Fogarasi József

A közszolgálat

2010. augusztus 16. hétfő

 

 

A jelenleg hatályos – átmeneti – alkotmány értelmében „Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának megfelelően közhivatalt viseljen.” Az első probléma: a közhivatal fogalma - egyértelmű jogszabályi meghatározás hiányában - értelmezhetetlen. Legfeljebb csupán annyi bizonyos: a kormánytisztviselők és a köztisztviselők munkavégzésének helye közhivatalnak minősül. A másik probléma: a közszolgálat mibenlétének és személyi állománya számszerűségének megfoghatatlansága. A kérdés tehát az: kik is azok a „közszolgák”?

 

 

Feltételezhetően, egyrészt a „közhivatalban” foglalkoztatott kormánytisztviselők és köztisztviselők, másrészt a közalkalmazotti törvény hatálya alá tartozó munkavállalók (pedagógusok, orvosok, az egészségügy, a közművelődés stb. dolgozói), továbbá a honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonái, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai. Az utóbbi két körbe soroltak munkahelyét a közember szolgálati helynek, míg a közalkalmazottakét intézménynek, intézetnek szokta nevezni. Az eddig nevesített közszolgák közös gyűjtő, összetartó ismérve, hogy valamennyien a végrehajtó hatalom „ernyője” alatt, annak közvetlen vagy közvetett irányítása, ellenőrzése által végzik tevékenységüket. Azonban szintén a közösség szolgálatában állnak és – véleményem szerint – közhivatalt viselnek a bíróságok, ügyészségek személyi állományának tagjai is, annyiban különbözve az előbbiekben említettekhez képest, hogy tevékenységük befolyásolására - szervezeti jogállásuk önálló hatalmi ági jellegénél fogva - a végrehajtó hatalom még közvetett formában sem jogosult. Kiket nem említettünk? Egy csoportot – ha nem is számszerűsége miatt, de – jelentőségénél fogva biztos, hogy még e – de most már tágan értelmezett – körbe kell sorolnunk: az országgyűlési képviselőket, a helyi önkormányzatok választott tisztségviselőit és választott képviselőit, illetve az említettek politikai tanácsadóit, főtanácsadóit. Nevezzük őket politikusoknak; a politika, a hatalom alakítóinak. Végezetül nem maradhatnak ki a számbavételből a legfőbb közjogi méltóságok, az autonóm állami vezetők köre, akik megbízatásukat, magas szintű jogszabályban meghatározott tevékenységre, személyre szólóan, választással vagy kinevezéssel nyerik el. E két - utóbb említett - kör tagjai a társadalom, a „köz” legfőbb szolgálói elnevezéssel ismertek.

 

 

A fentiekben említett közszolgák foglalkoztatásának összesített forintösszege alig ismert, pontos létszámuk pedig, legfeljebb csak becsülhető. Valamennyik összetartozásának legáltalánosabb eleme és ismérve, hogy „fizetésüket” a költségvetés állja, amelynek egyik nélkülözhetetlen forrása a természetes és a jogi személyek, továbbá a más szervezetek alkotmányos kötelezettségéből fakadó közterhekhez való hozzájárulás. Mindennek következtében az adófizető polgár jogosult lenne megismerni a szolgálatáról gondoskodó „közszolgák” pontos létszámát, anyagi (személyi, tárgyi) vonzatának konkrét összegét. E közérdekű adatsor az „ország hivatalos honlapján” (ha lenne ilyen?) a hatalom forrását biztosító választópolgár által, ma még nem ismerhető meg. Ugyanakkor elengedhetetlenül fontos lenne, hogy a polgár mindenkor szabadon tájékozódhasson: az éppen működő közszolgálat mennyibe kerül neki, adófizetőnek. Továbbá, hogy beleszólhasson az új rendnek megfelelő, hatékony közszolgálat kiépítésének alapkérdéseibe - milyen tevékenységek ellátására, milyen jellegű struktúrában, milyen összegű (illetményi és tárgyi-technikai) ráfordítások mellett, mekkora létszámú apparátus lássa el, gondoskodjon a társadalom közösségének „szolgálatáról” - s megítélhesse a közszolgálatra fordított költségvetési összegek megtérülésének hasznosságát, a ráfordítandó adóforintok esetleges növelésének vagy csökkentésének szükségességét.

