Fogarasi József

Új alkotmány: az ésszerűség, vagy csupán a mámor sürgeti?

 
 
 
Az országgyűlési választások során egyre gyakrabban lehetett hallani: új alkotmány kellene (kell)! Miért, a régi, a jelenlegi nem jó? Annyira megváltoztak volna az európai, a határon túli, esetleg az itthoni társadalmi viszonyok? Avagy a mostanival már nem lehet dolgozni; a jogalkotó és a jogalkalmazó szervek már nem képesek eljárásuk során azt alkalmazni, követni a sorokban írt szavakat, mondatokat, esetleg a sorok közötti gondolatokat, a jogalkotó akaratát, célját? Is, is! A jelenlegi alkotmány sztálinista, csak átmenetinek készült, struktúrája elavult, az általa szabályozott intézmények beragadtak, hézagosak, egyes rendelkezései deklaratívak, szabályozási rendszere hiányos és „különben is” az egész úgy, ahogy van nem áll össze – záporoztak az érvek! Ha ennyi a probléma, akkor talán nem kellene egy kicsit várni ezzel a nagy rohanással és kellő időt adni magunknak az átgondolásra, az alapfilozófia kijegecesedésére? Politikai, tudományos, szakmai, civil fórumokon egyezkedve előkészíteni a szabályozási koncepciót, majd a normaszöveg-tervezetet és végül az új alkotmány törvényjavaslatát általános és részletes vitákat követően véglegezni, elfogadni, majd országos népszavazással megerősíteni?

 

 

Nem, hangzik az azonnali válasz! A koncepció már majdnem kész, a preambulum tartalma a tanácsadó testület által már körvonalazódott, a normaszöveg-tervezet az ősszel az e célra létrehozott közel 50 fős bizottság által akár már el is készülhet és a meghívottak széles körében meg is vitatható; az alkotmányról szóló törvényjavaslatot pedig az Országgyűlés a 2011. évi tavaszi ülésszakán nemcsak megtárgyalhatja, de akár el is fogadhatja, így az, kihirdetését követően még a nyári szabadságolások előtt hatályba is léphet. Népszavazásra pedig nincs szükség, hiszen az új Országgyűlés és az általa megválasztott Kormány felhatalmazottsága több mint kétharmados többségen nyugszik; a parlament összetétele pedig a választópolgárok jelentős többségének akaratát fejezi ki.

 

 

Ennyi? Ennyi!

 

 

Akkor nézzünk néhány érvet/ellenérvet és választ az elmúlt időszakban elhangzott (felmerült) kérdések közül:

 

 

1)      A jelenlegi alkotmány sztálinista

 

 

Aki ezt komolyan vagy viccesen állítja, az vagy nem olvasta a Szovjetunió alkotmányának egyik változatát/módosítását sem, vagy halvány sejtése sincs arról, hogy mit értünk „sztálini” alkotmány alatt. Nagyjából ez igaz az illető jelenlegi magyar alkotmányismeretére nézve is. Vagy lehetséges, hogy a rendszervált(oz)ást lebonyolítók megelégedtek volna az akkor hatályos alkotmány szövegezésének farigcsálásával? Aligha hihető. A hitetleneknek javaslom, vessék össze az alkotmány rendszerváltozás előtti és a rendszerváltozáskor megállapított szövegtartalmát. Az eredmény döbbenetes lesz számukra: az elnevezésen (alkotmány), az év- és a sorszámon (1949. évi XX. törvény), valamint az ország fővárosának nevén (Budapest) kívül egyezőséget aligha fognak találni. Ugyan a tartalmi struktúra még emlékeztethet, valamelyest a régire, de ennek az „apró” hasonlatosságnak a megszüntetése miatt - néhány hónap alatt - nem szabad egy teljesen új alkotmányt létrehozni. Gondolom, a cím (alkotmány) különösebb változtatást nem igényel, az ország fővárosát pedig nem akarjuk átnevezni, ennek következtében jelenleg elegendő lenne a megalkotott új normaszövegnek a régivel történő egységes szerkezetben, de a módosítás évével és törvényi sorszámával való kihirdetése is (mint-ahogyan ezt az Áe. és annak 1981. évi módosítása esetében tettük). Ezzel az alkotmányt felületesen ismerő, de a módosítást lelkileg nagyon a szívükön viselő érzékeny emberek is megnyugodnának, hiszen a címben az 1949-es évszám helyett már (2010. vagy) 2011. szerepelne.

