Fogarasi József

Gondolatok – javaslat, vélemény, álláspont – a jogalkotási törvény (Jat.) újraalkotásához a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szakmai kerekasztala felkérésére.

A magyar jogalkotás törvényi szintű (újra)szabályozásához kapcsolódó néhány gondolatomat - egyfajta logikai sorrendbe szedve - az alábbiakban bocsátom továbbgondolás (hasznosítás) végett a CÖF rendelkezésére:

1)    Jogilag, a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (Jat.) – nem vesztette hatályát az – jelenleg is hatályban van, tehát alkalmazása alkotmányosan nemcsak jogszerű, de kötelező is. [Az Alkotmánybíróság a törvényt a 121/2009. (XII. 17.) AB határozatával ugyan megsemmisítette, de csak 2010. december 31. napjával.] Természetesen, amennyiben e határidőn belül a témában új törvény megalkotására kerülne sor, úgy a régi törvény hatályáról (hatályban tartásáról, illetve hatályon kívül helyezéséről) az új törvény megalkotója (az Országgyűlés) lesz köteles rendelkezni.

2)    Mindebből az is következik, hogy nemcsak a Jat., de a felhatalmazása (62.§) alapján [az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII.28.) Korm. rendelet 1.§ h) pontja alkalmazásával] megalkotott és kihirdetett – a jogszabályszerkesztésről rendelkező – 61/2009.(XII.14.) IRM rendelet is – 2010. március 1. napjától kezdődően – hatályban van, amelynek következtében e miniszteri rendelet rendelkezéseit - alkotmányosan - jelenleg szintén kötelező figyelembe venni és alkalmazni.

3)    Véleményem szerint az elképzelt új törvény normaszöveg-tervezetének „elkészítése” (társadalmi összerakása) helyett, előbb az e törvényt hosszabb távra megalapozó, a törvény alkotmányos alapjait képező alapelvekben (filozófiában) kellene konszenzust keresni és találni.  

Mindezek megfogalmazásához azonban - a megfogalmazóknak - mielőbb át kellene tekinteniük az Alkotmánybíróság vonatkozó, témában (a jogállamisággal is összefüggésben) született határozataiban foglalt elveket és megállapításokat, valamint legalább a jogászi (közigazgatási) szakma elméleti és gyakorlati szakemberei által megfogalmazott és nyilvánosságra hozott publikációkat (gondolatokat, tapasztalatokat).

A jogalkotás egyik lényeges alapelve, miszerint a demokratikus jogalkotás legalább négy pilléren nyugszik: az első a politika, akit akár „megrendelőnek” is nevezhetnénk; a másodikat a társadalmat alkotó polgárok és szervezetei alkotják, akiket az előbbiek folytatásaként nevezhetünk „fogyasztónak”; a harmadik a kodifikátorokból áll, akik a (jogászi-közigazgatási) szakmának nem csupán kiemelkedő ismerői és tudorai (művelői), hanem a szakma elismert (közismert) „művészei”, akik az egyes szabályokat (normákat) a szakma követelményeinek megfelelő, „fogyasztható és élvezhető áruvá, szolgáltatássá” varázsolják; míg a negyediket azok a szervezetek képezik, amelyek a jogalkotás alkotmányosan felruházott hatáskörével rendelkezve a konkrét jogszabályokat megalkotják (megszavazzák).

4)    Eldöntendő kérdés, hogy az új törvény tartalmilag csupán a jogszabályalkotás folyamatának (kezdeményezés, előkészítés, a normaszöveg tervezetének elkészítése, a szakmai-, társadalmi vita keretei, a javaslat előterjesztése, a javaslat vitája, döntés a javaslat felett) szabályait tartalmazza-e (valamennyi jogalkotói hatáskörrel felruházott szervet ideértve), avagy ennél szélesebb terjedelmű (tartalmú) körben érdemes gondolkodni.

