Fogarasi József

Bizalom

2010. november 13. szombat

 

 

Színe, szaga nincs; íze nem érzékelhető; látni nem látható; a magasság, a szélesség, a terület, a térfogat, a kiterjedés nem attribútuma; mégis létezik, egyfajta igen bonyolult én-relációban, ahol az alfa mindig egy élőlény, míg az ómega, akár más is lehet. Megléte nem biztos, hogy észlelhető, hiánya viszont akár fizikai fájdalommal is járhat. Tudakozódhatsz utána, magad vagy más által, de akár nézésed, viselkedésed is árulkodhat. A mindennapok nélkülözhetetlen kelléke? Lehet, hogy felesleges többlettényező, amely csak bonyodalmat okoz és bizonytalanná tesz? Kölcsönössége egy viszonyban harmóniát eredményez(het), egyoldalúsága viszont diszharmóniát. Hiánya pótolható, vagy sem? Esetleg - ismert értékek ellenében - megvásárolható? Elvesztése esetén, megtalálható? Amennyiben igen, visszaáll(hat) a korábbi állapot, s mennyi időre? E kérdésekre a válaszokat nem tudom, nem ismerem. Megismerésükhöz tanácsok sem adhatók. Megtapasztalásuk és kiheverésük én függő. Állapota betegség? Nem valószínű! Gyógyszeres kezeléssel gyógyítható? Immunitás, általuk nem szerezhető!

 

 

E bonyolult problematikával találtam magam szembe a hétvégén. A múlt lezárult, a jelen létezik. És a jövő? A jelenből építkezhet!? Szükséges építő anyag a bizalom? Nem tudom. Lehet, hogy előtte tisztázni kellene: egyáltalán létezett-e ez korábban, amennyiben a válasz igenlő, úgy az kölcsönös, vagy egyoldalú volt? Mindenesetre a feszültség, a vita, a veszekedés, a számonkérés, a rettegés vagy a félelem e körben, nem a harmónia jele. Ellenben, bízás a másikban (élőlényben vagy másban), felszabadultságot, belső nyugalmat, biztonságot, emberi méltóságot eredményez, amely fokozza a teljesítményt. A siker pedig, a hosszú, boldog és nyugalmas önmegvalósítás zálogaként is funkcionálhat, fejeztem be a monológot, osztatlan sikert aratva.

 

 

A hazugság viszont felőrli a bizalmat!? Feltétlen!? Nem biztos! Hangzott az ellentmondásosra sikeredett válasz. Mindez habitus, egyéniség függő. A megalkuvást azonban elősegítheti a rokonszenv, a barátság, a szeretet, a szerelem, de akár a sajnálat is. A hazugságot viszont „észre” is kell venni, fel kell fedezni. A hazugság azonban relatív, viszonyítási kategória. Mihez képest? Lehetnek fokozatai: kis hazugság, nagy hazugság, még nagyobb hazugság? Az egyes fokozatokat ki minősíti és választja el, a többitől? Az érintett, akiben a bizalom meginog?

 

 

Hazugság-e, ha azt mondom: a testvéremmel Afrikában voltam… (persze ott volt ő is mellékesen és fizikálisan, de volt ott még más is, és ez a lényeg, vagy mindennek „lelepleződése” csupán lányos elpirulással járó, füllentésnek minősül?). És az elhallgatás? Az ekként megvásárolt ingatlan, és a több milliót érő kastély felhúzása, lakosztályainak berendezése, az odaköltözés (más elszólásából megtudott) ténye, az vajon hazugságot, vagy talán még füllentést sem képez, hiszen néhány ruha- és bútordarab (amelyeket amúgy sem vinnék magammal) még ottlétem tényét bizonygatja. Vajon az elhallgatás, a ténylegesség mely fokáig terjedhet, illetve honnan kezdődik az elhallgatás, mint hazugság? Mindez a kapcsolati viszony tartalmának, de akár a jellem „ártatlanságának” fokmérője is lehet? Avagy csupán a viszony pólusainak össze nem illőségét jelezi!? Persze az egész, egyetlen vállrándítással is kezelhető (elintézhető): nem mindegy? Jellemkép vagy csak játék, a szavakkal: a barátom (semleges, avagy férfi/nő értelemben); néha összefutunk; csak színházba, hangversenyre szoktunk járni; csupán egy bérleményben lakunk, de nem élünk együtt, még össze sem házasodtunk stb. E jelenet nem több mint arc és bőr kérdése!?

 

 

És az összejátszás, az összekacsintás, a másik félrevezetése céljából, megingathatja-e a bizalmat? Amennyiben a tény kiderül, bizonyára. Például, otthon volt-e a ház hercegnője, avagy a virágküldő szolgálatnak ajtót nyitó házvezetőnő kicsinyes bosszújának tudható be, hogy a címzett a virágot a valótlan állítás miatt - külföldön tartózkodik, nem tudható, mikor érkezik haza - nem tudta átvenni? Pedig otthon volt, csupán a csengőt nem hallotta, a bejárónő meg nem szólt fel neki a szobatelefonon, hogy keresik - elefántcsonttornyú lakosztályából - jöjjön le. De a másikkal szembeni bizalom elszállhat akkor is, ha végig kell nézni és hallgatni, ahogyan a kolléga a főnök kérésének teljesítése végett - saját érdemeinek domborítása céljából - a legkisebb rangú beosztottat a betonba döngöli. Az ügyes hazudozó azonban mindig ki tudja magát a pácból beszélni: ügyeskedéssel, szemforgatással. Hiszen, mézes-mázos hízelgéssel még a fehérről is el lehet hitetni, hogy az valójában fekete, és akkor már minden rendben, nem történt semmi, ismét helyreáll(hat) az áhított – régi – bizalom.

 

 

Az emberi játszmákban végül is az a szép és „vonzó”, miszerint a végkimenetel általában, mindig két- vagy többesélyes.

 

 

Budapest, 2010. november 13.