Fogarasi József

Szirénázás



 

Hosszabb külföldi út vége felé eddig mindig jóleső érzés volt arra gondolni, hogy az ember nemsokára otthon lesz és végre saját ágyában kényelmesen aludhatja végig az éjszakát. Ez az érzés ma már – bevallom – egyre ritkábban ragad magával. Nem tagadom, szívesen jövök haza; megszokott környezetem, barátaim és ismerőseim látása, hallása még jelenleg is jóérzéssel tölt el. Ám egyre gyakrabban veszem észre, hogy az itthoni hibák, gyarlóságok, emberi barbárságok, udvariatlanságok és gátlástalanságok, kicsinyességek stb. – amelyek korábban alig tűntek fel, vagy hamar túltettem rajtuk magam – idehaza, összehasonlítva a külhonban átéltekkel/tapasztaltakkal egyéni ingerküszöbömet átlépve, ma már nem múlnak el nyomtalanul, sőt igen gyakran felbosszantanak.

 

Az Egyesül Államokból megérkezvén a hosszadalmas és fárasztó több mint tízórás repülőút után, amelyen a légkondicionálás kikészítette az összes ízületemet arra gondoltam, hogy végre nyugodtan, saját „kitaposott” ágyamban egy jót fogok aludni. A kezdet jól is indult. A lakás zártságának fülledt levegőjét az utcai front ablakainak teljes kitárása érezhetően felfrissítette. Kicsomagolás helyett jöhet az ágy, gondoltam és cselekedtem. Nyomban el is nyomott az álom, de nem sokáig élvezhettem az alvás nyugalmát. Hirtelen fülsiketítő szirénázásra riadtam. Kinéztem az ablakon, sehol egy lélek, a gépkocsiforgalom egyenlő volt a nullával, a forgalmi lámpák sárgán villogtak, sehol semmilyen akadály nem volt látható, amely indokolta volna az éjszakai dobhártyát felszaggató, izomból működtetett vijjogó szirénázást. Mindez rövid időtartamon belül többször is megismétlődött. A szirénázó „közösségi érdekeltségű” gépkocsik vezetői mit sem törődve az állítólagos csendrendelettel – amelyet az állampolgártól büntetés terhe mellett számon lehet kérni – fittyet hányva rá, szirénáik hangerejét az éjszaka kellős közepén a maximális hangerőre állítva száguldoztak a megengedett sebességhatárt többszörösen túllépve a Fiumei úton a Baross tér felüljáróján át a Rottenbiller és Damjanich utcán keresztül egészen a Városliget Dózsa György út által határolt szegletéig.

 

Úgy kell annak, aki nem Budán, a Rózsadombon vagy Pasaréten, esetleg Budapest más, patinás kertvárosában, avagy a külső kerületek sötét utcáiban lakik. Esetleg talán vidékre is költözhetnék, villant át agyamon. De hát a nyugalom, a jogállam biztosította pihenéshez való alkotmányos jog talán a nagyváros kiemelt főközlekedési útja melletti ház lakásaiban lakó polgárokat is megilleti, méltatlankodtam magamban. A problémát többször jeleztem, illetve szóvá tettem, mindhiába. A viszonzásul kapott válaszok, jó tanácsok, több mint segítőkészek voltak. A szirénázó autók mindannyiunk biztonságára vigyázva, szolgálják a városlakókat! De ilyen visító hangon és éjjel? Éltem az ellenvetéssel. A hangjelzés a gyalogos és a gépkocsi-közlekedés figyelmének fokozását szolgálja és a véletlen balesetek megelőzését is célozza, volt a kimerítő és kreatív válasz. Esetleg használhatnék füldugót, becsukhatnám éjszakára az ablakokat, illetve a lakás más, az utcai fronttól távolabb eső zugában is alhatnék. És ha csak annyi időre szólaltatnák meg és kisebb hangerővel a köz érdekében száguldozó hangerőcsodák a szirénáikat „akkor összedőlnének a zsinagógák”? Fogalmaztam egyszer erélyesebben! Válasz nem érkezett.

 

Persze a magyar ember önmagáért van, és „tesz” a másikra. A dögöljön meg a szomszéd tehene mentalitás, pedig nem vezet sehova. Talán, ha többet utaznánk és okulnánk a vállalhatóbb közösségi kultúrával és toleranciával rendelkező országok tapasztalataiból, vagy az ott látottak, érzékeltek idehaza hatással lennének ránk; ezzel talán a Szent Korona-tan táplálta büszkeségünk fénye biztos, hogy nem veszítene (nem létező) ragyogásából.

 

Ilyen inzultusok hatása mellett frissítően és szívesen gondol vissza az utazó a közelmúltban tett külföldi útjaira. A távoli országokra és azok nagyvárosaira – Vallettára, Barcelonára, Córdobára, Granadára, Sevillára, Reykjavíkra, Pekingre, Tokióra, Kiotóra, Los Angelesre, San Franciscóra, Las Vegasra, hogy csak a kisebbek kerüljenek megemlítésre – ahol éjszaka és nappal is, csak annyi ideig és erősséggel veri fel a sziréna hangja a többi ember nyugalmát, amennyire az éppen szükségeltetik. Persze az említett városok köz szolgálata egy valódi szolgálat, amely alkalmazkodva, másokat nem zavarva szolgálja az összes többi városlakó élet- és közbiztonságát. Igaz, nevezett városok tőlünk jelentős távolságra vannak, ezért is esik nehezére a hazatérőnek, hogy végre itthon van, de mégsem érzi magát otthon és kívánkozik - egyre gyakrabban - ismét vissza, a távolba.

 

Budapest, 2010. május 21.



        

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 143
a héten: a héten: 814
a hónapban: a hónapban: 2926
összesenösszesen433726
az oldalt jelenleg nézik: 3