Fogarasi József

Szakmai ars poetica

 

 

 

Akik régóta tudtak a tervemről - egy saját honlap (szócső) készítéséről, hosszas tipródásom és sajátos lustaságom - interneten megtekinthető és olvasható eredményéhez végül is elégedetten gratuláltak.

 

 

A barátokkal azonban úgy vagyunk, hogy először – óvatosságból – csak a kisujjunkat mutatjuk meg nekik, mivel tisztában vagyunk a ténnyel: előbb, vagy utóbb, de bekövetkezik a nap, amikor az egész karunk is kevés lesz. A kisujj volt az elindulás, de alig telt el néhány hét, és jelentkeztek a karomért is.

 

 

Közvetlen baráti köröm (a barát itt semlegesnemben értendő) – számuk csekély, mivel e körbe sem jelentkezni, sem belépni nem lehet, számukat az élet növeli, de ma már inkább csökkenti – nem hagyott nyugton és - talán két éve, hogy finoman és elegánsan, alig érezhetően és észrevehetően, lassú, de egyre intenzívebb - nyomást gyakorolva rám, biztattak (érzésem szerint követelték) szakmai hitvallásomat hozzam nyilvánosságra!

 

 

Nem tehettem: kötött a jog és az erkölcsi tisztesség. Köztisztem – a Fővárosi Választási Bizottság tagjaként/elnökeként tett – esküszövege – bár jogi szankció ma már egyetlen eskü/fogadalom nem teljesítését (megsértését) sem követi – nem tette lehetővé, hogy – a látottakat és tapasztaltakat is felhasználva – mutassak tükröt a jogállamnak és egyes intézményének. Néha azonban az élet produktuma által kerültem olyan helyzetbe, amikor a tükör már nem csupán a kezem-ügyében volt, de - túllépve az általam kijelölt hallgatás határait - felmutatására is sort kerítettem. Szakmai meggyőződésem hallgatásomat egy-egy esetben nem engedte meg. Különösen egyes választási kérdéskörökben nem. A tükörbe azonban én is belenéztem, a látottakat pedig leírtam, s átadtam az utódoknak. Ma már – február 4-e óta – azonban e tükröt nyugodt szívvel a magasba emelhetem és a benne megjelenő képet a széles nyilvánosság előtt is bemutathatom.

 

 

Az Alkotmány iránytűjének szánt preambulum szövegéből ismerjük, miszerint hazánk „A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet….” állapotában van. Azt viszont nem igen tudjuk pontosan megmondani, hogy ez az állapot az átmeneti folyamat melyik állomásán tartózkodik (esetleg vesztegel), illetve hogy ez az átmeneti állomás jelenleg az átmeneti folyamat kezdetéhez, avagy már inkább a végéhez van közelebb. Az első állomás kiépítéséhez nem (a többihez sem) készültek tanulmányok, nem voltak kész modellek, és „laboratóriumban” lefolytatott kísérletek által visszaigazolt eredmények sem. A jogállami struktúra azonban az Alkotmány és néhány törvény által leírást és bevezetést nyert, de gyakorlati visszaigazolása még várat magára. A „jogállam” tehát statikailag (jogilag) létezik, áll; de hogy ezt (szociológiailag) a saját lábán teszi-e, működése, továbbá mozgatója (működtetője) a „homo sapiens” is jogállami szintre emelkedett-e, arról csak a jogállam tesztelése, a jogállam intézményeinek nagyító alá helyezése, eljárásának és a köz-szolgálóinak folyamatos ellenőrzése, valamint az így nyert eredménynek a legszélesebb nyilvánosság elé tárásával, a társadalommal történő szembesítése révén győződhetünk meg.

 

 

Szeretném, ha e tesztelési folyamat során – egyetlen jogállami intézményt sem elkerülve – a tükröt a magukat jogállaminak vallók vennék először a kezükbe, majd belenézve e képletes tükörbe, a látottakon elgondolkodnának, s …

 

 

Munkáimmal, írásaimmal e szembesülési folyamat eredményességét kívánom szolgálni és segíteni.

 

 

Szabadon idézve a költőt: …ez lesz a munkám „…és nem is kevés.”

 

 

 

Budapest, 2010. február 5.

 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 22
a héten: a héten: 262
a hónapban: a hónapban: 806
összesenösszesen355254
az oldalt jelenleg nézik: 9