Fogarasi József

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) nagyjavítása

2010. október 27. szerda

 

 

Egy bajnoktól a sportrajongó közönség elsősorban azt várja, hogy a páston a szükséges csörtéket sportszerűen megnyerve, a dobogó legfelsőbb fokára álljon. Nagyjából ezt igényli a társadalom az ország első emberétől, a köztársasági elnöktől is azzal a pici különbséggel, hogy az elnök, az elébe tett dokumentumokat (az Országgyűlés által elfogadott törvényeket) ne csak automatikusan - csapattagként, bízva a csapat többi tagjának felkészültségében és odaadásában - lássa el kézjegyével, hanem - különösen az ország életét szabályozó alapvető törvények esetében - azok sorsáról, kihirdethetőségéről, csak elolvasásukat, rendelkezéseinek értelmezését követően döntsön. Mindez a követelmény - az Alkotmánybíróság (AB) legutóbbi határozatának ismeretében úgy tűnik, hogy - az ún. 98 %-os különadóról szóló törvény elnöki aláírásakor nem érvényesült, illetve a „bajnok” az idevágó jogállami előírások tekintetében kellő ismerettel nem rendelkezett.

 

 

Pedig már a középiskolák hallgatói és az állampolgársági vizsgára jelentkező polgárok is – álmukból felébresztve – betéve fújják a megtanult leckét, miszerint „a jogszabályoknak nincs visszaható hatályuk, a kihirdetést megelőző időre pedig nem állapíthatnak meg kötelezettségeket, és nem nyilváníthatnak valamely magatartást jogellenessé.” E megtanult és sokak által még el nem felejtett ismeretet egyébként a kétharmados jogalkotási törvény (Jat.) 12.§ (2) bekezdése merevítette egyelőre még megkérdőjelezhetetlen jogi előírássá, amely szabályt az AB az egész jogalkotási törvénnyel együtt alkotmányellenessége miatt ugyan 2009. december 17-én megsemmisítette, de csak 2010. december 31-i hatállyal(?). Mindebből viszont az következik, hogy a visszamenőleges hatály tilalmának jogállami követelménye a különadóról szóló törvény elnöki aláírásakor még hatályban volt (jelenleg is hatályban van!). Tehát, alkalmazásától törvényesen nem lehetett volna eltekinteni. Azaz, e törvényt - alkotmányossága tekintetében aláírása előtt - a biztosra vett malőr „megúszása” végett, az indokolatlan aláírási sietség helyett, célszerűbb lett volna az AB-nek előzetes véleményezésre megküldeni.

 

 

Persze még most sem dőlhetünk hátra elégedetten, a jogállamiság kényelmes fotelében, hiszen az AB csak fél munkát végzett, az alapvető problémát a többség(?) ugyanis továbbra is nyitva hagyta, illetve a megoldás lehetősége a homályból, legfeljebb csak a négy párhuzamos indokolás – amely „műfajt” az AB-ról szóló törvény (Abtv.) ráadásul nem is ismeri – szövegének alapos tanulmányozása, elemzése és egybevetése révén hámozható ki. A kérdések kérdése ellenben továbbra is az: miért nem vizsgálta a taláros testület a baj fő forrásának tekinthető 2010. augusztus 11-ei második alkotmánymódosítással megállapított 70/I.§ (2) bekezdésében foglalt - „…jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmek tekintetében törvény, az adott adóévtől kezdődően, külön mértékű kötelezettséget állapíthat meg.” - rendelkezés alkotmányellenességét? Mert nem volt indítvány? De indítványt az Abtv. szerint jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt, illetve az Alkotmányban biztosított jogok megsértése miatt bárki – akár bármelyik alkotmánybíró is – benyújthat, hiszen ez utóbbit, egyetlen törvényi rendelkezés sem tiltja! Ezt a – „amit törvény nem tilt az nem is tilos”, azaz szabad – formulát az AB eljárásai során eddig is előszeretettel alkalmazta. Vajon most, miért „ijedt meg” tőle?

 

 

