Fogarasi József

Kopogtatócédula: „vétkesek közt cinkos, aki néma”?!

Kopogtatócédula:
„vétkesek közt cinkos, aki néma”?! *
 

A közember, a köznyelv az ajánlócédulát egyszerűen csak „kopogtatócédula”-ként ismeri. Talán azért az elnevezés, mert úgy a „független” (ön)jelöltek, mint a jelölte(ke)t állító szervezetek, e szinte jelentéktelen kivitelezésű kis papíros megszerzéséért, birtoklásáért manapság - a szó valódi értelmében - mindenre képesek; udvarias kopogtatás helyett nem ritkán erőszakosan zörgetnek, csengetnek; zaklatják, fenyegetik a választópolgárt; adják-veszik, hamisítják, azaz értéke, ára van a feketepiacon. Mindez már nem csupán egyszerű szóbeszéd; itt-ott leírt, bulvár vagy periférikus lap által közzétett rosszindulatú pletykarovat-hír, hanem - akár tetszik, akár nem - köztünk-velünk élő valóság, amelyről valamennyi - a téma szempontjából - hatáskörrel és illetékességgel rendelkező jogállami hatóság, továbbá jogvédő állami és civil szervezet hivatalos tudomással bír; az egész ország szempontjából, pedig – minek tagadni – köztudomású tény, össznépi kór. Terjed, mint a legsúlyosabb járvány, ellene védekezni – a „nem tudunk” széttárt karú kijelentést leszámítva (amellyel felelősségünket farizeusi, önigazoló módon másokra kívánjuk hárítani) – nem (is) akarunk. Beszélni ugyan nagyhangon beszélünk róla, de tevőlegességünk mértéke a tömjénfüstölésben és a szenteltvíz-hintésben ki is merül.

 

A problémát sokan a „kékcédulás” néven elhíresült választási csaláshoz hasonlítják azzal a megjegyzéssel, hogy az legalább csupán egyetlen választási időszakra korlátozódott, míg újdonsült változata több cikluson izmosodva fénykorát éli napjainkban és minden valószínűséggel - az elkövetkezendő választás során - tovább fog virágozni. A probléma súlyos, nem lebecsülendő. Átvitt értelemben a korrupció – melyben előkelő mélységbe süllyedtünk – egyik igen szaporán terjedő változataként is értelmezhető azzal a különbséggel, hogy a kopogtatócédula (jogállami nevén ajánlószelvény) esetében a korrupció nem annak adás-vételének durvaságában, hanem kifinomult - és az egész ajánlási folyamatot intellektuálisan átható-átszövő, legálisnak (bagatell veszélyű cselekménynek) tekintett és folyamatosan elkövetett - csalás formájában érhető tetten, amelyhez szinte mindannyian pironkodás nélkül asszisztálunk.
      

Pedig a jogállam végtelenül leegyszerűsített lényege és garanciája: az alapvető jogok – kötelességek – kétharmados törvényben történő szabályozása; az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelező elve; az alkotmányos rendnek, a természetes személyek, a jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak és törvényes érdekeinek bíróság általi védelme és biztosítása, valamint a bűncselekmények elkövetőinek büntetése; továbbá az ügyészség közreműködése annak biztosításában, hogy a törvényeket mindenki megtartsa, törvénysértés esetén, pedig fellépjen a törvényesség védelmében; gondoskodjon a személyek és a szervezetek jogainak védelméről, az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről. Az Alkotmány idézett rendelkezési úgy gondolom, hogy – vitán felül – mindenki által érthető és követhető tartalmat foglal magában. Akkor vajon miért tűrjük el az ajánlási folyamat égbekiáltó jogsértéseit. Miért e (bibliai) Barrabás-effektus? Mindenki jogsértést suttog, de mégis a jogsértő felmentéséért kiáltunk!

