Fogarasi József

A bölcs vezér előrelátása és az 5 közjogi méltóság 13. havi juttatása eltörlésének álságossága

2010. december 05. vasárnap

 

 

 

Egy „közéleti”, spontán összejövetel miatt - ahol garantáltan csupa „jól értesült” és közvetetten bennfentes, de számomra nem feltétlenül szimpatikus személyek fognak részt venni - korábban bejáratott, hagyományosan elegáns rendezvényre szóló meghívásomat lemondva, pénteken, a kora esti órákban, megjelentem az említett társaság – zárt körű – rendezvényén. Kezdetben, érdeklődve-szemlélve figyeltem és hallgattam az affektáló, sokat beszélő, de érdemlegeset alig mondó, nem titkoltan jobbra húzó értelmiségi sznobok társalgásának „vezérszónokait”.

 

 

A központi téma a bölcs vezér és csapata, eredményes és gyors intézkedéssorozatának hatékonysága volt. Nevezetesen: a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) programjában meghirdetett elvek egy részének - alkotmányos eszközökkel - már ez év végére sikerült érvényt szerezni. Többek között, az új kormány visszaszerezte a korábbi hatalom és csatlósai által jogtalanul és a jó erkölcsbe ütköző módon szerzett (eltulajdonított) anyagi javak jelentős részét. Továbbá, az adózói kört - méghozzá visszamenőlegesen és az ellenzék aktív ellenállása mellett - sikerült kibővíteni a bank- és más pénznagytőke korábbi haszonélvezőivel, illetve a kormányzat megfékezte a közszféra és háttérintézményei mérhetetlen pazarlást eredményező infrastruktúrájának további, értelmetlen növekedését. A kiadáscsökkentés szükséges mértékének normatív alapokra helyezése, a költségvetés egyensúlyba hozása, óriási mértékű előrelépést eredményezett a - leváltott hatalom kényének-kedvének kiszolgáltatott - polgári középosztály hangulatának javítása és biztonságérzetének növelése, a társadalmi szolidaritás és bizalom erősítése terén. Ráadásul a meghirdetett elvek érvényesíthetősége, garantálásának sikere az elért eredményeknek a szélesebb magyarság részére történő kiterjesztését is lehetővé tette.

 

 

A társalgó-társaság részt vevői szerint, az igazságos társadalmi közteherviselés arányosabbá és méltányosabbá tevő intézkedések sorába illeszkedik az a kormányjavaslat is, amelynek eredményeként az Országgyűlés minden valószínűség szerint eltörli, a közjogi méltóságokat – köztársasági elnök, kormányfő, a parlament, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnöke – megillető, a korábbi kormány által előterjesztett és hatályba is léptetett törvényi juttatások közül a 13. havi bér kifizetésének jogosultságát/kötelezettségét. A tények – a jelenlévők közül – azonban senkit nem hoztak zavarba az objektív tisztánlátás érvényesülésének követelményét illetően, hiszen e javaslat nem a Kormány, de még csak nem is a bölcs vezér előterjesztéseként került a parlament elé. A „korszakos” javaslat megfogalmazásáért és benyújtásáért az érdem ugyanis – a hírek szerint – „csupán” a FIDESZ frakcióvezetőjét, Lázár Jánost illeti!? Bár az itteni társaság jól értesültjei tudni vélték: maga a gondolat, a bölcs vezér fejében fogant meg és csupán keresztülviteléhez „kérte, szerezte meg” csapatának hallgatólagos támogatását. Majd ennek eredményeként - a nyilvánosság teljes kizárásával - került ez az egész elképzelés a frakcióvezetőhöz, akinek azt - a kellő felhatalmazás birtokában - már csak törvénymódosító javaslatként megformázva, csupán előterjesztenie kellett. Persze, nyilván az is csak fáziskésés, hogy ez a hangulat- és közérzetjavító – csupán gesztusértékű – javaslat nem a 98%-os elvonási csomag részeként fogalmazódott meg. Pedig, az alkalmazott megoldásnál - talán - még az is elegánsabb lett volna, ha a - Kormány, netalántán a személyében is érintett - kormányfő, mint országgyűlési képviselő kezdeményezi a vonatkozó törvény módosítását.