 

 

2)      Az alkotmány preambuluma

 

 

A preambulum tartalmára nézve törvényi szabály nincs. A jogszabályszerkesztésről rendelkező 61/2009.(XII.14.) IRM rendelet – amely nem tudni, hogy alkotmányos-e vagy sem, hiszen a felhatalmazást adó 1989. évi XI. törvény alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság már a 2009. december 17-én közzétett 121. számú határozatában megállapította, de az azonnali kegyelemdöfés helyett csak 2010. december 31.-ével semmisítette meg – vonatkozó 51. §-a szerint a preambulumnak vannak kötelező, tiltó és lehetséges tartalmi elemei. Kötelező szabály, miszerint módosítás esetén (de lehet, hogy az újnál is?) utalni kell arra, hogy az Országgyűlés, mint alkotmánymódosító hatalom jár el [Alkotmány 19.§ (3) bekezdése], valamint a preambulumot a törvényi szöveg előtt, szerkezeti egységeken kívüli szövegként kell megjeleníteni. Nem lehet viszont a preambulum szövegében törvényi szabály, továbbá arra való utalás, hogy a törvény valamely uniós jogi aktusnak való megfelelését szolgálja. Említetteken túlmenően, ismertethető a szabályozás előzménye, indoka és célja (ez utóbbi kettő nem tudom, hogy miért tartozhatna a preambulum lehetséges tartalmi elemei közé, hiszen számos törvényünk ezeket a témákat a konkrét normaszövegben helyezi el?!), valamint rögzíthető olyan elvi, elméleti tétel is, amelyet a törvény(tervezet) szakaszaiban a normatív tartalom hiánya miatt nem lehet rendezni (megjegyzem, a preambulum egyébként - álláspontom szerint - nem tekinthető struktúrát rendező szerkezeti egységnek!).

 

 

Innen kezdve – előtte azonban nem árt, ha az előbb idézett rendelkezést az illetékes jogalkotó a biztonság és a szabad szárnyalás okából jogszerűen hatályon kívül helyezi – aztán szabad a gazda, jöhet a nép-nemzeti nagy ötletelés, különösen:

 

 

Röviden ismertethető a magyarság vándorlásainak fontosabb állomásai és a végállomás, utalva a hét vezér nevére, a nagyobb nemzeti katasztrófákra (tatárjárás, török veszedelem, Habsburg elnyomás, a két világháború stb.), a fontosabb szabadságharcokra, parasztlázadásokra és az egyetlen népfelkelésekre (Rákóczi, 1848/49.; Dózsa György, 1956. stb.).

 

Ezt követően jöhetnek a járványok (pestis), a természet okozta nagyobb nemzeti katasztrófák (árvíz, tűzvész, földrengés, aszály, jégverés, tűzijáték stb.), a fontosabb szerződések-törvények (vérszerződés, István törvényei, az Aranybulla kivonatos közlése, Werbőczy Tripartitum prológusa, a Szent Korona-tan, egyes békeszerződések számunkra kedvező passzusai stb. és a „nagy társadalmi szerződés tartóoszlopai”).

 

Természetesen nem hagyhatók figyelmen kívül a társadalmi berendezkedés változásainak fontosabb állomásai sem (államalapítás, a vármegyerendszer kiépítése, a járások megszüntetése, a közigazgatási hivatalok újraműködtetése stb.).

 

Megfontolásra ajánlott néhány nagyobb népbutító, figyelemelterelő megmozdulás (Ki-mit-tud, Táncdalfesztivál, Riporter és Petőfi kerestetik, a mega-giga-celeb sztárversenyek, a Szomszédok, a Nemzeti Vágta, a Kibeszélő show-ok és persze Győzike stb.) megörökítése is.

