Fogarasi József

Jajkiáltás, az emberi tisztesség elsőbbségéért!

 

 

Egy könyv bemutatójára való készülés számomra - de talán valamennyi szerzőtárs számára is - kellemes bizsergésű izgalmat, esetleg ünnepet jelent. Legalább is ilyen belső érzésektől motiválva igyekeztem A helyi önkormányzatok című tankönyv-kézikönyv – szokásoshoz képest – szélesebb olvasói nyilvánosság előtti szakmai bemutatóját megszervezni, előkészíteni. Nem volt kis munka, mindezt a decemberi-januári - karácsonyi, majd az azt követő újévi - ünnepek lazább munkatempója és elérhetőségi viszonyi mellett tető alá hozni, miközben nemcsak a név szerint meghívandó személyekkel való időpont egyeztetésére kellett alaposan odafigyelni, de a könyv elkészültével összefüggő nyomdai hírek sem voltak közömbösek, s a könyv méltatására felkért személy felgyógyulása is időpontot alakító tényezővé változott.

 

 

Az említett nehézségek és a rendkívüli zord időjárási viszonyok ellenére a tankönyv-kézikönyv szakmai bemutatója 2010. január 19-én 11.00 órai kezdettel a Budapesti Ügyvédi Kamara I. emeleti kistermében sikeresen lezajlott. Minderről a 2010. január 21-ei blogbejegyzésben már beszámoltam.

 

 

A témára való visszatérés apropójául a könyvbemutatóra kiküldött meghívóra érkezett két megjegyzés szolgál. Az egyiket, egy általam nem ismert jegyző, míg a másikat egy – feltehetően személyesen is ismert – legfelsőbb bírósági bíró küldte.

 

 

Kezdjük a jegyzői megjegyzéssel. Részére – tekintettel arra, hogy személye számomra nem volt ismert – névre szóló meghívó helyett az eseményről tájékoztató jellegű „általános” meghívó került kiküldésre. A tervezhetőség, és a bemutatót követő fogadás zökkenőmentességének biztosítása végett a meghívó végén feltüntetésre került a szokásos kérés, miszerint a meghívót átvevő személy részvételét jelezze a Kiadónak. Az érkezett válasz sajátosan bizalmaskodó, otrombán vicces(kedő), személyeskedő tartalmú volt.

 

 

„Szia Anettkám!

 

Dr. Fogarasi Úr!

 

Számomra nem kívánatos, mert becsületét szerintem feladta, így könyve ellen a meg nem vásárlással tiltakozunk!

 

Szia Apa”

 

 

Csak remélni merem, hogy ez, a Kiadó munkatársát sértő és bizalmaskodó otromba stílus csupán egy nem tiszta pillanatban fogant mellényúlásnak és nem a mindennapok gyakorlatában bevett, a közigazgatási tevékenység gyakorlása során az adott település lakossága felé is megnyilvánuló, szokásos jegyzői magatartásnak tekinthető. Sajnálom és aggódom azon település közigazgatása szakmaiságáért és etikusságáért, emberi tisztességéért, ahol egy ilyen stílusban megnyilvánuló személy jegyzőként vagy akár csak egyszerű köztisztviselőként egyetlen percig is közpénzen, közszolgálati jogviszonyban tevékenykedhet.

 

 

A jegyzői megnyilvánulás rám vonatkozó része még válaszra is alkalmatlan, hiszen a megfogalmazásból nem derül ki, hogy „becsületemet” miben és mikor adtam volna fel. A könyv meg nem vásárlásával történő tiltakozás pedig azért szánalmas cselekedet, mivel a könyv egy szerzői kollektíva szellemi terméke, másrészt a fejedelmi többes szám mögé történt elrejtőzés, sértődött szubjektív személyiségre utal. Ennek tudható be, hogy a megnyilatkozó jegyző a könyv szakmai értékét elolvasás és szakmai kíváncsiság nélkül veti el, esélyt sem adva önmagának a szakmai alapon történő kritikai vélemény(alkotásra)nyilvánításra; sőt mindennek hiányában még veszi a bátorságot is magának, hogy mások nevében, felhatalmazásuk nélkül, másokat is a megvásárlás elleni tiltakozásra szólítson fel.

 

 

Annyi azonban bizonyos: az ilyen attitűdű személyt biztosan nem tudnám „Apának” tekinteni, hát még annak szólítani!

 

 

 

Folytassuk az önbemutatkozási sort a feltételezhetően tanultabb és kulturáltabb személy, a legfelsőbb bírósági bíró megjegyzésével.

 

 

„Kedves Hölgyem!

 

 

Köszönöm szépen a meghívást, de azon - a téma és a könyv érdekessége ellenére - a szerkesztő személyében rejlő okok miatt nem fogok részt venni.

 

Köszönöm, hogy eljuttatta a meghívást.”

 

 

Nos, ez a válasz megfogalmazásában talán – valóban – kulturáltabb(?) az előbbinél, kivitelezésében viszont tisztességtelenebb. Egy bírónak, különösen egy – állítólagos – legfelsőbb bírósági bírónak – ugyanis – illenék tisztában lennie néhány etiketti alapkritérium adta követelménnyel, nevezetesen: a más személlyel szembeni, kizárólag személyes szubjektív indíttatású ellenérzések kinyilvánításának nem biztos, hogy a „legelegánsabb” és legcélravezetőbb megoldási módja, ha azt a felfuvalkodott illető a meghívás apropóján – az érintett személy helyett – a könyvbemutatót szervező – a szubjektív megnyilvánulás okáról mit sem tehető Kiadóval közli? Talán az sem tekinthető civilizált és korrekt megoldási formának, ha mindezt a szóban forgó személy, az adott bíróság által a bírák szakmai munkájának eredményes ellátása céljából biztosított informatikai infrastruktúra felhasználásával kivitelezi.

 

 

Csak remélni merem: adott esetben az egyes ügyek kiosztásánál/kiszignálásánál a szóban forgó legfelsőbb bírósági bíró még emlékezni fog a nevemre, a személyemre tett megnyilvánulása tartalmára, amelyre tekintettel – a kulisszák mögött – lesz annyira, önként „tisztességes”, hogy elfogultságra hivatkozással nem fogja felvállalni a személyemmel érintett ügy tárgyalását, abban a döntés meghozatalát. Sőt, továbbmegyek: e bírónak a bíróság jogintézményi méltóságának megóvása, valamint a tisztességes és objektív eljárás érvényesülése követelményének biztosításával szembemenve, a személyem által érintett ügy tárgyalásánál még harmadik („alvó”) bíróként sem lesz indíttatása (mersze) a bírói pulpituson helyet foglalva - szégyenszemre - bevárni a részemről benyújtott elfogultsági kifogást?

 

 

Mindehhez persze kellő szakmai tisztesség, amnéziával nem  korlátozott emlékezés és emberi nagyság is szükségeltetik! Majdan.

 

 

Budapest, 2010. január 25.

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 20
a héten: a héten: 260
a hónapban: a hónapban: 804
összesenösszesen355252
az oldalt jelenleg nézik: 6