Alkotmánybíróság: a jogállam lejtőjén, tovább!
- 2010. június 28. hétfő
Persze vannak, akik ennél is továbbmenve az AB jogállami (működési) problémáit feszegetve már e jogintézmény létét kérdőjelezik meg. Vajon a Nemzeti Együttműködés Rendszere keretén belül feloldhatók-e ezek az anomáliák, vagy az alkotmánybíráskodással összefüggő feladatok csak más meglévő jogintézmény által, illetve egy másként felépített és működő új intézmény kialakításával láthatók el. „Az államnak pártatlannak kell lennie. Nem ügyeskedhet, nem változtathatja kénye-kedve szerint a törvényeket és a szabályokat.” Az állam nem teheti saját érdekeinek foglyává a törvényhozást. Ha azt akarja, hogy tiszteljék, akkor tiszteletre méltónak is kell lennie, hangzik az Országgyűlés által elfogadott üzenet.
A közjó jogállamának – amelyet a jövőben is célszerű megtartani és megvédeni, és amelynek az AB is része – egyik legfontosabb garanciája az alapvető jogok és kötelességek törvényben való megállapítása, továbbá a jogbiztonság és annak kiszámíthatósága. Ennek tesz eleget az Alkotmány, amikor az AB kiemelt feladataként a jogszabályok alkotmányellenességének felülvizsgálatát, s eredményeként az alkotmányellenes törvények és más jogszabályok megsemmisítését nevesíti. Az eljárás részleteiről az AB ügyrendje lenne hivatott rendelkezni, amelyet az Országgyűlés jogosult törvényben meghatározni. E törvényt azonban 1990 januárja óta hiába keressük a különböző jogtárakban. Megalkotására nem került sor. Hiánya – ma már mindenképpen – kikezdi a jogállam működésének alkotmányosságát, de rombolja az abba vetett hitet is. Pótlásáról – sajátos jogfelfogás részeként – maga az érintett gondoskodott. Önmaga rendezve a kérdéskört - 1991. július 2-án az AB teljes ülése által elfogadott 11/1991. (VII.2.) Tü. határozatában jogorvoslat biztosítása nélkül - kimondta: az „Ügyrendtervezetet a teljes ülés az alkotmánybírósági eljárásban kötelező érvényűnek ismeri el.”
Mindez alapvetően ellentmond a jogállam fentiekben idézett „törvények uralma” továbbá a jogalkotás rendjét – jelenleg még hatályosan – szabályozó jogalkotási törvényben foglalt (Jat.) követelményeknek. A taláros testület minderre fittyet hányva – a Magyar Közlönyben meg sem jelentetett – ideiglenes ügyrendjének előírásait jogszabályi erővel felruházva az állampolgárokra is kiterjedően alkalmazza, nem ritkán kellő objektivitás és következetesség híjával. Például: bevezetve a hiánypótlás intézményét - határidő kitűzésével - ugyan felhívja a beadványozót a hiányok pótlására, azonban határozatában a polgárt a pótolt hiányosságok ellenére nemcsak megrója, de meg is bélyegzi a nyilvánosság előtt [773/D/2006. ügyszám]. Az AB mindenhatóságát csupán ügyrendjének önmaga által is hangoztatott ideiglenessége gyengíti, melynek időtartamát jelenleg egyedül a valamikor hazánkban állomásozott szovjet csapatok ideiglenességének időtartama haladja meg.
A tényleges helyzet azonban ennél rosszabb. Az AB működése során a hatályos törvényeket - nem tisztelve, némelyiküket - belátása szerint gyakran felülírja, vagy a jogalkotó által nem szabályozott kérdéseket jogszabálynak nem minősülő határozataival kitölti, illetve öncélúan értelmezi. Lásd például - a fentiekben - az ideiglenes ügyrenddel összefüggésben írtakat, valamint az alkotmánybírák összeférhetetlenségéről szóló egyértelmű törvényi rendelkezéseket: az alkotmánybíró a tudományos és oktatói, a művészeti, a szerzői jogi védelemben részesülő, valamint a lektori és a szerkesztői tevékenységen kívül más kereső foglalkozást nem folytathat. A törvényi előírás betar(ta)tását firtató állampolgári beadványt az alkotmánybírákból álló tejes ülés ellenvélemény nélkül söpörte le a jogállam asztaláról:„…az alkotmánybírói tisztség nem összeférhetetlen a tanszékvezetői és a szakreferensi megbízással, ugyanakkor a dékáni, dékánhelyettesi, rektori, rektorhelyettesi megbízatással igen.” [3/2007.(II.20.)TÜ.hat.] Csak reménykedni lehet abban, hogy egy felsőoktatással kapcsolatos jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány, illetőleg a felsőoktatás valamely munkavállalója részéről benyújtott alkotmányjogi panasz elbírálása vagy egy felsőoktatási intézménnyel (közalkalmazottjával) összefüggő bírósági ügy bírája által kezdeményezett alkotmánybírósági eljárás során a nagyméltóságú testület képes lesz objektivitásának legalább a látszatát megőriznie.