 

Aztán jöhetnének a népi hagyományok (a Hungaricumok, a gulyás, a mákos guba, a híres magyar népmesék címei és szimbolikus – 3-as, 7-es – számai stb.). A híres tévés-, rádiós produkciók (Napkelte, Napnyugta, Este, Nappal, Napközben, a Bumeráng stb.). Majd divat- és hóbort rajongásaink (svájci sapka, nejloning, nejlonharisnya, lóden és orkánkabát, farmerruha, sorba-állás itthon a Trabant-kiutalásáért, külföldön a hűtőszekrényért stb.).

 

Végül „belső vívódásaink segítői” sem maradhatnának ki a gyűjteményből (a pogányság leküzdése, a kereszténység felvétele, István intelmei, a Tízparancsolat, a Mi Atyánk, a Hiszekegy, a Himnusz, a Szózat bármelyik sora stb.).

 

 

Mindezt követően, nagy látomások és víziók – a honnan jöttünk, hol vagyunk és merre, hova megyünk – is megörökíthetők a preambulumban. Ezt megelőzően azonban szükséges a jelenlegi alkotmány „átmenetiségére” történt utalást elhagyni, bár az átmenet a fejlődést a rosszból a jobba való haladásaként is magában foglal(hat)ja. Célszerű azonban kerülni a vízió egyes elemeinek írásba foglalását, különösen azokét, amelyek - dogmává merevedése - miatt később, csendes haladásunk foglyaivá válhatunk. Gondoljunk a valódi sztálini alkotmányok preambulumaira: „…népünk megkezdte a szocializmus alapjainak lerakását s országunk a népi demokrácia útján halad előre a szocializmus felé.”; „A régi helyén új ország született, amelyben az államhatalom a nép érdekeit, az állampolgárok alkotó erejének szabad kibontakozását és jólétét szolgálja. A magyar nép nemzeti egységbe tömörülve, a szocializmus teljes felépítésén munkálkodik.”; valamint „Az SZSZKSZ-ben (Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége - FJ) felépült a fejlett szocialista társadalom.” „…melyben az összes osztályok és szociális rétegek egymáshoz való közeledése, az összes nemzetek és nemzetiségek jogai és tényleges egyenlősége, testvéri együttműködése alapján létrejött az emberek új történelmi közössége – a szovjet nép.” „…legfőbb célja az osztály nélküli kommunista társadalom felépítése, amelyben kifejlődik a kommunista társadalmi önigazgatás.”

 

 

Azt sem árt előre tisztázni, hogy a preambulumba foglalandó nemzeti-társadalmi értékeink sokasága a preambulumot történelemkönyvvé duzzaszthatja-e, amelynek eredményeként új alkotmányunkban a deklaratív megfogalmazású történelemkönyv terjedelmű preambulumnak lesz egy rövidke normaszöveg-melléklete, avagy a mindennapok jogkövetésében, jogalkalmazásában is használandó normaszövegnek lesz egy rövidke, deklaratív bevezetője, preambuluma. Ez utóbbi esetben a deklaratív preambulum sem politikai kinyilatkoztatásokat, sem filozófiai jogelveket nem tartalmazhatna. A jogelvek alkotmányban való rögzítése is csak abban az esetben elfogadható, amennyiben azok tartalma - a későbbiekben - a normaszövegben kifejtést/részletezést nyer, és így azok a jogkövetés/jogalkalmazás során meghivatkozhatók és alkalmazandók; megsértésüket, figyelmen kívül hagyásukat pedig végrehajtható szankcionálás követi.

 

 

3)      Az alkotmány belső struktúrája

 

 

Amennyiben valami valóban emlékeztethet a sztálini alkotmányokra, úgy az, az alkotmány felépítése, belső szerkezeti struktúrája. Ha a meghirdetett és felépülő Nemzeti Együttműködés Rendszere középpontjában valóban „minden magyar” polgár áll, úgy ennek jelentősége az új alkotmány szerkezetében is meg kell, hogy nyilvánuljon. A legalapvetőbb kérdéseket az I. fejezetet követően az ember, a polgár alapvető jogainak és kötelességeinek nevesítése és részletezése kell, hogy kövesse. Némelyek új megközelítést és védelmet/szankcionálást igényelnek. Az itt alkalmazott deklarációk helyett a normativitásra és az egyértelműségre, az érvényesíthetőségre szükséges koncentrálni. Az emberi méltóság általános elismerése mellett annak védelmi eszközei is kifejtésre szorulnak. Ugyancsak rögzítésért kiáltanak a nép hatalomgyakorlásának közvetlen fórumai, formái és eszközei, illetve a hatalom működése feletti ellenőrzésének jogosítványai és a visszaélések szankcionálásának gyakorlati megnyilvánulhatóságai.