Ez utóbbi esetben nem csupán a jogalkotás szabályait kellene megalkotni, hanem vele szoros összefüggésben a megalkotott jogszabály megismeréséhez, hozzáféréséhez, megértéséhez fűződő alapvető alkotmányos alapjog mibenlétére is ki kellene térni. Ez utóbbi alatt értve a megalkotott jogszabály nyilvánosságra hozatalával (kihirdetésével, közzétételével) és ennek hivatalos fórumaival; a deregulációval és a hatálybalépés (hatályon kívül helyezés) kérdéseivel (a minimális tanulási, megismerési határidő rögzítésével); az egységes szerkezetbe foglalás követelményével; betarthatatlanság (működésképtelenség) esetén, pedig a gyors és jogszerű módosítással összefüggő stb. kérdéseket.        

Kibővítés esetében az új törvény címében a „jogalkotás” megnevezés kizárólagossága már nem fejezné ki kellőképpen a fentiekben felvázolt tartalmat, ezért a címváltoztatásban is gondolkodni szükséges. Egyik ilyen vitacím, akár „A jogalkotás és a jogszabályok megismerésének alapvető szabályai” is lehetne.

5)    Természetesen az új törvény tartalmilag nem kerülhetné meg az Unió jogalkotása által diktált követelményeknek való megfeleltetést. Továbbá a témával összefüggő más, hatályos magyar jogszabályokban [csak néhányat megemlítve: Alkotmány; jelenlegi Jat.; az elektronikus információszabadságról rendelkező 2005. évi XC. törvény (Eitv.); az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII. törvény - utalva különösen 6.§ (9)-(11) bekezdéseiben olvasható zagyvaságokra -; a Magyar Közlöny és más hivatalos lapok, illetve jogszabálytárak struktúráját szabályozó különböző szintű jogforrásokban; valamint a már említett, a jogszabályszerkesztés (amelyek egy része törvényi szintű szabályozást igényelne) követelményeit csokorba szedő IRM rendeletben] foglalt normákkal való szigorú harmonizációt.

Ugyancsak nem megkerülhető és az új törvény szabályaiból nem mellőzhetők a - szükséges jogszabályok megalkotását elmulasztó, a megalkotandó jogszabályok várható (társadalmi, politikai, szakmai, gazdasági, pénzügyi stb.) hatásainak/végrehajthatóságának modellezését elhanyagoló, a jogszabályalkotásból a nyilvánosságot és a szükséges szakmai-társadalmi véleményezést kizáró, a szakmailag hibás és nyilvánvalóan téves - jogszabályok megalkotóinak felelősségét megfogalmazó rendelkezések sem.
   
6)    A fenti munkálatok előkészítése (indítása) azonban egy előzetes politikai döntést igényel, amelyben a „megrendelő” körvonalazza elképzeléseit és kívánságait, majd az ilyen nagyjelentőségű törvények esetében szükséges és nélkülözhetetlen törvényi koncepció kialakítására, szövegének szerkesztésére egy szakmai (elméleti és gyakorlati szakemberekből álló) szervezet kaphatna felkérést. E törvényi koncepció politikai-szakmai-társadalmi (civil) megvitatását követően lehetne csak elkészíteni a szóban forgó törvény normaszöveg-tervezetét, amelynek széleskörű megvitatása után - az összegyűlt vélemények és javaslatok birtokában - a kodifikátorok már megalkothatják a törvényjavaslat konkrét normaszövegét, amelyet az Országgyűlés törvényjavaslatként tárgyalhatna meg. A tárgyalás „eredményét” a kodifikátorok beépítik a most már véglegesnek tekinthető törvényszövegbe, amelyről a Parlamentnek már csak szavaznia kell. A szavazás eredményeként az új törvény kihirdethető és - kellő időt hagyva a felkészülésre - hatályba léptethető.

Az e pontban nevesített munkálatok (feladatok) előkészítésében, szorgalmazásában és koordinálásában hárulna hatalmas teher és feladat a Civil Összefogás Fórum, különböző szintű és összetételű területi és szakmai szervezeteire (kerekasztalaira).

7)    Az elvégzendő munka hatalmas mennyiségű, a rendelkezésre álló idő viszont rendkívül rövid (2010. december 31.).

Máris késésben vagyunk!

8)    Az új törvény által szabályozható/szabályozandó különböző kérdéseiről szakmai álláspontomat, véleményemet, javaslatomat – a szabályozási koncepció ismeretében – felkérésre, részletezve és indokolva készségesen a nyilvánosság elé tárom.

Budapest, 2010. május 2.