De az AB törvények felettiségének érzetét keltheti az is, ha a közjó államának polgára nem kap meggyőző magyarázatot egy-egy alkotmánybírósági döntés okára és miértjére. Például: miért került elutasításra az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény 2. számú, valamint az országgyűlési egyéni és területi választókerületek megállapításáról rendelkező 2/1990.(I.11.) MT rendelet melléklete alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére benyújtott indítvány; avagy az alkotmányellenesnek minősített Jogalkotási törvény miért csak 2010. december 31-vel kerül megsemmisítésre, és mivel magyarázható, hogy e törvény alkotmányellenessége ellenére miért alkalmazandó jelenleg is? Továbbá: a magánszemélyek által kezdeményezett két közismert országos népszavazási kérdés ellen benyújtott jogorvoslatok elutasító elbírálásához miért kellett bevárni az Országgyűlés „taktikájának” eredményeként megszületett törvényeket? Mindez minősíthető törvényesnek, de tisztességes eljárásnak aligha. Említett esetekben az AB hatalmi túlsúlya alapján - azzal visszaélve - a törvényalkotó fölé emelkedve hozott a jogállam által (jelenleg) nem kontrollálható döntéseket.
Ugyancsak tarthatatlan és védhetetlen a közjó jogállama részéről, ha egy jogállami jogintézményt döntésének meghozatalakor nem köti törvény által megszabott határidő! E hiányosság különösen akkor esik kifogás alá, ha az adott szerv jogorvoslati fórumként jár el és döntésével szemben nincs helye bírósági jogorvoslatnak. Ez az alkotmányellenes helyzet áll elő, amikor az AB az országos népszavazási, népi kezdeményezési aláírásgyűjtő ív hitelesítéséről/elutasításáról szóló OVB határozattal szemben benyújtott kifogást elbírálva jogorvoslati fórumként jár el. A kifogást az AB a választási eljárási törvény (Ve.) szerint „soron kívül bírálja el.” E soronkívüliség időtartama - törvényi szabály hiányában - egyedül az elbíráló szerv szubjektív belátásától függ. Eredménye közismert.
Budapest, 2010. június 28.
* A publikált változatot lásd a Népszava - 2010. július, 5. hétfő 154. szám - 7. oldalán „Tovább a jogállam lejtőjén” cím alatt.
Az Alkotmánybíróság „jogállami tartópillérei”:
ideiglenesség, törvényfelettiség, határidő nélküliség!*
Vajon beleférnek-e a nemzeti közakaratba azok az anomáliák, amelyek az AB jelenlegi alkotmányos helyzetében, működésében egyre erőteljesebben öltenek testet megkérdőjelezve e fontos és alapvetőnek mondott alkotmányos jogintézmény alkotmányosságának támadhatatlanságát.
„Az államnak pártatlannak kell lennie. Nem ügyeskedhet, nem változtathatja kénye-kedve szerint a törvényeket és a szabályokat.” Az állam nem teheti saját érdekeinek foglyává a törvényhozást. Ha azt akarja, hogy tiszteljék, akkor tiszteletre méltónak is kell lennie, hangzik a megfogalmazott és az Országgyűlés által hatalmas többséggel elfogadott üzenet. A közjó jogállamának az AB is részét képezi.
A jogállam – amelyet a jövőben is célszerű megtartani és védeni – egyik legfontosabb követelménye az alapvető jogok és kötelességek törvényben való megállapítása, valamint a jogbiztonság és annak kiszámíthatósága. Ennek tesz eleget az Alkotmány, amikor az AB-vel összefüggésben elsődleges feladataként a jogszabályok alkotmányellenességének felülvizsgálatát, s eredményeként az alkotmányellenes törvények és más jogszabályok megsemmisítését nevesíti. Az eljárás részleteiről az AB ügyrendje lenne hivatott rendelkezni, amelyet az Országgyűlés jogosult törvényben meghatározni. E törvényt azonban 1990 januárja óta hiába keressük a különböző jogtárakban. Megalkotására nem került sor. Hiánya – ma már mindenképpen – kikezdi a jogállam működésének alkotmányosságát, de rombolja az abba vetett hitet is. Pótlásáról – sajátos jogfelfogásként – maga az érintett gondoskodott. Túl sok időt nem adva a törvényalkotónak 1991. július 2-án - a teljes ülés által elfogadott 11/1991. (VII.2.) Tü. - határozatában önmaga rendezve a kérdéskört – jogorvoslatot nem biztosítva – kimondta: az „Ügyrendtervezetet a teljes ülés az alkotmánybírósági eljárásban kötelező érvényűnek ismeri el.”