 

 

Amennyiben az új alkotmány kiegészülne új alapvető joggal/jogokkal, netalán kötelességgel, úgy a sport mellett a „fedélhez való jog” sem maradhat rejtve. A közterhekhez való hozzájárulás formái és eszközei is alkotmányi szabályozást kell, hogy kapjanak. A 70/K. §-ban foglalt – „az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők” – rendelkezéssel a bíróságok a gyakorlatban nem tudnak, illetve nem akarnak mit kezdeni. Ezért e mondatot - érvényesülhetősége miatt - további normatív kapaszkodókkal kell ellátni.

 

 

4)      A népszavazás szűkítése (eltörlése)

 

 

A népszavazás intézményéhez csak a hatalomgyakorlással összefüggésben lehet hozzányúlni. Nem valószínű, hogy a hatalom forrását a jelenlegihez képest lényegesen eltérőbben lehetne (szabadna) deklarálni (kivéve, ha a hatalomhoz a népre már nincs is szükség!): „a Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé,…”! Innen kezdve nem igazán érthető, hogy mit is jelentene a népszavazás körének szűkítése (az ostobaságnak minősülő eltörléséről nem is beszélve).

 

 

Amennyiben a hatalomgyakorlás filozófiája a régi marad, úgy a jelenlegi alkotmányi szöveg folytatása is maradhat: „…amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.” Hol van itt a népszavazás? A közvetlen hatalomgyakorlás a jelenlegi alkotmány szerint sem szűkül le a népszavazásra, illetve vele együtt a népi kezdeményezésre. Akkor viszont mit is jelent a közvetlen hatalomgyakorlás? Jelenti mindazt, amelyről nem szól a jelenlegi alkotmány, és amelyek hiányáról az alapjogoknál már finom célzást tettem. A közvetlen hatalomgyakorlás – az előbb említett két formán kívül – magában foglalja például a hatalom szerveivel való konzultálás igényét és annak érvényesíthetőségét (kikényszeríthetőségét); a civil társadalom megszerveződéséhez való jogosultságot; a hatalom és a civil társadalom képviselőivel (szervezeteivel) történő folyamatos együttműködést; továbbá – és nem lezárva a felsorolást – a közvetett hatalom szervei működésének ellenőrizhetőségét/ellenőrzését, valamint a számon kérhetőséget és bizonyos szankciók alkalmazhatóságát (például a választott képviselők közvetlen beszámoltatását, illetve visszahívhatóságukat).

 

 