 

 

A csorba azonban még kiköszörülhető. Hiszen az előbbiekben említett, néhány „tíz milliócskával” szemben, sokkal nagyobb mértéket – több százmilliós, esetleg milliárdos nagyságrendet – képvisel egy másik összeg. Amelyet - ebben a nehéz időszakban - a végrehajtó hatalom, továbbá az igazságszolgáltatás (bíróság, ügyészség) arcát adó „közszolgálati” dolgozók/vezetők részére - önmaguk ünneplése napján - azért kell az adófizetők pénzéből a költségvetésnek állnia és biztosítania, mert az érintett ünneplő-ünnepeltek e napon, mentesülnek a munkavégzési kötelezettség alól. Mindezen létező „arrogancia” azonban nem csupán az arányos közteherviselés társadalmi filozófiájának mond ellent, de - indokolhatatlan módon - a tágan értelmezett „közszolgálati” csoportok között, hátrányos megkülönböztetést is eredményez. Hiszen, az említett közszolgálati körön belül az egyik - a bírói/ügyészi, valamint a kormánytisztviselői/köztisztviselői munkavállalók, továbbá a fegyveres szervek (a rendőrség, a tűzoltóság, a polgári nemzetbiztonsági szolgátatok, a büntetés-végrehajtási szervezet, a vám- és pénzügyőrség) hivatásos állományú tagjai alkotta - csoport tagjai - ugyan kisebb létszámot, de anyagi juttatásait tekintve jóval nagyobb összeget képviselve - önmaguk ünnepnapján - a költségvetés jóvoltából - gondtalanul ünnepelhetnek. Ehhez képest, a közszolgálati foglalkoztatottak másik csoportjának - igaz, sokkal nagyobb létszámot magában foglaló, de egy főre vetítve sokkal, alacsonyabb jövedelemmel rendelkező - tagjai, a közalkalmazotti munkavállalók (pedagógusok, közművelődési intézmények, orvosok, egészségügyi dolgozók és a felsőoktatási intézmények oktatói, kutatói stb.) saját ünnepnapjuk megünneplésekor - törvény által elrendelt, fizetett munkanapként - nem mentesül(het)nek a munkavégzési kötelezettség alól.

 

 

Tényeimre, és az általuk megvilágított ellentmondásokra – az oly sokat emlegetett társadalmi-szolidaritási közteherviselés terén megnyilvánuló, tarthatatlan és védhetetlen problémáira – a társaság tagjai közül csak kevesen figyeltek fel. Ezért csupán reménykedem: e nyílt levélnek is tekinthető publicisztikai írásnak talán sikerül majd az illetékeseket közelebb vinnie az említett probléma megoldásához. Vagy képes lesz minderre a hatalom, de legalább az országgyűlési képviselők figyelmét – egyben az illetékes szakszervezeti szervezetek vezetőinek lelkiismeretét is felébresztve – felelősen ráirányítania. Hiszen e nevesített - égbekiáltó - igazságtalanság, a bölcs vezér bölcs csapatának illetékes miniszterei előtt nem ismeretlen terület, figyelmüket ez év júliusában - a Köztisztviselők Napja alkalmából - írásban is felhívtam. A belügyminiszteri válasz azonban kitérő volt, áttétel helyett azt tanácsolta forduljak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz. Említett szervezet minisztere viszont már bölcsebben cselekedett: a várható megoldást - a be nem látható jövőbe áttolva - önmaga személyétől azzal hárította el, miszerint a közszolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályozás általános felülvizsgálata folyamatban van, e kérdéssel azonban a Közszolgálati Főosztály foglalkozik. Az viszont már senkinek nem akaródzott eszébe jutni, hogy mindezen – a NER-nek egyúttal súlyos anyagi/költségvetési kiadást is eredményező – erkölcsi problémát – félre nem tolva – talán most kellene rendezni.

 

 

A társaság egyik tagja viszont biztatóan megjegyezte: ha e cikk megjelenik, a témára a bölcs vezér bölcs csapatából (Kormányából) biztosan ráharap majd valaki, és születik rá megoldás, ha másként nem, hát lesz belőle törvényt módosító kezdeményezés! Eközben - mindezen optimizmussal szemben - kételyeket ébresztve magamban, eszembe jutottak Montesquieu – Perzsa levelek, néhány sorának lényege … minél több valahol a bölcs, annál kevesebb a bölcsesség. Az ilyen nagy testületek mindig olyan makacsul ragaszkodnak az apróságokhoz és az üres szokásokhoz, hogy az, ami lényeges, mindig csak a mellékes után következik.”

 

 

Bízzunk a gondviselésben: mindez, most az egyszer, (talán) másként lesz!?

 

 

Budapest, 2010. december 5.

 

 

 

Publikálásra szánt szöveget lásd itt