Fogarasi József

Emlékezés - „Vessenek a mókusok elé!”

2010. január 04. hétfő

Kávézás közbeni üzleti tárgyalás folyt kettőnk között, a napokban. Végkimenetele, hol kedvezőbbnek, hol vállalhatatlannak tűnt, számomra. Sokáig méricskéltük egymást. Gondoltam, adjunk egy kis időt magunknak, térben kicsit jobban eltávolodva a másiktól. Ezért a pulthoz menetem, s megbeszéltem a számlafizetés módját. Jót tett az üzletnek ez a mozgással egybekötött rövid-idejű kényszertávollét, visszaülve a helyemre létrejött a megállapodás. Megkönnyebbülten fakadt ki belőlem egy rég elfelejtett mondat: vessenek a mókusok elé!

Tárgyalópartnerem feje megnyúlt, szemei elkerekedtek, arckifejezésében egyszerre volt felfedezhető a kérdő- és a kijelentő mód. Honnan e bővített mondat, kérdezte? Valamikor én is jártam rendszeresen moziba, most már csak ritkábban, válaszoltam. Utóbb, a Tv-ben azonban kétszer is láttam az e mondathoz köthető Woody Allen filmet. De a számat elhagyó idézetet – vallottam be, csupán magamnak – nem a film iránt érzett nosztalgia csalta ki belőlem.

A velem szemben ülő szerződő fél háta mögött egy társaság foglalt helyett, közöttük figyeltem fel egy harsány viselkedésű, személyiségének elhalványítását nem tűrő nőszemélyre. Alig beszélt másról, mint gyermeke találmányairól, valamint a férje halálát követő nyári, Kenyában tett kiruccanásáról, Shaba messzi földön híres rezervátumáról és a málhát hordó bennszülöttek nyakában ülve aratott hatalmas „sikereiről”, hódításairól. Előadását többször is fűszerezte idegen tollú idézetekkel. Mindezek hatása - felismerésem jeleként - kényszerítette ki belőlem az Annie Hall-ban - látványos mozdulatok kíséretében - elhangzott mondatot: vessenek a mókusok elé! Ezt követően, füleimmel már a másik asztalnál elhangzó afrikai „élménybeszámolót” hallgattam, miközben megszelídült tárgyalópartnerem a megállapodásban foglaltak részleteit ecsetelte irányomban.

Nem tudom melyikükre figyeltem jobban. A már említett asztalnál elhangzottak zöngéjére, amely gondolatban messzire repítve idézte fel - bennem - egy, már ködbe veszett világ ízesen színes szókincseit: zsilipelni; sivatagi búvópatak; gyöngyöt szórni disznók elé; életem bearanyozója; carpe diem! stb., avagy az új üzlet feltételeit értelmező, velem szemben ülő, a jelent képviselő személyre?

Gondolataimban el-elmerülve, mosolyogva konstatáltam magamban a tényt: nekem háttal ülve is Rád ismertem! Nem véletlen, a „gén” nem válik vízzé, olvastam valahol … miközben Horatius klasszikus sorain elmélkedtem:

Légy bölcs, szűrd le a bort, és nyesegess kurta kis útadon minden hosszu reményt. Míg fecsegünk, lám az irigy idő elszáll. Éld e napot, és a ködös holnapiban ne bízz.

Budapest, 2010. január 4.