 

A választási eljárás törvényi szabályai, pedig e téren egyértelműek! Ajánlani az ajánlószelvényen lehet. Érvénytelen az ajánlás, amelyet nem az ajánlószelvényen adtak le. Amennyiben viszont az ajánlószelvénynek ekkora a törvényi jelentősége, vajon az ajánlószelvény készítésére kiírt pályázat tartalmi előírásai közül miért hiányoznak a biztonságra vonatkozó követelmények [pl: biztonsági jel (szál stb.) alkalmazása; az azonosító sorszám, az ajánlószelvény birtokosa nevének és lakcímének nyomdai feltüntetése]? A több 10-100 milliós üzletet biztosító „cédula” előállítási jogát elnyert vállalkozónak miért nem éri meg az előbbiekben nevesített garanciák - akár önszorgalmú - teljesítése? Vagy tényleg egyenes arányú az összefüggés a cédula – jelenleg rendkívül – silány minősége, a biztonságot növelő követelmények hiánya és az ebből (is) eredő üzleti haszon (vagy valami más) nagysága között? A jogalkotó ugyan miért nem tartotta fontosnak az ajánlószelvény hátoldali tájékoztató információi között nevesíteni, miszerint: az ajánlószelvény másolása, kitöltetlen le/át/adása tilos; illetve a kitöltött szelvényt csak olyan személynek adható át, aki – az adatkezelési tevékenységére figyelemmel – az adatvédelmi biztos által nyilvántartásba vett, azonosító számot feltüntető arcképes igazolvánnyal rendelkezik és a jogszerűen kitöltött ajánlócédula átvételéről elismervény ad. Vajon miért nem szúr szemet a hivatalból való eljárás indítására és lefolytatására is feljogosított szervek egyekének sem, hogy a kopogtatócédulákat gyűjtő személyek többsége, az előbbiekben említett feltételeknek nem felel meg, pedig e hatóságok köztisztviselői is választópolgárok, akik mindezt személyesen is tapasztal/hat/ják?

 

Tudjuk, hogy a törvény szövegét tartalmazó papír nem kényeskedik, sok mindent kibír és elvisel. De vajon megtörtént-e a törvény előírásainak alkalmazhatósági modellezése? Aligha! Különben nem lenne törvényes azon jelöltet állító jelölő szervezet által bejelentett jelölt nyilvántartásba vétele, amely jelölő szervezetet csupán az általa jelöltként bejelentett személy, nyilvántartásba vételét megelőző percek egyikében vették nyilvántartásba. Igaz a vonatkozó alapvető jogot – törvény helyett – a példát adó esetben csak egy BM rendelet [26/2006.(V.30.)] mellékletét képező minta kitöltését magyarázó, egyik alpontja állapítja meg, de ellentmondást nem tűrően: „A választáson induló jelölő szervezetek nyilvántartásba vételére jelöltjeik, listáik bejelentését megelőzően kell sor kerüljön.” A két esemény közötti időintervallum - a miniszteri szintű jogalkotó által - viszont már  nem kerül meghatározásra. Így aztán a jelölő szervezet nyilvántartásba vételét követően, akár egyetlen perc eltelte után máris sor kerülhet a most már nyilvántartásba vett jelölőszervezet jelöltjének bejelentésére és nyilvántartásba vételére. Pedig a Ve. előírásai igen szigorúak: a jelöltet az ajánlószelvények átadásával, kell bejelenteni az illetékes választási bizottságnál.

 

Ugyan ki merne kételkedni egy párt által bejelentett jelölt esetében, hogy a jelölő/párt/szervezet nyilvántartásba vételét követően eltelt egyetlen perc alatt törvényesen össze lehetett gyűjteni a kívánt, és a törvényi előírásoknak is megfelelő számú ajánlószelvényt? Nem említve azt, hogy a jelölőszervezet nyilvántartásba vételéről szóló választási bizottsági határozat még jogerőre sem emelkedhetett, amelynek következtében a kopogtató cédulákat gyűjtő személy az adatvédelmi nyilvántartásba jogszerűen nem jelentkezhetett be, s így a cédulák általa történt gyűjtése sem lehetett törvényes. A törvény a - jelölőszervezet nyilvántartásba vételét követő percben bejelentett jelöltje által, egyetlen perc alatt összegyűjtött és a - bejelentésekor átadott ajánlószelvények ellenőrzésére és ennek eredménye alapján az ajánlott személynek a választási bizottság által jelöltként való nyilvántartásba vételről szóló határozat meghozatalára a törvény három napot biztosít. Mindebből viszont logikusan az következik, hogy az egyetlen perc alatt összegyűjtött és leadott szelvények ellenőrzése hosszabb időt vesz igénybe, mint azok összegyűjtése! (Sic!) Egy ilyen abszurd helyzetben a döntés alapja viszont alighanem kizárólag csak a bizalom lehet, de a választási bizottságnak nem a bizalom szubjektív érzése alapján, hanem a törvény szabályainak betartásával és alkalmazásával kell döntését meghoznia, mint ahogy, majd a jogorvoslat során eljáró bíróságnak is.
         