A párhuzamos indokolás(ok)ból kitűnik: a törvényalkotó a legitim jogalkotói cél elérése érdekében többféle szabályozási technikához, módhoz is nyúlhatott volna, amely nem igényelte az alkotmány 70/I. § (2) bekezdés beiktatását, törvényes lehetőséget teremtve arra, hogy – szégyenszemre – törvény, visszamenőleges hatállyal állapíthasson meg adókötelezettséget a hatálya alá tartozó „jó erkölcsbe ütköző módon” megszerzett bevételekre nézve. Továbbá, szakmai oldalról az az álláspont is vitatható/vitatott, miszerint az AB, alkotmányt módosító törvényt - annak hatályba lépése után - nem vizsgálhat felül. Ilyen törvényi tilalom ugyanis nem létezik, annál is inkább, mivel az alkotmány ellentmondásmentes rendszert alkot (kell, hogy alkosson), melynek következtében egy új alkotmányi rendelkezés tartalmát az alkotmány többi normájától elszigetelten nem lehet/nem szabad értelmezni. „Valamennyi rendelkezésének megállapítható célja és értelme van, közöttük sem ellentmondás, sem pedig alkotmányjogi kérdések eldöntését meghiúsító hézag nem lehet. Az AB az értelmezés során nem állapít meg új szabályt, csupán kifejti az Alkotmányban egyébként benne rejlőket, mintegy kibontva azokat a rendelkezések szövegéből, mindenkor szem előtt tartva azok tartalmát és összefüggéseit. Az AB a hatáskörébe utalt értelmezési jogkör gyakorlása révén tehát megismerő és értékelő műveletet végez, az alkotmányszövegben foglalt alkotmánytartalmat állapítja meg. E feladat teljesítése pedig kifejezetten hatáskörébe tartozik.” [Dr. Ádám Antal, dr. Herczegh Géza, dr. Lábady Tamás, dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybírók párhuzamos indokolása a 48/1991. (IX. 26.) AB határozathoz. ABH 1991, 217, 242.].”

 

 

Ebből adódóan, az AB mindent köteles megtenni annak érdekében, hogy - az alkotmányértelmezés eredményeként - az egyes régi-új alkotmányi rendelkezések között ne legyen/maradjon ellentmondás. E követelmény elvetése, vagy hiánya esetén az AB feladat/hatáskörileg teljesen kiüresedne, aminek következtében joggal lenne felvethető a jelenlegi AB és hivatala létszámának túlméretezettsége, vagy e jogintézmény létének szükségessége? Persze e hozzáállással szemben elég lesz majd akkor védhető érveket keresni/találni, ha az új alkotmány megalkotást/elfogadást nyer, aminek következtében azon majd fogást találni a benyújtott indítványok ellenére is igen nehéz lesz, hiszen az addig meghozott AB határozatokban kialakított elvek és külön vélemények, párhuzamos indokolások stb. szinte teljes mértékben kiselejtezhetőkké válnak.

 

 

Az AB határozata azonban hiányossága ellenére is korszakalkotó. Meghozatala révén bizonyosságot nyert: a NER, ha filozófiájában jelenleg még talán nem, de gyakorlati megvalósulásában máris nagyjavításra szorul. Különösen ötödik tartóoszlopa, a Rend, hibádzik. Ugyanis a fülkeforradalom eredményeként - elsöprő többséggel - elfogadott kormányprogram végrehajtásának emberi tényezői nem alkotnak egységes egészet, nem állnak össze - a megkívánt - jogállami Renddé, illetve a sietség és az erőfölény biztosította elbizakodottság felületessé teszi (tette?) a - jogállam alapját képező - demokratikus jogalkotás folyamatát. A jogalkotásban közreműködő, a törvényesség biztosításáért felelős köztisztviselők/kormánytisztviselők a vonatkozó hatályos rendelkezéseket és előírásokat nem, vagy csak felületesen ismerik, azokat nem tisztelik, és nem is tartják be. A csapatmunkát irányító kormánytag(ok)nak (minisztereknek) a jogalkotás törvényességéért való felelőssége pedig nem kerül kivizsgálásra és megállapításra. A törvényhozási munka törvényességével és minőségi színvonalával a képviselők is alig törődnek, csupán a szükséges többségre ügyelve nyomkodják az igen/nem gombokat. A köztársaság elnöke pedig – kinyilatkoztatása szerint – csupán, a „törvényhozás motorja”, mintsem annak demokratikus működése feletti őrködője.

 

 

Mindennek, meg kell változnia! Hangzott a kormányfő október 23-ai üzenete: mindennek, ami emberellenes, nemzetellenes, ész- és erkölcsellenes, életellenes. Márpedig ebbe a körbe szervesen kell, hogy illeszkedjen az előbbiekben említett jogsértő és alkotmányellenes törvényi rendelkezések megalkotását meg nem akadályozó személyek társadalmat megkövető bocsánatkérése, valamint törvényes felelősségük soron kívüli, jogszerű megállapítása és a vele együtt járó személyi konzekvenciák levonása: beosztásra, funkcióra, rangra stb. tekintet nélkül. Ennek végrehajtását követeli meg nemcsak a meghirdetett NER megvalósíthatóságába vetett választói bizalom, hanem a felelősök által letett eskühöz való jogi, erkölcsi, hűség és kinyilatkoztatás is: „Isten engem úgy segéljen!'' Valóban? Így legyen!

 

 

Budapest, 2010. október 27.

 

 

Publikálásra szánt szöveget lásd itt