Fogarasi József

Eskütétel vagy fogadalomtétel

 

 

Az Értelmező Kéziszótár szerint az eskü valamely állampolgári kötelesség teljesítésére tett, az „esküszöm” szóval kezdődő ünnepélyes ígéret; míg a fogadalom valaminek a teljesítésére vagy vállalására ünnepélyes nyilatkozattal tett ígéret.

 


Az említett ígéreti nyilatkozatok elhangzásának időpontját, helyszínét és hallgatósági körét a jogszabályi rendelkezések – amennyiben az Országgyűlés házszabályát is e körbe soroljuk – nagyjából egyértelműen rögzítik: az országgyűlési képviselők, a vezető közjogi tisztséget betöltő személyek (más, jogszabályi dokumentum megfogalmazásában: egyes közjogi tisztségviselők), az állami vezetők meghatározott köre a Tisztelt Ház plénuma előtt; a polgármesterek és a helyi önkormányzati képviselők (az Ötv. szóhasználata szerint: települési képviselők), valamint a képviselő-testület bizottságának nem képviselő tagjai a képviselő-testület előtt annak ülésén; a kinevezett államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok a köztársasági elnök előtt; a kinevezett helyettes államtitkárok pedig a miniszterelnök előtt tesznek esküt vagy fogadalmat.

 

 

Az eskü vagy fogadalom letételét előíró jogszabályok azonban e két megnyilatkozást kísérő külsőségekről nem szólnak. Ezeket legfeljebb belső szabályzatok, eseti határozatok/elhatározások, korábbi szokások igyekeznek rendezni. Ennek megfelelően vannak, akik megelégszenek a résztvevők néma felállásával; mások a különböző történelmi időszak zászlóinak be- és kivonultatását, illetve a harsonák megszólaltatását igénylik; de előfordultak előre nem szabályozott, kiváltságos egyéni igények, kívánságok szerint alakított ceremóniák is, melynek eredményeként az eskü vagy fogadalom elhangzására az ország régmúlt idők királyságának egyik fővárosában kiválasztott egyházi intézmény dísztermében került sor.

 

 

A nyilatkozattétel (eskü, fogadalom) tartalmát meghatározó normatív szöveg sem hibátlan: csupán az „esküszöm” szót nevesíti, a „fogadom” kifejezés használatának választási lehetőségét („esküszöm”/”fogadom” formában) azonban nem kínálja fel a nyilatkozónak. E második lehetőség létezése/választási lehetősége egyedül az eskü jogintézményét/szövegét meghatározó jogszabály címében, alcímében vagy az azt felvezető rendelkezésében válik/válhat világossá és egyértelművé.

 

 

Mindezen „apróságok” miatt persze még nem érdemes jelen lap hasábjain megszólalni, még akkor sem, ha a „fülkeforradalommal” elindított folyamat révén már eddig is több százan tettek a fentiek szerinti esküt vagy fogadalmat. Az elkövetkezendő napokban ellenben ehhez képest több ezren készülnek az említett nyilatkozat letételére. A kérdés az vajon tudják-e, hogy mire is tesznek esküt vagy fogadalmat? Ismerik-e és tisztában vannak-e a teendő „ígéret” tartalmának minden egyes elemével?

 

 

Az önként tett nyilatkozat összes elemét terjedelmi korlátok miatt most nincs lehetőség górcső alá vonni, de nem is érdemes, hiszen durva kritika csupán az egyiket érte az elmúlt nem túl hosszú időszakban. Nevezetesen az alkotmány szó/kifejezés által megtestesülő jogintézményről/alaptörvényről/szimbólumrendszerről van szó.

 

 

Sokan hangoztatták, nyilatkozták - többen ezen túlmenően úgy is érzik, - hogy a jelenleg hatályos alkotmánnyal nem lehet, nem tud azonosulni; az a sztálini örökség tartalmi/formai tükröződése miatt nem tisztelhető, nem vállalható. Ezzel együtt, e belső érzület, meggyőződés ellenére is sokak szájából hangzott/hangzik majd el hangosan vagy némán az előolvasást követően a normatív módon meghatározott szöveg – többek részéről az „Isten engem úgy segéljen” önként vállalt kijelentéssel alátámasztva – és kerül bizonyítható módon aláírásra az elhangzást tanúsító okmány. De vajon szembesültek/szembesülnek/szembesülünk-e azzal a ténnyel, hogy mindennek a szóbeli kinyilatkoztatásnak a valós értékéből mennyi is lesz ténylegesen konvertálható a mindent megmérő/kifejező értékek virtuális piacán?

 

 

Vajon hitelt érdemlően védekezhetünk-e majd később – az új alkotmány kihirdetését követően – azzal az érveléssel, miszerint az ajkakat elhagyó alkotmány szó tartalmát felülírta az új alkotmány preambuluma és tételes rendelkezése, aminek következtében nyugodt lelkiismerettel hátradőlve karosszékünkben akár azt is kijelenthetjük, hogy nincs mit tennünk, minden rendben van! Vagy talán jobb lett volna a tett nyilatkozatot meg sem tenni, hiszen az eskü le nem tételének jelenleg úgy sincs jogszabályban nevesített és ténylegesen, személy szerint is számon kérhető szankciója?

 

 

Avagy a fontos közjogi méltóságot viselő, tisztséget betöltő/ellátó személyek által teendő eskü/fogadalom új tartalmú, egységesített szövegét építsük be az új alkotmányba és az érintettekkel/érintettektől ezt ismételtessük meg/vegyük ki újólag, kiegészítve az eljárás hagyományát/ceremóniáját azzal az előírással, hogy az eskü/fogadalom letételekor az egyik kezünk két ujját esküre/fogadalomra emelve kell a magasba tartani vagy esetleg a tenyerünket a szívünkre helyezni. Míg, a másik kezünket - a nyilatkozattétel időtartama alatt - a biblián/az új alkotmány elegáns, (bivaly)bőrbe kötött kiadványán/a Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozat díszes példányán kell pihentetni?

 

 

A leírtak kellően példázzák annak szükségességét, miszerint az eskü/fogadalom tételével – tartalma, eljárása, külsőségek, okmány stb. – összefüggő kérdések megérettek az egységes, törvényi szabályozásra.

 

 

Budapest, 2010. október 8.

 

Publikálásra szánt szöveget lásd itt

 

 

 

 

 

 

 



 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 39
a héten: a héten: 235
a hónapban: a hónapban: 1066
összesenösszesen356875
az oldalt jelenleg nézik: 2