A népszavazás lehetőségének további szűkítése viszont már majdnem egyenlő lenne e jogintézmény megszüntetésével. A szűkítést – elképesztő alkotmányellenes módon – a gyakorlatban amúgy is elvégzi az OVB, valamint az Alkotmánybíróság, és néha - velük összejátszva maga - a parlament is. A hatalom számára kellemetlen kérdések – az elmúlt időszakban – vagy már el sem jutottak az aláírásgyűjtésig, vagy azt követően, de még a népszavazás kiírását megelőzően a kérdésben gyorsan alkotott „valamit” a Parlament, amelynek következtében az egész népszavazási procedúra okafogyottá vált. A „nehéz kérdések” előszűrőjeként az OVB és az Alkotmánybíróság a kérdést leginkább – véve a bátorságot – annak értelmetlenségére/értehetetlenségére hivatkozva - úgy, hogy egyetlen tagjuk sem rendelkezik nyelvészi diplomával - elutasította, illetve az aláírásgyűjtő ív hitelesítését megtagadta. Még azt a fáradságot sem véve, hogy nyelvi szakértőt kérjenek fel, illetve vegyenek igénybe! Amennyiben ez a szűrő elégtelennek bizonyult, úgy az Alkotmánybíróság addig halogatta a benyújtott kifogások elbírását, amely időtartam alatt a parlament képes volt valamilyen összetákolt törvényt az okafogyottság érdekében elfogadni. Ha viszont a kérdést abszolút érthetősége miatt, érthetetlenségre hivatkozással mégsem lehetett elutasítani, akkor előjöttek az újabb elvetési lehetőségek. A kérdés több alkérdést tartalmaz; a kérdésre nem lehet egyértelműen igennel vagy nemmel válaszolni (mintha a választópolgár kiskorú vagy értelmi fogyatékos lenne, pedig a gyakran teljesen érthetetlen jogszabályok rendelkezéseit érhetetlenségük ellenére is számon kéri tőlük a hatalom); a kérdés nem egyeztethető össze a népszavazási törvény preambulumával, a jogalkotó szándékával, akaratával stb.

 

 

A népszavazási törvény eddig is egyértelműen rögzítette a tilalmakat, ezen túlmenően nincs szükség további szűkítőre (OVB, Alkotmánybíróság) és szűkítésre (szűkítő gyakorlatra). Végső sorban ott van a nép: sikerül-e 200 000 érvényes választópolgári aláírást összegyűjteni vagy sem. Az alkotmánnyal ellentétes jelenlegi „szűkítő” eljárást pedig fel kell számolni. A jövőre nézve – véleményem szerint – legfeljebb csak a megkövetelt érvényes aláírások számának emeléséről (300 000-re; 400 000-re) lenne/lehetne érdemes beszélni, vitatkozni.

 

 

5)     Egyes, jelenleg is működő alkotmányos intézmények átalakítása, megszüntetése

 

 

E körben az Alkotmánybíróság, az ügyészség és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács kerültek szóba.

 

 

a)      Az Alkotmánybíróság egyre kevésbé képes a jelenlegi alkotmányban megfogalmazott szerepkörét teljes értékűen ellátni. Hiányzó - törvényben szabályozandó - ügyrendjét alkotmányellenes módon, teljes ülési határozattal „pótolta” 1991-ben, amelyben az állampolgárokra is kiterjedő normatív szabályokat alkotott igaz, szándéka szerint csak „ideiglenes” jelleggel. A jogszabályként alkalmazott ügyrend, amely ma is - ellentmondást nem tűrően - jogszabályként funkciónál a Magyar Közlönyben még csak közzétételre sem került. Az ideiglenesség „szégyenét” – amely már több mint húsz éve fennáll – az utóbbi időben az Alkotmánybíróság úgy igyekszik valamelyest palástolni, hogy a megalkotás évét elrejti azáltal, hogy a módosításokkal kiegészített és közzétett egységes szöveg címe már csak a módosításkori évszámra utal (a legutóbbi változatban 2009. olvasható).

 

 

A jelenlegi alkotmányos-jogállami elveknek és követelményeknek nemcsak ellentmond, de egyben abszurd is az a fennálló tény, amely szerint az Alkotmánybíróság az egyetlen olyan jogállami magyar jogintézmény, amelynek eljárását egyetlen hatályos jogszabály sem köti konkrét határidőhöz. Esetében még az ún. soron kívüli eljárás is határidő nélküli. Ezen „alkotmányos parttalanság” következtében az Alkotmánybíróság „főhatalmi szervként” funkcionálhat; akkor jár el egy adott ügyben, amikor azt „időszerűnek” és jónak látja. Ez alól még az ún. jogorvoslati eljárások sem képeznek kivételt (például a Ve. értelmében az Alkotmánybíróság a jogorvoslati fórum a népszavazás és népi kezdeményezés tárgyában hozott OVB döntéssel szemben benyújtott kifogások elbírálása tekintetében), hiszen ezek az ügyek is az előbb említett – parttalan – soron kívüli elbírálás körébe tartoznak! A jogkövető polgár, de más sem érti, hogy akkor számára, a kifogás benyújtására a törvény, milyen alapon írhat elő 15 napos, ráadásul jogvesztő határidőt?