 

 

Természetesen a közszolgálat működésének kiszámíthatóságához, megbízhatóságához, törvényességéhez és igazságosságához belső rendre és stabilitásra is szükség van. Mindezt nem szolgálja az egységes közszolgálat és azon belül a közhivatal mibenlétének definiálatlansága. De az sem, ha a széles értelemben vett közszolgálaton belül az egyes közszolgálati tevékenység-csoportok maguk mellé állítva a közszolgálat legerősebb – politikusi/törvényhozói – szereplőit a költségvetésből önmaguk számára (előnyére) kiváltságokat préselhetnek ki más közszolgálati tevékenység-csoportokkal szemben, azok kárára (hátrányára). Nem tekinthető tisztességesnek – és ellentmond a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmának is – az a megoldási mód, amely lehetővé teszi, hogy a közszolgálaton belül, a végrehajtó hatalom által irányított közhivatalnokok és a szolgálati viszonyban állók, törvény által támogatottan úgy ünnepelhessék önmagukat (köztisztviselők, rendőrség, polgári védelem, tűzoltóság, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, büntetés-végrehajtási szervezet, vám- és pénzügyőrség napja stb.), hogy az adott napon munkatevékenységük szünetelhessen. Az e napra eső (kieső) illetményt (bért) és más juttatást pedig a költségvetés - az adófizetők forintjaiból - állja. Miközben a közszolgálat más tevékenységi körének (közalkalmazottak) munkavállalóit, ilyen jellegű fizetett munkaszüneti nap (pedagógus nap, Semmelweis nap) nem illeti meg.

 

 

Ugyancsak a „köz” által fizetett, munkaszüneti nappal (Bíróságok Napja, Ügyészség Napja) ünnepelhetnek – az önálló hatalmi ágból eredő – érdekérvényesítő képességük erősségének köszönhetően a bírák, az igazságügyi- és az ügyészségi alkalmazottak is. Önkormányzati autonómiájuk védelme alatt egyes helyi önkormányzatok odáig merészkedtek, hogy a polgármester és a jegyző közös intézkedésben (?) az idei év Köztisztviselők Napját követő pénteki napon a polgármesteri hivatal valamennyi munkavállalóját mentesítette a munkavégzés alól (?). Sőt, a jogszabályi rendelkezések semmibevételével még a kötelező ügyfélfogadási napot sem tartották meg, kérve a hivatalt felkereső bosszankodó polgárok megértését! Csak remélni lehet, hogy ennek a „pót-ünnepnek” az árát nem az adófizetőknek kellet megfizetniük. A kiépülő rend kormánya megfontolhatná az említett igazságtalan kiváltságok törvényi megszüntetését, illetve a „túlünneplésre” intézkedést adó személyek felelősségre vonásának kezdeményezését.

 

 

Végezetül, az új társadalmi szerződés alapján megalkotandó alkotmány szellemisége mentén a korábbi, többszöri nekifutás sikertelensége ellenére is az új kormánynak meg kellene kísérelnie a közszolgálat mibenlétének definiálását, az egységes közszolgálat viselése követelményrendszerének törvényi szabályozását, a közszolgálat etikai kódexének bevezetését, alkalmazásának megkövetelését.

 

 

Budapest, 2010. augusztus 16.

 

 

 

[Megjegyzés:

„Nyerő” napok:

Bíróságok Napja: július 15.; Ügyészég Napja: június 10. (megemlékezés az első magyar ügyészi törvény, az 1871. évi XXXIII. törvénycikk kihirdetéséről); Köztisztviselők Napja: július 1.; A rendőrség ünnepnapja: április 24. (Szent György napja); A tűzoltóság napja: május 4. (Szent Flórián napja); A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok ünnepnapja: március 1. (A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok megalakulásának napja); A büntetés-végrehajtási szervezet napja: szeptember 8. (Adorján napja); A vám- és pénzügyőrség napja: január 26. (Nemzetközi vámnap);

 

„Nem nyerő” napok:

Pedagógus nap: június első vasárnapja; Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja: július 1.; a Magyar Honvédelem, a Magyar Honvédség napja: május 21. (Buda várának 1849-es bevételére emlékezve); Bányász nap: szeptember első vasárnapja; Polgárőr nap: július harmadik vasárnapja; Vasutas nap: július második vasárnapja]

 

Publikálásra szánt szöveget lásd itt