De hova lett a „fürdővízbe tett gyerek”, a választópolgár? Mihez is van joga? Erre nehéz választ adni, inkább azt szedjük csokorba, hogy mihez nincs! Nincs joga ellenőrizni, hogy visszaéltek-e az általa átadott ajánlószelvénnyel: a jelölt azt leadta-e ellenőrzésre; nincs alanyi joga meggyőződnie arról, hogy adatait a választási szerv kezeli-e; az általa le nem adott szelvény ellenére adtak-e le neve alatt és aláírásával ajánlószelvényt; vajon megsemmisítésre került-e az általa leadott ajánlószelvény a törvényben foglalt határidőt követően, illetve a megsemmisítettek között volt-e az övé is stb. Nem soroljuk tovább a megválaszolhatatlan kérdéseinket.

 

Inkább nézzük meg, hogy mit tesznek, mit tettek a jogállam garanciáját adó állami intézmények? Miért nem cselekszik a törvényalkotó parlament; hol késnek a választási szervek általi jelzések; az ombudsmani intézmény határozott fellépése, gondolunk itt különösen az adatvédelmi biztosra; mit jelent a bírósági igazságszolgáltatás által előszeretettel hivatkozott „nem olyan súlyú”, „a töretlen bírói gyakorlat”, „a jogi képviselő hiánya miatti érdemi vizsgálat nélküli elutasítás”? Lehet-e a törvény adta egy-háromnapos naptári időtartam alatt (mondjuk péntek délután, szombaton, vasárnap, illetve ünnepnapon) tettre kész (munkára hajlandó) ügyvédet - egy egyszerű vidéki választópolgár által - előteremteni, ráadásul olcsón, illetve ingyenes közreműködéssel, hiszen a bíróság a kérelmező által kért, és összegszerűen is igazolt költséget „a töretlen bírói gyakorlat” szerint nem ítéli meg, sőt arról nem is hajlandó rendelkezni, de ez talán jobb is, hiszen döntésével szemben úgy sincs helye jogorvoslatnak. És hol vannak e tarthatatlan állapot megszüntetéséért – máskor oly harcosan tolongó, hangoskodó – jogvédő civil/társadalmi szervezetek?

 

Akkor mi is a jogállam lényege? A szükséges törvények és más jogszabályok megalkotása, követése, vagy betartatása; illetve szükségtelensége, vagy betarthatatlansága esetén e szabályoknak az élethez való igazítása (módosítása), illetve hatályon kívül helyezése. Ne feledjük: jogsértésre nem lehet jogot alapítani, a törvény megsértésével lebonyolított választással lehetséges ugyan a hatalmat megszerezni, de az sosem lesz legitim. Márpedig a jelenlegi választási (népszavazási, népi kezdeményezési) szabályok nem alkalmasak az egyre szélesedő demokratizmus mellett - azzal egy időben - a törvényességet biztosítani és azt egyben garantálni is.

 

Ne feledjük: e problémák nagy részéről évek óta hivatalos-, és köztudomásunk van. A jogsértések elvtelen összekacsintással nem orvosolhatók és önmaguktól jogszerűvé sem válnak. Cselekednünk kell, mert különben a felelősség nem lesz elhárítható és a címben írt idézet rideg, valósággá válik.

 

Budapest, 2009. november 12.

 

* A publikált változatot lásd a Magyar Polgármester 11. évfolyam, 4. szám - 2009. negyedik negyedév - 2. oldalán „A kopogtatócédula” cím alatt.
 

Látogatók száma

a mai napon: a mai napon: 81
a héten: a héten: 870
a hónapban: a hónapban: 870
összesenösszesen342236
az oldalt jelenleg nézik: 5

Megosztás