 

 

További probléma, – amely az új alkotmányban kiküszöbölendő – hogy az Alkotmánybíróság az utólagos normakontrollt biztosító hatáskörében eljárva átveheti a jogalkotó szerepkörét. Nemcsak megsemmisítheti az adott alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabályt, állami irányítás egyéb jogi eszközét, hanem egyrészt megmondhatja, hogy a megsemmisítés következtében az adott jogi norma megsemmisítéssel nem érintett része miként, milyen szöveggel marad hatályban; másrészt azt is szabad belátása szerint határozhatja meg, hogy a megsemmisítés milyen időpontban következzék be [lásd a Jat. esetét: a jogelvek szerint az alkotmányellenesség az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben történt közzététele napján (2009. december 17.) „beállt”, közismertté vált; ennek ellenére az alkotmánysértő törvény teljes terjedelmű megsemmisítésének hatályát a taláros testület elfogadhatatlan szubjektivitással csak 2010. december 31-ében határozta meg. Ezzel az Alkotmánybíróság az általa értelmezett jogállami követelményeket is felülírva elérte, hogy kötelezően alkalmazandó legyen az olyan jogszabály is, amelynek alkotmányellenességét nem más, mint maga az Alkotmánybíróság mondta ki és e döntését az ország nyilvánossága elé is tárta. Vajon milyen észérv alapján lehet egy alkotmányellenes törvényt kötelezően alkalmazni, illetve követni? Ennek következtében nem róható fel, hogy sem a honatyák sem a honanyák nem vették komolyan az Alkotmánybíróság döntését (talán a testületet sem?), és a hatályban tartott törvény rendelkezéseit saját tevékenységük során nem is alkalmazták. Ezt vajon más szervek és a polgárok is megtehetnék, következmények nélkül? Ezzel egy precedens keletkezett, és kezdetét vette a jogszabályok sajátos értelmezésű és következmények nélküli devalvációja, az Alkotmánybíróság kegyével és engedélyével.].

 

 

A rend jogállama által az sem támogatható, hogy egy bírósági (alkotmánybírósági) jogorvoslati eljárásban úgy a nemzetközi, mint a magyar jogelvek semmibe vételük miatt sérelmet szenvedjenek. A fentiekben említett népszavazási és népi kezdeményezési eljárásokban hozott OVB döntések ellen benyújtott kifogások, mint jogorvoslatok nem bíróság által, nem nyilvános tárgyaláson, nem személyes részvétel mellett és nem az üggyel összefüggésben keletkezett iratok megismerhetőségével és nem a törvény által meghatározott rövid határidőn belül kerülnek elbírálásra. A meghozott határozatokban a magánfél neve (ellentétben a szervezetek nevében benyújtott kifogásolókkal) feltüntetésre sem kerül. Ennek következtében a kifogást benyújtó magánszemély – különösen, ha többen is éltek a kifogás benyújtásának jogával – nem lehet biztos abban, hogy az Alkotmánybíróság valóban az általa benyújtott jogorvoslati kérelmet bírálta el.

 

 

Az sem tekinthető megnyugtató módon alkotmányosnak, hogy az Alkotmánybíróság székhelyét a törvény ugyan Esztergomba helyezi, de az Alkotmánybíróság működését folyamatosan Budapesten bonyolítja. A jelenlegi alkotmány megalkotójának akarata főszabályként arra irányult, hogy az állam legfőbb hatalmi szervei az ország fővárosában legyenek elérhetők, ezért hallgat minden más ilyen jellegű szerv székhelyének megnevezéséről. Teljesen természetes, hogy valamennyi központi szerv székhelye egybeesik működésének helyével, nevezetesen Budapesttel. A kivétel az Alkotmánybíróság esetében azt tükrözi, hogy a jogalkotó akarata az volt, hogy az Alkotmánybíróság esetében e hallgatólagos szabályt megbontva a székhelyt és ezzel a működést is egy másik magyar királyi városba, Esztergomba helyezze. Az alkotmány legfőbb őrének titulált Alkotmánybíróság e törvényi rendelkezést is felülírva, jogkövetkezmények és elfogadható törvényes magyarázat nélkül továbbra is székhelyén kívül, Budapesten működik.

