havi bér kifizetésének kötelezettségét. A tények azonban senkit nem zavartak: miszerint ez a javaslat nem a Kormány, de még csak nem is a bölcs vezér, hanem „csupán” a FIDESZ frakcióvezetője, Lázár János képviselő ténykedésének köszönhetően került benyújtásra. A jól értesültek azonban tudni vélték: a gondolat a bölcs vezér fejében fogant meg, aki előbb megszerezte hozzá bölcs csapatának (Kormányának) hallgatólagos támogatását, s csak ezt követően jutott az elképzelés a frakcióvezetőhöz. Persze nyilván elegánsabb lett volna, ha - jelentéktelen összértéke ellenére - e csupán gesztusértékűnek tekinthető - hangulat- és közérzetjavító - törvényjavaslatot inkább a Kormány, netalántán név szerint a személyében is érintett kormányfő jegyzi.

 

 

E csorba még kiköszörülhető, hiszen e néhány „milliócskával” szemben sokkal nagyobb értéket – milliárdos nagyságrendet – képvisel azon összeg, amelyet a végrehajtó hatalom, továbbá az igazságszolgáltatás (bíróság, ügyészség) arcát adó „közszolgálati” dolgozók/vezetők részére - önmaguk ünneplése napjáért - azért kell a költségvetésnek állnia, mivel az ünneplő-ünnepeltek a törvény által e napon mentesülnek a munkavégzés alól. Mindezen arrogancia azonban nemcsak az arányos társadalmi közteherviselésnek mond ellent, hanem indokolatlanul hátrányos megkülönböztetést is eredményez a „közszolgálaton” belül. Hiszen a bírói/ügyészi, valamint a kormánytisztviselői/köztisztviselői munkavállalók - ugyan kisebb létszámot, de anyagi juttatásukat tekintve jóval magasabb összeget képviselő - csoportja, és a „közszolgálat” másik - a jelentősebb létszámot magában foglaló, de egy főre vetítetten jóval, alacsonyabb jövedelemmel rendelkező - munkavállalói csoportja, a közalkalmazottak között. Ez utóbbi kör tagjai ugyanis saját ünneplésük napján – fizetett munkanapként – nincsenek mentesítve a munkavégzési kötelezettség alól.

 

 

A tényekre és az általa kézzelfoghatóvá vált - a közszolgálati közteherviselés terén tátongó - brutális igazságtalanságra a társaságban csak kevesen figyeltek fel. Ennek ellenére reménykedem: e nyílt levélnek is tekinthető publicisztika talán segít az említett probléma rendezésében, és sikerül a hatalom vagy legalább a parlamenti képviselők figyelmét minderre – még az illetékes szakszervezeti vezetők lelkiismeretét is felébresztve – felelősen ráirányítani. E nevesített ellentmondás mögötti feszültség azonban a bölcs vezér és bölcs csapata illetékes miniszterei előtt nem ismeretlen. Figyelmüket ez év júliusában a Köztisztviselők Napja alkalmából írásban egyszer már felhívtam. A belügyminiszteri válasz kitérő volt, forduljak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz; ez utóbbi szervezet minisztere pedig a megoldást a be nem látható jövőbe tolta el azzal a megjegyzéssel, miszerint, a közszolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályozás általános felülvizsgálata folyamatban van. Azt viszont senki nem érzékelte, hogy mindez elsősorban nem szervezeti, mint sokkal inkább - súlyos milliókat jelentő - költségvetési kérdés, amelyet a büdzsé tárgyalásakor már muszáj lesz rendezni.

 

 

A társaságban többen is megjegyezték: e cikk hatásaként a bölcs vezér bölcs Kormányából biztosan ráharap majd valaki a kérdésre és születik belőle törvényt módosító megoldás! Bennem azonban inkább kételyek ébredtek, eszembe jutott ugyanis Montesquieu Perzsa levelek egyikének emlékezetes sora „… minél több valahol a bölcs, annál kevesebb a bölcsesség. Az ilyen nagy testületek mindig olyan makacsul ragaszkodnak az apróságokhoz és az üres szokásokhoz, hogy az, ami lényeges, mindig csak a mellékes után következik.”

 

 

Bízzunk a gondviselésben: most az egyszer talán kivételt tesz!

 

 

Budapest, 2010. december 3.

 

 

 

Publikált szöveget lásd: Fogarasi József: Az előre látó vezér In: Népszava. 2010. december 9. (137. évf. 286. sz.) p. 7. [ISSN 0133-1701]

Honlapon közzétett szöveget lásd itt

 

 

 

 

 

 


 

 


 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 162
a héten: a héten: 833
a hónapban: a hónapban: 2945
összesenösszesen433745
az oldalt jelenleg nézik: 2