Fogarasi József

Tenderkiírás: „Légy, ami lennél: férfi. / A fű kinő utánad.”*

2009. október 31. szombat

 

 

Azt mondta a barátom, hogy a fűvel volt egy kis baj. Igaz, hogy az ő füve nagyobbra nőtt, a színe, pedig zöldebb volt, és a kiírt tendert meg is nyerte, de utólag közbejött valami. Kiderült, hogy etikai vétséget véltek felfedezni az általa benyújtott pályázatban.

 

 

Nem értettem pontosan, hogy a jogi feltételeken kívül és azon felül, mi szükség van még egy másik, „más” feltételre, ráadásul olyanra, amelynek írott formátumát senki sem ismeri. De az sem volt világos előttem, hogy mit jelent az utólag és mit kell etikai vétség alatt érteni?

 

 

Barátom igyekezett felvilágosítani és megnyugtatni: rosszul látom a világot, amely nem csupa tisztességes és tisztességtelen tenderkiíróból és lebonyolítóból áll. A legtöbben a tisztességes és egyben tisztességtelen kategóriába tartoznak. Ez azt jelenti, hogy a kiíró utólag kapott egy kedvezőbb ajánlatot, mástól. Elég volt az illetőnek valószínűsítenie, hogy tud írni és olvasni, és övé lett a hőn áhított új állás és beosztás, nem is akármilyen fizetéssel és pótlékokkal.

 

 

Ez nem igaz! Méltatlankodtam. A pályázat hivatalosan és nyilvánosan lett meghirdetve, ráadásul meghatározott színű egyenruhára és rendfokozatra. A szóban lévő tenderkiíró azonban sosem tudta megkülönböztetni a sírásók egyenruháját még az űrhajósokétól sem; nem beszélve arról, hogy a rangfokozat földi csillagait rendre összekeverte az égbolt hullócsillagaival. A pénznek pedig nála nem volt konkrét értéke. Mindig mások pénzét költötte és osztogatta. Példaként – a nyomaték kedvéért – utaltam az indiai hathetes körutazásra, amelyet anyagilag luxus módon az általa gyűlölt és megvetett sógornője fedezett, hiánytalanul.

 

 

Dühös lett a barátom, érezvén, hogy védelmembe veszem a tenderkiírót. Láthatóan bosszantotta, hogy miért nem értem az élet általános sémáját. Megemelve hangját kiabálva, suttogva: az új állással és az új főnökkel mindketten – egymáshoz kötve egymást – legalizálták korábbi homály-fedett üzleteiket, beleértve a több tízmilliós értékű vadászkastélyt is. Ez pedig már többet ér, mint az ő magasabbra növő és sokkal zöldebb gyepfüve, amelyet a tenderkiírás elnyerésének előfeltételeként kétségbevonhatatlanul be is bizonyított.

 

 

Savanyú a szőlő, vágtam magabiztosan barátom képébe, az általam vélt igazságot. Megrendülés helyett azonban visszakérdezett: hol van itt a szőlő? A szőlőt valóban nem találtam, ellenben szerettem volna megtudni, hogy mi volt az etikai vétség, amely miatt érvénytelenítették a tenderkiírást. Utólag 50 szál rózsát küldtem a tenderkiírónak lovagiasságom jeleként – volt a válasz. És ezért feljelentett? A virágot nem is az érintett vette át, hanem a ház gondnoka, pedig egy vagyont fizettem a küldöncnek a személyes kézbeadás feltételeként. Állítólag külföldön volt. Később azonban szerettem volna megtudni a tenderkiírás hatálytalanításának valós indokát is. Nem sikerült. Mert? A közvetítő azt üzente, hogy ne hívjam, ne hagyjak üzenetet, ne küldjek SMS-t mivel megváltozott a telefonja, majd néhány hónappal később az újabb üzenet szerint házasságot kötött és a vadászkastélyból ismeretlen helyre költözött; ezért ne is keressem, és ne is érdeklődjek utána. És volt érdeklődés, kérdeztem? Nem! Hangzott az egyértelmű válasz.

 

 

Akkor most mi a probléma? A vitát lezárva egyben egyetértettünk: az etikátlan és tisztességtelen dolgok forrása, mindig a virág.

 

 

Budapest, 2009. október 31.

 

 

 

*József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat. In: József Attila összes versei. Bővített, átdolgozott kiadás. Szépirodalmi Könyvkiadó. 1966. 711 p.