 

 

Figyelemmel arra a kinyilvánított szándékra, miszerint a köztársasági elnök nem a kormány ellensúlyaként szeretne tevékenykedni várhatóan csökkenni fog azon elfogadott törvények száma, amelyek tekintetében a köztársasági elnök – más megoldást keresve – az Alkotmánybíróságtól előzetes alkotmányossági kontrollt kérne. Az alkotmány rendelkezései értelmezésének kérésével az arra hatáskörrel rendelkező szervek eddig is ritka kivétellel éltek. Minderre, valamint a fentiekben kifejtettekre is figyelemmel megfontol(ható)andó azon politikusok, szaktudósok javaslata, elképzelése, miszerint az Alkotmánybíróság hatáskörei átcsoportosíthatók, egyrészt a jogorvoslati jellegű eljárásai a rendes bíróságokhoz, másrészt az alkotmányossági kontrollal összefüggő jogosítványok a Legfelsőbb Bíróság egy speciális szabályok szerinti összetételben működő újonnan kialakítandó kollégiumához, harmadrészt az utólagos normakontroll pedig a megyei vagy a táblabíróságokhoz, fellebbezést biztosítva döntéseikkel szemben a Legfelsőbb Bíróság előtt. Ennek eredményeként az amúgy is vitatható határidő-nélküliségre, és a gyakorta ellenőrizhetetlen „objektivitással” kiválasztott ügysorrendben eljáró, összetételének kialakításában a szakmaisággal szemben egyre nagyobb szerepet játszó politikai szempontokra is odafigyelve talán több pozitívummal járna az Alkotmánybíróság megszüntetése, mint rendkívül költséges átszervezése.

 

 

b)     Az ügyészségek esetében követhető lenne az a már korábban is kinyilvánított politikusi-szakmai akarat, miszerint az ügyészség önálló hatalmi súlyának és ellensúlyának további fenntartása - emlékeztetve a már sokat emlegetett sztálini alkotmányos tézisekre és államfelépítésre (akkor azonban az ügyészségek a törvényesség teljes megtartása feletti őrködés legfőbb „törvényességi ellenőr” szerepével és kiváltságával voltak felruházva, míg a jelenlegi alkotmány értelmében feladatuk csupán a jogok védelméről, a törvények (?) megtartásáról való gondoskodás) - alkotmányosan a továbbiakban már nem indokolható. Tevékenységükben, az utóbbi időszakban a(z általános) törvényességi ellenőri szerepkör amúgy is „összezavarodott”: lásd bizonyságul a közigazgatási hivatalok több mint egyéves működésképtelensége ideje alatti fellépésük bizonytalanságát, illetve teljes hiányát. Az ügyészség a vád képviseletével összefüggő szerepét, valamint a büntetés-végrehajtás törvényessége feletti felügyeletét (megosztva a független bíróságokkal) önálló hatalmi szerepkör nélkül, a Kormány (az igazságügyi miniszter) felügyelete alá rendelten is kifogástalanul el tudná látni.

 

 

c)      Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) nem váltotta be a létrehozásához fűzött - szerintem eltúlzott - várakozásokat és reményeket. E szerv identitásában, továbbá tevékenysége gyakorlása során - összetétele, testületként való funkcionálása, valamint a bírói függetlenség követelménye- és az igazgatási tevékenység irányításában szükségképpen nem nélkülözhetően alkalmazandó irányítási és utasításadási jog érvényesülésének és magvalósításának összeegyeztetésében a megkívánt szemléletek és eszközrendszerek összekeveredése miatt - a bírósági igazgatásban kaotikus állapotok alakultak ki. Ugyancsak zavarok mutatkoznak a munkáltatói és személyügyi jogkörök gyakorlása terén. Hatékonyan alig érvényesült e szervezetnek a törvény által biztosított - a bíróságok feladatkörét érintő kérdésekben a - jogszabályalkotás kezdeményezési, illetve a bíróságokat érintő jogszabály-tervezetek véleményezési jogköre.

