Fogarasi József

Lehet más a politika?!

 

 

 

Tekintettel arra, hogy - sajnos - elmúltam 18 éves, aminek következtében jó egynéhány választási csatározást nem csak hallomás, de közvetlen tapasztalat alapján is átéltem, így nem csupán megítélni, de – viszonylagos objektivitással – arra is képes vagyok, hogy azokat egy képzeletbeli politikai kultúra síkján képzett skálán - osztályozással - elhelyezve, rangsoroljam. A korteskedés, a választók ilyen-olyan módon való befolyásoló meggyőzése, az ígérgető mézesmadzag taktika, számomra nem új keletű eszköz, a választás fegyverarzenáljából. Az elmúlt évek alatt immunis lettem az egymást lejárató, gyalázkodó kijelentésekkel, de a választási plakátok otromba le/felülragasztási, telefirkálási akciókkal szemben is. Magamban igyekeztem legyűrni - a választási időszakban - az ajánlószelvényeket gyűjtő „aktivisták” utcán, téren, kapualjban, kaputelefonon keresztül – a házba való bejutás reményében – történő zaklatásaival, továbbá az erőszakos becsengetést követő ajtónyitással együtt járó pszichikai nyomásgyakorlás legkülönbözőbb formáival szembeni ellenérzésemet. Már illúzióim sincsenek a hírközlő szervek, sajtóorgánumok folyamatos harsogásai; a versengők – méretektől nem függő, hivalkodó – plakátjai, szócsatái; a levélszekrénybe begyömöszölt ízléstelenségben egymással vetekedő, méregdrága kivitelezésű szórólapok stb. tartalmát illetően.

 

 

Éppen ezért, az említettek ellensúlyaként, üde színfoltként üdvözöltem a Lehet Más a Politika (LMP) elnevezésű szervezet megjelenését és párttá szerveződését a választási szervezetek palettáján. Választópolgárokhoz szóló üzenetükben a beígért „mást” kerestem: tartalomban, formában és módszerben. Bevallom őszintén, ezt a „mást” - az idei általános országgyűlési választások folyamatában és az azt követő parlamenti munkában - nem sikerült fellelnem, megtalálnom. A szólamok, a cselekedetek és még a manírok is, a már korábban is létező pártokétól, alig különböztek. Akkor mi a „más” ebben az újban, kérdeztem? Talán majd az önkormányzati választásokra kibontakozik és világossá válik mindez, nyugtattam magam. A tapasztalt valóság azonban minden előzetes borzalmat felülmúlt!

 

 

Még ilyen görcsösen erőszakos és a zaklatás határát túllépő, a magánszférába gátlás nélkül befurakodó „mással” nem találkoztam, legalábbis Budapesten! A szeptember 3-ai jogvesztő határidő lejártát megelőző három napban, mintha elszabadult volna a pokol e „mást” ígérő szervezetnél. A már ismert módszereket és eszközöket lemásolva, követve és alkalmazva - a hatalomból való esetleges kieséstől való félelmükben - kétségbeesetten ostromolták/zaklatták a választópolgárokat. Hihetetlen mennyiségű - pártot és jelölteket - népszerűsítő pártszóróanyag került választópolgári hozzájárulás nélkül, kéretlenül a levélszekrényekbe, a magán postaládákba. A csúcsot azonban a telefonon történő automata-hadviselés képviselte, ha kellet, ha nem csengett a telefon – nem tudom honnan tudódhatott ki a hívószámom – a hívó fél a megszólaló automata hangjára sem hagyta abba a szöveget, mondta a magáét, kéretlenül is: kopogtatócéduláját várjuk az ….. aluljáróban felállított fogadóhelyeinken, nyomja meg a … gombot, ha ajánlószelvényére számíthatunk. A hívó felet azonban a kijelzett számon egyszer sem sikerült visszahívni, avagy a tudakozó segítségével beazonosítani! A tőlük való menekülést - pénteken, szeptember 3-án - már csak készülékem áramtalanításával sikerült biztosítani.

 

 

Felmerül a kérdés: megvédhető-e alkotmányosan a jelöltet állító, avagy csupán jelöltet állítani óhajtó szervezetektől az állampolgár/választópolgár? Van-e állampolgári/választópolgári magánszféra, amely csak az adott személy előzetes hozzájárulását követően nyílhat meg jogszerűen a „zaklatás” előtt? Ki védi meg és biztosítja ezt a magánszférát, és milyen szankciók alkalmazhatók megsértőikkel szemben? Garantálható-e a „siker” a szankciók alkalmazását követően? Az új „rend” jogállamának, a közjó szolgálatát ígérő végrehajtó hatalom igazgatási-hatósági szerveinek e kérdésekre eredményt biztosító válaszokat kell/kellene adnia, mégpedig - a végtelenbe nyúló határidők helyett - azonnal!

 

 

Addig pedig, ha csak a fentiekben nevesített módszerekre és eszközökre futja/telik az új elnevezésű (LMP) pártnak, úgy hitelessége fenntartása érdekében az eddig produkált tevékenysége folytatását - talán - fontolóra kellene vennie!? Avagy NEVET kellene változtatni!

 

 

Budapest, 2010. szeptember 4.

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 42
a héten: a héten: 367
a hónapban: a hónapban: 239
összesenösszesen359652
az oldalt jelenleg nézik: 2