Fogarasi József

A rendszerváltozástól a jogállamig, félúton?!

2009. szeptember 20. vasárnap

 

 

Régen tanult ismeretek homályából egyre gyakrabban bújik elő a kérdés: érvényes-e napjainkban is az alap és a felépítmény közötti összefüggés törvényszerűsége, miszerint az alap határozza meg a felépítményt? Nevezetesen a gazdaság, mint alap, volt-e/van-e hatással a rendszerváltozáskor kialakított felépítményi struktúrára. Egyre inkább úgy tűnik, hogy sokat hangoztatott büszkeségünk a jogállam - filozófiája mentén megálmodott és - csak alapjaiban kiépített intézményrendszere, vagy csak egyes intézményei súlyos válságban van/vannak.

 

Vajon e jogállami válságnak oka, előidézője-e a magyar és a világ gazdaságán az elmúlt időszakban durván végigsöprő pénzügyi válság; avagy a magyar jogállam és intézményei tevékenységében már korábban is érezhetően/észlelhetően jelen volt e lappangó betegség? A feltett kérdésre az átlag magyar polgár napi tapasztalaton alapuló válasza sajnos egyre erőteljesebben igenlő!

 

Nem lehet azonban mindent az alap (a gazdaság, a pénzvilág) betegségére fogni. Modelleztük-e, majd később – néhány év múlva – elemeztük-e a lerakott jogállam alapjainak működőképességét/tűrőképességét? A modellezésre a történelmi pillanatban nem volt elég idő, de a tapasztalatok elemzésére és a szükséges következtetésekre is ezt mondhatjuk, nyugodt szívvel? Nyilvánvalóan nem! A jogállam struktúrájában alkotmányosan – statikusan és olvasati szinten – létezik, de dinamikájában arrogáns és kiszámíthatatlan. Nem tud mit kezdeni a társadalmi méreteket öltött állami korrupcióval, és nem tűri, ha ellenőrizni akarják, különösen nem, ha ezt a minden hatalom forrása – az istenadta nép – akarja tenni, mondjuk országos vagy helyi népszavazás útján. Sajnos a folyamatos nyilvánosságot sem viseli nyugodt erőként.

 

De mi is az a jogállam? Az adófizető polgár nemigen - vagy talán más sem - tudja rá az egyértelmű választ. Tartalma törvényi szinten még keretszerűen sincs kidolgozva, alacsonyabb szintű jogforrások sem definiálják. Ha valakinek azonban rengeteg felesleges ideje van, akkor a lényeget talán összeszedheti az Alkotmánybíróság határozatainak több ezernyi oldalt kitevő szövegének elemzésével és értelmezésével. Az Alkotmánybíróság azonban nem jogalkotó szerv, törvényt sem alkothat, még ha néha e ténnyel ellentétesen viselkedik is (gondoljunk itt különösen az általa 1991. óta törvényként kezelt, de címében is csak ideiglenesnek nevezett és a Magyar Közlönyben közzé sem tett ügyrendjére). A magyar állampolgárságért folyamodó személy, aki az állampolgársági vizsgát már letette, annyit tud már a jogállamról, hogy az – az Alkotmány szerint – demokratikus. De vajon mit mond számára ez a szó? Régi politikai-jogi olvasmányai alapján nagy létszámú testületek jutnak az eszébe, amelyek többségi alapon másokra kötelező döntéseket hoznak, de a kollektív döntést hozó testületi tagok e döntésükért nem tartoznak felelősséggel, anyagilag viszont e tagságból és a felelőtlenségből átlagon felüli szinten élnek/léteznek. Ebből az okoskodásból talán most ennyi elég is.          

 

Mit is kezdjen most már az állampolgár a fentiekből nyert információval? Tanulmányozza az Alkotmányt: a Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. Közeledik az országgyűlési képviselők általános választásának időpontja. A választópolgároknak olyan képviselőket kell választaniuk, akikkel a statikus jogállamot stabilabb alapokra lehet helyezni; működését, pedig az alkotmányosan megalkotott jogszabályok, és a széles nyilvánosság ellenőrzése alá lehet vonni; jogsértően működő intézményeinek felelőssége nevesítetté válhat; a szakmailag hozzá nem értő, anyagilag és erkölcsileg korrupt szolgálói, pedig eltávolíthatók lesznek.

 

Mennyit is ér tehát a nép hatalmát megtestesítő választópolgár szavazata? Jogállamot! Jelent-e valamit ez a kifejezés? Próbáljuk meg a magunk egyszerű felkészültsége alapján, de csak szerényen értelmezni e mindannyiunk számára fontos alkotmányos alapintézményt.