 

 

E hiányosságok vezettek oda, hogy a választási eljárásban való bírósági felülvizsgálati jogkör gyakorlati megvalósulásában több a bíróságok eljárásában az indokolatlan és tarthatatlan különbözőség, mint a kívánatos jogalkalmazói egyöntetűség. A választási eljárásban a választási bizottságok által hozott határozatok törvényessége bírói felülvizsgálata egységességének, jog általi alátámaszthatóságának tanúsításaként érdemi hivatkozási alapként a kétharmados törvénnyel (Ve.) szemben – szégyenszemre – a jogok múzeumából elő kellett venni a 105/1952. (XII. 28.) MT rendeletet. Ugyancsak nem volt képes e testület 1997. óta jogalkotás kezdeményezési jogköre révén elérni, hogy az illetékes jogalkotó a választási eljárás bírói felülvizsgálati eljárásában az illetékfizetéssel összefüggő szabályokat törvényben rendezze. Ehelyett a Legfelsőbb Bíróság a kérdésben 2010-ben – az országgyűlési képviselők választásának közepén – kiizzadott jogegységi határozatát emelte „törvényi rangra” az alkotmányban rögzített szabály ellenére: a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatai (csak) a bíróságokra kötelező, tehát kifelé, a polgárok és a szervezetek felé kötelező normaként nem funkcionálhat. Az OIT ugyancsak „asszisztált” az említett választási határozatok bírósági felülvizsgálati eljárásában a jogi szakvizsgával rendelkező választópolgár saját ügyében való eljárásánál a jogi szakvizsga-bizonyítvány eredeti, vagy közjegyzőileg hitelesített másolatának személyes bemutatását megkövetelő, törvényi szabályt rontó, szintén 2010-ben a Legfelsőbb Bíróság által meghozott jogegységi határozat megszületéséhez annak ellenére, hogy a megkövetelt dokumentumok meglétéről az ügyekben eljárt valamennyi bíróság hivatalos tudomással bírt, és amely tényt – ennek következtében – a hatályos törvényi szabályok értelmében a kérelmezőnek nem kell(ene) bizonyítania.

 

 

A még sorolható problémák és hiányosságok azt igazolják és támasztják alá, hogy érdemes e szervezet (OIT) megszüntetését is alkotmányos megfontolás tárgyává tenni, és a bíróságok igazgatásának kérdéskörét visszavéve, azt ismét az igazságügyért felelős miniszter jogkörébe utalni.

 

 

6)      A nemzeti jelképek megjelenítése az új alkotmányban

 

 

Az elhangzott és általam ismert javaslatok közül véleményem szerint nem ellenezhető, illetve jogilag nincs akadálya annak, hogy az alkotmány jelképei között, helyett kapjon a Himnusz szövege, valamint a zászló megjelenítése, amelyben a Magyar Köztársaság címere is elhelyezést nyerne. Az is elfogadható javaslat, miszerint a zászló és a címer a hatályos leírásoknak megfelelő színösszetételben jelenjen meg úgy az új alkotmányban, mint annak valamennyi után-nyomatában (azaz az új alkotmány bárki általi kiadásában és után-nyomatában csak az Országgyűlés által elfogadott formában és színösszetételben legyen – mintegy levédett dokumentumként – kiadható).

 

 

(Az új alkotmány témakörével foglalkozó vita- és véleménycsere az idő előre haladta miatt felfüggesztődött, folytatására - megszervezése esetén - azonban ismét sor kerülhet?)

 

 

Budapest, 2010. augusztus 8.

 

 

 

Témában készült interjú-változat szövegét lásd itt

Az interjút lásd: „Gyors tempóban és nagy titokban alkotmányoznak". [Fogarasi József egyetemi docens nyilatkozata.] In: Népszava. 2010. augusztus 10. (137. évf. 185. sz.) p. 13. [ISSN 0133-1701]

 

 

 

 

 

 

 


 

 


 

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 20
a héten: a héten: 260
a hónapban: a hónapban: 804
összesenösszesen355252
az oldalt jelenleg nézik: 8