Fogarasi József

Nap-kelte, Ma reggel

 

 

Anno - az év végéhez közeledve - a magam részéről fellélegezve vettem tudomásul az MTV Nap-kelte című műsorának megszűnését. A sugárzás hosszú évei alatt a műsor úgy tartalmát, mint megjelenését, műsorvezetőinek hanyatló „sziporkázását” tekintve, egyre inkább a megszokást, az időnként kényszer szülte rögtönzést, a görcsölés és az erőlködés miatti izzadtság érzetét és illatát keltette bennem. Mindez a képernyőn áthatolva jutott a néző ízlelése közelébe, ásító unalmat keltve az éppen adásba került téma kellős közepén.

 

A műsor producere, szerkesztője és vezetői dögunalmas, sok esetben élvezhetetlen (fogyaszthatatlan) terméket készítettek és közvetítettek a néző felé. Szinte már előre lehetett tudni, hogy mi lesz a téma másnap reggel, különösen akkor, ha valaki előtte a világhálón is kalandozott néhány percig. Az egyes témák különböző átdolgozásban ugyan, de ismétlődtek, rendszeres időközönként. Ugyanazok a riportalanyok és stúdióhelyszínek, változatlan „merevségű” díszletekkel és háttérrel.

 

Némi változatosságot az egyhangúságban az össztűznek nevezett hangzavar és az egymás szavába vágó érthetetlen vitatkozás hozott, nagy ritkán. Különösen „érdekfeszítővé” vált az adás, amikor a képernyő jobboldalán feltűnt a vita hevületét illusztráló - mozdulatlan - hőmérőnek álcázott akármi, majd később az ezt felváltó (helyettesítő), végtelenített formátumban megjelenő, az ember testét imitálva mardosó vöröses, több ágon lobogó lángnyelv, illetve a kérdezők előtti „szószékre” felerősített - a piros szín három árnyalatát váltakozva fel-felvillantó - „úszógumiszerűség”? De a „felejthetetlen” műsorvezetőkről és egyéni „képességeikről” se feledkezzünk meg. Például: az álmából gyakran hangos szusszanással felébredőről; az állandó jól-értesültség látszatát keltőről; az önmagával is vitába szálló, monológjaiból viszont kibontakozni alig tudó témafelvezetőről; a csupán önmagát tisztelő, ájtatos és kenetteljes modorúról. Avagy a meghívott személyt szóhoz jutni, a feltett kérdésre választ adni nem engedőről; a saját kérdését is megválaszolóról; majd az önmagával is vitába keveredőről és végül, de nem utolsósorban a csodálatosan hadaró leg-leg-leg-leg tehetségesebb és mindenre abszolúte jól és hibátlanul emlékezőről. A legmarkánsabb egyéniség azonban a szfinx merevségű és pókerarcú producer volt, a nem akárkikkel csak ő beszélgethetett – legfeljebb valamelyik oldalán még mellette ülhetett a műsor aktuális vezetője – kérlelhetetlen és megszakíthatatlan erőszakossággal; rövid és a másodperc tört része alatt feltett kérdéseire is csak magától fogadta el a választ; belátást csupán a hatalmi hierarchiában a miniszterelnöknél nem alacsonyabb fokozatú személlyel szemben volt hajlandó tanúsítani. Szereplése közben a nézőnek gyakran az a képzete támadt, mintha egyedül ő nyalta volna hegyesre a piramist!?

 

De tegyük félre az iróniát és a kritikát, mert megérkezett a régi helyett az új műsor, a Ma reggel, amely még jelenleg is, nem találva keresi - mástól különbözni akaró - önmagát. A TV-nek nevezett dobozban naponta megjelenő új műsor mintha a régi műsornak a parodizált változata lenne, amelyen azonban az embernek már nincs kedve nevetni, de még csak mosolyogni sem. Tényleg vannak, akik azt hiszik, hogy reggel, a még esetleg fel sem ébredt néző esetében a tartalom ürességét a forma és a háttér időnkénti változtatása valóban pótolhatja? Vajon a stúdióban elhelyezett székek és a fotelek közötti riporteri jövés-menés, az álló vagy ülőhelyzetből a kijelölt helyre oda nem találó, vagy a helycserés műsorvezetői mozgódíszlet érdemben helyettesítheti az előre átgondolt - kellő eleganciával és felkészültséggel elővezetett - mondanivalót is tartalmazó műsort? Ennyire tán nem szabadna lebecsülni – netán hülyének nézni – az istenadta népet!?