Mindez alapvetően ellentmond a fentiekben idézett „törvények uralma” továbbá a jogalkotás rendjét – jelenleg még hatályosan – szabályozó jogalkotási törvény (Jat.) érvényesülésének. A vonatkozó rendelkezések értelmében ugyan is törvényben kell szabályozni többek között az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit, ezek feltételeit és korlátait, valamint érvényre juttatásuk eljárási szabályait, továbbá az Alkotmányban felsorolt állami szervek működését. A taláros testület minderre fittyet hányva – a Magyar Közlönyben meg sem jelentetett – ügyrendje által rögzített belső előírásait jogszabályi erővel felruházva az állampolgárokra kiterjesztve alkalmazza. Néha ezt sem kellő és objektív következetességgel. Bevezetve a hiánypótlás intézményét - határidő kitűzésével - ugyan felhívja a beadványozót a hiányok pótlására, azonban - nyilvánosságra hozott határozatában - a pótolt hiányosságok ellenére egyben megrója és meg is bélyegzi az általa „kiválasztott” kérelmezőt e hiányosságokért [773/D/2006. ügyszám]. A tárgykörben az AB magabiztosságát egyedül ügyrendjének önmaga által is hangoztatott ideiglenessége gyengíti, melynek időtartamát csupán a valamikor hazánkban állomásozott szovjet csapatok ideiglenességi időtartama haladja meg.
A törvényeket az Országgyűlés alkotja, amelyek – az Alkotmánnyal és az alkotmányos jogszabályokkal együtt – mindenkire egyaránt kötelezőek. Direkt módon törvényeket ugyan nem alkot az AB, azonban működése, tevékenysége során gyakorta tűnik úgy, hogy a törvények felett áll. Határozataival kitöltheti, értelmezéseivel pótolhatja a hiányzó, avagy felülírhatja a létező törvényi rendelkezéseket: lásd például a fentiekben az ideiglenes ügyrenddel összefüggésben írtakat, valamint az alkotmánybírák összeférhetetlenségéről rendelkező, mindenki számára egyértelmű törvényi rendelkezéseket: az alkotmánybíró a tudományos és oktatói, a művészeti, a szerzői jogi védelemben részesülő, valamint a lektori és a szerkesztői tevékenységen kívül más kereső foglalkozást nem folytathat. Az ezt firtató beadványra az alkotmánybírákból álló tejes ülés határozata [3/2007.(II.20.)TÜ.hat.] adja meg a megdönthetetlen választ:„…az alkotmánybírói tisztség nem összeférhetetlen a tanszékvezetői és a szakreferensi megbízással, ugyanakkor a dékáni, dékánhelyettesi, rektori, rektorhelyettesi megbízatással igen.” Csak reménykedni lehet abban, hogy egy felsőoktatással kapcsolatos jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány, illetőleg a felsőoktatás valamely munkavállalója részéről benyújtott alkotmányjogi panasz elbírálása vagy egy felsőoktatási intézménnyel (közalkalmazottjával) összefüggő bírósági ügy bírája által kezdeményezett alkotmánybírósági eljárás során a nagyméltóságú testület képes lesz objektivitásának legalább a látszatát megőriznie.
De az előbbi bekezdés elején mondottak érzetét keltheti bennünk az is, ha nem kapunk meggyőző magyarázatot egy-egy alkotmánybírósági döntés okára, pl.: miért került elutasításra az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény 2. számú melléklete, valamint az országgyűlési egyéni és területi választókerületek megállapításáról rendelkező 2/1990.(I.11.) MT rendelet melléklete alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére benyújtott indítvány; avagy az alkotmányellenesnek minősített Jat. miért csak 2010. december 31-vel kerül megsemmisítésre; illetve a két közismert országos népszavazási kezdeményezés elleni jogorvoslat elutasító elbírálásához miért kellett bevárni az Országgyűlés taktikájának eredményeként megszületett törvényeket? Mindez minősíthető törvényesnek, de tisztességes eljárásnak aligha. A vélekedők egyes csoportjai szerint az AB az említett esetekben hatalmi túlsúlyra szert téve - és azzal visszaélve - a törvényalkotó fölé emelkedve hozott a jogállam által jelenleg nem kontrollálható döntést.
Ugyancsak tarthatatlan és védhetetlen a közjó jogállama részéről, ha egy jogállami jogintézményt döntésének meghozatalakor nem köti törvény által megszabott határidő! E hiányosság különösen akkor esik kifogás alá, ha az adott szerv jogorvoslati fórumként jár el és döntésével szemben nincs helye bírósági jogorvoslatnak. Ez az alkotmányellenes helyzet áll fenn, amikor az AB az országos népszavazási, népi kezdeményezési aláírásgyűjtő ív hitelesítéséről/elutasításáról az Országos Választási Bizottság által meghozott határozattal szemben benyújtott kifogást elbíráló jogorvoslati fórumként jár el. A kifogást az AB a választási eljárási törvény (Ve.) szerint „soron kívül bírálja el.” E soronkívüliség időtartama - törvényi szabály hiányában - egyedül az elbíráló szerv szubjektív belátásától függ. Eredménye közismert.
Konklúzió: a tárgyalt szerv jogállásának, működésének újraszabályozása nem halasztható tovább, míg az alkotmánybírák kiválasztása – demokratikus jelölési eljárást követően – akár sorsolással is eldönthető.
Budapest, 2010. június 21.
* A téma a fenti címen és tartalommal nem került publikálásra.
Látogatók száma
 | a mai napon: | 85 |
 | a héten: | 634 |
 | a hónapban: | 479 |
 | összesen | 437487 |