 

Jelent egy olyan parlamentet, amely időben megalkotja az elmulasztott törvényeket: a kisebbségek végre képviseleti jogot és parlamenti ülőhelyet is kapnak a tisztelt Házban; az egyéni képviselői választókerületek nemcsak földrajzilag, hanem népességileg is arányossá válnak; a jogalkotási törvényből eltűnnek a pártállam intézményei – a fővárosi és a megyei tanácsok, a tanácsok által alkotható tanácsrendeletek, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, a Minisztertanács Titkársága – és a rendszerváltozást tükröző intézmények nem csupán a lábjegyzetben jelennek majd meg; az önkormányzatok tevékenysége feletti - az Alkotmány által rögzített - törvényességi ellenőrzés ténylegessége, pedig akármilyen szervezet által, de végre visszaállhat, s ha a mulasztások mégsem küszöbölődnek ki, akkor az Alkotmány lehetőséget biztosít valakinek, hogy a mulasztó parlamentet feloszlassa, és a képviselők javadalmazásából mindezen kár levonását érvényesítse.

 

Jelent egy olyan köztársasági elnöki intézményt, amelynek megszemélyesítője a parlament alakuló ülésének összehívó határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi; aki a jogalkotási törvény alkotmányossá tétele érdekében élni kíván törvénykezdeményezési jogával; és intézményi honlapján olvashatóvá teszi a megfontolás végett visszaküldött törvényhez, illetve az Alkotmánybíróságnak véleményezésre megküldött törvénnyel kapcsolatban megfogalmazott észrevételeit.

 

Jelent egy olyan Alkotmánybíróságot, amely nem viselkedik törvényalkotóként és ideiglenes ügyrendjét csak belső eljárásában alkalmazza; belátja, hogy jogállami intézmény nem nélkülözheti a határidőket és a soronkívüliség még esetében sem lehet azonos az időtlenséggel; s nem akadályozza meg a 200 000 választópolgár által kezdeményezett országos népszavazás megtartását egy olyan törvényre hivatkozással, amely még hatályba sem lépett, és ha hatályba is lép másnap már hatályát is veszti egy Alkotmányellenes és a jogalkotási törvénnyel is ellentétes törvényi rendelkezés miatt.

 

Jelent egy olyan bírósági szervezeti rendszert, ahol a bírák törvénynek való alárendeltségét nem helyettesítheti, és nem is írhatja felül az állampolgárok számára értelmezhetetlen és ellenőrizhetetlen „töretlen bírói gyakorlat” ismert szlogenje; és ahol a bírák elfogulatlanságába nem fér bele a saját bírótárs peres ügyének nyugodt lelkiismeretű elbírálása; továbbá ahol a bírák nemcsak objektívek saját nyilatkozatuk szerint, hanem a peres fél szemszögéből annak is látszanak. 

 

Jelent többek között egy olyan ügyészi szervezetet, ahol akár büntetőügyben sem tekinthető majd bocsánatos mulasztásnak a többhónapos indokolatlan határidő túllépés még „adminisztrációs hiba” miatt sem.

 

Jelent továbbá egy olyan ombudsmani állampolgári jogvédelmet, ahol a beadványokra kellő időn belül válaszolnak, és ahol az adatvédelmi biztos fontosnak tekinti az adatvédelmi törvény hatálybalépését követően lebonyolított – országos – népszavazási és népi kezdeményezési aláírásgyűjtést folytató személyek nyilvántartásba vételével összefüggő közérdekű adatok - akár a hivatal saját honlapján történő - nyilvánosságra hozatalát.

 

Jelenti még – különös tekintettel a közelgő általános választásokra – olyan választási szervek működtetését, amelyek tagjainak ügyszeretete és a megtisztelő tisztség betöltésének érzése felülírja az ülésezés miatti – akár utazásra való – panaszkodásokat; fő célnak a benyújtott kérelmek tartalma szerinti objektív elbírálását és nem a kérelmező személyekről való időpocsékló adatgyűjtést tekinti érdemi munkának; illetve saját ügyrend és normatív ülésezési szabályzat hiányában még véletlenül sem vonja meg a szót a testület tagjától, valamint a várható ülések és azon az egyes napirendek nevesítésével és kellő időben történő közzétételével a törvény által előírt nyilvánosság biztosítását szolgálják.

 

Végezetül - a sort most lezárva, de sajnos nem befejezve - olyan folyamatosan átlátszó üvegzseb rendszerre lenne szükség, ahol nemcsak az állami és az önkormányzati „vállalatok” vezető munkatársainak állami (önkormányzati) költségvetésből származó jövedelme lenne átlátható, hanem valamennyi közszolgálati tisztséget betöltő személyé – ideértve a bírákat és az ügyészeket – is.

 

És addig? Igen nehéz mit mondani. De zárjuk e rövidke eszmefuttatást most kivételesen egy mindannyiunk által ismert sláger dúdolható sorával „Vizes a bor, ha nekünk így is jó, Jobb nem is jár, ha nekünk így is jó.”

 

Budapest, 2009.09.20.

 

* A publikált változatot lásd a Magyar Polgármester 11. évfolyam, 3. szám - 2009. harmadik negyedév - 2. oldalán „A rendszerváltozástól a jogállamig” cím alatt.