 

Néha az adásban – esetleg – meg lehetne találni a laptopon az aktuális és megmutatásra szánt közlekedési csomópontokat, utakat és tereket; a különböző napi- vagy heti lapokban és folyóiratokban az előre kijelölt és felolvasásra javasolt címeket, épkézláb mondatokat. A hiányzó tartalmat a mögöttes vagy célzott díszletek még akkor sem pótolják, ha azokat a kamera többször, de más szögből - az üresjáratokat vagy a mondanivaló hiányát folyamatosan kitöltve - körbejárja. Szépen mutat a háttérben a funkció-nélküli sakk-készlet, a terítővel borított kis asztal, rajta a díszként elhelyezett kávézós készlet, amelyre a műsorvezető nagyobb gonddal figyel, mint magára a riportalanyra és jól mutat a régi virágcsokor helyén a világító asztali lámpa is, különösen, ha takarja az élőműsor szereplőit. De érdemben az sem emeli a műsor minőségét, ha a képernyőn belül egy újabb képernyő jelenik meg, más helyszínnel, esetleg a váróteremből sugároz képet az érkezőről?

 

Ami igaz, az igaz: a régi műsor a tavalyi év végére teljesen leült és kifulladt, az új viszont rohan, de nem derül ki, hogy hova és merre. Szinte alig van idő egy-egy téma „kibeszélésére” vagy alapos körbejárására, a műsorvezető feszülten figyeli a műsoridő múlását és a végén már csak annyit tud érdemben és gyorsan félbeszakítva a beszélgetést elmondania, hogy a téma izgalmas és majd még visszatérünk rá. A riportalany elköszönni sem tud a nézőktől, de a riportertől sem, mivel az már szalad a következő helyszín székeihez (fotelekhez), ahol már más személy várja, míg jegyzetei a korábbi helyszínen maradtak. A szemközt-re átkeresztelt össztűz itt sem ér semmit, alig érteni valamit a záporozó kérdésekre választ adni próbálkozó szavaiból, most sem az a lényeg, hogy a néző megtudjon valamit a témából, hanem csupán a kérdést feltevő szereplése és tündöklése a fontos. A feltett kérdéseknek gyakorta sem értelmük sem logikájuk nincs, a kérdezőt a válaszadó személyes válasza alig érdekli, legtöbbször azonban a kérdezett szóhoz sem tud jutni. Talán a kevesebb néha többet és minőséget jelentene. A legborzasztóbb attrakció, amikor a műsor vége felé a két riporter – Krizsó Szilvia és Süveges Gergő – felülve a „bárszékre” elköszön a nézőktől; Szilvia kedvesen affektálva, hadarva, érthetetlenül, Gergő pedig zavarodottságot színlelve adja elő a másnapi menüt: mondjunk valamit a holnapi műsorról, teszik mindezt ketten, egymás szavába vágva.

 

Lehet, hogy itthon ez is színvonal, sőt ez a színvonal, a lehető legjobb, amit mi magyarok - lemásolva a külföldi országok műsorait - nyújtani tudunk reggel, az információra éhes polgárainknak. De ne feledjük, mások is nézik, hallgatják e műsort. Szégyellve magam hallgatom a rólunk – említett műsor kapcsán – mondott véleményüket. A műsor külsősége - formája és díszlete - ma már alig különbözik az általunk majmolt külföldi műsorokétól, ellenben a kivitelezés tartalma, silány és szánalmas. Egy kellően artikulált, csupán hírbeolvasó, illetve hírközlő reggeli műsor a mostani helyett, nem csupán olcsóbb, de talán vonzóbb is lenne. Néha azonban már az is elősegíti a hibák felismerését és kiküszöbölését, ha csupán visszanéznék önmagukat a Ma reggel stábtagjai!

 

Budapest, 2010. szeptember 2.

 



 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 54
a héten: a héten: 346
a hónapban: a hónapban: 2458
összesenösszesen433258
az oldalt jelenleg nézik: 2